Skip to main content

A hangzó vers és a felhangzó Bánk bán

Tuba Márta - 2019. 04. 23.

Családunkban a jó a jövevény.
Az érdek, mint a gazda, úgy igazgat, –
ezt érti rég, de ostobán, ki gazdag
s ma már sejteni kezdi sok szegény.

Kibomlik végül minden szövevény.
Csak öntudatlan falazunk a gaznak,
kik dölyffel hisszük magunkat igaznak.
A dallam nem változtat szövegén.

De énekelünk mind teli torokkal
s edzzük magunkat borokkal, porokkal,
ha kedvünk fanyar, szánk pedig üres.

Erényes lény, ki csalódni ügyes.
Ugy teli vagyunk apró, maró okkal,
mint szúnyoggal a susogó füzes.

(József Attila: Emberek)

2019. április 13-án rendezte meg a Magyartanárok Egyesülete évenkénti költészetnapi konferenciáját az Országos Széchényi Könyvtár épületében, amelynek témája a hangzó költészet volt. Fenyő D. György köszöntőjében előre vetítette, hogy az előadók mind arra a kérdésre válaszolnak, milyen módokon él a líra. A konferenciát Nádasdy Ádám prózai Bánk bán fordításának könyvbemutatója követte.

 „Egész életemben hangzó verseket írtam”

A nyitó előadást Szilágyi Ákos tartotta, aki ókori filozófusokra, ószövetségi és újszövetségi igehelyekre hivatkozott a hang, a hangzó szöveg elsőbbségét igazolandó az írás, az írott szöveg felett. Szilágyi úgy írja, olvassa és szándékolja verseit, ahogy azt Arany János tette. A verset ki kell szabadítani a betű fogságából, ugyanakkor a hangzó versnek a betű a kontextusa. A hangzó vers tartalmazza az írott versre vonatkozó reflexiókat is. Az, hogy ma a szöveget leválasztjuk a könyvről, mert költők teljes életműve fenn van a világhálón, csak kiteljesítése annak a forradalomnak, amikor a hangot leválasztottuk a betűről, azaz írni kezdtünk.

Mészáros Márton a vers közegeiről beszélt. Előadásában kapcsolódott Szilágyi Ákoshoz, ugyanis a többféle médiumon megjelenő szövegek versengését és együttműködését mutatta be. Orális, kézírásos, tipografikus, elektronikus forradalmakon-médiatöréseken vagyunk túl, a váltásokat veszteségként éljük meg. Megtapasztaltuk a memóriabeli veszteséget, a finommorotos képességveszteséget, a közönség fölöslegessé válását, de azt még nem tudjuk pontosan, milyen veszteséget is jelent a hálózati kultúra. Mészáros szerint a vers kétféle választ ad a napjainkban zajló médiatörésre: egyrészt visszatér az orális hagyományhoz (slam poetry, hangoskönyv), másrészt a vers szkriptualitása válik hangsúlyossá (képversek).

„A hangzó cirkusz”

Erdős Virág arra a kérdésre reflektált, hogyan hat a vers szerző általi felolvasása, mások általi felolvasása, elmondása, megzenésítése, illusztrálása, tüntetéseken bekiabálása a szövegre és az alkotóra. Összességében azt gondolja, hogy ez a felhangzás nem része a versírásnak, mert a költő felelőssége abban rejlik, hogy egy fehér papírra fekete betűket vet. A költő nem a vivőanyagért felelős.

