Skip to main content

Diáknyelv: az állandóság és a változás kettősségében

H. Tóth István - 2018. 12. 01.

Hogy mi is valójában a diáknyelv, arról már könyvtárnyinak is nevezhető szakirodalom gyűlt össze; mintegy ezt is igazolandó, az általam ismertetésre kiszemelt itteni szakmunka is számos tételt közöl a diáknyelvkutatás bőséges tárházából. A diáknyelv definiálásával összefüggésben ezúttal ezt a támpontot kapjuk: sajátos, heterogén csoportnyelv a diáknyelv (15).[1] A 2018. évi anyanyelvi pályázatból válogatott legjobb munkákat kötetté szerkesztők nem csupán háttértanulmányokat emeltek be a Diáknyelv – diákszótár című gyűjteményükbe, hanem nyilvánvalóan a sokoldalúság felmutatásának szándékát is szem előtt tartották, hogy igazolhassák: valóban az állandóság és a változás kettőssége jellemzi az úgynevezett diáknyelvet, ezért is került jelen könyvbe egy szinonimagyűjtemény és egy diákszótár is. Ugyanakkor tény, hogy ez a diákszótár nem országos méretű kutatás, adatfelvétel eredménye, inkább regionális kiterjedésű gyűjtés, válogatás, különös tekintettel a szerzők kutatási terepére, bázisára.

Kolozsvártól és Ungvártól Budapesten át Szombathelyig és Sárospatakig szegedi, kiskunhalasi, székesfehérvári, veszprémi egyetemi hallgatók, középiskolai tanárok, egyetemi oktatók, tudományos kutatók, igazságügyi alkalmazott tevékenysége fémjelzi ezt a 184 oldalas gazdag kínálatú, figyelemre méltó, a tudományos igényesség kritériumait követő könyvet. Teljesen érthető, hogy a lendületes olvasásra és a szöveg dinamikus kezelhetőségére figyelve az úgynevezett szövegközi szakbibliográfiai hivatkozásokat racionalizálták, de meg nem kerülték, el nem hagyták az olvasót továbbvezető, nélkülözhetetlen forráshelyeket.

A kötetet a szerkesztők előszava nyitja (7–11), ezt követi kilenc tanulmány (13–155), ezek folytatásául ismerkedhetünk egy, az iskola világából való diáknyelvi szinonimagyűjteménnyel (157–164), végezetül földrajzi szempontból egy igen kiterjedtnek nevezhető diákszótár áll (165–178).

A Diáknyelv, diákszleng című előszó szerzői: Balázs Géza és Minya Károly lényegre törő keresztmetszetet állítottak össze a diáknyelv és a szleng általános érvényű és a nyelvészek körében eddig zajlott szakmai viták főbb jellemzőiről. Azért mondható dicséretesnek ez a kitekintés, mert nemcsak az ez idő tájt jelen témában folyó diskurzusról villantanak fel tudnivalókat, hanem ráirányítják a diáknyelv és a szleng problémái iránt érdeklődők, az ezen problémák kutatásával foglalkozók figyelmét az előző korok idekapcsolódó fogalomértelmezésére, fogalomkezelésére is. Sőt, harmadik pillérként útravalót is adnak: „A folytatáshoz nem mondhatunk mást, mint amit több mint kétszáz éve mondanak a nép- és nyelvkutatók: gyűjteni kell! A gyűjtések soha nem avulnak el.” (11)

