Engedjék meg, hogy csak annyira legyek hagyományos, amennyire az szükséges. Ezért engedjék meg, hogy idézettel indítsak és zárjak, hogy köszöntsek és megköszönjek, hogy búcsúzzak és elbúcsúzzak, összegezzek és kitekintsek – a magam módján. Hadd mondjak új dolgokat, de őszintén. A célom nem az, hogy a szövegem könnyen érthető legyen; azt szeretném, hogy mindenki megérezzen valamennyit abból, amit el fogok mondani. Ezért engedjék meg azt is, hogy gondolataimat szokatlan, de környezetbarát csomagolásban adjam át, hogy a szövegben olyan utalásokat tegyek, amiket lehet, hogy csak mi értünk, hogy titokban mondjak ki fontos dolgokat. Ilyen értelemben a beszédem még el sem kezdődött. Most kezdődik.

„A bölcsesség egy kulacs víz, amelyet a bölcs emberek kínálgatnak. A víz – az adott esetben – nem kristálytiszta: szeretet homályosítja.” Esterházy Péter sorait választottam abból a célból, hogy köszöntsem a vendégeinket, szüleinket, rokonainkat, tanárainkat, itt maradó diáktársaimat, és valljuk be: magunkat is köszöntöm, a ballagókat. És most ne lepődjenek meg. Egy átlagos felnőtt embernek naponta két és fél liter vizet kell meginnia, hogy megfelelően koncentrált, egészséges legyen. Ez naponta két és fél liter bölcsességet jelent. Néhány mellékszámítást elvégezve ez nagyjából heti harmincöt óra közös bölcselkedés volt éveken át. Elég tömény. Annak ellenére, hogy víz. Annyira tömény és annyira sűrű, mint a [0;1] zárt-zárt intervallum számossága, mint egy tízciklusos József Attila-kötet jelentéstartalma, vagy mint az eseményeket alakító tényezők száma 1914-től 1919-ig. Víz nélkül nincsen élet. És a vizet életünk végéig inni fogjuk, mert inni kell, nincs mese, legfeljebb csak akkor, ha a húszas szünetben gyorsan elmondtam egyet, amin maximum három ember nevetett. Túlzok. Ezért kívánom mindazoknak, akik itt maradnak, hogy minden egyes cseppet vegyenek magukhoz, minden cseppet őrizzenek jól meg, váljon a részükké.

A köszönet a vízért jár, a bölcsességért, a tudásért: hogy megkaphattuk, hogy megihattuk és hogy megoszthattuk. Ki többet, ki kevesebbet; ki forralva, ki jól behűtve; ki naponta, ki pedig csak hetente. Három nap múlva azonban mindenki szűrni fogja a vizet. Arról beszélek, hogy minden a visszájára fordul; a víz olyan kinccsé válik, ami csak cseppekben érkezik majd, és egy papírsivatagban annyit jelent: a sorok nem maradnak „szárazon”. Mint ahogy a szemek sem, tehát joggal mondhatjuk: Szem nem marad szárazon. És mosolyoghatunk annak ellenére, hogy sírni is fogunk. Ezt hívják úgy a bölcsek, hogy örömkönny. Mert mi mindig bölcselkedünk. Most is. Én például most szeretetből bölcselkedek. Homályosít a szeretet, mint a fürdőszobában a vízgőz, mielőtt a tükörre tapadna. Noha amikor a tükrön végighúzom a tenyeremet, akkor tiszta lesz, legalábbis remélem, mivel még sohasem történt másképpen. Ezt szánom befejezésnek. De készítettem egy második befejezést is. Megígértem, hogy idézettel fogom lezárni gondolataimat; így lesz. Mindenkinek persze, de elsősorban azoknak, akikkel szemben állok. Mert tudom, hogy izgulnak, én is, nagyon. Az ismeretlen elég izgalmas, de valamennyi víz mindig lesz nálunk. Tehát az idézet. A fent említett szerző két mondatban megfogalmazza a boldogság, a siker titkát. Így szól: „Nyugi. Az ember happy endre van szerkesztve.”

Köszönöm a figyelmet!