Pusztay János

Puszay János

Halmai Tamás

Halmai Tamás

Magyari Sára

Magyari Sára

Balázs Géza

Balázs Géza

Kóródi Bence

Kóródi Bence

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán

Minya Károly

Minya Károly

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

Blankó Miklós & Mayer Péter

BlankoM MayerP

Dede Éva

Dede Éva

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

A kiváló, művelt, sokat látott hölgy így emlékezik a 48-as időkre…
Nyelv(es) irodalom 10.

2018.03.20.nincs hozzászólás

Kedves barátaim révén birtokomba került Veres Pálné leányának Rudnay Józsefné, született Veres Szilárdának  emlékirata. 

Ifjúságom az elnyomatás kora, melyet Sajó Sándor ily szépen jellemez:

„Ez a hazafias érzések virágkora volt, a haza nem csak szó volt az ajkon, hanem érzés a szívben, a közügyek iránt való érdeklődés, a nemzet sorsáért való aggódás, lelki szükséglete volt a magyar öntudatnak. A mai világ meg sem érti, gyakran gúnnyal illeti azt a régi, önzetlenebb, naív lelkesedésű, hazát éltető világot!”

A szabadságharc idejéből emlékszem édesatyámnak  csákójára, melyet mint nemzetőr használt és azon sok összetört kardra, melyeket törött állapotban akart édesatyám megtartani, nehogy házmotozáskor egészeket találjanak. Ugyanis ki volt adva a rendelet, hogy a kardokat mind be kell szolgáltatni a hatalomnak.

1849 augusztus közepén éppen ebédnél ültünk, midőn feltárul az ajtó s azon egy 17 éves ifjú lép be, unokatestvérem Majthényi Géza, e szavakkal: „Világosról jövök, ahol a fegyvert letettük!”
Édes atyámnak egyik fivére mint katonatiszt Világosnál foglyul esve az aradi várba került, ott atyám meg is látogatta őt és hozott magával művészileg kifaragott fa-karpereceket, melyeken apró fa-lakat függött, jelképezve a békót. Ezeket az ottani foglyok faragták. Egy némelyiken e szavak is voltak kifaragva : „Pannonia vergiss deine Todten nicht! Als Klaeger leben sie!” (Pannónia, ne feledd a halottaidat!  Vádlóként élnek ők!)

Mint fiatal leánynak egyetlen ékszerem egy vas-lánc karperec volt lakattal, mely szintén nemzetünk rabláncát jelképezte.

1849 október elején Pesten voltam édes anyámmal, ki Deák első szűcsmester üzletében (akkor a Kígyó utcában volt) bundát óhajtott vásárolni. Egyszerre csak e szavakkal betoppant valaki: „Most végezték ki Batthyány Lajost az Uj-épület előtt!” Mindenki térdre hullott és zokogva imádkozott.

Jöttek a gyásznapok! A nemzet siralma, némasága! Ez alatt az évek alatt növekedtem én felnőtt leánnyá. Ekkor szívtam magamba azokat a szent érzéseket, melyek a hazaszeretet tűzpróbájában edzették meg lelkemet, szívemet…

Kép: nlcafe.hu

Új hozzászólás