Diáknyelvi időutazás

Minden ember, aki valaha diák, illetőleg diákkorú volt, valamiképpen művelője, sőt fejlesztője, de legalábbis használója, ekképpen átörökítőjévé is vált a diáknyelvnek az úgynevezett felnőttkori beszédbe. Többek mellett ezzel a diáknyelvre joggal kivetíthető generációs problémavilággal foglalkozik a Diáknyelvi időutazás. A magyar diáknyelv és szótára (1898) értelmezéséhez című nagy ívű tanulmány (13–34) szerzője: Vasné dr. Tóth Kornélia, aki dolgozata élén rögzítette: „… nemcsak a diákok szókincse, hanem a fiatalok sajátos nyelvét megnevező terminológia-rendszer is jelentős változásokon ment át a századok folyamán. Egyes elnevezések elévültek, mások beáramlottak, annak megfelelően, hogy a háttérben lezajlódó szociológiai jelenségek hogyan formálták a nyelvtudomány szemléletét.” (13–14) Az a sokat vitatott – elsősorban – terminológiai kérdés, hogy jogos-e külön diáknyelvről szólnunk, vagy neveződjék a fiatalok nyelve egységesen ifjúsági nyelvnek, ma már nem vet akkora izgalomhullámokat a szakirodalomban, mint pár évtizede, ugyanis letisztultnak nevezhető ez a probléma, mivel a diákok nyelve igen gyorsan alkalmazkodik – kiváltképpen a világhálózott térben – a társadalom mozgásához, ezért kimondható: a diáknyelv csoportnyelv, mégpedig az ifjúsági nyelv mint rétegnyelv válfaja. (14) Ezt a diáknyelvben tett időutazást kifejtő, megmutató tanulmányt felelősséggel ajánlom felvenni, felvetetni magyar nyelv és irodalom szakos hallgatók magyar nyelvtörténettel és szemantikával, valamint morfológiával foglalkozó szakmai olvasmányai körébe, tudniillik általa a magyartanári pályára készülő hallgatók nemcsak érdekes, hanem rendkívül figyelemre méltó, példamutatóan adatolt tudományos olvasmányhoz juthatnak.

A magyar esemény- és társadalomtörténetnek izgalmas korain átívelő, ízig-vérig művelődéstörténeti alapozottságú Málnási Ferenc tanulmánya. (35–45) Olyan dolgozat ez, amelyik bátran helyet foglalhatna nyelvtörténeti, szociolingvisztikai, a magyar nyelv csoportnyelveit felvázoló középiskolai, illetőleg bölcsészettudományokat tanuló egyetemisták szöveggyűjteményében. A hon- és népismerettel kapcsolatos tanórák tematikáit színezhetik a Málnási-dolgozatnak például a tűzoltással, a gyerekjátékokkal, a diákok mindennapjaival foglalkozó fragmentumai. (42–45) Málnási Ferenc emlékező véndiákként idézte fel pályázatában az egykori diákéletet, amikor még szalonnával kenték volna meg az iskolát, hogy kutya vigye el, majd nyugalmazott magyartanárként diáknyelvi szavakkal – diáksóderrel – emlékezett a „Diligenter frequentáltam / Iskoláim egykoron…” című tanulmányában erről a meg nem kerülhető szó- és kifejezésteremtő létformáról, életkohóról, a diákkorral járó élethelyzetekről.

Nagy Katalin a középfokú oktatási intézményekben tanuló fiatalok magyar nyelvű kommunikációjában fellehető angol eredetű neologizmusokat vizsgálta. (47–68) Kétségtelenül időszerű téma, „… hiszen az angol mint világnyelv hatással van a magyarra. Az «elangolosodó» magyar nyelv mítosza egyre jobban foglalkoztatja a magyar beszélőközösséget, főként az internet elterjedésével.” (47) A szemünk előtt nagyjából 1988-tól, az orosznyelvoktatás egyeduralmának megroggyantását követően végbemenő oktatáspolitikai változtatások folyománya lett, hogy legerőteljesebben az ifjúsági nyelv a befogadója az angol nyelvi elemeknek. Mivel úton-útfélen több és még több, az angol nyelvvel kapcsolatos és az angol nyelvű üzleti-turisztikai, valamint informatikai változásokkal, illetőleg ezek következményeivel szembesülünk, kétségtelenül sok bosszúságforrással találkozunk. Tessék végigmenni egy-egy belvárosi vagy Balaton-parti étterem- és üzletsoron csak a feliratokra, a reklámokra meg a portálokra figyelve, és máris zavarba jövünk, hogy magyar nyelvterületen járunk-e egyáltalán! Nincs okunk kacagásra, látva a helyesírási és értelmezési hibáktól hemzsegő feliratokat.

