Pusztay János

Puszay János

Halmai Tamás

Halmai Tamás

Papp Andrea

Magyari Sára

Kóródi Bence

Kóródi Bence

Szűts-Novák Rita

Fráter Zoltán

Szűts Zoltán

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán

Minya Károly

Minya Károly

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

Blankó Miklós

BlankoM

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Takázás
1-45.

Horváth Péter Iván

Magyari Sára 45 nyelvi esszéje

Írások

Szólás-mentés 1–50.

Pomozi Péter

Pomozi Péter 50 írása

Írások

„Szerelemhez nem kell szépség”
Színház és nyelv 54.

2019.03.25.nincs hozzászólás

“Szerelemhez nem kell ész.” Szerelem Eisemann-nál

Idén százhúsz éve született Eisemann Mihály halhatatlan zeneszerzőnk. Számos író egyszerű és bohém szövege Eisemann nevével került be a magyar zene- és színháztör­ténetbe, s ezen keresztül a köztudatba, a mindennapi nyelvhasználatba.

Az 1930-as, 40-es évek kupléit, sanzonjait és operettdalait a popzenén felnőtt és felnövő fiatalok nem érzik már magukénak, de az Eisemann-dalok sorai máig ismerő­sen csengenek, mondhatni, szállóigévé váltak, és a népdalokhoz hasonlóan beivódtak a kultúránkba.

És miért váltak azzá? Talán éppen azért, mert a legáltalánosabb emberi érzésekről van szó bennük – főként a legszebbről, a szerelemről. Eisemann nem feledkezett meg a szerelem semelyik dimenziójáról sem: a vágyakozásról, a beteljesülésről, az elmúlá­sáról és az elengedésről sem. Talán nincs is olyan szerelmi helyzet, amelyre ne lehetne egy dalt találni tőle…

Azt ugyan senki nem tudja, miért van a szerelem, és mi kell hozzá, viszont azt min­denki tudja, hogy mi nem: „Szerelemhez nem kell szépség, szerelemhez nem kell ész, szerelemhez nem kell semmi más, csak szerelem kell, és kész.”

Lesz maga juszt is az enyém…

Persze ez nem mindig ilyen egyszerű – amit a kávéházakban zongorázó, majd operettszerzővé váló Eisemann is tudott –, hiszen időnként az illető nem veszi észre, hogy a másik vonzódik hozzá. Ekkor nem tehetünk mást, mint bosszúsan, de bizakodva azt mondjuk: „Lesz maga juszt is az enyém, csak az enyém, csak az enyém. Nincs egye­bem, csak a remény, csak a remény.” Máskor pedig harmadikként kerülünk a „képbe”, és fájó, hogy az, akibe szerelmesek vagyunk, mást szeret: „Gyűlölöm magát, mert másé, gyűlölöm magát, mert százé, gyűlölöm magát, mert nem enyém. […] Imádnám magát, ha egyszer észrevenne már, elhozná a vágy, ha csak egy éjszakára bár.”

Hallod-e, Rozika, te?

És amikor végre közeledik a kedves? Akkor bizonyára nem habozunk, mi mást ten­nénk, mint hogy a „negyvenhatos sárga villamoson, sietünk a babánkhoz”, majd rög­tön megszólítjuk, hogy „Hallod-e, Rozika, te, gyerünk a moziba be!” A mozi régóta a randevúk kedvenc helyszíne, mert „egy kis édes félhomályban, mennyi, mennyi, mennyi láz van, mennyi álmunk, mennyi csókunk ég…”

A nyelvi humort sem nélkülözi az egykori Kodály-tanítvány, ha a szerelem és a konyha művészetéről van szó: „lecsó, lecsó, lecsó, lecsó, lecsókolom a rúzst te rólad.” A rúzs a legtöbb férfit valóban magával ragadja, de mire van még szükség? „Egy kis rúzs, egy kis hús, egy kis vékony selyemblúz: ez az én kis weekend-babám.” Eisemann szerint nem jó sokáig nélkülözni a csókot, mert „van, aki bevallja, van, aki tagadja, de az is akarja, sőt! Apám is azt mondta, jó a csók havonta, de legjobb naponta, sőt!” Gondolni kell azokra a helyzetekre is, amikor nem cél a kapcsolat hosszan tartása, ekkor a legjobb mód: „egy csók és más semmi, a vágyam csak ennyi, és csendben elmenni tovább.”

Eszenyi Enikő és Kern András az Egy csók és más semmi egykori vígszínházi előadásában (Kép: jegy.hu)

Ez az álom oly mesés…

A szerelem persze mulandó, és az egykori szerelmes nem biztos, hogy boldog marad: „maga nős ember vagy boldog, maga rossz ember vagy jó? Vagy a nőket pont úgy falja, mint a trójai faló?”. Pedig minden lány arra vágyik, hogy a világ legszebb és leg­okosabb ifjú férfija legyen az övé: „Holdvilágos éjszakán, miről álmodik a lány? Hogy jön egy királyfi tán, hófehér paripán.” Aztán rá kell döbbennie arra, hogy: „ez az álom oly mesés, ám de jön a tévedés: a királyfi oly kevés, és hogy jön, tévedés…”

Amikor a „királyfinak” hitt személy mégsem kell, bátran mondjuk ki: „köszönöm, hogy imádott, hogy reám így vigyázott, de ne küldjön virágot nekem.” És ne féljünk váltani sem, mert kissé ironikusan szólva: „Higgyék el, direkt egyszeregy, olyan sem­mi egy válás: a nőnek egy áldás, a férje meg hálás.”

Megöl a szerelem

Az igazi nagy szerelem viszont, úgy érezzük, ölni képes. Talán éppen ezért a Megöl a szerelem című sláger hozta meg Eisemann Mihály számára is a sikert:

„Bárhol vagyok, bárhol vagyok, várlak

Ébren is meg álmomban is látlak.

Átsírom az éjszakát,

hátha egyszer megtalállak,

hátha egyszer boldog leszek én.

Megöl a szerelem, a vágy, a könny,

megöli a szívemet a hazug közöny.

Nélküled nincs tavasz, se ősz, se tél, se nyár,

didergő lelkem rád, mint napfényre vár.

Megöl a szerelem, tudom, megöl,

nincs többé menekvés a múlt elől.

Te vagy nekem a tűz, a víz, a föld, az ég,

te vagy a végzet, teérted elkárhoznék.”

A dalszövegek szerzői: Békeffi István, Halász Imre és Somogyi Gyula

(Az írás forrása: Nyelvünk és Kultúránk XLVIII. évf. 1–4. szám, 38–40.)

Új hozzászólás