Pusztay János

Puszay János

Halmai Tamás

Halmai Tamás

Magyari Sára

Magyari Sára

Balázs Géza

Balázs Géza

Pomozi Péter

Pomozi Péter

Kóródi Bence

Kóródi Bence

Kövesdy Zsuzsa

Kövesdy Zsuzsa

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán

Minya Károly

Minya Károly

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

A borostyánkőút Skóciában – gondolatok ébresztője
Levelek a Borostyánkőútról 65.

2018.09.1.18 hozzászólás

Igazi borostyánkőút-ünnepnek lehettek tanúi azok, akik követték az edinburgh-i zenei versenyt, amelyen fiatal zenész tehetségek ejtették ámulatba a helyi közönséget és a tévénézőket.

Ugyanis a hat döntőbe jutott résztvevő közül három – egy-egy cseh, szlovén és magyar – a borostyánkőút-övezetet, azaz Közép-Európát képviselte. (A másik három résztvevő német, norvég és orosz volt, ez utóbbi lett a verseny győztese).

A borostyánkőút-övezetnek ez a sikere több gondolatot is ébresztett bennem, főleg azért, mert az utóbbi években az ún. mainstream nyugati sajtóban (is) gerjesztik a rólunk, Magyarországról szóló rossz, hamis híreket. De valószínűleg teszik ezt keleten is, amint arról meggyőződhettem pár héttel ezelőtt. Az immár két és fél évtizede minden évben az oroszországi finnugor népek képviselőinek tartott hungarológiai nyári egyetemünk egyik idei résztvevőjét a kedves mama féltette, nem hal-e éhen gyermeke Magyarországon. Csak úgy sikerült megnyugtatni a kedves mamát, hogy egyetemista leánya lefényképezte a napi ebédet és mobiltelefonján átküldte a fényképet az aggódó mamának.

Tudom, naiv a gondolat, hogy mivel lehetne megfordítani a híráramlás kedvezőtlen irányát: pozitív eredmények, események ismertetésével. A pozitív gazdasági tények az átlagolvasót nem nagyon érdeklik. Talán a kultúra, a tudomány területén elért eredmények, a szenzációk inkább elérik az ingerküszöböt. És az ilyen törekvéseknek vannak sikeres mintái.

Amikor Magyarország területéből annak egyharmada maradt meg, amikor nagyvárosaink, ásványi kincseink, természeti értékeink java a határon túlra került, amikor a lakosság jelentős része elveszett, a gazdaságilag és lelkileg összeomlott ország előtt egyetlen kiút volt: a lehető legszélesebben értelmezett kultúra támogatása. Az azóta is példátlan arányú költségvetési keretek biztosították, hogy a klebelsbergi kultúrpolitika megvalósuljon. Ennek volt köszönhető az iskolahálózat kiszélesítése, az egyetemalapítás, külföldön a Collegium Hungaricum intézményhálózat létrehozása. Ez utóbbi azzal a céllal, hogy tehetséges magyar fiatalok képezhessék (tovább) magukat, valamint hogy a magyar kultúra és tudomány értékeit népszerűsítsék külföldön. Demagóg módon, persze, fel lehetett (volna) vetni, hogy a felsorolt programokra fordított pénzből mi minden mást is lehetett volna támogatni, ami rövid távon hozott volna eredményt, s akár politikai támogatást is. A jó politikus azonban mindig hosszú távra tervez, s a jelen eszközeinek jelentős részét a jövőépítésre fordítja. Ehhez az kell, hogy a politikus mind erkölcsileg, mind szakmailag kikezdhetetlen legyen, mert csak így viselheti el pillanat embereinek támadásait. Klebelsberg és a kormány felismerte, hogy a Trianonból fakadó megalázó helyzetből kilábalni, a Magyarországhoz való előítéletes viszonyulást kivédeni csak úgy lehet, ha a világot megismertetjük szellemi teljesítményünkkel.

