Pusztay János

Puszay János

Halmai Tamás

Halmai Tamás

Magyari Sára

Magyari Sára

Balázs Géza

Balázs Géza

Pomozi Péter

Pomozi Péter

Kóródi Bence

Kóródi Bence

Kövesdy Zsuzsa

Kövesdy Zsuzsa

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán

Minya Károly

Minya Károly

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Retró elválasztás
Nyelv és iskola 4.

2018.08.18.nincs hozzászólás

Még az egynyelvű magyar szótárak szerkesztőjeként dolgoztam, mikor a kiadó igazgatójának azt javasoltam, csináljunk elválasztási szótárt. – Mit? Elválasztani mindenki tud – válaszolta. Biztos ez?

A szavakat a szótagolás szerint választjuk el, s mivel a magyarban kizárólag a magánhangzók a szótagalkotók, ezért nincs is ezzel sok gondunk sem a mással-, sem a magánszférában. A nálunknál azonnal magasabbra jutó gyerekek mégis bele-beleszaladnak a szótő-toldalék megállapításának és a szótagolás különbségének logikájába a szóelemzésre ébredés kezdeti szakaszában, ezért számtalanszor a szótőnél, s nem a szótaghatáron választják el az egyszerű köz- és tulajdonneveket is hátul, bizonytalanul és bátortalanul.

Rossz példát nem mutatok, de értitek: az „oroszlánok” többes számú főnév helyett álösszetételt kreálnak azzal, miszerint az egyes számú oroszlán lenne az oka mindannak, amiért a szótő után kell kitenni az elválasztójelet, pedig egyáltalán nem ő az -ok, hanem a kisdiákok idejekorán felpiszkált nyelvi ösztöne.

A másik ilyen általános csetlés a dz, dzs és ksz hangokat jelölő betűkkel szövött szavak elválasztása.

A bodzát, madzagot én is a zé előtt választottam el, nem a d előtt, ahogy és ahol kellett volna, a maharadzsát meg a zsé előtt, ugyancsak a ritmikára hallgatva, és mit sem tudva a hangok affrikáta mivoltáról. A két- vagy háromjegyű betű csengésének csalogatása túl erős volt.

A x ugyan egyjegyű betű, de két hangot jelöl, így a dolog pont fordítva működött nekem: a Me-xi-kó szó helyes tagolása helyett ösztönösen a másik, a ksz hang utáni elválasztás működtette a golyóstollamat iskolás koromban. Mindig is pe-ches voltam, persze, jól tu-dom.

A MEGENGEDHETETLEN ÍRÁSMÓD

A szóösszetételeknél az eredeti, szótagolós szabálynál viszont tényleg erősebb a szóelemzés elve, nem úgy, mint a szótő-toldalék esetében. Azaz a szóösszetételi határ izmosabb szabály, mint a ritmikus szótagolás. Ez az elv jogos, és helyesírásunk kommunikatív vetülete is egyben. Nem mindegy, hogy meg-int vagy me-gint az elválasztás, ahogy mindenki fújja, bár a szövegkörnyezetből kitűnik, hogy újra-e vagy figyelmeztet-e az a megint. Akinek mind-egy mind-ez, az el se válassza.

A dél-után, a vas-út, a rend-őr, a csal-étek vagy az egy-előre is ide tartozik. Számomra a legmeglepőbb az volt a kicsik tankönyveit készre kalapálva, mikor az es-ernyő szavunk is be akart illeszkedni az egyszerű szók-szavak közé. Jaj ne! Ha a rokon összetételnél, a napsugarak ellen védő nap-ernyőnél még üzen a nyelvérzék, és amelyet senki nem választana el így: na-per…, na persze, az eső ellen védő ernyőnél miért nem működik? Megfejthetetlen nekem.

A szóösszetételek közé viszont nem mindenki sorolja oda az igekötőt, holott az is önálló szóelem (el-ég; meg-öl; fel-áll stb.), ezt a hátravetettségéből és mozgékonyságából is tudjuk. Ezért látni még avatott korrektorok javításai között is, hogy a fel-adatot vagy a meg-állót szótagolva szeretnék elválasztani, hiszen annyira egyneművé, annyira kicserélhetetlen egy szóvá váltak értelmileg, mint a mákos pite azoknak, akik még a túrósat nem kóstolták.

