Pusztay János

Puszay János

Halmai Tamás

Halmai Tamás

Papp Andrea

Magyari Sára

Balázs Géza

Balázs Géza

Kóródi Bence

Kóródi Bence

Szűts Zoltán

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán

Minya Károly

Minya Károly

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

Dede Éva

Dede Éva

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Takázás
1-45.

Horváth Péter Iván

Magyari Sára 45 nyelvi esszéje

Írások

Szólás-mentés 1–50.

Pomozi Péter

Pomozi Péter 50 írása

Írások

Oldszkúl
Online 1.

2019.10.20.nincs hozzászólás

Majdnem 15 év után, újra tanulásra kényszerítettem magam, amolyan formálisra, komolyra, ami számonkéréssel és mondjuk nem olyan kézi- vagy szakkönyv megírásával és kiadásával végződik, melybe beleírom tudásom, elképzeléseim, ábrándjaim és tévelygéseim.

A tanári pályán eltöltött majdnem 20 év mellékhatása következtében, még mielőtt a szükséges ismeretek módszeres elsajátításába kezdtem volna, újra értelmeztem a tanulás szó jelentését.[1]

A tanulás felfogásomban olyan hosszabb, akár több hétig tartó cselekmény sorozat része, mely mosogatógép pakolással, könyvespolc rendberakással, takarítással, és persze az íróasztaltól való távolmaradással, valamint a koncentráció teljes hiányával kezdődik. A tanulások közti szünetet a tanulásra való felkészülés tölti ki, melyben a téma feltárása egyszerre jelenti a Netflix őszi kínálatának feltérképezését a digitális pedagógia és a kutatásmódszertan tárgyának körül határolásával. Egyidőben. Sikertelenül. Ez a bevezető fázis, a tájékozódás és az elveszett emlékek fázisa, melyet, mivel sikerre vágytam, követett a tételek részletes áttekintése és a szakirodalom beszerzése.

Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.11.072

A szakirodalom beszerzése 2000-es évektől számomra egyre erőteljesebben az online tudástárakban és elektronikus könyvtárakban elérhető tartalmak felkutatásáról szólt, és mint most kiderült, nyomtatott könyvek beszerzésével, a tételek laptoppal történő írásával, de kinyomtatásával, a legfontosabb tudnivalók ceruzával való aláhúzásával és végül a kulcsszavak címoldalra történő, olvasható felírásával folytatódott. De még ezzel sem ért véget, hiszen egyetemista koromban rájöttem, hogy akkor tudok igazán valamit, ha már az összefüggéseket is látom, vagy én alkotom meg a kapcsolatokat gondolattal. Például a nominális skálák és a gépi látás között. Az osztálytermi pedagógiai megfigyelés és az Amazon valós térben létező új áruházai között. Mert azért a géplélek már bennem él, és a digitális témát már nem engedem.

Ami tehát online kalandként indult, azzal végződött, hogy hosszú órákra kivonultam a digitális világból, és sorra kezdtem könyvtáros feleségem segítségével felkutatni az olvasmányjegyzékekben megjelölt nyomtatott könyveket. Az íróasztalomról, mely már pár éve könyvespolcként és a kiselejtezett külső merevlemezek, nyomtatók és média lejátszók tároló felületeként szolgált, szisztematikusan lepakoltam. Balra kerültek a tanulásomhoz szükséges nyomtatott könyvek, mellette papír, tollak, ceruzák és egy hegyező. Jobbról – távol tőlem – maradtak a gépek. Laptopot tilos volt bevinni. És az okostelefon is szigorúan kint maradt. A tanulás szó jelentése újra átalakult. Összeforrott a koncentrációval, csönddel, elmélyedéssel. A papírról való olvasással, a már említett jelentés kereséssel, címszavazással. Nem volt multitaskingolás, hírolvasás, szakirodalom gyorsgörgetés a képernyőn olyan megjegyzésekkel mind, ja, ezt is tudom.

