Pusztay János

Puszay János

Halmai Tamás

Halmai Tamás

Papp Andrea

Magyari Sára

Balázs Géza

Balázs Géza

Kóródi Bence

Kóródi Bence

Szűts Zoltán

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán

Minya Károly

Minya Károly

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

Dede Éva

Dede Éva

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Takázás
1-45.

Horváth Péter Iván

Magyari Sára 45 nyelvi esszéje

Írások

Szólás-mentés 1–50.

Pomozi Péter

Pomozi Péter 50 írása

Írások

Reguly üzenete*
Levelek a Borostyánkőútról 80.

2019.12.1.2 hozzászólás

Amikor az ifjú jogvégzett Reguly a véletlenek sorozatának köszönhetően, egy németországinak tervezett kirándulás végén eljutván Stockholmba,

ott megismerkedvén az orosz megszállás elől oda menekült finnekkel, végül 1839-ben Finnországban köt ki, a finnugor nyelvtudomány, amiről, persze, Reguly akkor még mit sem tud, miért is tudott volna, a finnugor nyelvtudomány még csak bontogatja szárnyait, de e szárnycsapásokkal is évtizedekkel megelőzve az indoeurópai nyelvészetet, szóval, Regulynak a finn nagyfejedelemségbe érkezésekor Magyarországon már jó félévszázada osztja meg az értelmiséget Sajnovics Demonstratiója, amely mű a magyarokat és a lappokat rokonítja egymással, s jó három évtizeddel vagyunk túl Gyarmathi Affinitásán, az első mai értelemben vett összehasonlító nyelvészeti munkán, amelyben minden akkor ismert finnugor és szamojéd nyelv összevetésével igazolja a magyar nyelv finnugor voltát, s fél évszázaddal vagyunk az „ugor-török háború” néven elhíresült tudományos vita előtt, amely háborúban a szellemi harc időnként szellemtelen eszközeivel vívják meg csatájukat a magyar nyelv finnugor, illetve török származtatásának hívei.

Nos, eme hosszúra sikeredett mondat után az egyéb mondandómat a jobb érthetőség kedvéért is rövidebb mondatokban fejtem ki.

Finnországban ekkor az ún. turkui romantika után a helsinki romantika korát élik. Az Ős-Kalevala megjelenése utáni években vagyunk, amely mű a finn nemzeti tudat kovácsává vált. (Csak zárójelben jegyzek meg egy kultúrtörténeti egybeesést: február 28-a a Kalevala napja, egyszersmind a finn kultúra napja – annak tiszteletére, hogy Lönnrot az Ős-Kalevala előszavát azon a napon fejezte be. A magyar kultúra napját pedig a Himnusz megszületésének napjához kötjük.)

A nagy nemzeti ébredés ideje ez Finnországban, amelynek témakörébe szervesen illeszkedett a rokonok keresése is. Persze, akárcsak nálunk, ám míg Magyarországon a rokonkeresés romantikája két – ellentétes – útra terelte az eziránt érdeklődőket, Finnország egy irányba, a finnugor rokonság felé indult. Így válhatott a Reguly-kortárs Mathias Aleksanteri Castrén a finnországi finnugrisztika megalapítójává, letéve a tudomány asztalára évtizedes gyűjtőútjainak eredményét, amely felölelte az össze uráli nyelvet, de amibe belefért még az akkor szinte teljesen ismeretlen nyugat-szibériai nyelvcsoport, a jenyiszejiek vizsgálata is, benne az azóta kihalt kott nyelvé.

Reguly ebbe a hangulatba csöppent bele, s rögtön azonosult is vele.

Az Észak Kőrösi Csomája jelzőt elnyerő Reguly tudatosan készül önként vállalt küldetésének megvalósítására: minél több oroszországi finnugor népet akar felkeresni, de közülük is leginkább a Nyugat-Szibériában élő vogulokat és osztjákokat, a nyelvileg a magyarhoz legközelebb álló népeket, hogy nyelvi-néprajzi anyagot gyűjtsön tőlük.

