Skip to main content

Gyulai Pál botlásai

- 2019. 10. 17.

Már gyermekkorában nagy élvezettel látogatta a kolozsvári magyar színielőadásokat. Szerette eljátszani, amit látott, sőt maga is színdarabokat írt. Szívesen és sokat olvasott, legjobban a dráma műfaját preferálta. Vélhetően kis termete akadályozta meg színészi pályafutását. És gyaníthatóan kis termete miatt kisebbségi komplexus is gyötörte, amely frusztrációt a rossz nyelvek szerint egyre növekvő hatalmának köszönhetően kegyetlen kritikáival volt alkalma másokon levezetni.  Gyulaiból tehát nem lett színész, ellentétben bátyjával, Gyulai Ferenccel, akinek 1876-ban szobrot is állítottak a kolozsvári színház előtt.

Gyulai a szabadságharc után megismerkedett Arany Jánossal, Csengery Antallal, Eötvös Józseffel, Pákh Alberttel, akik nagy hatással voltak irodalmi munkásságának kibontakozására, ahogy néhány évtized múlva ő volt befolyással a későbbi nemzedékekre. A kor divatos szavával élve ítész volt, aki azonban a pletykákkal ellentétben legjobb tudása szerint, de szigorúan, objektív szempontok alapján döntött arról, hogy ki kerül be az irodalmi kánonba, és ki az, aki végérvényesen kimarad belőle. Bírálataiban nem foglalkozott érzelmekkel, így történt, hogy még közeli barátait is gyakran magára haragította, és előfordult, hogy hosszabb időre szakítottak vele egy-egy megjelent kemény kritika után. Tompa Mihály több mint egy évtizedig tartott a mosolyszünetet Gyulaival, amikor az nem kímélte írásában egy frissen megjelent verses könyvét. A két barát egy szörnyű tragédia miatt került ismét közelebb egymáshoz, Tompa, aki elsősorban nem költőnek, hanem református lelkésznek tartotta magát, Gyulai fiatal feleségének kolerában bekövetkező halálakor békült meg.

Forrás: mek.oszk.hu

Gyulait szaktudása és munkája miatt is gyakran keresték levélben pályatársai, hogy tanácsot kérjenek tőle, vagy, hogy közölje műveiket az általa szerkesztett újságban.

Ifjúkori levelezése nyomtatott formában is megjelent Somogyi Sándor gondozásában, amely nagyban árnyalja a tudósról kialakult képet. A könyvben nem csak a kor neves teoretikusaival folytatott, szigorúan szakmai eszmecserével találkozhatunk, hanem előfordul, hogy szerelmi életéről számol be barátainak vagy éppen bortól mámorosan ír a kor híres színésznőjének, Prielle Kornéliának. Mindannyian emlékszünk a középiskolából, hogy a hölgy neve nem csupán a róla elnevezett budai utcáról emlékezetes, hanem mert kis híja, hogy Petőfi Sándornéként került be a magyar irodalomba. Ugyanis a költővel történt megismerkedését gyors leánykérés követte, és a házasság csupán egy vallási különbözőségükből fakadó adminisztrációs probléma miatt hiúsult meg.

Úgy látszik, hogy Petőfi és Gyulai nem pusztán tehetségükben hasonlítottak, hanem női ideáljuk is megegyezett, hiszen talán kevesen tudják, hogy Petőfi segesvári eltűnését követően 1850 nyarán a fiatal és bár ambiciózus, de biztos egzisztenciával nem rendelkező Gyulai udvarlási szándékkal látogatta a fiatal özvegyet, Szendrey Júliát. Elbűvölte az asszony intellektusa és humora, amit meg is írt barátjának, Szász Károlynak: „Beszéltünk mindenröl, költészetröl, férjéröl, Sandról, Byronról, vitatkoztunk a nőkröl, férfiakról nevettünk egymás ötletein, aztán érzelegtünk, hogy gúnyolódjunk. Nem csodálkozom, hogy Petöfi oly ábrándosan s mondhatni örülten szerelmes volt bele. Különös nö és hogy férje nem ugyan reá vonatkozó szavaival éljek, jó, szép, mintegy [!] angyal s elmés, mint az ördög.”

Júlia végül a neves történészt, Horvát Árpádot választotta, aki mellett a boldogságot mellőznie kellett, de költőnőként sikeresen tört babérokra anyaság tematikájú verseivel. A kikosarazott Gyulai rosszul viselte a nő választását, és nem túl elegánsan Szendrey Júlia megjelent Andersen fordításaira (hiszen ő fordított először magyarra Andersent) válaszolva Írónőink című cikkével kezdődően, megkérdőjelezve a nőírók létjogosultságát hangos polémiát generált a sajtóban a nőírók ellen. A 1858 tavaszán a Pesti naplóban megjelentetett cikksorozatból kiderül, hogy meggyőződése volt, hogy az irodalom nem való a nőknek, de ha mégis ilyen dologra szánnák magukat, akkor mindenképpen maradjanak szigorúan a ”női” műfajoknál, írjanak mesét vagy regét, de semmiképpen regényt vagy lírát, mert ahhoz túl érzelmesek. A vita érdekessége, hogy számos irodalmárunk megszólalt, Arany János levelében csitította Gyulait, hogy ne izgassa fel az magát, hiszen a nők olyan jelentéktelenek az irodalomban, mint a női lovagok a harcban, nem használnak, de nem is ártanak. Jókai azonban a nők védelmére kelt, ez nem lepő, hiszen ő fölöttébb becsülte az önálló nőket, és feleségül is két színésznőt választott.

A sors furcsa fintora, hogy Gyulai még a tavaszi vita évében feleségül vette Júlia húgát, Máriát és amint a testvérek olykor humoros mozzanatokat tartalmazó levelezéséből kitűnik, Gyulai Pál a továbbiakban segítette sógornője pályafutását. Hol könyvet ajánlott Júliának, hol pedig a publikálásban támogatta. Mária egyik, testvérének címzett levelében a következőkről számolt be humorosan: „Palit meg, kértem, hogy írjon Vajdának, hogy egy versedért se fizessen, mert nekem borzasztó kényelmetlen lenne, ha nem Pesten, hanem Budán kellene téged keresnem, ha majd meglátogatlak.”

Gyulai a házasság kötésével felelőséggel viseltetett feleségéhez, akihez a fenmaradt írásos dokumentumok tanúsága szerint őszinte szerelem, majd verseiben is megmutatkozó mélységes gyász fűzte. Illetve a család gyermekei; a saját három, illetve Júlia Petőfitől származó Zoltán fia és a második házasságából születő három gyermeke is számíthatott a magas kort megélt Gyulaira, mind financiális, mind intellektuális téren, noha a gyermekek is tisztában voltak „Pali bácsi” kritikus természetével.

Nincs hozzászólás!

Your Email address will not be published.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

x