Skip to main content

A holt feltámasztása?

- 2018. 10. 01.

Ritka ünnepre gyűltek össze a résztvevők 2018. szeptember 21-én a Lett Egyetem Aula Magnájában. A Lett Egyetem Innovációs Központjában 2018 szeptemberében megalakult a Lív Intézet. Az ünnepségen az egyetem vezetése mellett a lett kormány két miniszterrel képviseltette magát, és felolvasták a lett házelnök valamint a miniszterelnök üdvözlő levelét. A három finnugor nyelvű EU-tagállam, Észtország, Finnország és Magyarország nagykövete is részt vett és felszólalt a rendezvényen. A nagyszámú közönség soraiban számos lettországi és külföldi szakember is helyet foglalt. A legtöbben, természetesen, Észtországból érkeztek, hiszen ott foglalkoznak leginkább a lív nyelvvel és kultúrával. De képviseltették magukat a finnek is – felolvasták Riho Grünthal helsinki professzor üdvözletét. Magyarországot – a nagyköveten, Bányai Ferencen kívül – én képviseltem, de felolvasták az ELTE és a Debreceni Egyetem Finnugor Tanszékének közös üdvözlő levelét is.

A szervezők kérték, hogy a meghívott szakemberek lehetőleg anyanyelvükön szóljanak. Az előre megküldött hozzászólást lefordították lettre és angolra, és a fordításokat kivetítették. Élvezetes bábeli nyelvi tarkaság tanúi voltunk. Az észtek észtül szólaltak fel, a finn professzor levele finnül hangzott el, a Göttingeni Egyetem professzora, Eberhard Winkler németül beszélt, én magyarul. Az ELTE és a Debreceni Egyetem Finnugor Tanszékének üdvözlő szövegét észtül olvasták fel. Az uppsalai egyetem képviselője lívül üdvözölte az intézet megalakulását.

Jó négy éve, 2014 júliusában írtam a lívről mint bujdosó nyelvről. Bár nem egyértelműek az információk arról, hogy a lív nyelvet véglegesen kihaltnak kell-e tekintenünk, egyes források szerint az utolsó lív anyanyelvű személy, Grizelda Kristina 2013-ban hunyt el. Én Lívföldön 2009 augusztusában még találkoztam lívül beszélő személyekkel. Néhány évvel ezelőtt Valts Ernštreits, a Lív Intézet megalapítója és vezetője néhány éve egy észtországi tudományos tanácskozáson lív nyelvű előadást tartott, mint ahogy az ünnepség moderátoraként is végig lívül beszélt. Ez a tény egyszersmind a nyelv életképességét is jelzi.

A lívek, akik egy nagyobb történelmi tájegység, Livónia, névadói, Lettország őshonos népe, s mint ilyent ismerte el őket az 1991-ben függetlenségét újra elnyerő ország. Szakmai körökben közismert, hogy a lív nyelv és a lívek ősi kultúrája meghatározó szerepet játszott a lett nyelv és kultúra kialakulásában.

A lívek nemzeti ébredése az 1920-30-as években zajlott részben finn és észt rokonnép-aktivisták jóvoltából. Egyebek között ekkor alkották meg a lív lobogót, és született meg a lív himnusz, amelynek dallama megegyezik a finn és az észt himnuszéval, csak a szövege tér el. Most egy újabb nemzeti ébredésről beszélhetünk. Jelenleg legalább 250 lív tudatú ember van, akik törekszenek visszaszerezni, visszatanulni őseik nyelvét. A Lett Egyetemen évek óta szerveznek lív nyelvtanfolyamokat.

A tervek szerint három év alatt kidolgozzák a lív nyelv és kultúra oktatási programját, s a kutatóintézetet átalakítják egyetemi tanszékké. Tervben van a lív kulturális térség felvétele a Lett szellemi kulturális hagyomány jegyzékébe, és az UNESCO 2019-es, Őshonos nyelvek programjában való részvétel.

