Skip to main content

Fárosz

- 2018. 07. 27.

A köznapi beszédben számos ötletes szavunk akad a hímvessző megnevezésére. Leggyakrabban formája alapján (lásd: alaki hasonlóság) helyettesítik tárgyak, testrészek, állatok említésével. A szerszám, dákó, virsli, répa, farok, gyík, kígyó találó, bár nem éppen egyénített nevek. Vannak is játékos kedvű urak, akik szükségesnek vélik a bizalmas, családias viszony közvetlenebb kifejezését. A személyesség érzékeltetésére nem csupán öcsinek, öcsikének hívják, hanem el is keresztelik, és Lajosnak, Gusztávnak, Bélának becézik legjobb barátjukat. (Ebből a szempontból érdekes lehet a közismert gyerekdal, amelyben a fiúnév nem feltétlenül kisfiút jelöl: Hej, Jancsika, Jancsika, / mért nem nőttél nagyobbra…)

A nyugalmi állapotban elhelyezkedő, petyhüdt pénisz nem akar semmit, ám ingerek hatására szinte azonnal mozgolódni kezd. Nagy költőink közül a férfias felmeredés sajátos szimbólumának megalkotásában Ady Endre jeleskedett. Két szerelmes versében is feltűnik a világítótorony, görög eredetű nevén a fárosz, felidézve az építmény hosszúkás, rúdszerű alakzatának látványát. A művészeti ábrázolások allegorikus öröksége szerint a fárosz vigyázó fénye kíséri az élet hajóját, más értelmezésben viszont az oszlopszerű nyújtózkodás könnyen lehet a fallosz metaforája is. Ezt az alaphelyzetet felhasználva fogalmazza újra a hagyományt Ady. A párja után vágyódó, elhagyott férfi magánya szólal meg az Egyedül a tengerrel soraiban, ahol a sóhajtozó fickó az imádott nő helyett az ócska pamlagot öleli. A feszítő egymagában állás érzékletes párhuzama a távolból ragyogó vaskos csúcs képe: „Egy Fárosz lángol messze valahol”. Közbevetőleg prózai példát is hozhatunk az erotikus tartalom és a felcsapó-kihunyó, lüktető toronyfény összefüggéseire: A fekete Bimbi című novella éjjelenként gyakran összeboruló szeretői a szenvedélyes aktusok után a Riviérán nézik a tengert, „s a messze kilobbanó phare-okat”. (Az emléknek életrajzi eredete is van, s ebből egészen pontosan megállapítható, hol található ez a fárosz: Ady 1904 őszén Lédával huzamosabb ideig a nizzai világítótorony villanásait figyelte.)

A nizzai világítótorony

Legnyíltabban, bár mégis a szimbólum sejtető sokrétűségével az Ifjú karok kikötőjében első két sorának megszólítása árulja el, miről is van szó: „Gyuladj föl karcsu, piros Fároszom, / Fiatal évek büszke toronyrabja”. Természetesen nem csupán az alaki hasonlóság miatt kiváló költői lelemény a fárosz társítása a kemény ágaskodással. Nem tekinthetünk el attól, hogy a mindkét versben erősen jelenlévő tenger motívuma ismert nőszimbólum is, míg a habokon hánykolódó, merész utazók többnyire férfiak. Mit tehetne mást az élet (és a nők) tengerében tájékozódni vágyó kalandor, mint azt, hogy az állandó társként vele tartó, megbízható reflex jelzésére bízza magát. A világítótorony legfontosabb jellemzője ugyanis (amellett, hogy hatalmas méretekkel kiemelkedik a hullámokból vagy a part sziklái közül) irányjelző volta, az, hogy a bolyongó hajósoknak sötétben mutatja az utat, biztos pontot teremtve a távolság beméréséhez vagy a kikötéshez. Mint ahogyan a férfitest irányjelző képessége a napi élet útvesztőiben, kívánatos hölgyek közelében szemmel láthatóan, felkiáltó jelként működik.

Kép: FORTEPAN/Herbály István

 

One Reply to “Fárosz”

  1. Tegyük hozzá, hogy az Ady-vers esetében a fárosz remekül rímel a fasz szóra is, nyilván ez is motiválta s szerzőt, tehát a hangalaki hasonlóság is, no meg persze az alaki.

Your Email address will not be published.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

x