A kötet szerkesztői az interkulturális kommunikáció nemzetközileg elismert kutatói. Prue Holmes a Durham-i Egyetemen oktat interkulturális kommunikációt és interkulturális nevelést, valamint számos nemzetközi folyóirat szerkesztőbizottságának tagja. Melinda Dooly a Barcelonai Egyetemen angol oktatásmódszertant tanít és több nemzetközi kommunikációs szervezet oszlopos tagja. John P. O’Regan a londoni University College Neveléstudományi Intézetében alkalmazott nyelvészetet tanít. Kutatási területe a globális angol nyelv politikai gazdaságtana és az interkulturális kommunikáció elmélete. O’Regan az alkalmazott nyelvészet és az ahhoz kapcsolódó kulturális tanulmányok tárgykörében számtalan cikk és tanulmány szerzője.

A tanulmánykötet szerkesztői mellett a további szerzők is az interkulturális kommunikáció és nyelvészet kiemelkedő kutatói. Általuk olyan tanulmányok jelentek meg jelen kötetben, amelyek a kultúraközi kommunikáció, a nyelvtudomány, a neveléstudomány és a filozófiatudomány közös metszéspontjában helyezkednek el. Az interkulturalitás kérdéskörét vizsgálva a tanulmányok egyedülállóak abban a tekintetben is, hogy nyugat-európai, kelet-európai, közel-keleti és távol-keleti kultúrákhoz fűződő kutatások egyaránt megtalálhatók az egyes fejezetekben. A szerteágazó kutatási területeken végzett mérések és azok bemutatása által az olvasó az interkulturális kommunikáció, mint viszonylag fiatal tudományterület széles spektrumával ismerkedhet meg.

A kötetben megjelent válogatott tanulmányok írott változatai az International Association of Languages and Intercultural Communication (IALIC) nevű szervezet által megrendezett Intercultural Dialogue: Current challenges, future directions elnevezésű konferencia előadásainak. A konferencia fő célja a népek és nemzetek közötti interkulturális párbeszéd fogalmának kritikai megközelítése és az interkulturális kommunikáció legváltozatosabb terepeinek feltérképezése és az egyes speciális kontextusok felkutatása és elemzése. A kötet a Language and Intercultural Communication folyóirat különkiadása.

A könyv minden egyes tanulmánya nemzetközi környezetben végrehajtott kutatásokat mutat be, egészen kifinomult értelmezéseket tár az olvasó elé; és arra figyelmeztet, hogy az interkulturális párbeszéd a világban lezajló globalizációs, migrációs viszonyok következtében a jelenlegi tendenciák alapján érzékelhetően működésképtelen. A különféle elméleti megközelítések és elemzések által a szerzők arra figyelmeztetnek, hogy az interkulturális kommunikáció területén egyre határozottabb elméleti és kutatásmódszertani megközelítés szükséges ahhoz, hogy az összetett folyamatok és viszonyok kutathatóvá váljanak a különböző nyelvek és népcsoportok találkozásának metszéspontjában. A kötet válogatott tanulmányai egyben arra is vállalkoznak, hogy tudatosítsák az olvasóban azt a tényt, ahogyan a környezet és a hatalom újraformálja az interkulturális párbeszéd alapelveit, különös tekintettel arra, hogy ki kiért, mikor hogyan és milyen körülmények között szólal meg.

Az „interkulturális dialógus” kifejezés széles körben elfogadott és az eredeti elképzelés szerint egyfajta reményt jelent a nemzetek közötti béke és harmónia megteremtésére. Az interkulturális dialógus fogalmát 2008-ban hozták nyilvánosságra az Európai Bizottság Fehér Könyvében, amelyben az újonnan bevezetett fogalom társadalmi és politikai választ sürget a sikeres interkulturális kommunikáció és kölcsönös megértés érdekében az egyre bővülő Európai Unióban.

