Pusztay János

Puszay János

Halmai Tamás

Halmai Tamás

Papp Andrea

Magyari Sára

Balázs Géza

Balázs Géza

Kóródi Bence

Kóródi Bence

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán

Minya Károly

Minya Károly

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

Blankó Miklós

BlankoM

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Takázás
1-45.

Horváth Péter Iván

Magyari Sára 45 nyelvi esszéje

Írások

Szólás-mentés 1–50.

Pomozi Péter

Pomozi Péter 50 írása

Írások

A népköltés menedéke
Nyelv és iskola 8.

2018.12.18.nincs hozzászólás

A magyar népi műveltség a régi és a letűnt korok, így a sámánhit számos emlékét is őrzi. Ezekből nyújtok át egy csokorra valót most nektek. Hová bújtak, hogyan maradtak ezek fenn? Ez sem titok többé.

Ec.pec, kimehetsz

A számtalan változatban élő, sokszor félrehallott és így félre is értett, az idők során akár rejtőzködővé vált vagy értelmetlenné torzult, esetleg költőien változó, de a magot, a gyököt, a kérdezést-jóslást mégis átmentő kiszámolók, kiolvasók vagy kisorsolók, ezek a gyerekek számára beszéd- és zenei dallamot egyszerre őrző kedvencek az ősi idők felnőttjeinek a sorsuk útján előforduló döntéshelyzetre utalnak, ugyanúgy, ahogy a mesékben megőrzött keresztút.

Álljunk meg! Merre tovább? Mire szerződjünk? Ki vagy mi következik?

A számlálósok közül (egy, kettő, három, négy) itt csak egynek a változatosságát mutatom meg, érdemes felfigyelni benne az ősi egy szóra és annak játékos, ritmusos ikerítésére, én legalábbis nagyon élveztem:

Egyedem-begyedem, tengertánc…/

Egykem-begykem kergendőbe…/

Egyetem-begyetem, karkantyú…/

Ekedem-bekedem, bakkecske…

…valamint: et(t)yem-pet(t)yem, ecem-pecem, ec-pec, ecc-pecc, ahol talán a német Eins (1) változatot is kihallani. Nem állom meg: az ősiséget tőlünk kapták, na. Aki az oda- és visszaöröklést mindig csak idegennek, jövevénynek tekinti, egy szeletét látva a teljességnek és a csere-berének, ne is olvasson tovább.

Na de vissza a lényeghez, ahogy azt Bartha Károly írja gyönyörűségesen: „A hiedelmi és történeti elemek a felnőttek egykori szellemi és tárgyi tulajdonából szálltak alá a gyermekjáték világába, a néplélek ama rétegébe, ahol minden elkopott szemlélet, értelmét vesztett képzet és szó a játék naiv, színpompás együttesében él. Egy-egy ritmikus verssorba rögződve […] birkózik az enyészettel.”

Balatonboglári diákok egy Nagy László verset adnak elő a magyar nyelv hete tihanyi megnyitóján (2018) (Kép: Manyszi)

Ebcsont beforr

A gyógyító ráolvasások, varázslások, az enyészettől megmentett, jobbító magyar varázsigék emlékét őrzi például a következő népi gyermekmondókánk: „Áj, báj, kecskeháj, ha meggyógyul, majd nem fáj”.

A dallamos-ritmusos hanglejtésű szöveg, ahogy más esetben is, itt is több egyéb változatban is él. A szavak és értelmük itt a gyerekek számára kevésbé fontosak: „Nyúlháj, kutyaháj, majd meggyógyul, ha nem fáj”. De a legérdekesebb talán ez a boszorkányos változat: „Ebcsont, kutyaháj, jól megkenjük, majd nem fáj!”

Vajon innen származna, varázsige lenne eredetileg az „ebcsont beforr” mondásunk-szójárásunk is? Hisz ennek az értelme is a javító, gyógyító vigasztalással függ össze, nem a leghűségesebb társunk eltört csontjára értjük, ráadásul elsősorban gyermeknek, embereknek mondjuk ezt a szavak gyógyító erejével, ha nem is tudatosítottátok eddig: nyugi, nincs nagy baj, nem komoly a sérülés, katonadolog, azt kívánom, hogy hamar meggyógyulj.

Dob szerda

A párkereső-párcserélő játékok között a cickomozás talán az egyik legelterjedtebb. Ebben a leánykérés rítusát felidéző rész végén egy, talán a szerelmi varázslás emlékét idéző sor szerepel, ráadásul a mai észjárásunk szerint a napokat, legényes ígéreteket – és ezáltal, legalábbis ebben az olvasatban az eseményeket is – inverzen, fordítva sorolva:

Cickom, cickom, vagyon-e szép lányod?

Vagyon, vagyon, de mi haszna vagyon?

