A hangulatos, tájba illő badacsonyi vasúti megálló közvetlen szomszédságában, bolhaugrásnyira a kikötőtől, s közvetlenül a népnyelvben csak rablósornak nevezett etető-itató intézmények sora mellett a hatalmas fák övezte téren rendezik meg most már többedik éve a borhete(ke)t. Egyen- (vagy igyon-)faházakban kínálják a szűkebb régió díjnyertes borászai a legjobb boraikat. Többnyire badacsonyiak, de akadnak köztük szentgyörgyhegyiek, s néha szigligetiek is. Az idén is, mint mindig, 14 borász, egy-egy pálinkás és tehén- és kecskesajtos házikó alkotja a kört. Aztán mindjárt az egyik bejáratnál bor alá való pogácsákat, a másik bejáratnál pedig lángost, pizzát vehet magához (pontosabban: vásárolhat magának) a látogató.
Az idén a nyitónapon osztották ki a legutóbbi borverseny díjait: egy sor aranyéremről, meg hát más nemesfémről tanúskodó oklevelet. Örül a szívem, mennyit fejlődik évről évre ez a kis borvidék. Van borász, aki Brüsszelben nyert aranyat, van, aki megnyerte a tavaly őszi országos olaszrizlingversenyt, van, akinek a borát beválasztották a parlament protokollborai közé. S még lehetne sorolni az érdemeket. És ami az egészben a legígéretesebb: jónéhány borászatban már a harmadik, többnyire szakegyetemet végzett nemzedék szenteli életét a bornak.
Rendszeresen kijárok magam is, mert bár ismerem a legtöbb borász nedűjét, egészen más a hangulat ott kóstolgatni, értékelni, összehasonlítani előző évek termésével (szorgalmasan jegyzetelünk és osztályozunk egy erre a célra rendszeresített füzetben), mint csak úgy otthon iszogatni. Meg hát kirándulásnak sem utolsó: a házamtól öt percre eső badacsonytomaji állomásról egy kétperces – a koromnál fogva ingyenes – vonatozás után megérkezni Badacsonyba, majd két óra múlva (nekem annyi éppen elég, hogy túlessek jónéhány bor degusztálásán) ugyanez visszafelé.
Van olyan nap, amikor egy borászt kóstolunk végig, van, amikor ugyanazt a borfajtát minden borásztól. Nagyon tanulságos. Nem értve hozzá, de élvezni tudva csak azt állapíthatom meg, hogy mennyire más lehet – akár ugyanattól a borásztól kóstolt – ugyanazon bor íze az ital vagy akár a levegő hőmérsékletétől, a kóstoló pillanatnyi hangulatától, az előtte vagy hozzá harapott pogácsától vagy mogyorótól, almától függően.
Egy azonban biztos, a bor szentség. Az élvezni akarónak körültekintően kell bánni vele. Sok mindent figyelembe kell venni és tiszteletben tartani, hogy teljes legyen az élvezet. Éttermekben, ha az italos pincér gondatlan, őszintén szólva, ki szoktam oktatni. Nem mindegy, milyen ételhez milyen bort fogyasztunk, melyik bort milyen hőmérsékleten, vagy akár csak az – s esztétikai érték, amelyre a jó bor rászolgál –, hogy milyen pohárból isszuk. A badacsonyi borhéten egyenpohárban kínálja minden borász a maga borát, a poháron a szellemes szlogen: Badacsony – a folyékony szerelem.
Úgy látom, hazánkban egyre többen tanulják meg értékelni a bort, s ezáltal megtisztelni azt a sok tudást igénylő, fáradságos munkát, aminek eredményeképpen hozzájuthatunk egy kiváló nedűhöz. Meggyőződésem, ha a magyar nép újra boros nemzet lesz, a mértéktelen alkoholfogyasztás jelentősen csökkenni fog.
Hát erre koccintsunk!
Tisztelt Pusztay János Úr!
Én sem vagyok túl aktív internetező, de szeretném jelezni, hogy kereken egy év telt el, hogy nem fogalmazott meg véleményt az MTA – őstörténeti állásfoglalásáról – amely az eredeti szándék szerint a “Kik vagyunk mi magyarok? – kérdésre adott válasz akart lenni – nem az lett!
“Nem mi vagyunk finnugorok, csak a nyelvünk!”
Ezt most már az MTA is kimondta a 2018.06.18. kiadott „őstörténeti állásfoglalásában”. Igaz, ahogyan kimondta, abban nem sok köszönet van.
Az első cikk (Magyar őstörténet-honnan hová?) – címmel jelent, meg amelyet Klíma László jegyez.
Azt kell, hogy mondjam azonban, hogy amit Klíma László nyújtott, az sok mindenre alkalmas lehet, de arra semmiképpen nem, hogy „összefoglalja a magyar őstörténet kutatásával kapcsolatos legfontosabb, tudományosan alátámasztott állításokat és tényeket”. Föl kell tehát tennünk a kérdést, hogy Klíma miért nem az MTA szándéka szerinti, a finnugrisztika tudományos konszenzuson alapuló nézeteit közvetítette írásában, és miért a saját aktuálpolitikai színezetű, hazugságoktól, rágalmaktól, és fél igazságoktól rogyadozó állásfoglalását tárta a széles nyilvánosság elé?
A finnugrisztika nézeteinek hamis közvetítésével, és Horvát István alaptalan és hazug megvádolásával, így maga is bekerült az „összeesküvés-elméletek gyártóinak” kétes hírű, és hírhedt társaságába.
Úgy vélem, tehát, hogy az MTA állásfoglalásának ez a fejezete, semmilyen szerepet nem játszhat a „tudományos eredményeken alapuló ismeretátadásba”, sőt, könnyen támadási felületet nyújthat. A tudománynak viszont nagy vesztesége, hogy mostantól kezdve már végképpen nem mondhatja, hogy csak a finnugorellenes oldal használ bizonyítatlan és hamis rágalmakat, csúsztatásokat, hazugságokat és féligazságokat.
Az a Pusztay János aki ezt a figyelmeztetést – és elhatárolódást fogalmazta meg – „A hagyományos uráli nyelvészet képviselői gyakran a kisajátított igazság trónjáról mondják el megsemmisítő véleményüket.” – ( Pusztay János – 2011) az nem hallgathat most sem. Nem dughatja a fejét a homokba! – mert az nem méltó hozzá!
Klíma most már nem akárki ( finnugrista tanszékvezető) aki finnugrisztikus hazugságokkal fröcsögi tele a magyar sajtót. Ki az – ha nem Pusztay János – aki képes lenne megállítani ezt az ámokfutást.