Az Európai Unió szabályozásában az „interkulturális párbeszéd” olyan központi helyet betöltő fogalomként jelenik meg, amely elősegíti egy 21. századi racionális és modern multikulturális társadalom létrejöttét. Globális szinten olyan közösség kialakítása a cél, ahol az emberek hatékonyan tudnak részt venni az interkulturális kommunikációban, nyíltan és szabadon a biztonság és a kölcsönös tisztelet jegyében. Az interkulturális dialógus valódi párbeszéden alapuló, békés, összeegyeztethető és demokratikus kommunikációt feltételez. Egy ideális politikai, gazdasági és kulturális környezetben a fogalom mögött meghúzódó elképzelés kecsegtető lehet a Föld népessége számára, ugyanakkor mindennapi életünk során gyakran a kommunikációs folyamatok és ezek megnyilvánulásainak ellenkezőjével találkozhatunk. Az Európai Unió interkulturalitást szabályozó eljárásrendjében bizonytalanság tapasztalható arra vonatkozóan, hogy milyen módon és mértékben kezelik az egyes országokon belül a nyelvi és kulturális sokszínűségből fakadó eltéréseket. Példaként a romák szinte megoldhatatlannak tűnő helyzetét hozzák fel. Szerte Európában a roma népesség kialakulatlan és nem domináns, sok esetben ellenséges világnézete megakadályozza őket abban, hogy kellő részesedést vállaljanak a közügyekben, mivel társadalmilag kirekesztett, a többség által elhallgattatott csoport (Herakova 2009).

A tanulmánykötet bevezetőjében felhívják a figyelmet az interkulturális dialógus optimizmust sugalló jellemvonására egy olyan világban, ahol a hatalomért és birtoklásért folytatott szüntelen és konok küzdelemben az emberiség akár kész feladni a kölcsönös megértésen alapuló kommunikációra való hajlandóságot. Ilyen körülmények között az eredményes interkulturális kommunikáció elérése céltalan. Ugyanakkor kutatók (Collier 2003, Oetzel & Ting-Tooomey 2006) megerősítik, hogy a konfliktusok építő jelleggel bírnak. Felvetődik a kérdés, hogy mi a célja az interkulturális párbeszédnek, illetve milyen remény van arra, hogy a dialógus jelleg megfelelően alakuljon ki. Az interkulturális kommunikációs folyamatok lényegében párbeszéden alapulnak akár megegyezésről vagy különbségről legyen szó. Legtöbb esetben a kultúrák közötti eltérések azok, amelyek egy-egy kutatás alapjául szolgálnak megoldást keresvén a nyelvi, politikai, vallási, történelmi vagy gazdasági tényezőkre.

A tanulmányok közül az első Giuliana Ferri a francia filozófus Levinas-tól származó nyelvértelmezésének elméleti elemzése, amelynek célja, hogy bemutassa az interkulturális kommunikációs kompetencia jelenlegi fogalmi rendszerének korlátait.

Richard Fay és Leah Davcheva a Bulgáriában beszélt ladino nyelvű (kasztíliai és héber keveréke) elbeszélésekből arra enged következtetni, hogy a kötet alaptémájául szolgáló interkulturális dialógus nem új jelenség: elbeszélések vizsgálata során feltárják a bolgár ladino nyelvjárást beszélők összetett megnyilatkozásait, amely alapján az interkulturalitás öt zónáját határolják körül: intraperszonális, otthoni, helyi, szórvány és nemzetközi. Az öt zóna olyan keretet nyújt, amelyeken keresztül feltárható, hogy a nyelvek, a kultúrák, az emberek közötti kapcsolatok és az „identitás” folytonos kölcsönhatásban vannak egymással.

Handford írása a többes szám első személyű „we” személyes névmást vizsgálja arra vonatkozóan, hogy bemutassa, ahogyan a beszélők különböző „identitást” jelölnek különböző pillanatokban nemzetközi szervezetek közötti kommunikációban. A szerző megállapítja, hogy a gyakran használt „we” – mint kulturális és statisztikai kulcsszó – a szakmai indíttatású társalgásban az együttműködés fokozott meglétét jelzi. Ugyanakkor megállapítja, hogy további kutatás szükséges annak feltérképezésére, hogy a kulturális és a szervezeti identitást milyen módon lehet jelölni a „we” használatán túlmenően.