Hasonlóan járt a II. világháború után Németország is, hogy ellensúlyozza a náci birodalom súlyos bűnei miatt méltán ráaggatott elítélő jelzőket. A már sokkal korábban, s elsősorban a fiatal tehetséges német kutatók támogatására létrehozott Alexander von Humboldt Alapítvány profilját megváltoztatva, az egész világ tehetséges fiatal kutatói számára biztosít – mind a mai napig – nagyvonalú kutatói ösztöndíjakat.

Ma sok tekintetben hasonló a helyzetünk, mint közel egy évszázada volt. A magyar bel- és külpolitikát nemtelen támadások érik, leglátványosabban a migránskérdés kapcsán, amelyek ellen jogi érvekkel nehéz hadakozni. A brüsszeli politika döntéshozóit és azok kiszolgálóit egyelőre nem tudjuk meggyőzni, de a választópolgároknak egyre nagyobb tömegei helyeslik külföldön is a magyar döntéseket. Ennek előbb-utóbb hatása lesz a politikára is. A választópolgárokat hazánk gazdasági eredményei kevésbé érdeklik, talán el sem jutnak hozzájuk az ezekről szóló híradások, meg már csak azért sem, mert eredményeink ellenére például a bérekben még mindig nagyon le vagyunk maradva a fejlett nyugattól.

Magyarország a kétségtelen gazdasági eredmények mellett a külvilág véleményét elsősorban kulturális, tudományos és sportesemények és eredmények „exportálásával”, azok népszerűsítésével változtathatja meg. (Sajnálatos módon magyar művészek is gyakran táplálják az ellenünkben elfogult közvéleményt s az azt befolyásoló sajtót hazájukat becsmérlő nyilatkozatokkal, miközben nemzetközileg méltán díjazott műveiket éppen az ócsárolt haza nagyvonalú anyagi támogatásával hozhatták létre.)

Ez az a terület, amelyet – ha kellő nyilvánosságot kap – az átlagpolgár is ért, a programokat megtapasztalhatja, részesévé válhat azoknak.

A múlt század kiemelkedő, de egy-két kivételtől eltekintve, eredményeiket külföldön elérő és érvényesítő tudósainkat teljesítményük alapján a világ Marslakóknak nevezte; a Nature 2001-es 1. számának címlapja szerint a 20. századot Budapesten találták ki.

Ma is vannak olyan eredményeink, amelyeket a világ elé tárva nagy tömegek szimpátiáját nyerhetjük el. A kulturális események közül hadd utaljak a Virtuózok programjára, amelyet már exportálunk, amely felkeltette rangos művészeti események szervezőinek érdeklődését. A kulturális nemzet építésében is rendkívül fontos a Röpülj, páva rendezvénysorozat, amely egyúttal talán hozzájárulhat hazánk jobb megítéléséhez is a környező országokban.

Említhetem a vizes VB-t is, mint sikeres „ingyenreklámot”.

A tudománypolitikában meg kell teremteni annak lehetőségét, hogy a hazai felfedezések itthon teljesedjenek ki, a szakmai-erkölcsi-anyagi haszon itthon érvényesüljön.

Erre kell építeni az imázsteremtést. Ehhez kell igazítani az offenzív kultúrdiplomáciát. Hát nekem ezek jutottak eszembe, nézve az edinburg-i zenei versenyt.

18 hozzászólás

#1 Kovács István 2018. 09. 4. 08:46:37

Örülünk, hogy elismert nyelvészünk politikai nézeteit is megismerhettük, speciel én jobban örülnék, ha a napokban megjelent “őstörténeti és nyelvrokonsági” MTA – állásfoglalással kapcsolatos véleményét is közreadná. Tudom persze, hogy Klíma László ordenáré hazugságaira nem könnyű “mértékletes de határozott” választ megfogalmazni, de a helyzet kezd elfajulni. Mindenféle “tudományos újságírók” kezdik idézgetni és hivatkozni, azokat a kijelentéseit, amelyekkel tisztességes finnugristák százainak életművét degradálja és vádolja tudománytalansággal. Ha valóban “150 – éve tudjuk, hogy a magyarok nem finnugorok” akkor Hunfalvy, Szinnyei, Munkácsi, vagy Zsirai egész életművével egy hazugságot tápláltak, és tudománytalan állítások tömkelegét “köszönhetjük” nekik.