Tudta és tudja ezt Nagy Katalin is, ezért az Angol eredetű neologizmusok középiskolások magyar nyelvhasználatában című dolgozatában a sokak által kutatott, többé-kevésbé alaposan, valójában kevésbé pontosan feltárt területet fogott át úgy, hogy jelen kutatásában ezekre a problémákra fordította a legtöbb figyelmet. 138 fős adatközlő nyújtotta mintán tizennégy angol eredetű neologizmus, a chill, early bird, fancy, feelinges, fullos, gamer, hypeol, hashtag, random, skippel, betaggel, offol, challenge, lightos helyesírását vizsgálta meg úgy, hogy a magyar helyesírási rendszerbe való beépülésük befolyásolás nélkül legyen tanulmányozható. Ezt úgy érte el, hogy nem leírt szavakat láttak az adatközlők, hanem hallás után kellett mondatba foglalniuk őket. Emellett szemantikai jellegű vizsgálatot is végzett Nagy Katalin, amely vizsgálat keretében azzal foglalkozott, hogy mennyire tartja magát a magyar alak az eredeti angol jelentést. Tanulmányozta azt is, hogy milyen célból használják a beszélők az adott neologizmusokat. Vizsgálta, hogy milyen új jelentésárnyalatot képesek adni ezek a szavak már létező magyar ekvivalensekhez képest, egyáltalán mi indokolja a használatukat. Megkerülhetetlen tanulság: nagyon fontos a tanulók nyelvi tudatosságának növelése az angol nyelvi elemekkel kapcsolatban, különös tekintettel a magyar nyelvű kommunikációjukra.

Mindenképpen hasznos lenne az ilyen és hasonló kutatásokat rendszeresen elvégezni, majd türelmesen, okosan szembesíteni a feltárt kutatási eredményeket a nyelvtanítási stratégiákkal, no meg azzal a ténnyel, hogy más nyelvcsalád nyelve az angol és más nyelvcsalád nyelve a magyar. Nagy Katalin kutatása arra mutatott rá, hogy a neologizmusok megszilárdulásának vizsgálata rendkívül összetett, sokszálú leíró és összehasonlító nyelvészeti, helyesírás-tudományi, művelődéstörténeti és nyelvstratégiai, sőt nyelvpolitikai probléma is. (63)

Erős feltételezésem szerint Nagy Natália nyelvész, az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Filológiai Tanszékének docense részleteiben ismeri, ismerheti Balázs Géza A pesti nyelv című városnyelvi kalauzát, ugyanis a kárpátaljai egyetemi oktató éppolyan körültekintő merítéssel és alapossággal kutatta meg az Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézet (UMOTI) diákjainak nyelvhasználati sajátosságait, amiként tette ezt az ELTE professzora a magyar főváros nyelvével kapcsolatban.

Nagy Natália 2017–18-ban 95 diák részvételével folytatott kutatást. Ennek keretében megvizsgálta az UMOTI diákjainak nyelvhasználatát nyitott kérdéseket alkalmazó kérdőív felhasználásával, hogy minden lehetséges válaszlehetőség felszínre kerülhessen, amely válaszelemeket a diákok alkalmazzák a mindennapjaikban. (69–70) Nyilvánvalóvá vált a kárpátaljai diáknyelvi kutatásból: „Nagyon sok az idegen nyelvekből átvett szó, kifejezés. Az átvételek nagy többsége szláv eredetű, ami nem is csoda, hiszen diákjaink szinte anyanyelvi szinten beszélik az ukrán vagy az orosz nyelvet, s mindennapi kapcsolatban vannak ukrán, illetve orosz anyanyelvű emberekkel.” (71) Az is láthatóvá vált ebből a felmérésből, hogy a kárpátaljai magyar anyanyelvű diákság nyelvhasználatában is sok az angol eredetű nyelvi anyag. Ugyanígy jellemző e régió diáknyelvére az, hogy csoport- és rétegnyelvből szintén vesz át szavakat, kifejezéseket, amiként az irodalmi nyelv is hatással van az itteni ifjúsági nyelvre. (71)

Valóságos nyelvi kincsesbánya Nagy Natália dolgozata, mivel minden kutatói állítását, megállapítását újabb és újabb példákkal támasztja alá az általa létrehozott 95 fős minta segítségével. (70–74) Nemcsak a nyelvészeti aspektusú frazémakutatást gazdagította példatárával ez a kárpátaljai gyűjtés, hanem a néprajztudomány proverbiumokkal foglalkozó kutatóit is, ezt igazolják az itt fellelhető szólások, szóláshasonlatok, frazématorzítások. (74–84)

Holnap Tali!

