Pusztay János

Puszay János

Halmai Tamás

Halmai Tamás

Magyari Sára

Magyari Sára

Balázs Géza

Balázs Géza

Pomozi Péter

Pomozi Péter

Kóródi Bence

Kóródi Bence

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán
  • Griff
    2018. 06. 23. 06:00

Minya Károly

Minya Károly

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

Blankó Miklós & Mayer Péter

BlankoM MayerP

Dede Éva

Dede Éva

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Párhuzamos olvasmányok

2018.07.7.1 hozzászólás

Szathmári István: Magyar Nyelvtudományi Társaság története (1904–2005) – Wacha Imre: Kvaterkázás

A könyvformátumú, 100 éves történeti összefoglaló mű nemcsak a Magyar Nyelvtudományi Társaság tagjai és a tudományos élet szakemberei, vezetői és szereplői számára fontos és érdekes, élvezetes olvasmány, hanem a pedagógusok, szülők, értelmiségi, szellemi, művészeti pályán, a médiában, a sajtóban és a közéletben munkálkodó, szereplő emberek, kollégák számára is hasznos olvasmány lehet. A szerző, Szathmári István, lektorával, Kiss Jenővel egyetértésben a Magyar Nyelvtudományi Társaság működésének az alapítástól, 1904-től eltelt 100 évét három, jelentős nagy korszakra osztotta fel.

Első korszak: 1904–1919: az alapítást megelőző törekvések és a megalakulás, alapítás dokumentumai (alapszabály-terv, alakuló közgyűlés, hivatalos jóváhagyás dokumentumai, képei). Második korszak: 1919–1949: történelmi események és hatásuk, változások a Társaság „belső” életében, a tisztikar megválasztása és változása, a közgyűlések és a felolvasó ülések rendszeressé válása, az MNYT Kiadványai és a Magyar Nyelv címmel folyóirat indítása (1905) és kiadása, a tudományos társaság tagságának eredményei, a közérdek képviselete, a külföldi és a magyar nyelvészek kapcsolata.  Harmadik korszak: 1949-2005: a történelmi belső korszak tagolásban fontos az 1945–1949 közötti időszak az MNYT életének alakulásában, változások a tisztikarban és a szervezeti, működési formákban 1949-1955 között és 1955 után.

Kép: BG

Szathmári István könyve előszavában így emlékezik: „hamar kapcsolatba kerültem a Magyar Nyelvtudományi Társasággal, szinte részt vettem a Társaság mindennapi életében és később – a megkapott tisztségek alapján — az irányításban is. A Társaság életéről sok mindent megtudtam már debreceni egyetemista koromban. Bárczi (Géza) professzor úr ugyanis gyakran hívott maga mellé, hogy együtt menjünk az egyetemről gyalog az akkori Libakerten keresztül a városközpont felé (ő a Nagytemplomtól nem messze, a Bethlen utcában bérelt lakást, én meg a Református Kollégiumban laktam), és közben mindig elmondta, mi történt Budapesten a C épületben, a Magyar Nyelvészeti tanszéken (Pais Dezső tanár úr és mások éppen mivel foglalkoznak stb.) továbbá hogy milyen viták zajlottak a MNYT felolvasó ülésein” (….) „három évi debreceni középiskolai tanítás után 1951-ben kerültem fel Budapestre (…) szinte azonnal beléptem a Társaságba — Balázs János és Babos Ernő, akkor már neves nyelvészek ajánlásával, (…) és eljártam a keddi felolvasó ülésekre, vitákra. (…) 1960-ban választmányi tag lettem, majd a következő évben a Társaság titkárának szerepét osztották rám. Bárczi Géza elnöklése idején, 1970-ben (…) a közgyűlés megválasztott a Társaság főtitkárának, amely tisztséget Bárczi Géza elhunyta után, Benkő Loránd elnöksége idején is, egészen 1984-ig, Finnországba távozásomig (…) betöltöttem. Aztán, 1985-től máig tartóan a Társaság egyik alelnöke vagyok.”

A három korszakhoz szervesen illeszkedik a negyedik is: 2005–2011, amely lényegében összefoglalás és jövőkép felmutatás, kitekintés a következő nemzedékek, elnökség számára. A változások már az 1980-as évek végétől megindultak a nyelvtudományban és a Társaság életében. A Kitekintés a Társaság második évszázadának első éveire alfejezetben pedig már a 21. századi jövőre gondol a szerző. 2005.december 7-én tisztújítást tartottak, majd 2011-ben az MNYT módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapszabályát is megalkották. A Dokumentumok és a fényképekkel is jól illusztrált anyag a Mellékletekben olvasható.

