Pusztay János

Puszay János

Halmai Tamás

Halmai Tamás

Magyari Sára

Magyari Sára

Balázs Géza

Balázs Géza

Kóródi Bence

Kóródi Bence

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán

Minya Károly

Minya Károly

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

Blankó Miklós & Mayer Péter

BlankoM MayerP

Dede Éva

Dede Éva

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Nyelvfürdő

2018.05.16.1 hozzászólás

Balázs Géza: A pesti nyelv. Városnyelvi kalauz (Inter Kultúra-, Nyelv- és Médiakutató Központ Nonprofit Kft.)

Forgatva a keményfedelű, kisalakú, kecses könyvet, sodródik a képzelet: mintha hallanánk az egykoron gyakori rikkancsok szavát: Megjelent A pesti nyelv! Csak 118 oldal. Pestiesen szólva: nem semmi. S már dúdoljuk: Festi pesti, pesti festi, így csavarja, így tekeri. Kicsoda ő? Festői pesti nyelv. Aki festi: Balázs Géza, nyelvfestő. Gobelint sző nyelvből, de nem azért, hogy eltakarjon, hanem hogy felfedje a mélységeket. A szépségeket. Kincseit.

Budapest a világváros, a gyógyvizek, a múzeumok, a sport, a tudomány, a festői panoráma, a bűnök, az örömök városa. A könyv a rendezett nyelvi sokféleségben ragadja meg ezt a sokszínűséget. 19 nagy fejezet, nem számozott katonás rendben, a fejezetcímek és alcímek tréfásan „dülöngős” betűformákkal hangolnak. Szerkesztői ötlet, kis nyomdatechnikai történetre villant. Képes nyelvparádé, nyelvi lelemények földi tünemények. Műveltségtörténet, ahogy eddig még nem volt. Épületek, építészet, építészek, városrész-nevek, lakók, mindenféle polgárok, művészek, zenészek, prostituáltak, munkások. Változatosan érzékelteti velünk, hol az öröm tanyája. S hogyan közelítsünk hozzá. Rodázzunk vagy avázzunk? (16.) A régebbi és a közeli múltunk leletei, a „kiszivárogtatott beszéd”, nyelviségében ragadva üstökön, s nem politizálón csócsizva. Mert a szállóigéknek megvan a maguk története, és újraélednek: „Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon.” (80.) Örkény István félévszázados szállóigéjének szép története „visszaszól”. És visszaszáll.

Alapos kutatási eredmények ízesen tálalva, feketén-fehéren. Igazi csapatmunka. Színes világváros élete és története szürkén. A színes fotók elvonnák a figyelmet, gyönyörködnénk a formákban, de ez nem művészettörténeti tár, ez nyelvi-kulturális, lélegző múzeum. „Pest feketére fest”, ahogy a „Régi pest-budai szólások, közmondások” között találjuk (29.). Száll a plázaszólás, elevenedik az irodalom, a villamos is többször csönget, még álmában is. Az utazó-kalauz mindezt HÉV-vel teszi, vagy tujázik vagy bicajozik. (108-109.) A könyv nyelve színes, változatos, az ínyencek is megnyalhatják a…, akarom mondani, elismerően csettinthetnek.

Budapest a sokfunkcionális együttélés terepe: sokféle habitusú, műveltségű, képzettségű emberek járnak, vígadnak, szomorkodnak ugyanazokon a helyeken, szemlélgetik ugyanoz épületeket, fürdenek ugyanabban a gyógyvízben. Ugyanott, ugyanarról beszélnek, és mégis egészen másként. Hallgassunk csak bele a fürdők szocionyelvébe. Hajjaj, vannak, akik értik egymást, s vannak, akik nem. Többféle nyelven szólalunk meg, többféle kódot használunk: nyelvjárás, argó, szleng. Dekódolunk. Az eseteket talán értjük, másként közelítünk, másként fejezzük ki magunkat. A könyv sokféle kódot vonultat fel, szinte értelmező szótárként használhatjuk. Nyelvi kalauz magyar turistáknak. Segít, hogy megértsünk egy másik nyelvet, segít, hogy megértsük a másik nyelvet használó társunkat. Hogy a városi mozgás során tudjunk szerepet váltani, hogy tudjunk nyelvi kódot váltani. És a kommunikációs helyzetnek megfelelő nyelvi kódot megválasztani. Műveltségi anyag nyelvben elbeszélve. Hogy például a roma szlenget ne fölényről leereszkedő, humornak szánt gúnnyal használjuk, ami rádióban, tévében is divatos, a celebek sokszor téves torzításaival. Szlengből egyes. De jót pofizunk.

„Minek a városa Budapest?”, kérdezi a szerző (12.) Toldjuk meg: Kinek a városa Budapest? Van, aki imádja, van, aki kívánja, és van, aki kerülné, de nem teheti. Van, aki ki se mozdul, van, aki át se megy Budára. (Amint a legenda tartja Seress Rezsőről, a híres zeneszerzőről.) De talán nincs olyan, ki be se lép. Van, aki a zuglói borozóban nagyiccézik, mint fővárosi, de elsírja magát, ha ő-zést hall. A kerületeknek antropológiája van, tájszavakkal, élnek itt palócok, a soroksári Márik meg a Békásmegyer-ófaluiak, mondjuk Tolna megyéből elszármazottakkal. Hol vannak a munkásnegyedek? Felsejlik „A szocializmus diszkrét bája” (73.). Előkerülnek a „visszamagyarosítás” 63.) emlékei, a „dűlőnevek” (65.) (Mintha a szekszárdi szőlővidéken lennénk.)