Gao Yihong tanulmánya arra keresi a választ, hogy az interkulturális dialógus milyen formában, milyen szerephez köthetően jelenik meg a kínai fiatalok angol mint idegen nyelv használata során. Az idegen nyelvek elsajátításának vizsgálatán keresztül a nyelvtanulókat négy prototípusra osztja attól függően, hogy milyen szerepet vesznek fel a társalgás során. Ezek a következők: faithful imitator, legitimate speaker, playful creator és dialogical communicator.

Riitaoja és Dervin kutatópáros a vallások közötti párbeszédre fókuszál két finn iskolában. Tanárok és tanulók közötti megnyilatkozásokat elemeznek. Megkérdőjelezik, hogy vajon az iskolákban lezajló vallások közötti párbeszéd működőképes megoldás annak érdekében, hogy egymásról minél többet tudjanak meg, illetve, hogy növelni tudják a résztvevők közötti kölcsönös megértést.

Crosbie egyrészt Nussbaum korábban a közgazdaságtanban alkalmazott „képesség megközelítés” elméletét (capabilities approach) alkalmazza a demokratikus nevelésben, másrészt Sen „egyéni szabadság” elképzelését az érvelésben és a döntéshozatalban. Crosbie nyelvpedagógiai irányvonalú kutatási eredményei a nyelvtanulók képességfejlesztését tűzi ki célul a tartalom és nyelv integrálásán alapuló megközelítéssel.

A tanulmány közül sokak érdeklődésére tarthat számot Phipps problémafelvetése. Megkérdőjelezi az interkulturális párbeszéd idealizált üzenetét, annak ellenére, hogy az Európai Bizottság, a British Council és az UNESCO is töretlenül a fogalom mögött meghúzódó alapelvek érvényesítésére törekednek.  A szerző a gázai övezetben a békefenntartás etnográfiai vizsgálatát végezte. Úgy véli, hogy azok a fogalmak, amelyek a viszonylagos béke és stabilitás európai környezetében alakultak ki, nem alkalmazhatóak a konfliktusokkal és zavargásokkal tűzdelt területekre.

Wang pedagógiai indíttatású cikke a kínai felsőoktatás új irányvonalát elemzi és értékeli. A magyar bolognai rendszer szabad bölcsész képzéséhez hasonló General Education szak és az interkulturális kommunikáció kapcsolatát vizsgálja a szakon oktatott egyik készségfejlesztő tantárgy („news-listening”) keretein belül.

Érdekes nemzetközi projekten alapul Jaidev kutatása: Szingapúrban helyi és nemzetközi tanulókat készítenek fel az interkulturális találkozások minél hatékonyabb kezelésére, egyfajta érzékenyítő tréningként fogható fel. Jaidev blogbejegyzéseken keresztül vizsgálta a kutatás alanyainak interkulturális interakcióit. Megfigyelése szerint a blogbejegyzés mint műfaj kevésbé veszélyes és stresszmentes környezetet biztosít, ahol a tanulók szabadon kifejezhetik magukat.

A kötet írásai objektív képet nyújtanak az olvasónak az interkulturális kommunikáció 21. században betöltött szerepéről. A tanulmányok újszerű elméleti, módszertani és pedagógiai platformot biztosítanak a minél tökéletesebb és ideálisabb interkulturális párbeszéd megvalósítására, legyen szó kulturális, gazdasági vagy politikai környezetről. A kötet viszonylag széles célközönsége bátran meríthet a bemutatott elméleti vagy kutatáson alapuló írásokban felvetett problémaalapú témákból. A témák lehetőséget biztosítanak a tanulmányokat megismerő kutatóknak, hogy munkájuk során újabb kutatási irányokat és célokat jelöljenek ki maguk számára.

A tanulmányok újszerű megközelítésben tárják elénk az interkulturális kommunikáció elméletét és kutatásmódszertanát, valamint az ezekhez kapcsolódó fejlesztési lehetőségeket. Mindemellett olyan kritikai megközelítést tesznek lehetővé, amelyek jelentős mértékben előmozdíthatják az interkulturális kommunikáció, az interkulturális nevelés és ezen belül a nyelvoktatás jövőbeli kutatását.