Pusztay János

Puszay János

Halmai Tamás

Halmai Tamás

Papp Andrea

Magyari Sára

Balázs Géza

Balázs Géza

Kóródi Bence

Kóródi Bence

Kövesdy Zsuzsa

Kövesdy Zsuzsa

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

Blankó Miklós

BlankoM

Dede Éva

Dede Éva

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Takázás
1-45.

Horváth Péter Iván

Magyari Sára 45 nyelvi esszéje

Írások

Két medálion
Kávéházi szeglet 22.

2019.03.23.nincs hozzászólás

Viselnek-e még a hölgyek medaillont, medaliont, medáliont? Nyakláncon csüngő, kerek vagy ovális érmét talán igen, de arcképet rejtő, felnyitható aranytokocskát már egyre ritkábban látni.

Sandro Botticelli: Hölgy arcképe

Pedig a miniatűr ábrázolást tartalmazó nyakék fontos szerepet játszik nagy íróink műveiben is. Üssük fel Jókai regényét, Az arany embert.

Az elbeszélő jellemzése szerint a főszereplő ravasz és óvatos. Timár Mihály főleg a gyémántokat adja el Ali Csorbadzsi kincsei közül, azokat is többnyire nemesfém keret nélkül, mert így az eredetüket nem lehet kideríteni. Őrzi viszont azt a medáliont, amelyen egy fiatal hölgy portréja függ. A képecske feltűnően hasonlít Timéához, minden bizonnyal az ő édesanyját ábrázolja. Ha Timéa akaratlanul is rábukkant az értékes díszre férje távollétében, könnyen kitalálhatta, honnan ered az „arany ember” gazdagsága. Timárnak meg kell bizonyosodnia arról, mit tud a felesége. Kiveszi fiókjából a gyémántkeretes arcképet, s átmegy vele Timéához:

„Mikor Scutariban voltam, egy örmény ékszerész egy gyémántos foglalványú arcképpel kínált meg engem, mely nagyon hasonlít önhöz; én ezt az ékszert megszereztem, és elhoztam önnek.”

Ha Timéa a szemébe mondja, hogy már korábban felfedezte a láncot az íróasztal fiókjában, Timár elveszett. De nem ez történt. „Amint Timéa meglátta azt az arcképet, egyszerre átváltozott az arca. Oly indulat, minőt nem lehet tettetni, de nem lehet eltitkolni sem, jelent meg márványvonásain; két kézzel kapott az arcképhez, s azt hévvel szorítá ajkaihoz, és mind a két szeme megtelt könnyel. Ez érzelem volt, mely elárulá magát.” A belépő Athalie-nak sírva-kacagva újságolja:

„– Nézd, nézd! Az én anyám! Ez az én anyám… Ő megszerezte ezt nekem!”

Mihály megmenekült.

Anton Einsle: Nő piros ruhában

Arcképes medálion a legfőbb bizonyíték Krúdy novellájában, A hídon – Szindbád negyedik útja – történetében is. Az ábrándos férfiú évtizedek múlva visszatér abba a városkába, ahol valaha katonáskodott. Betér egy kávéra A. Marchali cukrászboltjába, amelyhez régi szerelmi emlék fűzi. Visszaréved a múlt időkbe, és úgy érzi, mintha megint kedvese, Amália (vagy legalábbis a lánya) hozná a feketét. A felszolgálás után a cukrászné leül a kassza melletti asztalkához, és hímezni kezd. „A domború mell a selyemkötény alatt lágyan emelkedik, és a finom nyakon vékony aranylánc látszik.” A vendégek csakhamar eltűnnek, Szindbád egyedül marad a szendén szorgoskodó nővel.

„– Asszonyom, nem mutatná meg nekem azt a medaillont közelebbről, amelyet a nyakában visel? – kérdezte Szindbád egy darab idő múlva.

A cukrászné könnyen elpirult.

– Anyámtól örököltem, uram. Megboldogult édesanyámtól…

– Éppen azért kérem, mert Marchaliné asszony egykor nagyon jó ismerősöm volt.

Huszárik Zoltán: Szinbád (1971), Latinovits Zoltán és Bánsági Ildikó

Némi vonakodás után a Szindbád kezébe kerül a medaillon. Igen, megösmeri. Ez volt az, amit a cukrásznénak egykoron ajándékozott. Vajon benne van-e a régi kép…

Az ujja reszket, midőn némi erőlködéssel felnyitja a medaillont. Odabent egy fakó arckép. Fiatal, mosolygó katona arcképe…

– Az apám képe. Katona korából való képe – mondja a barna kis cukrászné.

Szindbád hosszasan, elmerengve, álmodozva nézte a saját képét a medaillonban. Nini, milyen furcsa bajusza volt akkor, és a haja milyen hullámos, mint egy fodrászé…

Huszárik Zoltán: Szindbád (1971)

– Kérem – mondja a cukrászné.

Szindbád egy másodpercig fogva tartja a kis barna nőcske puha, bársonyos kezét a kezében.

– Férjes már? – kérdi.

– Igen, és két gyönyörű gyermekem van.

Szindbád szeretné a gyermekeket látni, de nem merészeli. A barna nőcske idegenkedve, haragosan húzódik az öreg idegentől, és borús homlokkal ül kézimunkája fölött.”

Mind Jókai, mind Krúdy medálionja titkot rejt. A leleplezés azonban mindkét esetben elmarad. Timéa nem kutatott az ékszer után, Timár kezében pillantja meg először, a cukrászné pedig a fiatalkori kép birtokában sem ismeri fel az előtte álló apját. A féltett medálion, amely Szindbádot katonaként mutatja, a hajdani kaland végleges lezárulását is jelzi. Az örök álmodozó megmenekül, akárcsak Timár Mihály, de a csillogó emléktárgyból egyszerű, szegényes változat, medália vagy medál lesz, a kiérdemesült hadfiak utolsó kitüntetése.

Manet: A Folies-Bergère bárja

Új hozzászólás