#2 Kantor Tom 2018. 09. 4. 15:38:23

A finnugor nyelvészek érzik a vesztüket és most mentik a börüket. Hogy legalåbb az MTA maradjon meg nekik. Az egyetemi hallgatók röhögnek rajtuk. Nézzék meg a felvételi számokat.

#3 Zsóka 2018. 09. 6. 15:22:36

A tudományos finnugrisztika más tudományágakban és az oktatásban is szimlifikálódott, ezt a nyelvészek sajnálatos módon elfogadták, nem tiltakoztak, nem hangsúlyozták, hogy ez pusztán NYELVelmélet, nem rokonságelmélet. Ez nagy hiba volt, de jól jött nekik, most viszont isszák a levėt, mert mindenhonnan támadják őket.

#4 Kovács István 2018. 09. 11. 09:05:55

A Honti könyv megjelenése óta világos mindenki számára, hogy a finnugrisztika ( mint tudomány ) megbukott. Azt az ordenáré otrombaság halmazt, még a Pusztai féle “elhatárolódásnak” sem sikerült “negligálnia”. A Klíma féle “hazugságömleny” pedig végképpen bebizonyította, hogy a finnugrisztika nem tud mit kezdeni a kapcsolódó tudományágak legújabb eredményeivel. A genetika legújabb eredményei értelmében magyarok elődei, nem élhettek együtt az “uráli alapnyelv” korszakában a finnségi népek elődeivel, tehát nem beszélhették együtt az uráli alapnyelvet, tehát nem lehetnek “nyelvrokonok”. A magyar nyelvnek ugyan olyan “érintkező” kapcsolata volt csak, az uráli nyelvel, mint az óiránival, vagy a törökkel. Az uráli szavak ugyanolyan “jövevények” mint az iráni, a török, vagy a szláv eredetű szavaink. A magyar nyelv egy “önálló” nyelv, amelynek “nyelvrokonai” ( még ha voltak is) kihaltak.
Legújabb tudásunk szerint legalábbis, ez a “legvalószínűbb” állítás, mivel ezzel az állítással lehet a legtöbb ellentmondást feloldani. ( Szinte mindet … teszem hozzá. )

#5 bélakirály 2018. 09. 13. 08:16:35

Én nem használnám a nyelvészekre ezeket a jelzőket, sőt, azt gondolom, hogy attól, hogy nem éltünk együtt, még lehetünk nyelvrokonok. Itt kellene kezdeeni vagy folytatni a kutatást: tehát van nyelvrokonság, mert az van, de nincs néprokonság. Akkor mi törént? Vagy egy lehetséges másik, érvényes kérdés: nem lehet, hogy több, többféle, többszintű nyelvrokonság van? Van egy alap, egy rárakódoltt másik, vagy több másik, ezek keveredhettek… föltehetően közvetítő népeken át is bőven érhették szigorúáan “nyelvrokonsági” hatások a magyart, vagy előmagyart…