A Holnap Tali! című sorozat szlegjével foglalkozott Pataki Anett Az X és az Y generáció elképzelése a Z generáció nyelvhasználatáról szóló tanulmányában. (87–112) Mindenképpen figyelemre méltó a szerzőnek ez a megállapítása: „… a jelenkori diáknyelvet nem érdemes szigorúan az iskolához köthető szakszlengre szűkíteni, inkább a fiatalok egymás közti kommunikációját, a XXI. századi ifjúsági nyelvet kell vizsgálat alá vetni.” (87)

Ez a dolgozat – szerzője legtöbbször esszének nevezi – ezt a lexikai-stilisztikai vonatkozású problémát állítja a középpontba: hogyan képzelik el, miképpen jelenítik meg a 21. század diáknyelvét azok, akik nem is tartoznak Holnap Tali! sorozatban érintett diákkorosztályba? Nos, tényleg: képesek-e az ez idő tájt húszas-harmincas Y generáció tagjai hiteles képet festeni forgatókönyvíróként, rendezőként korunk tizenéveseinek nyelvhasználatáról? Mellesleg itt van még az örök generációs kérdés is: érti-e a szülői korba lépett X generáció a mai élő szlenget? És ami kiváltképpen erős nyelvészeti aspektusú dilemma: milyen iramban változik a szleng? Továbbá: milyen mértékű a szlengszavaknak minősített nyelvi elemek megjelenése, jelenvalósága a diákok nyelvhasználatában?

Kétségtelen, hogy Pataki Anett itteni dolgozata úttörő jelleg, tudniillik formavilágában nyilvánvalóan diáknyelvi adatokkal dolgozott a szerző, ugyanakkor a megkutatott szöveg tipológiai szempontból szépirodalmi szövegnek minősíthető, vagyis műalkotás, ráadásul a film készítői más generációból valók, mint akiknek és akikről szól ez a nyelvészeti tekintetben megvizsgált filmsorozat. Már a számadatok is tanulságosak! A vizsgált 4201 szónak a 0,64%-a, azaz 27 az az angol szó, „… amelyek a praktikum vagy a stílus miatt helyettesítenek egy-egy magyar szót.” Ezeket aztán igen tüzetes elemzésben tárja a szerző a dolgozatolvasó elé. (92–104) A rétegzett lexikai, szemantikai, stilisztikai elemzést követően szembesülünk azzal a szakirodalmi ténnyel is, miszerint a Holnap Tali! sorozattal nyelvi szakvélemények nem születtek, a sorozat epizódjaival kutatások nem foglalkoztak, ebből adódóan cikkek sem születtek, ezáltal kijelenthető, hogy Pataki Anett előzmény nélküli adatgyűjtést és korpuszelemzést végzett. (87–112)

A nyelv újraéled

Lingua discipulorum auxilio reviviscit – A nyelv a diákok segítségével újraéled, így vallja meg kutatói álláspontját Schweighardt Zsanett. (113–125) Példásan lényegre törő a szerzőnek dióhéjban előadott véleménye a nyelvhasználatról. (113 –114) Hasonelvűen járt el szerzőnk a diáknyelv terminus technicus jelentésének funkcionális ismertetésekor. (114–116)

Gimnáziumi és általános iskolai tanulók bevonásával egyéni, kérdőíves módszerrel elvégzett gyűjtést elemzett szerzőnk. A 100 fős mintára kiterjedően a fiatalok körében csajozós dumákat, divatos szóláshasonlatokat, kifejezéseket, sms-nyelvi adatokat gyűjtött, majd ezeket műfaji csoportokban mutatta be dolgozatában. (116–125) Az iskolai stílusoktatásban különös erejű példagyűjteményként hasznosíthatjuk Schweighardt Zsanett itteni összeállítását.

Amikor Kiss Jenő 1994-ben megjelent, méltán híressé vált szakkönyvéből idézte Schweighardt Zsanett a zárszavát, akkor e mellé a citátum mellé helyezendő korábbi, kétségtelenül klasszikussá nemesedett olvasmányainkból, hogy már egykoron Kazinczy Ferenc így jellemezte az Ortológus és neológus nálunk és más nemzeteknél című írásában egy szintén népszerűvé lett metaforájával nyelvünk hajlékonyságát, sokszínűségét: „A nyelv olyan, mint az ég íve a maga egymásba futó színeinek gyönyörű játékával.”

