Pusztay János

Puszay János

Halmai Tamás

Halmai Tamás

Papp Andrea

Magyari Sára

Balázs Géza

Balázs Géza

Kóródi Bence

Kóródi Bence

Szűts Zoltán

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán

Minya Károly

Minya Károly

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

Dede Éva

Dede Éva

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Takázás
1-45.

Horváth Péter Iván

Magyari Sára 45 nyelvi esszéje

Írások

Szólás-mentés 1–50.

Pomozi Péter

Pomozi Péter 50 írása

Írások
Balázs Géza

Piros a vér a pesti utcán Tetten ért szavak 127.

2019.11.10.nincs hozzászólás

1956 egyértelműen kultikus verse a Piros a vér a pesti utcán – szerzője: Tamási Lajos.

A címe és egy sora azonban mintha költői hibát, nyelvi logikátlanságot mutatna. A címbe emelt, kétszer is szereplő sor: Piros a vér… – evidencia. Állítmányként, új információként meglehetősen furcsa. Magyarul így hangozhatna: Folyik a vér a pesti utcán vagy egyszerűen: Véres a pesti utca. A másik egy egyeztetési hiba:

…Piros a vér a pesti utcán.

Eső esik és elveri,

mossa a vért, de megmaradnak

a pesti utca kövein.

Az első mondat alanya, a vér egyes számban van. A második, mellérendelő mondat második tagmondatába odaértendő tárgy (elveri [a vért]), a következőben ki is van fejtve és még mindig egyes számban (mossa a vért), de a további ellentétes mellérendelésben már az állítmány már többes számban van (megmaradnak). A mondaton túlmutató egyeztetés tehát logikátlan: a vér… megmaradnak. Vizsgáljuk meg a kérdést közelebbről! Ha a teljes verset nézzük, két sor is ismétlődik (dőlt betűvel szedtem), majd ismét visszatér a címbeli sor:

Ismét mienk a bátor ének,

parancsolatlan tiszta szívvel,

s a fegyverek szemünkbe néznek:

kire lövetsz, belügyminiszter?

 

Piros a vér a pesti utcán,

munkások, ifjak vére ez,

piros a vér a pesti utcán,

belügyminiszter, kit lövetsz?

Kire lövettek összebújva ti,

megbukott miniszterek?

Sem az ÁVH, sem a tankok

titeket meg nem mentenek.

S a nép nevében, aki fegyvert

vertél szívünkre, merre futsz,

véres volt a kezed már régen

Gerő Ernő, csak ölni tudsz?

Később a címbe is emelt mondat újra ismétlődik

…Piros a vér a pesti utcán.

Eső esik és elveri,

mossa a vért, de megmaradnak

a pesti utca kövein.

A Piros a vér… addig furcsa, addig logikátlan, ameddig nem tudjuk meg, hogy az akkori belügyminiszter neve: Piros László. (Később Gerő Ernő neve is felbukkan.) Az ismétlődő, s a mondatkezdeti helyzet miatt egyébként is nagy kezdőbetűs „Piros” tehát lehet jelző, de azonosítható egy személlyel is. Nyelvtanilag azonosító szerkezet: Piros a vér; hasonló formák: hegyes a tőr, éles a kés. Ráadásul az első Piros a vér… sort megelőzi ez a sor: kire lövetsz, belügyminiszter, ami a versszak végén kis változattal ismétlődik: belügyminiszter, kit lövetsz?, s ezzel mintegy keretbe foglalja a Piros a vér… képet. A Piros a vér tehát megmagyarázható: a piros nem pusztán jelző, hanem egy állítmány, amely azonosítható egy személlyel, az akkori belügyminiszterrel. De vajon magyarázható-e az egyeztetési hiba: a vér… megmaradnak; mossa a vért, de megmaradnak? Magyarázható azzal, hogy a kezdő alany és az állítmány távol van egymástól, s a kötelező egyeztetési szabály ilyenkor oldódik. De azzal is, hogy a vérnek nem használatos többes száma (vérek megmaradnak, ezért kellene így szerepelnie: a vér megmarad). Tény, hogy az ebben a helyzetben kötelező alaki egyeztetés helyett beáll az értelmi egyeztetés.

A vers esztétikumát nem fejtegetem: mozgósító erejű, alkalmi politikai vers, ahogy kezdtem, 1956 kultikus verse. Hatását erősíti, hogy két korábbi ugyancsak erős mozgósító erejű verset is felidéz bennünk egy-egy sora: A „kit lövetsz?” A walesi bárdokat:

Levágva népünk ezrei,

Halomba, mint kereszt,

Hogy sírva tallóz aki él:

Király, te tetted ezt!” (Arany János)

„S a nép nevében, aki fegyvert / vertél szívünkre, merre futsz…” pedig a Dózsa György unokáját:

Ha jön a nép, hé, nagyurak, mi lesz?

Rablóváraitokból merre fut

Hitvány hadatok? Ha majd csörömpöléssel

Lecsukjuk a kaput? (Ady Endre)

A vers szerzője azonban nem emelkedik Arany János vagy Ady Endre rangjára. Tamási Lajos (Nagykónyi, 1923. január 1—Budapest, 1992. november 26.) József Attila-díjas költő, a forradalom előtt az írószövetség párttitkára, a forradalomkor egy pillanatra „megvilágosodott” (Piros a vér a pesti utcán; Egy körúti sírkeresztre) utána pedig „visszatért”. A forradalom leverése után két évvel írott helyzetdal jellegű versében már a fegyveres munkást (munkásőrt) dicséri (A csepeli gyorsvasúton):

Hőség, sietség, karok zsibbadt

ringásán a sebesség döccen,

ezrek tódulnak ki a gyárból,

magam meg a könyvtárból jöttem.

Ketten szorítunk egy fogantyút,

így is dobál előre-hátra

a villamos – öreg a társam,

s az oldalán revolvertáska.

Nézem közelről ősz-borostás

arcán a szögletes soványság

barázdáit, s mintha csak látnám

apám mindennap-esti mását.

S míg a szelíd Kis-Duna-parton

zakatolva robogunk végig,

beszélgetünk, s a világ sorsát

rendezzük a Boráros térig.

– Bizony, apám, én sok vitában,

botlásban vergődtem nemegyszer,

azt hiszem mégis, az a lényeg,

hogy jó helyen van ez a fegyver.

Tehát: „jó helyen van ez fegyver”! Ez a vers meglehetősen tompítja Tamási Lajos hitelességét, költői életműve pedig visszhangtalan.

 

Balázs Géza Tetten ért szavak című sorozata a szerző honlapján is olvasható: www.balazsgeza.hu 

Új hozzászólás