Ki a vidéki a városban? Aki ízes vidékiesen beszél, dicsérte meg egyszer beszélgetőpartnerét a híres tévés személyiség. Ő se eredeti pesti pasi, de „valódinak” tartja magát. A nyelv árulkodik, a nyelvészet feltár, van: városi nyelvészet (31.), vannak pesti nyelvjárások (33.), igazi pesti nyelv (37.), plázaszólások (50.) és új, pesti nyelv (99.), a rapbeszédtől, a partinyelvig. És még sok minden más! Szóval, színes vidék ez a Budapest. Ha könyvvel az észben barangolunk, talán kicsit „összébb is férhetünk” e kicsiny tájban.

Budapestnek valóban nagy a szellemi-gazdasági-politikai koncentrációja. A feltárt (és működő) nyelvi dimenziók kicsit csökkentik a főváros és a vidék közötti „strukturális távolságot”. És talán a – szűkebb-tágabb – világunk értelmezéséhez is adnak közelítő támpontokat. Budapest lakóhely, szülőföld, kínálja az élhetőséget, az élni lehetőséget.

A szerző nem titkolja, hogy „kincseiről” van szó. Címszavakban közelít a rengeteghez, persze „nyelvészkedik”, de sajátosan teszi: a címszavak érzelmi-gondolati kötődést fognak össze, ezekhez illeszti a tárgyakat, a hozzájuk, általa tapasztott (mű)emlékeket, kedves helyeket. Újszerű műfaj bontakozik ki: a flaszter néprajza, avagy néprajzos flaszter. Nyelvi-néprajzos útikönyv, Budapest-kalauz. Szembetűnő a pozitív megközelítés, „a kedves, szépet nekünk” elgondolás. Más írásaiból, publicisztikáiból tudjuk, őt is sok minden zavarja a fővárosban, a zajok, a szemetelés, az olykor kiszámíthatatlan közlekedés, a hivatalos szervek „értetlenkedő” intézkedései, a Széchenyi fürdő bizony színvonaltalan szolgáltatásai, amit a személyzeti munka hiányosságaira vezet vissza. (Ezzel a recenzens, mint uszodai törzstag, egyetért.) De hát a nagyvárosnak vannak bűzei és illatai, zajai és csöndjei, van csábítása és hárítása. Új könyvében a szerző felülemelkedik a mindennapi üzemzavarokon, nagyobb távlatból szemléli a budapesti életet. Saját életét. És másoknak is ezt ajánlja: ahogy a pesti nyelvnek van grammatikája (23.), úgy a nagyvárosi flaszternek van romantikája.

A kínálat tehát: rengeteg ismeret, érdekességekkel, humorral átszőve, mindenféle rendű s rangú polgárnak, aki kíváncsi, hol is él. (Netán: ki is a másik?) „Tündéri realizmus”, ahogy Alexa Károly idézi Kosztolányi méltató sorait Gelléri Andor Endre (pesti, Garai utcai születésű) írásművészetéről. (Magyar Hírlap, 2013. július 27., 15. o.) És még nincs vége. Mert nem lehet, mert az összetett, zajos és állandóan mozgó nagyváros rejteget titkokat, új szüleményeket táplál. Folytassa olvasó: bátorít a szerző, amikor felhívással búcsúzik: „Ha vannak észrevételei, kiegészítő adatai, kérjük, írja meg nekünk”. És megadja a címét.

 (A csapatmunkásokról. Szerkesztette: Vid Gabriella. Lektorálta: Szűcs Gábor. Fényképek: Progli László. További fényképek forrásai: Wikimedia Commons, Dobos Csaba Attila. Tipográfia: Absolut Reklám Kft. A nyomdai munkálatokat a Gyomai Kner Nyomda Zrt. végezte. Készült a Magyar Nyelvstratégiai Kutatócsoport programjában. Megjelenését támogatta a Nemzeti Kulturális Alap.)

(Első megjelenés: Kortárs, 2014/11., 98-99.)

A pesti nyelv című kötet megrendelhető innen.

1 hozzászólás

#1 Bárány László 2018. 06. 5. 10:13:08

Szvorák Katalin énekművész mondta el egy rádióműsorban, hogy amióta fővárosi lett, csak időszakosan használja eredeti palóc kiejtését. A tájnyelvi sajátosság elhagyásával a humorát is elveszíti. E tapasztalatban megmutatkozik a hangtanin túl a pszicholingvisztikai, a szociál- vagy személyiség-lélektani többlet (ill. a veszteség lehetősége) is. Vajon a szülőföldünk nyelvi ízeit csorbító anglicizmusok terjedésével nem károsodnak mentális tulajdonságaink? A médiában eluralkodó, “fölényről leereszkedő, humornak szánt gúny” (amelyet Sz. Tóth Gyula egy közelebbi összefüggésben említ) nem iktatja ki a valódi, elemző vita szellemi erőfeszítését? De bizony! A piktogrammokra, SMS-nyelvre csupaszodó “modern” kommunikáció kísértésével szemben élőszóban, írásban is érdemes őriznünk anyanyelvünk gazdag árnyalatait, így például. Természetesen csak a nyelvhelyességi kívánalmaknak megfelelő rétegnyelvi sajátosságokat, így például szülővárosunk nyelvi leleményeit illeti meg a megerősítés. Wordsworth írta: “Art is selection.” Az anyanyelvápolás is válogatás. Elengedhetetlenül fontos elméleti és gyakorlati tevékenység. Nehezen érthető, hogy még még a nyelvészek között is vannak, akik elvitatják a nyelvművelés jogosságát.

Új hozzászólás