Több évig tartó finnországi nyelvészeti tanulmányai során megismerkedik számos finnugor nyelvvel – miközben, természetesen, finnül is megtanul –, meggyőződik a magyar nyelv finnugor voltáról. Felismeri, hogy a vogul és az osztják közelebb áll a magyarhoz, mint a lapp vagy a finn. Eközben arra is jut ideje és energiája, hogy lefordítsa az Ős-Kalevala néhány énekét – ezt közel másfél évszázaddal később adják ki Magyarországon, amikor a végleges Kalevalának már öt magyar nyelvű fordítása volt.

Jellemző epizód, hogy 1841 májusának végén Pétervárra utaztában megáll néhány napra Tallinnban, Tartuban, továbbá Kattilában, egy vót-finn faluban. A vótok akkor mintegy 5000 lelket számláltak, manapság jó, ha egy-két tucatnyian vannak. Ez is figyelmeztető jel nyelvcsaládunk jövőjét illetően, azóta több nyelvrokon népünk is a teljes megsemmisülés küszöbére jutott. Egyhetes tartózkodása során 72 vót dalt jegyzett le – szöveggel és négyet kottázva is. Reguly előtt csak 13 vót dal szövegét ismerte a tudomány, mindössze 300 sor terjedelemben. Reguly vót nótafája Anna Ivanovna, korának nagy énektudója volt, aki énekelt Lönnrotnak és Ahlqvistnak is, s akitől összesen 4000 sort jegyeztek le. Ezek megtalálhatók az 1928-ban kiadott Suomen Kansan Vanhat Runot (A finn nép ősi dalai) hatalmas népköltési gyűjteményben. Reguly gyűjtését a Finnugor Társaság adta ki a lejegyzés után több mint 100 esztendővel, 1958-ban. A Reguly által gyűjtött anyagból megismerhetők a vót lakodalmi szokások. A dalok között található siratóének is, ami azért értékes, mert Reguly előtt ilyent nem jegyeztek le, tehát Reguly mentette meg az utókornak. A vótul beszélő Anna Ivanovna amúgy a finnül beszélő Regulyt nemes egyszerűséggel ostobának nevezte, mert nehezen értette az öregasszony nyelvét. A vót és a finn egyébként közeli rokon nyelvek.

De nem csak vót dalokat kottázott le, hanem még Finnországban egy dalt is ellátott kottafejekkel. Valószínűleg egy kocsis énekelte dalt jegyzett le, s a szöveg fölé kottafejeket is rajzolt. Ennél lényegesen gazdagabb zenei anyagot gyűjtött a vogulok között

Regulyra jellemző: a nyitottság, a céltudatosság, a sokoldalú műveltség (a jogtudományok mellett több nyelv ismerete, zenei műveltség, felnőtt korban elsajátított nyelvészet, de képes volt az Észak-Urál másfél évszázadig legpontosabb térképének megrajzolására is). Méltán lehet példaképül állítani a mai ifjúság elé.

Magyarországon – bár volt akadémiai támogatás, voltak lelkes, a magyarság őstörténetét megismerni akaró „szponzorok”, s kutatók is, mégis – sokkal inkább véletlenszerű a nyelvrokonok kutatása – bár éppen a Reguly-hagyaték megfejtése érdekében voltak tervezett gyűjtőutak (Pápay, Munkácsi).

Ezzel szemben az – akkor az orosz birodalmon belül élő – finnek a 19. század második felében tudományosan megtervezik és megszervezik az oroszországi nyelvrokonok kutatását. Ez a folyamat egészen az 1920-as évekig tartott, amíg a Szovjetunió be nem zárta a kapukat (időközben ugyanis Finnország is független állam lett 1917-ben).

Magyarországon az említett, nem éppen pozitív hagyomány érvényesül ma is, szemben Észtországgal és Finnországgal, ahol jelentős állami és alapítványi támogatást élveznek a veszélyeztetett helyzetben lévő finnugor népek támogatását célzó programok; nálunk viszont többnyire néhány lelkes szakember önfeláldozó munkájától függ, történik-e valami a nyelvrokonok érdekében.

