Halmai Tamás

Halmai Tamás

Magyari Sára

Magyari Sára

Balázs Géza

Balázs Géza

Kóródi Bence

Kóródi Bence

Kövesdy Zsuzsa

Kövesdy Zsuzsa

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán
  • Licit
    2018. 04. 23. 06:00

Minya Károly

Minya Károly

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

Blankó Miklós & Mayer Péter

BlankoM MayerP

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Licit
Kávéházi szeglet 11.

2018.04.23.nincs hozzászólás

Ahogy az lenni szokott, a választási kampány megint az egymásra kontrázó ígéretek, a politikai nagyotmondások szezonja volt.

A rutinos választó persze nem vette komolyan az egymást felülmúló tódításokat. Hogyan is hihetett volna el bármit, amikor jó ideje nem hisz semmiben.

A lódításoknak azonban jelentős irodalmi hagyománya van. Az öntelt szájhős figuráját Plautus teremtette meg A hetvenkedő katona vígjátékában, majd August Bürger folytatta kissé körülményes című, érdekes történeteivel: Münchhausen báró csodálatos utazásai szárazon és vízen, haditettei és vidám kalandjai, ahogyan kancsó mellett, baráti körében maga mesélte el. A magyar irodalomban Garay János Az obsitos című elbeszélő költeményének kiszolgált bakája, a csodás tetteket szemrebbenés nélkül hazudó Háry János lett a típus emblematikus alakja.

Messziről jött ember és a múlt ködébe révedő, nagy idők tanúja persze azt mond, amit akar. Hányszor halljuk, hogy régen minden szebb volt, régen minden jobb volt! Régen még voltak igazi telek és igazi nyarak, sőt rendes tavasz és szép hosszú magyar ősz is, voltak még megbízható évszakok, és egyáltalán, akkor még volt időjárás! Hja, a régi szép idők! Amire manapság édesbús ábrándozással gondolunk, a monarchiás boldog béke és az urambátyám világ korszaka, már a nyolcvanas évek nosztalgiahullámában is valamiféle mesebeli aranykornak tűnt, főleg az akkor újra vetíteni kezdett Karády-Jávor-Kabos Gyula-filmek tükrében. De amire a nyolcvanas években vágyakoztunk, és amit a kétezres évek fordulóján a politika igyekezett kiépíteni a napi gyakorlatban, arra jóval előbb is áhítozott a magyar társadalom. A dualizmus polgári életvitelére és megélhetési viszonyaira többen sóvárogva gondoltak vissza már a húszas években.

Kép: FORTEPAN

A nosztalgiázó társaságban, kivált újságírói körökben bevált módszer volt, hogy a csevegők rendszeresen rálicitáltak egymás állításaira. A hochmecolás, mint az alábbi történet mutatja, a terefere magától értetődő, természetes részét képezte. Valamelyik erdélyi lapban olvastam erre kiváló példát egyszer régen (amikor minden jobb volt, csak azért, mert fiatal voltam). A sokat látott tollforgatók arról beszélgettek a kávéházi asztalnál, hogy a családias, jámbor viszonyok közt milyen nagyszerű élet folyt. A léha zsurnaliszták újra és újra túlszárnyalták egymást a szép, nyugodt esztendők emlegetésében és főleg az olcsó megélhetés felidézésében. Mert akkor szinte semmiből is meg lehetett élni. Például a nélkülözhetetlen egy üveg pezsgő is csak öt koronába került, jegyezte meg valaki.

– Igen, de csak bárokban, előkelő mulatókban – tette hozzá a másik bohém –, boltban négy koronáért lehetett kapni egy palackkal.

– Kettő ötvenért! – csattant fel egy öreg újságíró.

– Kettő ötvenért? Az lehetetlen – kételkedett ifjú kollégája. Az öreg azonban dühösen az asztalra csapott:

– Mi az, hogy lehetetlen? Nem is kettő ötven, mert két koronáért is lehetett kapni egy üveget. Sőt többet mondok, a visszaküldött dugóért három koronát adtak. Ha nem volt pénzem, hónapokig abból éltem, hogy pezsgőt rendeltem és visszaküldtem a dugót!

Erre már igazán nem lehetett mit mondani. Nem is beszéltek tovább, csak ittak, siratták a régi jó világot.

 

Új hozzászólás