Bincze Diána a Cső és csőváz egy fővárosi középiskolában című dolgozatában (127–135) egy fővárosi középiskola tanulóinak diáknyelvéről írt annak mentén, hogy fél évig itt dolgozott könyvtárosként. Szerzőnk feltételezte, hogy a diáknyelv, amelyről dolgozatot ír, tele lesz káromkodásokkal, obszcén, primitív kifejezésekkel. Írását nem erre élezte ki. Kutatásának a nyelvünket gazdagító oldalát vizsgálva 136 szavas szólistát készített. Erre a listára csak olyan nyelvi adatot helyezett, amelyek úgynevezett papír- és tintaképesek. Bincze Diána kutatási módszerei a hosszú távú megfigyelés, a személyes interjú, a személyes beszélgetés és a saját összeállítású kérdőív. Az adatközlők 15 és 23 év közötti 8 fiú és 8 lány. A felvett nyelvi adatok természetesen nem tekinthetők reprezentatívaknak, ugyanakkor betekintést kaphatunk egy ritkán és kevésbé vizsgált csoport, jelesül a sajátos nevelési igényű és szociálisan hátrányos helyzetű fiatalok diáknyelvhasználatába. (130–135)

Elnöki ügyek

Csikó Szilviának az Elnöki ügyek – diáknyelvi szavak megjelenése a Wellhello együttes dalszövegeiben című dolgozatából megtudhatjuk, hogy a #Sohavégetnemértős alkotás nem más, mint egy úgynevezett szkeccsfilm, amelyik a Wellhello köré épült, méghozzá az egész zenekar szereplésével – vagyis: ha lúd, legyen kövér!

Joggal merül fel a kérdés, vajon mi késztette a szerzőt dolgozata elkészítésére. A válasz meggyőző: „A #Sohavégetnemértős egyfajta generációs térkép, hiszen a fiatalok gondolkodását, ismerkedési szokásait, életérzéseit, problémáit jeleníti meg.” (137) A diáknyelvkutatás számára az újdonság erejével hathat ez a forráshely, tudniillik a Wellhello formáció szövegei szembeszökően sok új kifejezést, metaforát, szlenget, sőt provokatív jelentést hordozó nyelvi elemeket kínálnak a diáknyelvkutatóknak. Az itt tanulmányozható tőmondatos kommunikáció kiváló terepként szolgál korunk ifjúsága nyelvhasználatának a reprezentálására, ráadásul bátran kijelenthető, hogy a fellelhető párbeszédekben nincs nyoma a modorosságnak, azt a természetes diáknyelvlétet tárja elénk a Wellhello, amelyikben valóban otthonos a mai ifjúság. Éppen ezért döntött szerzőnk a Wellhello dalszövegeinek feltárása mellett, mert meggyőzően érhető tetten a mai fiatalok nyelvi kreativitása, nem utolsó sorban a szóalkotó fantáziájuk. Ha az olvasó is végigolvassa a Csikó Szilvia közlésének köszönhető, a Wellhello szövegeiből készített dalválogatást (138–143), megfigyelhetővé válik a számos szóösszetétel és képzős származék, ráadásul igazolódik ismét, hogy a diáknyelvre mindig jellemző tréfás szóláshasonlatok, közmondásferdítések korunk ifjúsági nyelvhasználatának is termékeny eszköze. Kétségtelen, hogy a negatív jelenségek ellenére is jellemző a színesség, a változatosság, ráadásul gyakran a választékosságra törekvés is.

A Wellhello dalszövegeiből készített szógyűjtemény sajátosságait félkövér betűs, normál betűs, dőlt betűs szerkesztéssel tárta elénk Csikó Szilvia – érdemes elmélyednünk a válogatásban. Hasznos szakmai olvasmánynak nevezhető szerzőnk jelen dolgozata.

Diákszótár

Tagadhatatlan, hogy a Balázs Géza és Minya Károly szerkesztésének köszönhető Diáknyelv – diákszótár című kötet legnagyobb újdonsága a témára és a korpuszra különös tekintettel, az nem más, mint Faragó-Kupi Andrea dolgozata: az Emoji, a jelen diáknyelve vagy a jövő új kommunikációs formája? Egy japán találmánnyal, a japán e (= kép) és a modzsi (= írásjel) összevonásával létrehozott emojiról van szó. Olyan rohamosan népszerűsödő dologról van szó, hogy már világnapja is van, ez július 17-e, ami a nemzetközi emojinap.

Keveset tud a dologról, aki csupán a kis mosolygó, illetőleg síró sárga fejecskék létéről és ilyen-olyan jelentésrétegéről tud, mivelhogy „… ennél jóval árnyaltabb kommunikációs jelrendszerről beszélhetünk.” (146) Szerzőnk köntörfalazás nélkül vezeti a probléma iránt érdeklődő olvasókat az emojivilág rejtelmeibe, így a méretük, az értelmezhetőségük, a dekódolásuk, a keresésük, az értelmezésalternációik, a készítőik és a felhasználóik közötti együttműködés kérdésköreibe.