Amíg a másik két finnugor nyelvű országban a finnugor nyelvrokonság tudományos és kulturális kérdés, nálunk, úgy tűnik, politikai – mégpedig negatív politikai – felhangot kap.

Reguly emléke előtt tisztelegve ideje felülbírálnunk eddigi viszonyulásunkat a finnugor nyelvrokonság – hangsúlyozom: nyelvrokonság és nem néprokonság – kérdéséhez.

*

Figyelemfelhívás:

Új fa nő a blogvadonban. Dunántúli, ha nem is mandulafa. Kínálja majd friss termését, de gyökereiben, lombjában őrzi korábbi gyümölcseit is, amelyekből néha – a változatosság kedvéért – válogat. Lesznek köztük verselmények, amelyek nem biztos, hogy versélményekké válnak, lesznek szatirikus írások, többnyire kisebbség- és nyelvpolitikáról, lesznek visszamlékezések évtizedekkel ezelőtti élményekre (s ezekben igyekszem megőrizni nyelvjárásomat), de megfogalmazódik vélemény aktuális kérdésekről is.

Kéthetente tervezem a jelentkezést.

Elérhető: pannonicus.blog.hu

Az eddig megjelent írások:

(1) Beköszöntő + Köznapi Messiás (vers, részletek) – 2019. szeptember 1.

(2) Az inteligëncs Kutyaur – 2019. szeptember 15.

(3) Emberfáklya az anyanyelvért – 2019. október 1. (szept. 25.)

(4) A politika trükkje – 2019. október 15.

(5) A nyelvjárásru – 2019. november 1.

(6) Rímmel-ámmal (játékos versek) – 2019. november 15.

* Elhangzott a Reguly bicentenáriuma alkalmából a Parlamentben rendezett ünnepségen, 2019. november 8-án.

2 hozzászólás

#1 Kovács István 2019. 12. 3. 12:19:43

„Reguly emléke előtt tisztelegve ideje felülbírálnunk eddigi viszonyulásunkat a finnugor nyelvrokonság – hangsúlyozom: nyelvrokonság és nem néprokonság – kérdéséhez.”