…a dallam nem változtat szövegén. De van szöveg, mely falsít dallamán – … (Kovács András Ferenc: József Attila szonettje)

A konferencia második részében az előadások a megzenésített versek sokféleségét elevenítették fel. Ferenczi György a hatvanas évekbeli fiatalok könnyűzenei mintáiról beszélt. Nemcsak a közismert Sebő Ferenc és a Kaláka zenekar, de az Illés együttes is felhasznált népzenei elemeket, sőt József Attila Tiszta szívvel c. versét a Kex együttes dallamára énekeljük ma is. Ferenczire és pesterzsébeti társaira Hobo tette a legnagyobb hatást József Attila és Faludy György megzenésített verseivel, mert különben ezek a szövegek, ez a mondanivaló nem ért volna le a külvárosi ifjúsághoz. Ferenczi zenekarának meghatározó élményt és feladatot jelentett Petőfi Sándor verseit felénekelni: tíz évig csak Petőfi minőségű szövegekkel dolgoztak, a saját szövegeiket sutba dobták. Mit tanácsol a dalszövegíróknak? A dalszövegekben – Petőfi mintájára – meg kell őrizni a beszélt köznyelvet a maga természetes hangsúlyaival, nem idegen nyelvek hangsúlyait kell ráerőltetni magyar szavakra, mondatokra.

„Az ének a legszemélyesebb kommunikációs eszköz”

Sebő Ferenc visszaemlékezett 1968-as pályakezdésére, amikor a megzenésített Rejtelmek és  Ringató című József Attila-versekkel jelentkezett a Ki mit tud?-ra. Előadásában azt bizonyította be, hogy a mai népdal a 16. sz-i énekelt vers túlélője. Figyeljük csak meg Csokonait, akinek a költészetébe a hangzó vers és a korabeli szóbeliség rendkívüli mértékben beépült (pl. Anakreóni dalok). Sebő rátalált a balkáni ritmusokra, amelyeken tökéletesen megszólaltathatók Csokonai antik időmértékes versei. Ezután népköltési gyűjtéseiből idézett: bemutatott egy hangfelvételt, amelyen egy japán őslakos asszony aino hőséneket mondott „Homérosz modorában”. Sebő Ferenc szerint valahogy így kell elképzelnünk a többezer éves szóbeliség kultúráját.

Csörsz Rumen István szintén a régi magyar irodalom közösségi költészetének hatását méltatta. Az énekelt versek a 16. századtól jelen vannak az iskolai gyakorlatban. Sok diák tanult verset írni, a kedvelt verssorokat továbbadták, variálták. A barokk és a felvilágosodás korában a versírás és a zeneszerzés kedvelt és elismert szabadidős tevékenységnek számított, olyannyira, hogy Verseghy Ferenc hivatásos zenészként is működött. A kollégiumi dalok, csúfolók Arany János idején még éltek a köztudatban.

„A pedagógus tanítsa meg a gondolatot közölni”

A szünet után Pogány Judit és Fekete Ernő következett. Mindketten a versmondásról, verses estjeikről beszéltek. Pogány Judit József Attila-rajongó, a költészet napjának apropójából el is mondta a Hazám című verset. Mindenkit invitált az Örkény Színház Anyám tyúkja 1 és 2 előadásokra. Fekete Ernő beavatott minket a „Mennyekbe vágtató prolibusz” című Weöres Sándor-est összeállításának műhelytitkaiba: hogyan válogatta a verseket, kellékeket, milyen ötleteket épített be a színpadtervbe. A munkafolyamat közben úgy döntött, hogy „nem kell zene, mert ez zene”.

Nádasdy Ádám professzor (a szerző felvétele)

„Cél-e a szókincs életben tartása?”

Az előadássorozatot követően Nádasdy Ádám mutatta be frissen megjelent prózai fordítását. A készülő műről olvashattunk Balázs Géza szerkesztői előszavában, amelyet Beke József Bánk bán szótárának második kiadásához fűzött: „Katona József Bánk bánjának dramaturgiai és nyelvi gondjai nemcsak a nyelvészeket, hanem Illyés mellett újabban Nádasdy Ádámot is foglalkoztatja. … Nádasdy e műve várhatóan 2019-ben jelenik meg.” (Anyanyelvápolók Szövetsége–Inter. Budapest. 2019: 14).