El kell fogadnunk azt a tényt, hogy az emberiség együttműködését erősítő világhálózottságnak komoly kihívásai is vannak, többek között erre is ráirányítja a figyelmünket Faragó-Kupi Andrea anyanyelvi pályamunkája, tudniillik az emojik általános térnyerése még nyilvánvalóbbá teszi a népek és a generációk közötti kulturális különbségeket, érzékenyít a fogyatékkal élők elfogadása, felkarolása vonatkozásában is, miközben felsejlik, hogy sajátságos pszichológiája és etikettje is van az emojiknak. (146–153) Nem kerülhetjük meg a kérdést: valóban az írott kommunikáció mentsváraivá lesznek ezek és nyomukban fejlődő hangulatjelek? Kétségtelen, hogy „… az emojik használata sokkal jellemzőbb a közösségi oldalakon, csetbeszélgetésekben.” (152) Ugyanakkor a munka világában, így az érettségi és az egyetemi évfolyamdolgozatokban, hasonlóképpen a felsőfokú tanulmányokat záró dolgozatokban, vagyis a diplomamunkákban, valamint a tudományos értekezésekben sem igazán tudjuk elképzelni a hangulatjelekkel való közlésformát, közlésdúsítást, talán ezért is szükséges, illetőleg lenne még inkább szükséges erőteljesebben foglalkoznunk a nyelvhasználat-etikettel.

Hasznosnak és továbbfejlesztésre érdemesnek nevezhető Schweighardt Zsanett igazán korhű szinonimagyűjteménye (157–164), amelyik az iskola és annak részeivel, az iskolai személyzettel, az iskolai foglalkozásokkal, az iskolai kellékek és a tantárgyak elnevezéseivel, továbbá az érdemjegyekkel és a tanulással, férfiak, nők és rokonságok megnevezéseivel, az emberi tulajdonságokkal és a testrészekkel, a menzával, a diszkóval, a szórakozással és egyéb időtöltésekkel, sőt az udvarlással és a köszönésekkel kapcsolatos legkülönfélébb diáknyelvi szavakkal, kifejezésekkel ismerteti meg az érdeklődőket.

A 165. oldalon kezdődő 14 oldalas szótár, amelyik a kötetben megjelent tanulmányok példaszavain kívül Balogh Lajos, Gergelyné Bodó Mária és Körner Judit gyűjtéseit tartalmazza, valójában egy ábécérendes diákszógyűjtemény – jelentős nyelvi, nyelvészeti adattár, feltétlenül elmélyült, gondos tanulmányozást vár el civiltől, magyartanártól, egyetemi hallgatótól és tudományos kutatótól egyaránt. (165–178)

Mindenképpen hasznos, a héttértudásunkat is erőteljesen bővítő a 181. oldalon induló összeállítás, amelyik az Anyanyelvápolók Szövetsége anyanyelvi pályázatainak eddig megjelent kötetein szemiotikai tanulmányokra, a hálózatkutatással összefüggő szakmunkákra és a magyar nyelvről szóló jelentésekre irányítják figyelmünket, érdeklődésünket. (181–184)

A kötet borítóképe, amiként a további fényképek is Balázs Géza munkái, felvételei. A korrektúrát Minya Károlyné Barta Éva készítette. Köszönet és hála a kiadásért felelős Juhász Judit elnök asszonynak, aki az Anyanyelvápolók Szövetsége nevében támogatta a 2018. évi anyanyelvi pályázat legjobb munkáiból létrehozott, kötetté szerkesztett válogatás megjelenését.

Kísérje sűrű és elismerő érdeklődés a Diáknyelv – diákszótár című nyelvészeti szakkönyvet! Helyénvaló lenne, ha kerekasztal-tanácskozások, nyelvészeti konferenciák is felkarolnák ennek a könyvnek az utóéletét.

 

(Balázs Géza–Minya Károly (szerk.): Diáknyelv – diákszótár. Egy anyanyelvi pályázat legjobb munkái (Válogatás a 2018. évi anyanyelvi pályázat legjobb munkáiból). Anyanyelvápolók Szövetsége – Inter, Budapest. 2018. 184 oldal. Ára: 1500 Ft. Megrendelhető itt.)

[1] Az így megjelenített számjegyek, valamint számjegykombinációk az itt ismertetett könyv oldalszámait jelentik.

Nincs hozzászólás!

Your Email address will not be published.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

x