#6 Kovács István 2018. 09. 13. 22:11:22

A “nyelvrokonság” azért van, mert – a tudomány – meghatározta a nyelvrokonság tartalmát. Azok a nyelvek “rokonok” amelyek egy alapnyelvből származnak. A magyar nyelv csak akkor tagja az uráli nyelvcsaládnak, ha az uráli alapnyelvből ered. Tehát a tudománynak le kell írnia egy történetet, hogy hogyan alakult ki az uráli alapnyelvből a magyar nyelv. A finnugrisztika tudománya úgy írja le ezt a fejlődést, hogy az uráli nyelv, a beszélőivel együtt „felbomlott” és az egyik részéből 6 ezer év alatt, sok-sok változással kialakult a magyar nyelv és a magyar nép. Ebből a modellből, az következik, hogy a magyarok elődei együtt kellett, hogy éljenek a finnségi népekkel, és együtt kellett, hogy beszéljék az uráli alapnyelvet. A genetika legújabb eredményei gyakorlatilag „kizárják” hogy a magyarok és a finnségi népek elődei együtt élhettek volna az uráli alapnyelv korában, tehát nem beszélhették együtt az uráli alapnyelvet – tehát nem lehetnek nyelvrokonok – vagyis más kapcsolatnak kell lennie, mint amit eddig „nyelvrokonságnak” neveztünk – vagy a nyelvrokonságnak kell más definíciót találni – ami nincs.
Vagyis nincs „többszintű nyelvrokonság” meg „nyelvrokonsági hatások” meg „nyelvrokonsági keveredés”… meg hasonlók. Vagy elfogadjuk, hogy egy alapnyelvből ered és akkor rokonok, vagy ha nem tudjuk bizonyítani az egy alapnyelvből való származást, akkor nem rokonok – erről nem lehet „mellébeszélni”… és semmiféle nyelvészeti hókuszpókusszal nem lehet megkerülni. A finnugrista nyelvészet ezt az egyértelmű kérdést most megpróbálja „kimagyarázni” mindenféle ragokkal, toldalékokkal, esetekkel, egyebekkel… egy nyelvész ezt így fogalmazta meg:
„Az igazság az, hogy a nyelvek története során bármilyen tulajdonságuk megváltozhat. Azzal is szembe kell néznünk, hogy azok a „tipikus finnugor (uráli) tulajdonságok”, amelyeket a tankönyvek és az ismeretterjesztő könyvek emlegetnek, a több (időnként a legtöbb) rokon nyelvre nem jellemzőek. Így például a finnugor nyelvek jelentős részében nincs magánhangzó-harmónia (más néven hangrendi illeszkedés), nincsenek mindenhol birtokos személyragok, nincs mindenhol gazdag esetrendszer (az északi hantiban például a főnévnek csak 3 esete van), és a nyelv morfológiai típusa is jelentősen megváltozhatott: a már említett észten kívül például az északi szamojéd nyelvek is inkább izolálók.” ( Fejes László – 2012 )
Vagyis azt a kérdést kell feltenni, hogy származhat – e a magyar nyelv az uráli alapnyelvből? A tudomány jelenlegi állása szerint erre az a válasz, hogy nem… tehát a magyar nyelv nem lehet rokona az uráli nyelveknek ( legyenek azok bármelyek is)

#7 Pomozi Péter 2018. 09. 14. 17:17:59

Sajnálom, hogy a tisztelt hozzászólók némelyike annak apropóján, hogy egy kiváló, prima primissima díjas nyelvészprofesszor személyes gondolatait osztja meg egy szép hangverseny kapcsán, meglehetősen vállalhatatlan hangnemet üt meg. Nem ez a rovat és legkevésbé egy olvasói hozzászólás az, amely a sok nyelvrokonság-felvetésre válaszolhat. Annyit azért mégis hozzátennék, ha a tisztelt kommentelők nemcsak a bő százötven évvel ezelőtt megalapozott újgrammatikus nyelvtörténet ordodox képviselőitől olvasnának ezt-azt, hanem a modern történeti nyelvészet és a kontaktológia is látókörükbe kerülne, talán a nyelvrokonság nem tűnne olyan érdektelennek. Kiderülne, hogy a rokonsághoz nem kell évezredes együttélés, a rokonság a lingua franca-modellel is kialakulhat, ahol a lingua franca egy közvetítő presztízsnyelv. (A neolatin nyelvcsalád konkrétan így alakult ki!!!!) Hogy a nyelvrokonságunk miért tűnik egyesek számára gyűlöletesnek, ennek lelki alapját sohasem értettem. Az ember inkább örüljön, ha jó barátja akadna: a magyarokat épp eleget ütik-vágják a nemzetközi politikai arénákban (érdemtelenül) ahhoz, hogy a potenciális barátainkat ne dobjuk el magunktól, hanem inkább megbecsüljük. NB. Egyetlen értelmes történeti nyelvész sem gondolkodik olyan magyar nyelvtörténeti modellben, melyekben egyes altáji nyelveknek ne lenne meghatározó szerepe, azt viszont, hogy a magyar alapszókincs és névmásrendszer lényegileg finnugor eredetű, tagadni olyan, mintha valaki a fehérre azt mondaná, fekete. Az észt nyelv intenzív germán hatásra nem izolálóvá, hanem flexiós dominanciájúvá vált, egyébként a XIX. századi észt folklór sokkal agglutinálóbb, mint a mai standard észt nyelvváltozat, továbbá a délészt sokkal inkább hasonlít a magyarra, mint a standard észt, fonológiai és lexikai szempontból is. Tudományos önmérsékletet és modern tájékozódást kívánok a nyelvrokonságon vitázni kívánó olvasóknak!!!

