Pusztay János

Puszay János

Halmai Tamás

Halmai Tamás

Papp Andrea

Magyari Sára

Kóródi Bence

Kóródi Bence

Szűts-Novák Rita

Fráter Zoltán

Szűts Zoltán

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán

Minya Károly

Minya Károly

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

Blankó Miklós

BlankoM

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Takázás
1-45.

Horváth Péter Iván

Magyari Sára 45 nyelvi esszéje

Írások

Szólás-mentés 1–50.

Pomozi Péter

Pomozi Péter 50 írása

Írások

Premier zárt ajtók mögött
Színház és nyelv 60.

2019.09.25.nincs hozzászólás

Nem engedélyezték az örökösök Molnár Ferenc Delila című előadásának a bemutatását Nyíregyházán.

Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy színháztörténeti botrány történt 2019 szeptemberében a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház kárára. A bemutató előtt álló előadást, a Delilát a jogörökösök, Molnár Ferenc jogi képviselői letiltották, így arra nem kerülhetett sor. Nem tudtak megegyezni az örökösökkel a Mohácsi testvérek által színre vitt előadással kapcsolatban. Az alábbiakban a sajtóban futótűzként végigszáguldó ügy írásaiból szemelgetek.

Kisemmizve, letaglózva állunk – írta közleményében a színház vezetése. Az örökösök „kifejezett tilalma” akadályozza a bemutatót. A komédia rendezője a rendkívül sikeres Mohácsi János, a dramaturg pedig fivére, Mohácsi István. Holott a Mohácsi testvérek a Delilából minőségi, mély emberismerettel és bölcsességgel, szellemével és új inspirációival átjárt előadást készítettek, amely nemhogy nem tiszteletlen Molnár Ferenc géniusza előtt, hanem „főhajtással felérő mai válasz”.

A tiltás furcsasága, hogy már közvetlen a bemutató előtt érkezett, a darab szerepelt a műsorban, a társulat pedig főpróbát is tartott. Végül, gesztusként, egyetlen egyszer, üres nézőtér előtt játszották el a Delilát.

Mint kiderült, az örökösöket a Mohácsi-rendezések közismerten formabontó, az eredeti anyagot szabadon értelmező megközelítése kavarta fel. Az ő színházi nyelvének elidegeníthetetlen részét képezik parafrazeáló, értelmező, részleteket kibontó, sajátos humorú és ritmusú szövegeik – ezért is dolgoznak párban. A Molnár-örökösök azonban kizárólag a darab legszigorúbb értelemben vett eredeti szövegét engedték volna színpadra állítani. Mivel színházunk szándéka egy Mohácsi-előadás bemutatása volt, és a fenti szigorú feltétel ebben az esetben művészileg értelmezhetetlen, a bemutató eltörlése mellett kellett döntenünk – nyilatkozott a színházigazgató.

Miután az örökösök világossá tették, hogy sem Mohácsi szövegét, sem semmilyen adaptáció bemutatását nem hagyják jóvá, több variációt is megpróbáltak, személyes találkozót szerveztek, változtatásokat ajánlottak, érveltek művészi szempontokkal és a meghiúsulás esetén minden félnél jelentkező károkkal is. A folyamat végére az örökösök képviselője tudatta, hogy nem lát más megoldást, mint a bemutató levételét a műsorról.

A közvélemény inkább a színház oldalára áll. Íme, egy a sok közül: „Márpedig a helyes válasz szerintem a következő: miért ne nyúlhatna hozzá? A színház (ahogy a film, az opera vagy bármilyen előadó-művészet) nem lexikon. És nem termékkatalógus. Nem az a dolga, hogy egyszer befejezett műveket, mint kirakatban egy árucikket, mutogasson és reklámozzon. Hogy konzerváljon. A színház maga is ÉLŐ művészet, és csak akkor él, ha nem pusztán megjelenít és illusztrál, de értelmez, olykor átértelmez.”

Ha a szerző már nem él, és a mű még védett (tehát nem telt el a szerző halálát követő 70 év), akkor ezt az engedélyt a jogutódai adják meg.

Tompa Andrea szerint a művek színpadi megújulásához gyakran új nyelvre is szükség van. Egy igazi, újító szellemű Molnár-színrevitel többet tesz a drámai hagyaték elevenen tartásáért, új fényben láttatásáért, mint egy, a szellemi örökséget betűhíven színre vivő, ám mégiscsak múltbeli gyakorlatokat ismételgető előadás.

A „szerző halott”-elmélet a ’60-as évek második felének kritikai és irodalomelméletében fogalmazódott meg Roland Barthes és Michel Foucault munkáiban. Ez a szemlélet a szöveget sokkal nagyobb autonómiával ruházta fel, leválasztotta a művet szerzőjéről, annak intencióiról, biográfiájáról, megkérdőjelezve a szerzői értelmezés – vagy a szerzői értelmezés kisajátításának – hatalmát.  Egyben „megszülte” és felhatalmazta az olvasót, vagyis az értelmezőt: a befogadó lépett előre.