Aztán egy kicsit enyhült a szigor, de nem a dolgozószobában, ott maradtam oldszkúl, hanem az információs társadalomban töltött munkás mindennapokban. A tanulásom tárgya a tanulás volt maga, Pukánszky Béla és Németh András Neveléstörténetét megtaláltam elektronikusan is, azon az egyetemi szerveren, melyen a doktori értekezésem filozófiai alapján képező szakdolgozatomat is publikáltam,[2] 19 éve, hypertextuális formában. Egyes fejezetek között linkek vezettek, a lapozás kattintással történt. Így végül digitális nomád létemben is tudtam már tanulni. De esténként visszatértem az íróasztalomhoz, és olvastam Locke-ról, Herbartról, Rousseauról, és az is kiderült, hogy 19. század második felében már a túlzott iskolai tanulástól féltették a gimnazistákat Németországban: „Időközben már orvosok egész sora nyilatkozott egyre kritikusabb hangvételben a gyerekek túlzott iskolai igénybevételéről. Hangoztatták, hogy a rövidlátás mellett a fejfájás, az orrvérzés, az emésztési zavarok és az ún. „szűkmellűség” – mind olyan betegség szimptómái, amelyet az iskola okoz.”[3]

Fortepan/Adományozó

A képernyő a fenti tünetekhez hozzáadja továbbá a szédülést és dezorientáltságot.

A tanulásom tárgya tehát a tanulás volt maga. Így kíváncsi voltam, hogy vajon a gép testben szép lélek lakik-e, vagyok, hogy a képernyő és a hálózatba kihelyezett memória társadalmában jobban, hatékonyabban tanulunk-e. Rögtön jön szembe egy másik idézet: „A kulturális átadás az ember fejlődéstörténete során kognitív habitusok láncolatán keresztül valósult meg. A folyamatsor a főemlősök epizodikus elméjétől elvezetett a mai modern ember mentális világához. A változássorozat értelmezésére általánosan elfogadott Merlin Donald koncepciója, amely szerint ez az átalakulás több lépésben, olyan adaptációkon keresztül történt, amelyek egyre újabb reprezentációs rendszerek, információfeldolgozási eljárások és kommunikációs formák megjelenését hozták magukkal. Az újabb formák nem szüntették meg a korábbiakat, amelyek így a mai elmeszerkezetben is fellelhetők, annak funkcionális részelemeit képezik.”[4]

De vajon Gutenberg okosabbá tette-e az embert? Mindenképpen. A horizontális ismeretátadást felváltotta a vertikális, és mint Newton vallja a Google Scholar mottójában, csak azért láthatott ilyen messzire, mert óriások vállán állt. A könyvekbe kihelyezett memória egyre többek számára vált hozzáférhetővé, a nyomtatott szövegek lapjairól az uniformizált tudást könnyű volt befogadni. A jelenre azonban különvált könyv testében még egységesen létező interfész (kijelző) és a memória (hálózat). A keresés gyorsabb lett, a bevésődést nehezíti a multitaskingolás, a hypertextualitás és az interaktivitás. És újra jönnek a német orvosok. „Manfred Spitzer német pszichiáter szerint minél korábbi életkortól alkalmazzák a digitális médiát, annál nagyobb károkat okozhat. Memóriazavarokat, csökkent koncentrációképességet és társadalmi elszigetelődést is előidézhet.”[5]

De vajon okosabbak lettünk-e, a tanulásban és végső soron az alkotásban hatékonyabbak lettünk-e azzal, hogy kihelyeztük a memóriánkat, a kreativitásnak adott-e teret?

Nem, mondja bennem a technopesszimista. Nem jegyzünk meg adatokat, nincs mit kombinálni, mire építsen hát a kreativitás. Miles Davis és John Coltrane trombita és szaxofon dallamaiban Bartók Bélát is felfedezni.[6]

https://www.youtube.com/watch?time_continue=2&v=30FTr6G53VU

Igen, mondja azonnal a technooptimista. Az alkotás maga is gyorsabbá vált, az elméleteimet alátámasztó szerzőket, ha kell, akár Gutenbergig visszamenőleg online azonnal felkutatom, ahogy Coltrane Bartókra hivatkozó Giant Steps című videóját, végül pedig az írásom megjelenése és megosztása után pedig a felhasználókkal folytatott interakció további munkára inspirál.

[1] Ezzel is húzva az időt.

[2] Ez volt talán az első bevételem a tudományból.

[3] Pukánszky Béla: A gyermek a 19. századi magyar neveléstani kézikönyvekben. Iskolakultúra, Pécs, 2005. http://real.mtak.hu/34754/1/Pukanszky_Nevelestani_kezikonyvek_u.pdf

[4] Komenczi Bertalan: Elektronikus tanulási környezetek kutatásai. EKF, Eger, 2013. https://mek.oszk.hu/14200/14232

[5] Balázs Géza: A devolúció felé? – Bevezető a digitális demencia témájához. E-nyelv

Magazin 2013/1.  http://e-nyelvmagazin.hu/2013/03/05/a-devolucio-fele-bevezeto-a-digitalis-demencia-temajahoz/

[6] https://thelistenersclub.com/2017/10/27/bartoks-surprising-influence-on-jazz/

Új hozzászólás