Pusztay János

Puszay János

Halmai Tamás

Halmai Tamás

Magyari Sára

Magyari Sára

Balázs Géza

Balázs Géza

Pomozi Péter

Pomozi Péter

Kóródi Bence

Kóródi Bence

Kövesdy Zsuzsa

Kövesdy Zsuzsa
  • Recsk
    2019. 03. 20. 06:00

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

Blankó Miklós

BlankoM

Dede Éva

Dede Éva

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Az édes tündöklése és bukása
Szólásmentés 49.

2019.02.15.nincs hozzászólás

A magyarnak édesanyja-apja, édes anyanyelve van, sőt édes szerelme is lehet. Ma mégis divat mindentől irtózni, ami édes. Vajon hozhat-e mindez metaforikus pálfordulást hagyomány és újítás örök csatájában?

Valaha, nem is oly rég, az édesség még különleges csemegének számított, akár csak a tiszta búzalisztből készült kalács s fehér kenyér. Szépanyáink felső kamrapolcra dugott, XIX: századi süvegcukraiból csak nagy nehezen lehetett kirimánkodni egy-egy falatkát. A kis szatócsboltok fényesre törölt üvegeiből szépséges papírokba csavart cukorkák, karamellák integettek, melyekhez gyakran sóvár tekintetek tapadtak. Egy-egy szemet kapni maga volt a gyermek-mennyország, mert a répacukor előtti nádcukor, nádméz kincs volt! Kincs, akárcsak maga a méz, hiszen a romantikus rajzok kúpos kaptáraiból történt pergetés a méhcsaládok jelentős gyérülésével is járt. Az édes ritka finomságnak számított, s ami ritka is, finom is, az hogyne lett volna különleges is. Innen az olasz dolce vita ’édes élet’ metaforája, hisz mi más lehetne a gondtalan, önfeledt élet, mint édes.

Régi rendszerű, fonott méhkaptárak Szanticskán, egy abaúji törpefaluban (forrás: blog.hu)

A magyar ézes-édes az ősi szókészletünkhöz tartozó íz-ből született szavak, utóbbinak pontos obiugor hang- és jelentéstani megfelelései vannak, pl. manysi εt ’íz, szag’. (A szóbelseji t~z megfeleléshez l. pl. vezet, víz, kéz, fazék, ház szavainkat és rokonnyelvi alakjait.) A legkorábbi egészében ránk maradt magyar versben, a szépséges Ómagyar Mária-siralomban így fordul a fájdalmas szűzanya ölébe emelt fiához:

O en eses urodum

eggen yg fyodum,

syrou aniath thekunched

buabeleul kyniuhhad.

Ó én ézes urodum, mondja Mária, Kisdedként az édes Úr, jászolában megsimul, Szent Karácsony éjjel énekeljük legbájosabb karácsonyi énekeink egyikében. Urunk, Asszonyunk, anyánk, apánk, szüleink mind-mind édesek, ha igazán szerető, meleg szóval kívánjuk említeni őket; édes a hazánk és édes anyanyelvünk is. Ezek közül az édesanyánk nyelvéből származott édes anyanyelv kifejezés igazi hungaricum, az európai nyelvek túlnyomó többsége anya-, vagy szülő(föld)-, néhány esetben apanyelvről beszél, ám az sosem édes. Vö. ném. Muttersprache, ol. lingua materna, ang. mother tongue ’anyanyelv’, orosz родной язык, mari шочмо йылме ’szülőnyelv’ lengyel język ojczysty ’haza, szülőföld nyelve’. Utóbbi végsősoron ’apanyelv’ is, hiszen a jelző az ojciec ’apa’ szó származéka. A szülőföld-apák földje-haza összefüggéshez vö. német Vaterland ’haza’.

A szerelem, szerelmünk édessége már igen általános, a magyarban azonban nemcsak édes(em), édes szívem, vö. angol my sweetheart, my sweetness, hanem édes rózsám, tulipántom, tubicám is lehet a választottam. Annakidején, mikor boldogult tartui lektorkoromból első két kiváló hallgatóm, Inga és Merili féléves ösztöndíjra jöhettek Budapestre, egészen egy kollégiumi portás néni becéző varázslata alá kerültek: még évek múltán is megemlékeztek egymás közt erről egy-egy édes galambocskámmal, ha különös jókedvük volt az észt napsütésben.