#8 Kovács István 2018. 09. 15. 19:33:11

Nem gondolnám, hogy annak kell „szégyellenie” magát, aki rávilágít arra, hogy az MTA állttal támogatott cikksorozatban az ismert tanszékvezető hazugságok garmadáját hordja össze, a témával kapcsolatos tudományos álláspont helyett. Szerintem szégyellje magát az, aki azt a cikket képes volt megírni, és az, aki ezt megengedte leközölni.
„A rokonság a lingua franca-modellel is kialakulhat”
Ha megpróbálunk valakit „kioktatni” erkölcsi és szakmai értelemben, is akkor azért jobb, ha tisztában vagyunk a téma alapvetőségeivel. Bár a „lingua franca-modelt” Pusztay és Kalevi Wiik is használja, de nem a „rokonság létrejöttének” bizonyítására, hanem mint a „nyelvcsere” egyik lehetséges modellje. A „nyelvrokonság” semmiféle más módon nem lehetséges, csak is ha „azonos alapnyelvből ered”… így annak sincs semmi köze hozzá, hogy a magyar nyelvnek van – e kapcsolata az altájai nyelvekkel. Kivéve azt az egy esetet, ha bizonyítást nyerne, hogy a két nyelvcsalád egy közös alapnyelvből ered. ( Erre azonban nem sok esély van.) Nem meglepő módon, a nyelvrokonságnak így a barátsághoz sincs semmi köze, és nem is függ tőle – így az ezen való polemizálásnak sincs semmi értelme. A barátait egyébként mindenki maga válogathatja meg, a rokonaink viszont adottak, teljesen függetlenül az akaratunktól.

#9 Kovács István 2018. 09. 16. 21:42:32

„Hogy a nyelvrokonságunk miért tűnik egyesek számára gyűlöletesnek, ennek lelki alapját sohasem értettem.”
Ősi finnugrista trükk, hogy a finnugor nyelvrokonság leghalványabb megkérdőjelezése esetén, azonnal, holmi gyűlöletről, lelki defektről, halszagú rokonságról hablatyolni. Kár, hogy ma már mindenki tudja, hogy mindezeket a „szállóigéket” a korai finnugristák találták ki és terjesztették el vélt vagy valós ellenfeleik lejáratására.
Békés Vera A hiányzó paradigma:1997 – című tudományfilozófiai művében is foglalkozik a kérdéssel és ezt állapítja meg:
„ az 1850-es, 1860-as években a finnugorellenesség inkább csak a műveletlenebb rétegeket jellemezte, de a „halzsíros atyafiság” kifejezést ők sosem használták: ezt később, az 1890-es években adták a szájukba ellenfeleik, akik ezt a korszakot egyfajta hőskorként szerették volna feltüntetni „halzsíros atyafiság” szókapcsolat csak az 1890-es években, Szarvas Gábor visszaemlékezései alapján válhatott szállóigévé”
Sajnos úgy néz ki, hogy ezeknek a „szállóigéknek” a hasznosításáról a mai finnugristák sem képesek lemondani, hiába figyelmeztette őket Pusztay János:
„A hagyományos uráli nyelvészet képviselői gyakran a kisajátított igazság trónjáról mondják el megsemmisítő véleményüket. Az igazság azonban az igaznak tartott nézet melletti elkötelezettség, amely magában rejti a tévedés lehetőségét is. ( Pusztay János- 2011)
Ajánlom kedves kommentező társam figyelmébe, a kiváló, prima primissima díjas nyelvészprofesszor ezen, személyes gondolatait.