A hitelesség és a tudatosság, a felelősségvállalás dokumentumainak, olykor vitáinak bemutatása az MNYT választmányainak és elkötelezett tagságának szakmai és emberi elhivatottságát tükrözi az anyanyelv, a magyar nyelv ügyéért, a nyelv nemzet megtartó erejébe vetett hitéért. A tudományos társaságok fenntartásának, működtetésének fontossága a századokat átívelő távlatok áttekintésében meggyőző és elvitathatatlan. Az anyanyelv és a nyelvek ápolásának, művelésének, kutatásának nemzetmegtartó erejére nézve pedig stratégiai, kiemelt fontosságú feladata az oktatásnak, a nevelésnek. A magatartás, a viselkedés, a beszéd, az egészségtudatos életmód kultúrájának fejlesztése alapvető feladat lesz a jövőben is a szélesebb társadalmi és a tudományos területeken.

A Szathmári István által írt Magyar Nyelvtudományi Társaság története (1904-2005) párhuzamos olvasmányaként ajánlom a szélesebb olvasóközönség figyelmébe nemrég elhunyt társasági tagunk, Wacha Imre nyelvész, beszédtanár legutóbbi könyvét (Kvaterkázás. Anekdoták a XX.század második felének nyelvészeiről, nyelvművelőkről, Anyanyelvápolók Szövetsége, 2017). Wacha Imre gyűjteményéből, az olykor keserédes, szórakoztató, humoros anekdotákból, elbeszélt kis történetekből a mai olvasó közelebbről megismerheti a tudományos élet, a közismert vagy kevésbé ismert nyelvészek emberközeli, valódi arcát, személyiségét. Jellemük gyengeségeit és erősségeit jól tükrözik a Wacha Imre szerző, szerkesztő által „innen-onnan, saját emlékeiből és pletykákból összehordogatott”, képekkel is bőségesen illusztrált, rendkívül olvasmányos, tanulságosan szórakoztató anekdotakincs. A „kvaterkázás” cím jelentése megérdemel egy kis magyarázatot. „Anekdotázni, kvaterkázni tischlizés közben szokott az ember. Amikor egy nagyobb, többé-kevésbé összeszokott társaságnak tagjai, munkatársak — a kényelmesen, jóízűen elfogyasztott (gazdag) ebéd vagy vacsora után nem bontanak azonnal asztalt, hanem még együtt maradnak beszélgetni a terített fehér asztal mellett, és egy-két pohár bor, sör elfogyasztása közben felidéznek néhány, korábban megesett, lehetőleg derűs történetetMintha a Mikszáth Kálmántól választott idézettel üzenő Wacha Imre mosolygósan most is körünkben lenne, aki úgy adta közre évtizedes gyűjtésének és nyelvésztársainak gyöngyszemeit, hogy „Az igazságot belegöngyölte egy kis csintalanságba, a malíciát körülcukrozta, hogy ne bántson. Bölcs volt, aki mulattatva tanított, és mézet kevert vitriolba, mielőtt rácsöppentett belőle valakire.”

A kötetet az APORIZMÁK (Semmelweis kiadó. Budapest, 2012.) szerzőjének, dr. Apor Péternek a társaságában és közreműködésével mutattam be az 5. nyelvésztábor résztvevőinek, egy kis Aporovkával is fűszerezve. Különös aktualitása is volt ennek az estnek a sátoraljaújhelyi Kazinczy Múzeumban. A nyelvésztábor előtti napokban hunyt el az anekdotázás, a humoros, versek, történetek, a társasági élet kiváló mestere Kányádi Sándor (1928. Nagygalambfalva—Budpest, 2018. június 20.). A Kossuth-díjas és Prima primissima díjas költő szülőfaluja és későbbi lakhelye, a Budavár I. kerülete díszpolgári címét is elnyerte. A Mesemúzeum megálmodója Budapest I. kerületében, a Döbrentei téren álló épületben hozta létre a minden korosztálynak kedves látogatóhelyet. Kányádi Sándor nemcsak rendkívül ismert, olvasott költő, hanem előadóművész, versmondó, a magyar nyelv művésze is volt. Emlékét kegyelettel megőrizzük, szellemi és tárgyi hagyatékát az utókor kötelezettsége lesz feldolgozni és átadni a következő nemzedékeknek.

Wacha Imre és Kányádi Sándor kortársak voltak, a magyar nyelv kincsestárának őrzői, művelői.

1 hozzászólás

#1 Dr.Aporné 2018. 07. 10. 22:45:41

Jó olvasást mindenkinek.

Új hozzászólás