Pusztay János

Puszay János

Halmai Tamás

Halmai Tamás

Papp Andrea

Magyari Sára

Balázs Géza

Balázs Géza

Kóródi Bence

Kóródi Bence

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán

Minya Károly

Minya Károly

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

Blankó Miklós

BlankoM

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Takázás
1-45.

Horváth Péter Iván

Magyari Sára 45 nyelvi esszéje

Írások

Szólás-mentés 1–50.

Pomozi Péter

Pomozi Péter 50 írása

Írások

Fantázia, orgona, vonat
Csípős szavak 23.

2019.04.27.nincs hozzászólás

Ó, május! Ez a szerelem hónapja. Ilyenkor megbolondul a férfiember, ha szép nőt lát. Munkahelyen, utcán, közlekedési eszközön pajzán ábrándok szállják meg elméjét, mindenféle disznóságokon jár az esze, vagyis működni kezd a mocskos képzelet.

Bródy Sándor novellája, a Májusi fantázia éppen erről szól. A múlt század fordulóján kemény Kan zötykölődik vonaton az orgonaillatú májusban. Hamarosan csinos nő lép a fülkébe, szőke bajszú férfi kíséretében. A tavaszi virágzásba belebódult nagy Hím házasulandó párnak nézi őket. Rögtön szerelmes is lesz a szemrevaló lányba, és latolgatni kezdi esélyeit. A helyzet már csak azért is pikáns, mert a fiatalok valószínűleg az esküvőjükre utaznak haza. Az asszonyka kezében óriási lila virágfa, a hajában fehér orgonabuga. És persze beindul a piszkos fantázia. Felgerjedt Szoknyalesőnk már előre bosszankodik azon, mi mindent fog művelni a párocska a hosszú út alatt, miként kell neki elviselni, végignézni a félhomályban, az illatfelhőben, ahogy egymásra néznek, egymáshoz érnek, talán „az ajkuk közbejöttével” is. De egyelőre nem csókolóznak, hanem csak halkan és boldogan beszélgetnek. Pedig a vágy leplezetlenül érezhető közöttük, szimbolikus mozdulataik is jelzik ezt. „A nő a virág fejét simogatta, a férfi saját bajuszát”, később az asszony leveti kabátját, hanyagul hátradől, és „fehér ölébe dobja a virágját”.

Claude Monet (1840-1926): Napfényes orgonák (1872)

Bonyolítja a helyzetet, hogy a következő megállónál ismét utas érkezik, még szőkébb és még fiatalabb úrfi. A kis hölgy édesen, félénken és bizalmasan pillant rá, a jövevény pedig okosan, de biztosan viszonozza az átható tekintetet, sőt le is ül a karcsú ártatlanság mellé. A nőre vágyó Kakasnak persze mindjárt féltékeny gondolatai támadnak. A vetélytársát látja az ifjúban, akit magában meg is gyanúsít azzal, hogy szerelmes a testet öltött szépségbe. A virágjáték folytatódik, most már az új szereplővel is: egy zökkenőnél földre esik az orgona, s az idegen úgy emeli fel, hogy megérinti a nő fehér ruhájának a szegélyét, mire kissé kacér „Köszönöm!” a felelet. No de erre már mind a férj, mind a hírhedt Kalandor behunyják szemüket, hogy egy idő után váratlanul kinyitva, meglessék, mi történik. A látvány merész és felkavaró: a felajzott Kukkoló éppen akkor ébred fel, amikor „az idegen szőke bajuszát az asszony tenyeréhez szorította. Nem csók volt ez, sokkal kevesebb és sokkal több.” Magában persze „vérlázító förtelem”-nek nevezi, hogy azon kell töprengenie, mit tehet egy férfi, ha akkor szeret bele egy nőbe, amikor az „éppen első násznapját éli – utazza – mással”? Csakhogy a végállomáson kiderül, minden másképp van, mint ahogy azt élénk fantáziával képzelni lehetett. Amíg a férj a kofferokkal bajlódott, az újdonsült hódító a szerelmi örvénybe esett Lovag szeme láttára szándékosan hozzáér a nő hajához, és keresetlen szavakkal megkérdi a bátor menyecskétől, hogy minek hozta magával ezt a barmot. Felháborodás helyett cicázó rendreutasítás a válasz: „– Hallja, maga mindjárt kikap, ez a bátyám!” Vagyis erről van szó, állapítja meg a saját rémképeinek mocsarában elmerült Fantaszta. A kedves kisasszony a testvérével utazott, és leány még, a szörnyű vetélytárs pedig a jövendőbelije, akit a család még nem ismer.

Így persze már kevésbé izgalmas a történet. Mesemondónk hevülete továbbra sem lohad, sőt vérmes természete szenvedélyes látomásra gyújtja. Gondolatban kissé kétértelmű felszólítással fordul a lányhoz, mintegy kárpótlásként utalva a terebélyes férfiasságot jelképező orgonaág minél teljesebb befogadására: „Nyisd ki az ajkad, fiatal nőcske, nyisd ki egészen, szídd ki minden illatát, színét pedig lelkedbe zárd”… Íme, a silány elégtétel azért, hogy a piszkos fantázia által felépített erotikus regény helyett egyszerű, köznapi esetnek lehetett tanúja. Ez a Bródy, ez a Bródy!

Új hozzászólás