#10 Pomozi Péter 2018. 09. 17. 22:22:04

Örülök, hogy Kovács úr mindent ily tökéletesen lát, még a végén mind a négy nyelvészdiplomám szegre akasztom, és összes egyetemi kurzusom átadom neki.
A süketek párbeszédét részemről lezártam.

#11 Kovács István 2018. 09. 18. 16:12:40

Kedves Pomázi Úr!

Én a magam részéről továbbra is a “nyitott fül, és a nyitott ész” pártján szeretnék maradni.
Nekem tényleg nincs négy nyelvész diplomám – de ha ÖN azzal a néggyel is csak ennyire képes, akkor nyugodtan szóljon és átvállalom a kurzusait – szegény diákok ne tanuljanak butaságokat.

” A nyelvcserepremisszima: a státuskülönbségek lingua franca nyelveket eredményeznek, amelyek nyelvcseréhez vezethetnek… tehát a lingua francák nyelvcerét hoznak” – Kalevi Wiik: Az Európai népek eredete – ( 21 )
A lingua franca tehát nem hoz létra „nyelvrokonságot” – mivel a beolvadó nyelv eltűnik, kihal.
Csak hogy világos legyen az Ön számára is. Az-az ugor nyelv, amelyet egy beolvadó török nép nyelve „magyarrá” tesz, az továbbra is „uráli nyelv” marad, a „török – nyelv” pedig eltűnik, kihal, de soha nem lesz belőle „ugor-rokon nyelv” – még az ön kedvérét sem, és még akkor sem, ha esetleg megszerezné az ötödik nyelvészeti diplomáját – amely ezek szerint pont annyit érne mint az első négy.

#12 Kovács István 2018. 09. 18. 16:22:59

„A hagyományos uráli nyelvészet képviselői gyakran a kisajátított igazság trónjáról mondják el megsemmisítő véleményüket. ( Pusztay János- 2011)

#13 M. J. 2018. 09. 19. 09:07:37

Drága Kovács úr, ha a nyitott füle meg esze mellett a szemét is nyitva tartaná, akkor látná, hogy “kedves kommentező társát” nem Pomázinak hívják.

#14 Kovács István 2018. 09. 19. 15:02:15

Drága M.J. – ezek szerint a hozzászólásomból nem értett meg egy kukkot sem, mert akkor arról is írt volna valamit.
( A kedves “Pomozi Péter” urat természetesen megkövetem vétkes figyelmetlenségem miatt. )
Mentségemre szóljon, kevés dolog tud úgy felbosszantani, amikor valaki az X. – diplomájára hivatkozik érvek helyett, hol ott, Ő szólított meg engem, és nem fordítva.

#15 M. J. 2018. 09. 19. 20:43:53

Ingatag talajra épít: feltételezésből von le végkövetkeztetést (“írt VOLNA” – “ezek szerint nem értett”).

#16 Kovács István 2018. 10. 6. 09:18:51

“ezek szerint nem értett”

Dehogynem értem – pontosan látom, hogy a szokásos finnugrista “kötözködésen” kívül semmi más mondanivalója nincs a témában!
Belekapaszkodik egy kifejezésbe és azt “rágja” – a végtelenségig mint a rágógumit., érdemi hozzászólás nélkül.

#17 M. J. 2018. 10. 6. 19:54:09

Nem szeretném megzavarni a gondolatmenetét, de azt, hogy “ezek szerint nem értett”, ön írta, nekem címezve, szeptember 19-én 15:02-kor kelt hozzászólása első sorában.
A témáról pedig önnek nincs mondanivalóm, hiába erősködik.

#18 Kovács István 2018. 10. 8. 13:25:23

“A témáról pedig önnek nincs mondanivalóm, hiába erősködik.”

OH – Igen – Ezt a szöveget is ismerjük.
Köszönöm! – a tartalmas hozzászólásait. Roppant érdekfeszítő volt, a diskurzus, az ön gondolatai pedig a “vesémig hatoltak”…!

Új hozzászólás