Mohácsi János(ék) színháza azonban nem csak rendezői, de vállaltan szerzői, társszerzői színház is: számos, klasszikus műveket feldolgozó munkáik színlapján az eredeti szerző neve mellett ott találjuk a rendező, az író-társszerző és gyakran a zeneszerző nevét is; egy-egy műnek akár négy alkotója is lehet.

Az ún. play development  során a szerző részt vesz az alkotófolyamatban:  az írott művet – ha nem is feltétlenül tekinti közösségi alkotásnak, de – a színházzal együttműködve változtatásoknak, fejlesztésnek, „próbának” teszi ki – még mielőtt egyáltalán bármiféle klasszikus értelemben vett próba elkezdődne –, ez a folyamatos „közös egyeztetés” egyben elejét is veszi a vitáknak azzal, hogy teret nyitnak a szerzőnek és megoldásra törekszenek.

A színházi gyakorlatban – a magyarban is – jól látható, hogy a klasszikus, immár szerzői jogdíjra igényt nem tartó szerzők művei sokkal szabadabb és bátrabb értelmezésnek vannak kitéve, talán ezért is preferálják őket. Ibsent könnyebb megújítani, mint Beckettet, Örkényt vagy Arthur Millert. Beckett és az amerikai realizmus alkotói még soká lesznek szabad préda – Brecht jogai hét év múlva járnak le.

Az örökösök, Molnár Ferenc unokája, Sárközi Mátyás író, valamint néhai nővérének lánya, Lukin Ágnes. A Hofra ügynökség utóbbi vezérletével közleményt adott ki, amelynek lényege: a védelmi időn belül élni kívánnak azzal a jogukkal, hogy a szerző eredeti szövegeit átírni, abba beleírni csak kizárólagos engedélyükkel lehet.

Egy szó mint száz, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház egyet tehet: elteszi a díszletet, a kellékeket és a jelmezeket három évig, majd szabadon bemutaja a Delilát.

Az alábbiakban ízelítőül következzék egy részlet. Természetesen nem a Delilából – egyrészt azért, nehogy jogi bonyodalom adódjék belőle, másrészt azért, mert nem is áll rendelkezésemre –, hanem az 56 06 – Őrült lélek vert hadak darabjukból, ami a Múltépítés, avagy meghalni könnyű, élni nehéz című kötetben jelent meg (szerkesztette: Herczog Noémi, JAK + PRAE.HU, Színtext, 2. Budapest).

SZENT-GYÖRGYI   Nem mindegy, hogy Gödön van szobrod, vagy Szobon van gödröd! (Hegedűvel nyomatékosítja szavait.)

KAPOSI                     Inkább szülnél, ártány!

MINISZTERELNÖK Ártány?

SEMMELWEIS         Már a csapból is ötvenhat folyik meg ti meg a tévé!

GYERTYÁS              Ezt a csapolást kikérem a mártírtársaim nevében!

HOPMESTER            Gyülevészkedési engedélyük van?

MINISZTERELNÖK Önök fütyörészni akarnak vagy párbeszéd, vagy ezek a l’art         pour l’art hangszerek?             Dolgozni akarnak vagy kiabálás?

SEMMELWEIS         Közöd?

MINISZTERELNÖK Ezek a lehetőségek ma Magyarországon!

ÁRPAI                       Miniszterasszony-elnök, lesz szíves nem lovagolni a bimbózó demokrácia csíráján! Köszönöm.

HŐGYES                   Nem akarunk gyarmat lenni!

SEMMELWEIS         Hol van Trianon!

TÜNTETŐK              Hol van Trianon! Hol van Trianon!

HOPMESTER            Trianon, tisztelt egybegyűltek, Versailles-ban…

BÉKÉSY                    Anyádat Versailles-ba!

BOROSZLÁN           Hogyan tetszett, kisasszony…

GERBERA                Kérem, ennek ma nincs érvényes üzenete a mára ma…

TÜNTETŐK              Hol van Trianon!

SEMMELWEIS         Hol van a tavalyi hó!

BÁRÁNY                  Hol van a kutya elásva?

SZENT-GYÖRGYI   Hol van az a nyár?

Felsír a hegedű, és mindenki más: Hol a régi szerelem?

 

Jelenet a Mohácsi János rendezte Illatszertár című nyíregyházi előadásból, amely a POSZT-on az idén elnyerte a közönségzsűri különdíját (Fotó: http://www.moriczszinhaz.hu)

Új hozzászólás