Add nekem azt, elkapom azt,

szita-szita péntek, szerelemcsütörtök, dobszerda.

Cicuskám, kedvesem, édesem lenne a lányát kiházasító gazdasszonyt megszólító cickom szó? Aligha. A megszólítás gyönyörénél én sem jutottam tovább. De minek is. A most következők izgalmasabbak.

Vajon miért ez a csere, ez a tótágast álló sorrend a napokban? Az egyik néprajzkutatónk így magyarázza a mágikus eredetű sort, a samanisztikus kultúrára utalva és a sámán- vagy varázsdobot joggal belelátva-képzelve. Ezt mondja:

„Szita-szita péntek… Varázsló ráolvasás elemeit tartalmazó sorok. A varázsló eljárás szokásai közé tartozott a fordított sorrendben való felsorolás. A dob viszont a régi sámánok legfontosabb varázseszköze volt, s ezt a szerepet később a szita vette át.”

S ha hozzáteszem a saját káprázatomat és hát a magam folyamatos becsapását is, úgy képzelem, hogy a szellemvilág ezt már eldöntötte, nekünk az esdeklés marad és a döntés megértése és visszacsévélése, amit utána időben, éppen fordítva, szalagra kinyújtva élünk meg, mert nem is kell tudnunk róla, persze, ja, ráadásul jól figyelve, nehogy elszúrjuk.

Mások a szita szót a női alsótesttel hozzák összefüggésbe, hm. Megint mások egy régi avatási rítus maradványának tartják a játékot. Igen, a lányok között. Szóval nagyon nagy a változatosság az értelmezések között, és mindegyikben lehet és így van is igazság, ahogy a témában tévelyegve tapasztaltam, szómorzsákat gyűjtve.

Bújj, bújj vagy cickom?

A dob szerda – a gyógyító ráolvasásokhoz hasonlóan – más változatban is él. Ráadásul nem is az előző, a fenti, hanem egy másképpen is ismerős és ivarérettként alig félreérthető népdalunk változataként, mert ide, a gyermekek ártatlan és tiszta, parazsat őrző zöld hajtásába és éltető erejébe menekült a rigmus töredéke az enyészet elől.

Ez a bab szerda:

Bújj, bújj, zöld ág, zöld levelecske,

nyitva van az aranykapu, hadd bújjatok rajta.

Nyisd ki, rózsám, kapudat, kapudat,

hadd kerüljem házadat, házadat.

Szita, szita péntek, szerelemcsütörtök, bab szerda!

A bab pedig, a mag, a csírázás, a születő élet, illetve a babnak a pólyára emlékeztető alakja a termékenységet, a babavárást is sugallhatják.

A babok sokféle kirakása a szitán vagy a rostán viszont ugyancsak a régi korok emléke: ez egy bab- vagy kukoricaszemekkel való jóslás (nem jövendőmondás, hanem a jó követése, kifürkészése) volt eredetileg. A dob és a szita összefüggése tehát korántsem lehetetlen, oda vagy vissza. És így a történet is jobban összeáll.

Dideki

Hogy a fenyegetés vagy a csalogatás az erősebb, esetleg a kettő párhuzamosan működik-e a Csiga-biga, gyere ki… kezdetű mondókában, ma már nem deríthető ki teljes bizonyossággal. Ami biztos, hogy értelmileg mindkét verzió, a tűzvésszel fenyegető „ég” és az égbolt értelmű, a csigaháznál tágasabb lakhelyként csalogató „ég” is egyaránt megállja a helyét, mondanom sem kell, hogy nemcsak képzetben, hanem nyelvileg is ebben a mondókában, amely egyébként a tejjel-mézzel való költői csalogatásával folytatódik, hüm-hüm.

Már nem élő, de nagyon is velünk élő kortárs írónk, Lázár Ervin csodás meséjének, a Berzsián és Dideki címűnek az elejét hozom ide a végére, nem véletlenül. Az utánzás-menekítés, a gyerekszáj, az elhallás, a látszólag értelmetlen és kikacagni való, de mégis így vagy úgy átmentett szó semmit nem von le az eredeti mondóka rejtőzködő hiteléből és megtartó üzenetéből:

– Csigabiga, gyere ki, ég a háza, Dideki!

– Kinek a háza ég?

– Hát nem érted!? A Didekinek!

– Dehogynem, most már értem.

Hát hogyne értenénk. Nem pusztán az író pici kis tündér múzsája mondja ezt. Ez a menedék. Mindannyian felfogtuk. Vagy mégse?

(Első közlés: http://tantrend.hu/hir/nepkoltes-menedeke. Kóródi Bence Nyelv-ésszel blogja a TanTrenden: http://tantrend.hu/nyelv-esszel)

Új hozzászólás