Tudjuk, hogy Katona József drámáját Illyés Gyula „átigazította”, Zalán Tibor a békéscsabai színház számára „átvezette”. Nádasdy hangsúlyozta, hogy ő sem átdolgozta, hanem prózára fordította a drámai jambusokat. Nem szőtt bele a szövegbe semmit, egy-két kivételtől eltekintve lábjegyzetekben közölte észrevételeit és az irodalmi, nyelvi tudnivalókat. (Nincs kizárva, hogy egy majdani dramaturg beleírja a lábjegyzeteket az ebből a fordításból színpadra állítandó előadásba.) Nyelvészprofesszor és gyakorlott fordító lévén a szókincs mai magyar nyelvre áttevése nem jelentett kihívást (megengedek ’megbocsátok’, istáp ’cölöp, tartóoszlop’), de Nádasdy föltette a kérdést, hogy a fiatalabb korosztályok értik-e még pl. a dölyf szót (kijön Izidóra dölyfösen). Ezért észrevételezére biztatta az olvasókat: írjanak neki, amennyiben úgy gondolják, hogy a dráma egyik-másik szavát szintén lábjegyzetelni szükséges, mert elavult a jelentése, nem felismerhető az alakja.

Margócsy István irodalomtörténész szerint Nádasdy Ádám Shakespeare- és Dante-fordításaival próbára teszi az irodalmi közvéleményt, Bánk bán prózafordításával pedig újabb fókuszt teremtett. Az 1830-as években alakult ki az a magyar műfordítói hagyomány, amely szerint a versforma eredetijét is vissza kell adni, tehát az antik időmértéket magyar nyelven is időmértékben kell megszólaltatni. Margócsy István úgy véli, hogy a most megjelent kötet éppen azáltal tudja megeleveníteni a régi magyar irodalmat, hogy nem követi az általánossá vált fordítói gyakorlatot, és lemond a drámai jambusról. Ezzel a mű mai magyar nyelven, az iskolai oktatásban hangozhat fel, mitsem vesztve nemzeti értékéből.

Nindzsa teremtésben vesztes, csak én (Parti Nagy Lajos: Szende)

Schiller Mariann a kétnyelvű kötet tanórai felhasználásának lehetőségeiről beszélt. Irodalomórára ajánlja egy jelenet vagy egy monológ összehasonlító olvasását és értelmezését. Nyelvtanórán összevethetjük a kétszáz évvel ezelőtti és a mai magyar nyelvállapotot, hiszen nemcsak az ómagyar kortól történtek változások a nyelvben. Párhuzamosan olvasva a szöveget jól megfigyelhetők a hangváltozások a tő- és toldalékmorfémákban (mosolygsz > mosolyogsz, kezök > kezük), a jelentésváltozások (néném ’nővérem’), a szavak elavulása (bán ’gróf’), a mondatszerkezet változásai (fog ő lenni > lesz).

A rendezvény dedikálással zárult. Köszönet a Magvető Kiadónak, hogy a hivatalos megjelenés előtt, a költészet napjához igazítva a magyartanároknak megvásárolhatóvá tette Nádasdy Ádám Bánk bán prózafordításának kiadását. Bár zord és magányos, nem veszíthetjük el ezt a forrásunkat:

IMRE. A férfinak mégiscsak társra van szüksége. Az élet páros vállalkozás. Nem?

BÉLA. Mese. Valami pár odaszegődik mellénk, persze: de végül is magunk vagyunk. Hogy magyarázzam meg neked? Emlékszel Bánkra és Tiborcra: mindenik a magáét mondja egymás mellett. Az igazi szerelmes ezt megszokja.

IMRE. Szóval, a nagy szerelmes éppolyan magános ember, mint a nagy gondolkozó.

BÉLA. Én ilyen teóriákat nem csinálok. Nem is vagyok nagy szerelmes. Kiket szerettem én el: falusi cemendéket. De hogy a magánosság az egésznek a feltétele, az biztos. Mihelyt pár akarsz lenni: elvesztél.

(Németh László: Villámfénynél)

 

Nincs hozzászólás!

Your Email address will not be published.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

x