Az utóbbi időben a magyar finnugrista nyelvészet persze valóban megpróbálja magát elhatárolni, a történettudományok képviselőitől, és megpróbálja teljes mértékben rájuk tolni a „nyelvtörténetből kreált őstörténet” filozófiájából kialakult zűrzavar minden felelősségét.
Az alábbi idézetet azonban Szinnyei József írta:
Tudvalévő dolog, hogy a nyelvek rokonsága, nem bizonyítja okvetlenül a népek fajrokonságát is… ennélfogva, nem szabad eleve elutasítani némely íróknak azt a föltevését, hogy az „igazi magyarság” faj szerint nem finnugor… de, annyi kétségtelen, hogy a finnugor származású magyarok voltak mindig többségben…az ő nyelvüket vették át a hozzájuk csatlakozó népek. Bármilyen idegen elemekkel gyarapodott is tehát a magyarság… „az igazi magyarok” az ős-finnugoroknak egyenes leszármazottjai.”
Márpedig Szinnyeiről nehéz lenne azt állítani, hogy nem finnugrista nyelvész.
De idézhetünk egy 21. századi finnugristától is, Fodor Istvántól:
Az ELTE Finnugor Tanszék tananyaga ( amelyet Fodor jegyez ) így kezdődik:
finnugor.elte.hu/index.php?q=ostortenetfodor
Az uráli (finnugor és szamojéd) nyelvekben lévő nagyszámú szókincsbeli és nyelvtani egyezés kétségkívül arra utal, hogy e népek távoli elődei valaha egymás közelében éltek, s nagyjából egy nyelvet vagy igen közeli nyelvjárásokat beszéltek. A nyelvtörténeti vizsgálatok azt is vitathatatlanná tették, hogy ez az „együttélés” igen régi időkben lehetett, feltehetően a mezolitikum (átmeneti kőkor) és a neolitikum (újkőkor) időszakában. A finnugor egység minden bizonnyal a neolitikum késői szakaszán, vagy a bronzkor kezdetén – a Kr. e. 2000 körüli évszázadokban – bomlott fel. Ebben az időszakban az ugorok (a mai obi-ugorok és magyarok ősei) az Uráltól keletre éltek, a finnségiek pedig a kelet-európai erdővidéket népesítették be az Uráltól egészen a Baltikumtól nem messze eső területekig.”
A finnugrisztika tehát egészen mostanáig igen is azt tanítja, hogy a magyarok ( és nem csak a nyelv ) finnugor származásúak.
Lehet ezt persze revideálni, de akkor azt is ki kell mondani, hogy a finnugor tudomány nem tudja cáfolni a krónikaszerzőink információira támaszkodva kialakított szkíta ( vagy hun ) eredethagyományt.
Ki kell tehát mondanunk, hogy a nyelv semmivel nem mond többet a magyarság eredetéről, mint a krónikáin! ( Tehát nem csak Szinnyeinek, de Munkácsinak sem volt igaza. )
A magyar nyelv eredetéből levezetett „őstörténetet” tehát egyszerűen el kell felejteni. Maradnak a mondák, a mesék, a hagyományok, mint egyébként minden más népnél is.
Illenék tehát bocsánatot kérni, azért a sok-sok rágalmazásért „dicsőséges őskeresőzésért” meg „”halszagúzásért”, meg a „dilettánsozásárt” – meg a többi förtelemért, amit nem szívesen sorolnék fel ( Honti könyv ) amivel megvádoltattak a „másként gondolkodókat” akik mindig is tagadták a „finnugorszármazást”… a nyelvről esett szó a legkevesebbszer.
Egy ízig –vérig mai finnugrista nyelvész – Fejes László – is így írt erről egyik cikkében:
„A finnugrisztika is nagy hibát követett el, amikor „finnugor néprajz”-ról, „finnugor zené”-ról, „finnugor irodalom”-ról, sőt, „finnugor világlátás”-ról és hasonlókról kezdett beszélni. Kezdetben persze a tudományág művelőinek sem volt világos, hogy a nyelvi, kulturális és genetikai-antropológai párhuzamok nem vehetőek egy kalap alá. Az ilyen hangok azonban később is erősek voltak, és ma is hallhatjuk őket.”
Várjuk tehát… és elvárjuk… ( a beismerés után ) a bocsánatkérést is.

#2 Kovács István 2019. 12. 5. 12:07:51

„Reguly emléke előtt tisztelegve ideje felülbírálnunk eddigi viszonyulásunkat a finnugor nyelvrokonság – hangsúlyozom: nyelvrokonság és nem néprokonság – kérdéséhez.”

Nem tudom, mennyivel tisztelgünk ezzel a kijelentéssel Raguly előtt, de a megidézett ezt írta a témát tárgyalva:
„… hol a nyelv rokon, ott a népnek is, mely ezt beszéli, rokonnak kell lenni.”

Mindezekből persze még nem következik az, hogy ezek az emberek ne tévedtek ( ne tévedhettek volna ) – csak–csupán annyi következik, hogy mindezidáig még soha senki komolyan nem tudta bizonyítani, hogy – a magyarokra vonatkoztatva – a nyelvrokonság ne lenne azonos a néprokonsággal, vagyis azt, hogy a magyarok nem finnugor eredetűek. Ha bárki megpróbálkozott ennek bizonyításával, akkor abból mindig az jött ki, hogy akkor viszont a magyar nyelv sem lehet finnugor eredetű. Márpedig aki ilyent állított, az eddig még mindig a „borsóval felhintett szégyenpadra lett térdepeltetve”.
Az utóbbi időben több magyar nyelvész is kiállt már ezzel a „nyelvrokonság nem néprokonság” féle tézissel. Amit persze lehet az új kutatási eredmények fényében kialakított, új nézetként kezelni – de semmiképpen nem lehet azt állítani, hogy ezt a finnugrisztika már 150 – éve tudja, mint ahogyan azt az MTA tette.

Új hozzászólás