A MEGENGEDŐ ÍRÁSMÓD

Számos olyan idegen eredetű összetett szavunk van, amelyeknek az eredete elhomályosult, vagy ahogy fentebb fogalmaztam, egyneművé, összeforrt egyszerű szóvá váltak értelmi, nyelvlélektani okokból.

Ilyen a depresszió, az improduktív, impresszió stb. Ezeket mind az eredeti prefixumos, mind a magyaros logika szerint elválaszthatjuk: de-presszió, im-produktív, im-presszió (be-nyomás) vagy a számomra mégis kicsit fájdalmas, mert nem megőrző, hanem elmosó magyaros illeszkedést mutató változatok, a dep-resszió, imp-roduktív, imp-resszió, nem sorolom. Ott engedni, ahol az értem, az értelem csilloghatna? S ha nem értem, hát rá is jöhetek? Ezért fáj ez a mesterkélt megoldás kicsit.

BELGRÁD SORSA

Történelmi helynevünk, a Nándorfehérvár nem okoz gondot az elválasztásban, mert a szóösszetételi és a szótagolós határ egybeesik: Nándor-fehér-vár. Az újkori Belgrád szó ugyanezt jelenti nándor nélkül: bel-, beo-… = fehér, illetve grád = vár, város. Tehát joggal gondolhatnánk, hogy legalább a megengedő típusú kétféle elválasztás (Bel-grád) működhetne ezzel az általam nem egy szótárban megnézett és adatolt, megengedést felejtő, egyedüli ajánlással szemben: Belg-rád. Szomorú, de ennyi, a nyelv, pontosabban a nyelvhasználók széles köre itt felejteni kezdett.

Zárjuk egy meglepő szóval az elválasztási mesét. Ráadásul nem is csak az elválasztása vitatható csak ennek is, ahogy fentebb láttátok. A szó eredete, értelme és szóhangulatának, előjelének váltása is éppen olyan izgalmas.

A RETROGRÁDI CSATA

A szavak végén az ó mindig hosszú, „kivéve” no, nono. Gyerekkorom óta ezt mantrázom, bár a kivétel mint olyan pontatlan és rendszerbomlasztó is tudományosan.

No de tényleg. Viszont az idegen eredetű szavainkat is megnyújtjuk a végén, ha összetételből rövidül, az anyanyelvi ösztönnek megfelelően, és írásban is jelöljük: radio… – rádió; mikro…  [hullám, sütő stb.]  – mikró, foto… – fotó, és így tovább.

A retrográd, ez a latin eredetű szavunk is így járt. Így rövidült az utca emberének és a divatemberek nyelvén is: retró. A szó ennyit tesz egyébként: ’visszafelé kullogó, hanyatló, a régi felé mutató’. Ezt a történészek és egyéb gondolkodók választékos fogalmazásában már ismerhetjük régóta, és meg is találjuk ma is.

(Akit mélyebben érdekel, megírom, miért nem építmény, vár, város az utótag értelme, mint a Bel-grád esetében bizony az, hanem grád-ics, azaz lépcső, fok a jelentése, mert onnan, a latinból jön, nem a szláv nyelvekből.)

Szóval ami engem izgat ebben a hatalmas netes-blogos nyilvánosságban, a szóértők nagy közösségében itt és most, hogy a rövidülés, ez a teljesen jogos elcsippentése a szónak, ez a retró szó… szépen csendben stílusminősítést, előjelet váltott. Mivel a retro- jelentése eredetileg simán ’visszafelé, hátra’, hát vissza is nyerte a másik előjelet a nosztalgia édes mézes lépre csaló mivoltja szerint. Rövidülve, szlengesülve pozitív is lehet, mert régi idők megszépült hangulatát hozza vissza.

A retrográd szót akár a divatos, retró módon: retro-grádnak, akár retrográd módon: retrog-rádnak választjátok is el, a csatát a szó a hosszú ó-val rövidülve megnyerte, no. Nó, nó. Nono.

(Első közlés: http://tantrend.hu/hir/retro-elvalasztas. Kóródi Bence Nyelv-ésszel blogja a TanTrenden: http://tantrend.hu/nyelv-esszel)

Új hozzászólás