Halmai Tamás

Halmai Tamás

Magyari Sára

Magyari Sára

Balázs Géza

Balázs Géza

Pomozi Péter

Pomozi Péter

Kóródi Bence

Kóródi Bence

Kövesdy Zsuzsa

Kövesdy Zsuzsa

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán

Minya Károly

Minya Károly

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

Blankó Miklós & Mayer Péter

BlankoM MayerP

Dede Éva

Dede Éva

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Piros lap az életnek
Színház és nyelv 45.

2018.06.25.nincs hozzászólás

A labdarúgó-világbajnokság idején mi másról írhatnék, mint egy kortársa magyar focis színműről.

Természetesen nem egy bajnoki összecsapást mutat be a darab, amelyet ki-ki vérmérséklete szerint minősít, ismerve a honi állapotokat, hanem jellemeket. Jelesül két partjelzőt és a bírót.

Egressy Zoltán Sóska, sültkrumpli című darabját kétszer láttam színpadon. Az egyik hihetetlenül színvonaltalan volt, feledje homály a társulat nevét is, a tipikusan „lenyomjuk, gyerekek, gyorsan” munkamorál szellemét. Annál izgalmasabb volt a Kézdivásárhelyi Városi Színház előadása, amelyet a Magyar Színházak XXIII. Kisvárdai Fesztiválján láttam 2011-ben.

A három spori magánéleti kudarcáról szóló tragikomédia kitűnő lehetőséget nyújt három igazi színészi alakításra. Ezzel nagyrészt éltek is a művészek, a három mai típus színre vitelével. A Bíró (Lung Zsolt László), a karrierista, a törtető, aki saját céljai eléréséért a gáncsoskodástól sem riad vissza. Az I. partjelző, Szappan (ma már csak asszisztensnek nevezik visszaidegenítve a szót), akit visszaminősítettek egy rosszul vezetett mérkőzés miatt, azonban ennél is fájdalmasabb, hogy elváltként egyedül tengeti az életét, meghatározott időben láthatja gyermekeit, egyszóval egzisztenciális szorításban tengeti az életét, és pótcselekvésként az ármánykodásban leli az örömét – Dukász Péter alakításában. A II. partjelző, Művész (Veres Előd), aki nem erre a világra született, klapanciagyártó költőként szerelmi bánatát az alkoholba fojtja. Ez is pótcselekvés. A cselekmény meghatározó eleme, hogy a félidő szünetében Szappan bosszúból ellopja Bírótól a sárga lapot, így jobb híján a második játékrészben csak pirosakat osztogat, ötöt, így nem csodálkozhatunk, hogy a meccs végén észvesztve menekülnek a szurkolók haragja elől az öltözőbe. És még mielőtt a hölgyek azt mondanák, hogy ez egy férfidarab, nos, korántsem, ugyanis hármójukat összeköti Mariann, aki nem feltétlenül a hűség példaképe… A torz lelkületű figurákat torz színpadi térbe álmodta a díszlettervező (Gyurka Csongor), egy torz dobozba, torz tárgyak közé, torz ruhába bújtatta a szereplőket a jelmeztervező (Csáki Csilla): térd alá érő rövid nadrág, könyökig érő kinőttnek tűnő mez. A főhősök rövidlátóságukban nem látják a kiutat saját életük útvesztőjébõl, frusztráltságukban egymást is mélybe húzzák. Egy tragikomédiát láthatnak a nézők, melyben valamennyien  felismerhetik munkahelyi intrikáikat, munkatársaikat: az ambiciózus fiatal törtetőt, a titokban ármánykodó idős kollégát vagy a valóságtól elrugaszkodott alkoholistát. Piros lapot kapott az életük.

Egy efféle tartalmú drámában egy csoportnyelv, a labdarúgás nyelvi regiszterének szépirodalmiba történő ágyazása történik meg. Azonban mindenekelőtt lássuk Művész partjelző „veretes”, de inkább kiizzadt verssorait: „Elmentél, elmentél, hiába várlak én már téged haza, / Örökké tart nekem ez a sötét éjszaka.” „Hát hiába, elmentél. Azóta meg tart a tél.” „Volt szép virág, szerelem-jósda. De már nem kell a sóska.” Szörnyű és közhelyes – amilyen az élete. A visszaemlékezése is hasonlóképpen amatőr és esetlen, annak ellenére, hogy költőinek szánja. „Pedig mint gerlék, turbékoltunk a díványon. [tudniiliik Mariann-nal] Megannyiszor. Mint gerlék. Turbékoltunk. Az égi sugár sütött le ránk. Mindig nap sütött. Éjjel is. Szinte fénylettünk mintegy. Rajtunk ragyogott a nap sugara. A nap sugára. És kérlek szépen… Mintha soha nem lett volna. se nap, se semmi. Mintha elhervadt volna a virág. Szívünk virága, mely…”

A futballról szóló diskurzust Bíró (Szomorúszájú) irányítja. A játékvezetők megítéléséről és a hozzájuk kapcsolódó sztorikról.

„Már rég az első vonalban vezettem, amikor őt a serdülők apjai kergették…”

„Győrbe ne nagyon menj, ha nem muszáj, lengetni se! Na és Egerszegen miket integettél a múlt héten!? A harmadik tuti les volt, rossz szögben álltál.”

„Egyszer az egyik játékvezető megállította a játékot a Népstadionban. Fradi–Vasas, ötvenezer néző. Egyszer csak megfújta a sípot, és kisétált a partjelzőjéhez. Nem futott, sétált! Mindenki kussolt, senki nem tudta, mi van. Csöndben volt az egész stadion. Mondott valamit a partjelzőnek, aztán ment tovább a játék. Tudjátok, mit mondott? Hogy nézze meg, az ötödik sorban milyen jó nő ül. Ezért állította meg a Fradi–Vasast. Esküszöm.”

„Anyám azt mondta egyébként, mikor megtudta, hogy játékot vezetek: a jó bíró olyan, fiam, mint a Loch Ness-i szörny. Mindenki beszél róla, de még senki nem látta.”

„A játékvezető olyan, mint a fimsztár! Csak hát más, mondjuk, mert kifutsz, még nem csináltál semmit, de már mindenki utál. Az egyetlen szakma, amely ilyen érzelmeket produkál!”

„Jött ötvenhat. Meg a Honduras–Salvador-háború! Egy meccs miatt!  Meg amikor a Zsolt István ’58-ban kiállított egy németet, és levelet kapott Németországból, hogy „magát egy nemzet gyűlöli!” Óriási. Ki tudja magát meggyűlöltetni egy perc alatt egy nemzettel? Csak egy bíró!”

„Tudjátok, hogy a Lo Bello fejéről egyszer bepattant a labda a kapuba? Gólt fejelt a bíró! És megadta. Meg kell adni.”

„Volt egy Diósgyőr–Honvéd valamikor. Ott azért van közönség, tudjátok ti is. Na, a bíró, nem tudom már, ki volt, az utolsó percben szabadot ítélt a Honvédnak. Belőtték, nyertek vele 1-0-ra. De utána rendőrruhában kellett kimenekíteni a bírót. A szurkolók még éjfélkor is szekérrel állták el a kivezető utakat, és átvizsgáltak minden vonatot. Úgy vitték ki rendőrkocsiban, pedig jogos volt a szabadrúgás!”

Új hozzászólás