Pusztay János

Puszay János

Halmai Tamás

Halmai Tamás

Magyari Sára

Magyari Sára

Balázs Géza

Balázs Géza

Pomozi Péter

Pomozi Péter

Kóródi Bence

Kóródi Bence

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán
  • Griff
    2018. 06. 23. 06:00

Minya Károly

Minya Károly

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

Blankó Miklós & Mayer Péter

BlankoM MayerP

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Kisebbség versus többség
Takázás 34.

2018.04.5.2 hozzászólás

Két nappal ezelőtt, április 3-án zárult le a nemzeti, etnikai és nyelvi kisebbségvédelem érdekében történő aláírásgyűjtési kezdeményezés (Minority SafePack), melynek célja az volt, hogy az Európai Bizottság jogi szinten foglalkozzon a kérdéssel.

Ennek kapcsán többször elgondolkodtam azon, mennyire kár, hogy a számok mögött nem látjuk az embert, a közösség erejét. A számszerűsítés csak egyetlen aspektusa egy közösségnek. Gyakran tapasztalom, milyen könnyen lemondunk egy-egy népcsoportról, mert azok már úgyis kevesen vannak. Nem nézzük az erejüket, a szívósságukat, a hatékonyságukat, a teljesítőképességüket.

Alig egy évvel ezelőtt egy csíkszeredai konferencián Valentin Trifescu román történész és művészettörténész hívta fel figyelmem arra (őt parafrazálva), hogy többséginek lenni annyit tesz, mint fogyatékkal élni; kisebbséginek lenni pedig előny, haszon. Szerinte azért hátrány a többségi lét, mert az dominánsan egynyelvű és egykultúrájú, ezáltal egynézőpontú is, míg a kisebbségi sors eleve többlettel indul: két nyelv, két kultúra, két, különböző nézőpont (értékrend, világlátás).

Előadása előtt is, de azóta megsokszorozott figyelemmel gyűjtöttem, gyűjtöm azokat a viselkedési módokat, attitűdöket, amelyek jellemezhetik a többségi, illetve a kisebbségi magatartást. Most úgy tűnik, nagyobb kutatásba is kezdünk, ahol interdiszciplináris megközelítésben tudományosan értékelhető módszerekkel boncolgatjuk a témát. De egyelőre nézzük meg azokat a hipotéziseket, amelyekkel nekilátunk a munkának.

Nemzetiségi, anyenyelvi hovatartozástól függetlenül az látszik kibontakozni, hogy a mindenkori többségiek vagy (asszimilálódni nem akaró – és ez fontos aspektus!) kisebbségiek nem etnikai, nyelvi alapon, hanem számarányuk szerint ugyanolyan magatartásformákat mutathatnak például a döntéshozatal, a munkahelyi feladatmegosztás, a hatalomhoz való viszony gyakorlásában.

Néhány példa: azt tapasztaltuk, hogy munkahelyeken a többségi kultúrából származók (legyen az magyar, román, szerb) gyakran tekintélyelvűek, hierarchiában gondolkodnak és önmagukat ennek csúcsára, de mindenképpen a felsőbb tartományába helyezik. Az intézmény vezetőihez lojálisak – bárki legyen is az, nem pedig erkölcsi jellemvonásokhoz, esetleg elvekhez, célokhoz. A döntéshozatalban sokkal inkább megkérdőjelezés nélkül végrahajtók, mint alakítók, a munkatársaikkal szemben, ha azok fiatalabbak vagy nők, inkább lekezelőek, azaz gyakorta végrehatónak tekintik őket, és nem társnak, egyenrangú félnek.

Ezzel szemben a kisebbségi magatartás gyakorta az ellenkező viselkedésmodelleket példázza: nem tekintély-, hanem teljesítményelvűek, nem hierarchiában, hanem szimmetrikus, egyenrangú emberi viszonyokban gondolkodnak, önmagukat az egész részeként értelmezik: fontos elemként, de nem fontosabbnak vagy értéktelenebbnek, mint a másik.

