Pusztay János

Puszay János

Halmai Tamás

Halmai Tamás

Magyari Sára

Magyari Sára

Balázs Géza

Balázs Géza

Kóródi Bence

Kóródi Bence

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán

Minya Károly

Minya Károly

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

Blankó Miklós & Mayer Péter

BlankoM MayerP

Dede Éva

Dede Éva

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Szuglóiak figyelem!
Nyelv és iskola 3.

2018.07.18.nincs hozzászólás

Zugló egyik kis zugában vagy éppenséggel szugában, egy eldugott zegzugában, szegletében-szugában, zegezugában találjuk a Szugló utcát régestelen rég óta, amióta a világ csak világ. Szándékos a részemről a hasonló csengésű szavak hosszú felsorolása, ízlelgessétek ezeket, mintha jó magyar bort kóstolgatnátok, mert szükségetek lesz rá virtuálisan.

SZUGLÓ VALÓJÁBAN SZAGLÓ LENNE?

De mégis, akárhogy is írom, akár kis-, akár nagybetűvel, aláhúzza hullámos pirossal ez a gyakran hasznos, de hát olykor a segítő szándék ellenére megmosolyogtató karaktersorokat is javasoló helyesírás-ellenőrző a szót: Szugló, szugló. Most is makacskodik, és ezt írja ki: Szagló, szagló. Ezt most hagyjuk szépen magára csendben, saját szagló levében főni, mi meg menjünk az elgépelés ellen tett gépies ötletnél egy óvatos lépéssel tovább.

Hadd kérdezzem meg még egyszer bennetek magam, mert nem hagy nyugodni: most akkor Zugló vagy Szugló? Melyik betű a helyes? A „z” vagy az „sz”? A szugló alak lenne a helyes ejtés szerinti változat? És a zugló mondjuk a régies helyesírású, amelyet újszülöttként az új szokás miatt elfeledtünk, és betűejtéssel zé-nek kezdtünk mondani? – Hisz erre van nem is kevés példa a helyesírás-történetben, mint nemsoká látni fogjátok. Vagy egyéb? Lássuk a medvét…

SZUG UTÁN SZIMATOLVA

A szug, mint kiderült nekem szimatot fogva, létezett és létező, ősi szavunk – a szeg szóval együtt, amelyből később a ma is ismert szeglet, szöglet [értsd: sarok, kiszögellés] keletkezett. Azt jelenti a szug, amit a zug is: ’eldugott, félreeső, rejtett kis hely’, majd ezt: ’ilyen sarok, szeglet’.

A korábbi nyelvállapotot tükröző, áldott és nem felejtő nyelvjárásainkban a kemence szuga máig élő szókapcsolat. Ez az a jó meleg kemenceszeglet, ahol a tejfölről álmodó macska bújik meg összekucorodva álmosan, és a tündéri kis jövevény, a bubus [=baba], küsdeg [=kisded] gajdol elégedetten a pólyában nagy tél, de még télvíz idején is, jobb időkre várva.

Nem kétséges tehát, hogy szug és zug ugyanaz a szó, és a „szug” változat az ősibb. A szeg és a szug nem bizonyított, de okkal-joggal feltehető rokonságát egyébként – a szeglet értelem mellett – a zegzug szavunk is gyanússá teszi.

Véletlen lenne innentől, hogy a szuglyó, zugla régi alakokat számos szótárban megtaláltam? A válasz tehát az, hogy a terület- és kerületnévre mindkét alakváltozat helyes. Ráadásul Zuglót a XIX. századig még csak simán Szuglónak nevezték a források szerint. Ezt őrizte meg az utcanév, pontosan úgy, ahogy a szug alakot a nyelvjárás. A zé oka pedig nem helyesírási, hanem hangtani: a „sz” zöngésülése.

HANGOK ZENÉJE, BETŰK Z-JE

Nem így van azonban a z betű régi és mai használatával. Helyesírásunk egységesülése előtt ugyanis az írástudók, a papok, íródeákok a káptalanokban, levéltárakban másképp és másképp jelölték a magyar beszédhangokat írásban a latin ábécé betűivel. Nem másért tették ezt, mert számtalan magyar beszédhanghoz nem találtak a latinban betűt, például s, c, cs, zs, ü, ö stb.

Vegyük a „z” betűt. Ez gyakran a „sz” hangot jelölte, nem úgy, mint a Zugló – Szugló esetében, ahol a hang-betű kapcsolat, mint láttuk, valós és kikezdhetetlen.

Ilyet őriz például nagy színészünk, a többek közt a Tenkes kapitányaként vagy a Szomszédokból ismert Zenthe Feri bácsi neve is. A zente értelmes szó, persze ejtésben valójában szente, szende lenne, ha a régies helyesírást feledő ember betűejtése nem mosta volna el a szó eredeti ejtését és ezáltal jelentését is. Szende, vagyis ’jámbor, vallásos, szent’. Hát Feri bácsi pont ilyen volt, nomen est omen.

A talán ismerősebb szórokonság, a szultán – Zoltán is idetartozik nyilván, ahogy a XVI. század végi erdélyi magyar történetíró, Szamosközy István latin írói neve is ez volt: Zamosius [ejtsd: szamosziusz].

Kép: BG

BECSÜLETES SZEMÉLYNEVEINK

A magyarban nem szokványos a szóbeli betűzés, mint mondjuk az angolban a spelling, ezt csupán néhány régi humoreszkünk őrzi kifigurázva. Ilyen mondjuk a Kabos-geggek mellett a Cédulás ember – Latabár Árpád és Viola Mihály előadásában. A há mint Hlusztvisihák-féle betűzésről elhíresült Hlusztvisihák Gothárd nevet valóban nehéz kiejteni, hallás után leírni, de még kibetűzni is a kabaré szerint.

Na de folytassuk és fejezzük be az igazzal, ne csak a valódival.

A latin betű, az „s”, két magyar beszédhangot, a sz-t és a zs-t is kódolta, nem véletlenül. Ezt, mármint a zsét a régies helyesírású Rósa [ha akarod, ejtsd: rózsa, mert ezt jelenti], a Pais Dezső [ejtsd: pajzs] és Jósika Miklós [ejtsd: józsika], híres embereink családneve is őrzi.

A mai „cs” hangot jelölő betűnek pedig a „ts”, például Babits, Kováts és a „ch”, például Madách voltak az elődei, mint azt jól tudjuk.

Gimnazista koromban a hetes busz vezetői még mikrofonba mondták be a megállókat, köztük a Cházár András utca nevét is, ahol leszálltam nap mint nap a buszról Zuglóban – ráadásul félelmetes változatossággal kiejtve. Volt ott „cázár”, „csázár”, miegyéb, csak egy nem: császár. Pedig ezt a Julius Caesar nevéből származó, egyébként cézárként és cárként is elhíresült szót, akarom mondani ezt az érdekes, archaikus, nonkomform helyesírású családnevet, a császárt régen így ejtették, csak éppenséggel másképp írták le.

Azóta ez már rég elsimult, hisz én rég jártam gimibe, és a manapság a buszon a géphang ezt már jól ejti. Megadja a Cházárnak, ami a császáré. És a Szugló utczaiak, de még a zuglóiak is belenyugodhatnak már a megváltozhatatlanba.

(Első közlés: http://tantrend.hu/hir/szugloiak-figyelem. Kóródi Bence Nyelv-ésszel blogja a TanTrenden: http://tantrend.hu/nyelv-esszel)

Új hozzászólás