Pusztay János

Puszay János

Halmai Tamás

Halmai Tamás

Papp Andrea

Magyari Sára

Balázs Géza

Balázs Géza

Kóródi Bence

Kóródi Bence

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán

Minya Károly

Minya Károly

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

Blankó Miklós

BlankoM

Dede Éva

Dede Éva

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Takázás
1-45.

Horváth Péter Iván

Magyari Sára 45 nyelvi esszéje

Írások

Szólás-mentés 1–50.

Pomozi Péter

Pomozi Péter 50 írása

Írások

Pap, gally csap!
Léleknyelv 12.

2019.05.29.nincs hozzászólás

A szépírás gyakorlása és az udvarias beszéd csapdája

Nagyapám nyugdíjas tanítóként ráért velem foglalkozni. Szerette volna, ha unokája nemcsak számolni tud, pl. a szorzótáblát tudja kapásból, hanem szépen is ír. A téli szüneteket nála töltöttem, és vittem magammal némi szünetre adott házi feladatot. Belenézett az írásfüzetembe, felsóhajtott, és eldöntötte, hogy gyakorolnom kell a szépírást. Így aztán vett nekem külön erre a célra vonalas füzetet, és délelőttönként gyakoroltuk az írást. A módszere az volt, hogy történeteket diktált nekem, ezzel rögvest a helyesírásomat is ellenőrizte. Már nem is tudom, hány adomát írtam így le, de egyre azóta is emlékszem, mert a csattanóját és magát a történetet sokszor elmeséltem másoknak.

Az adoma szerint a tiszteletest egy erdőn át viszi a kocsis a vasútállomásra, amikor egy behajló ág leveri a tiszteletes kalapját. A kocsis a következő veszélyes helyzetben udvariasan elkezdi a beszédét, hogy „Tiszteletes úr, egy ág behajlik az útra, és vigyázzon…”. Mire ezt elmondja, addigra ez az ág is leveri a kalapot a tiszteletes fejéről. Az út során újra megtörténik az eset. Ekkor a tiszteletes arra kéri a kocsist, hogy legközelebb rövidebben szóljon, legyen idő a cselekvésre. A kocsis a következő helyzetben csak ennyit mond: „Pap, gally csap!”

barcikaihistorias.hu

Nagyapám diktálásában a szereplőknek neve is volt, a helyszínt is megnevezte, ezeket azóta elfelejtettem. Emlékeim szerint a bánfalvai tanítóskodása alatt hallotta az esetet (vagy történt meg ott valakivel). Jóbarátaim, a Google és az Arcanum adatbázisa szerint az adoma mások leírásában megtalálható. Nyomtatásban három változatban olvashatjuk, 1935-ből a Köztelek c. folyóiratban (ez csak előfizetéssel érhető el az Arcanum honlapján), 1983-ban a Pest Megyei Hírlapban, illetve az Érmelléki Református Egyházmegye lapjában 2015-ben. Bennük a történet nagy vonalakban hasonló, csak apró részletek különböznek, mint a népdalok, népmesék szövegében. Helyet egyikben sem említenek, a szereplőket általánosságban vagy nagyon gyakori névvel illetik. Egyik cikk sem ad támpontot az adoma keletkezésére, de érdekes lehet a történet vándorútja. Nagyapám szeretett történeteket mesélni egy-egy vendégségben, poharazgatás közben, tanítói továbbképzéseken, cserkésztalálkozókon, vajon rajta keresztül ismerték meg mások? A csattanó vicces megformálásán, az aszparanta hangzáson nyilván sokan nevettek, ezért őrződhetett meg maga a történet.

A lényege ma is az, hogy az udvarias, tisztelettudó beszéd bajt is okozhat, mert időigényes, körülményes, a váratlan szituációhoz nem jól alkalmazkodik. Az egyszerű ember, például egy kocsis a felette állóval, a feljebbvalójával, vagyis főnökével mindig udvariasan beszél, nehogy megsértse a beszédével a másikat, esetleg az rossz, műveletlen, durva embernek gondolja. Szóval védi a róla kialakult képet, a „homlokzatot”, ahogy egyébként mindannyian tesszük. Mindannyian szeretjük magunkat jó embernek gondolni, fenntartani a pozitív énképet, ellenőrzésünk alatt tartani, hogy mások mit gondolnak rólunk; és ügyelni arra is, hogy ne sértsük meg a másik arculatát, énképét például a nyelvhasználattal. Csakhogy a történetben a kocsis a tiszteletest nagyon egyszerű szavakkal figyelmezteti, udvariaskodás nélkül, keresetlenül a lényeget mondva, ezzel a „tudom, hogyan kell beszélni a magasabb rangú emberrel” képet rombolja magáról. A tiszteletes számára a gond az, hogy mihez ragaszkodjon jobban: az elvárt, a társadalmi rangját megillető udvarias beszédhez és viselkedéshez, vagy ezeket időlegesen feladva a kellemetlenségeket elkerülni. Nem is kérdés, melyiket választotta, s az is biztos, hogy a sűrű erdőből kikerülve visszaállt a két ember közötti hierarchia.

Új hozzászólás