Az intézményvezetéshez akkor lojálisak, ha az (számukra is elfogadható) minőséget produkál, erkölcsi jellemvonásokhoz (bátorság, szókimondás, gerincesség, védelem stb.) lojálisak. A döntéshozatalnak és a végrahajtásnak is részei szeret(né)nek lenni, egymásrautaltsági rendszerben gondolkodnak, melynek célja a közös teljesítés, alkotás, általában nem sztereotipizálnak nemi, kor szerinti vagy státusbeli alapon.

Néhány évvel ezelőtt nyelvi világképkutatással foglalkoztam, akkor is éreztem, hogy a nyelven kívül még sok olyan szempont van, amely egy közösség világlátását, értékrendszerét és az ezekből fakadó cselekvéssorozatot motiválja. A most induló kutatásunk újabb aspektus bevonásával (kisebbségi vagy többségi közösség-e) érdekes eredményekhez vezethet. És addig is, amíg az Európai Bizottság foglalkozni fog a kisebbségvédelemmel, szoknunk kellene annak gondolatát és tényét, hogy egy nyelvi, etnikai közösség, amely kevesebb lélekszámból áll, akkor marad meg, ha a bármilyen többség (is) szimmetrikus emberi kapcsolatokban gondolkodik és cselekszik, nem pedig tekintélyelvű hierarchiában.

 

Képek: Magyari Sára

2 hozzászólás

#1 Bernáth Kálmán 2018. 04. 5. 19:38:55

Nagyon okos, és számomra eddig ismeretlen érvelés. Mintha új korszak kezdődne a kisebbségpolitikában!

#2 Sz. Tóth Gyula 2018. 04. 13. 15:38:48

Valóban új irányokban kell tapogatózni, újabb diszciplínákat bevonva. Mert igen összetett (nem csak történelmi és politikatörténeti) a probléma. A 80-as években már jelzett kulturális hatásokból következő „önpusztítás” csak elmélyedt, „közpusztítássá csúcsosodott ki”. És már igen nehéz rádöbbenteni az egyént, hogy „becsapódik”, a látványcivilizáció mutatványait valósnak fogja fel. „Halad a korral”. Helyezkedik. Hát, miért zavarják a köreit?!
Jó meglátásnak tartom a megközelítés szempontjainak tágítását: önmagában a nyelvi, a kommunikációs oldal feltérképezése nem elég – másra koncentrál, másfelé visz. A kifejlesztett nyelvi-kommunikáció retorikába csúcsosodik ki: ekként működik pl. a politikában, a politológiában, és általában a társadalomtudományokban arat. (Általa új tananyagok készülnek, új tanszékek alapozódnak.) A túlfejlesztett nyelvi-kommunikáció által virtualizálódik a világ. Az egyén még távolabb kerül az ismeretelmélettől, az ontológiától. Egyre nehezebb megérteni a valóst, a VE (Virtualizálódott Egyén) már nem hisz az eszének (mindent a szemnek, az érzékeknek), a virtualizálódott kommunikáció elviszi az értelmezést, az azt hatásosan folytató magyarázók kénye-kedve szerint.
Melyek a kivezető irányok? A kutatónak bővíteni kell diszciplináris köreit, látásmódját. A viselkedés terelése, illetve annak lehetőségei: irány a szociológia, a biológia, kivált a kultúraelméletek, a személyiségtanok. Az átfogó kutatási anyag (koncepció, metodika) nagyobb esélyt ad a „cselekvéssorozatok, a világlátás, az értékrendszerek” megragadására. És ezek nyomán vissza kell térni az iskolába, egy komplex műveltségi (tan)anyag összeállításával, bevezetésével. (Magyarországon a 80-as években a nyelvi-kommunikáció vonalán jött a tudományos szándék, amit az iskolai gyakorlatban, „gyakorlatközeli” kutatással, Zsolnai József kezdett kidolgozni, és fokozatosan fel is épített. Az iskola hitte, a modern, a kulturált ember alakításába kezdett. A sűrűsödő idő újabb gyakorlatközeli munkát követel.)
Sok sikert az ígéretes elgondoláshoz!

Új hozzászólás