Beszédemben megemlítettem, hogy bár a lív nyelv és kultúra kutatását – a földrajzi és nyelvi közelségből fakadóan – főként a balti államokban és Finnországban végzik, a Lívföld és Magyarország között régi, ha nem is nagyon intenzív kapcsolat áll fenn. Emlékeztettem Báthory István erdélyi fejedelemre, lengyel királyra, Lívónia nagyfejedelmére, aki ebben a térségben oktatási intézményeket alapított, Vilniusban egyetemet, Tartuban líceumot (amelyet később a svédek egyetemmé fejlesztettek). Aztán nagy időbeli ugrással a 20. század első felében élt Lukinich Frigyest említhettem, aki az 1931. évi finnugor kongresszus alkalmából ismerte és szerette meg „a küzdelmes múltú, sokat szenvedett rokon lív népet”. Ebből a barátságból született meg A lív föld és népe című könyve, „amely a lív nép életét: múltját és jelenét kívánja megismertetni a szintén balsorsú, rokon magyar nemzettel.” Ahogy a könyv előszavában írja: „Könyvem tiszta jövedelmét szeretettel ajánlom föl annak az ügynek a támogatására, amely legközelebb áll a szívükhöz: a lív kultúrház félépítésének céljaira.” Ez Budapesten volt, 1934 őszén. A lívek házát 1939-ben készült el, és építését támogatta a három független finnugor nyelvű ország, Észtország, Finnország és Magyarország is, ahogy a ház újjáépítését is – immár a lett függetlenség újbóli elnyerése után. Megemlítettem még, hogy 2009-ben egykori Uralisztikai Tanszékem irodalmi sorozatában adtunk ki válogatásomban és fordításomban Ahogy tudok, dalolgatok / Kui ma muoštab, nei ma lōlab címmel kétnyelvű válogatást lív dalokból és közmondásokból.

Beszéltem arról, hogy a világ nyelveinek túlnyomó része veszélyeztetett helyzetben van. Ez a megállapítás vonatkozik Oroszország finnugor népeire is. Esetükben a veszélyeztetettség oka az erőteljes orosz asszimilációs nyomás mellett a népek gyenge öntudata. A lív tudatú közösség pozitív példát mutathat a világ veszélyeztetett népeinek. Számos olyan esemény van, lív nyelvi táborok, a lív nyelv oktatása az egyetemen, nemzetiségi napok, fesztiválok, lív honlap, amelyek hozzájárulnak a lív öntudat erősítéséhez, a lívek megismertetéséhez, s mindebben Valts Ernštreitsnek elévülhetetlen érdemei vannak.

A tudományos világ köszönettel tartozik a Lett Köztársaságnak, hogy őshonos népnek ismeri el a líveket. Miközben például Oroszországban sorra zárják be vagy lehetetlenítik el az őshonos finnugor népekkel, nyelvükkel foglalkozó tanszékeket, a Lett Egyetemen egy kihaltnak nyilvánított nyelvnek és kultúrának nyitnak intézetet – példát mutatva ezzel a világ soknemzetiségű és soknyelvű országainak.

Az ünnepi rendezvényen fellépett egy lív dalokat éneklő kórus, amellyel együtt énekeltük el – beszédem részeként – első versszakát kedves lív dalomnak, amely – bizonyítva a Baltikum népei közti szoros kapcsolatot – jól ismert a lettek és az észtek körében is:

Pūgõ, tūļ, ja ajā laijõ,             (fújj, szél, és vigyél el,

ajā mīnda Kurāmōl!               vigyél engem Kurföldre!); amint a folytatásból kiderül, az énekes a kedveséhez igyekszik a tengeren át.

Hozzászólásom végén és itt is azt a reményemet fejezem ki, hogy a Lív Intézet tevékenysége révén a lív nyelv újjá fog születni.

 

Nincs hozzászólás!

Your Email address will not be published.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

x