Az édes különleges értékének emléke mindmáig él az észt köznyelvi magus asi, magus pala, mindkettő ’vonzó, csábító, jó, kívánatos, értékes dolog’ kifejezésekben is, és az édes megjelenik a paraszti bölcsességekben is. A nagy szólásgyűjteményekben már árnyaltabb a kép: az idilli édes keresését, az édes végtelen imádatát zabolázza a paraszti társadalom józan életszemlélete. A felelőtlen habzsolás veszélyeire gyakran édes és keserű szembeállítása világít rá. Margalits Ede millenniumi nagy szólásgyűjteményében az édes címszó alatt ilyesféle intéseket találunk:

 A szerelemben több a keserű, mint az édes.

Ahol a méz legédesebb, ott a fullánk legélesebb.

Amely ember sok édest nyal, keserűt is fal.

Édes italnak keserű az ára.

Édest keserűvel elegyít a világ.

Legédesebb tejből is lehet csípős sajt.

Az észt jobbágy-, később szegényparaszti világ viszonyai a társadalmi és éghajlati megpróbáltatások miatt még a magyar földműves világéinál is szikárabbak voltak, ezért az intések még kendőzetlenebbek. Krikmann–Sarv nagy közmondásgyűjteményében ezt leljük:

Kes kõik magusad maitseb, see kõik kibedad kannatab. ’Ki minden édeset megízlel, minden keserűt megszenved.’

Magus petab maia ära. ’Az édes megcsalja az édesszájút

De szép számmal sorjáznak Margalitsnál olyanok is, melyek épp „fordított” bölcsességgel szolgálnak. Jó tanáccsal az édes élvezetéhez, azaz, ha nem tanulsz meg tűrni, és keményen dolgozni, sosem fogod élvezni a szerencsés pillanatok édességét.

 Ami savanyú nem volt, nem lehet az édes.

Keserű a tűrés, de édes a gyümölcse.

Soha szerelem sóhajtás nélkül édes nem lehet.

Fáradt embernek édes méz az álma.

Munka után édes a pihenés.

Dolog után édes a nyugalom.

Persze minden viszonylagos. A kevés is édes lehet, ha nagy a szükség:

Édes italnak keserű az ára.

Bőben büdös, éhben édes.

Jó barát vize édesebb az ellenség mézénél.

Észt hasonló Krikmann–Sarv gyűjteményéből:

Mahajäetud leib lähäb (sic!) tagajärel magusaks .’Utóbb az elhagyott kenyér is édessé válik’

Ha utóbbi közmondások nem is oly rég elmúlt igazába belegondolunk, még élesebben rajzolódik ki a fogyasztói ellentét, melyet a nádcukor, később a répacukor korlátlan elterjedése gerjesztett. A fogyasztói társadalom hedonista szemléletének következtében ma csokoládé-és cukorhegyek közt élünk, egy-egy édesszájú kortársunk akár többszázszoros cukormennyiséget pusztít évente tizenkilencedik századi elődeihez viszonyítva. Mindez, súlyosbítva napjaink látszatélelmiszer-gyártásának gyászos termékeivel a habzsolással összefüggő civilizációs betegségek robbanásszerű terjedéséhez vezetett. Mindez törvényszerűen erodálta az édes értékét, megbecsültségét, mára az édes táplálkozási mumussá mára, a cukor fő gonosszá vált az étkezésben. Hogy mindennek lesznek-e egyenes következményei régi-szép édes szókapcsolataink használatában, nem tudom. Az édes idiomatikus visszaszorulásásának oka nemcsak „dietetikai” lehet, az jórészt inkább a népköltés és általában is a folklór nem ismeretéből eredhet. Akárhogy is alakul, csorbul az édes metafora-világa, s akármilyen értékes is ma a cukormentes élvezeteket kínáló sztívia, eritrit és nyírfacukor, valami azt súgja, szerelmünk soha, de soha nem lesz eritrites, de még nyírfacukros sem.

Új hozzászólás