Pusztay János

Puszay János

Halmai Tamás

Halmai Tamás

Magyari Sára

Magyari Sára

Balázs Géza

Balázs Géza

Pomozi Péter

Pomozi Péter

Kóródi Bence

Kóródi Bence

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán
  • Griff
    2018. 06. 23. 06:00

Minya Károly

Minya Károly

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

Blankó Miklós & Mayer Péter

BlankoM MayerP

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

A kiváló, művelt, sokat látott hölgy így emlékezik a 48-as időkre…
Nyelv(es) irodalom 10.

2018.03.20.nincs hozzászólás

Kedves barátaim révén birtokomba került Veres Pálné leányának Rudnay Józsefné, született Veres Szilárdának  emlékirata. 

Ifjúságom az elnyomatás kora, melyet Sajó Sándor ily szépen jellemez:

„Ez a hazafias érzések virágkora volt, a haza nem csak szó volt az ajkon, hanem érzés a szívben, a közügyek iránt való érdeklődés, a nemzet sorsáért való aggódás, lelki szükséglete volt a magyar öntudatnak. A mai világ meg sem érti, gyakran gúnnyal illeti azt a régi, önzetlenebb, naív lelkesedésű, hazát éltető világot!”

A szabadságharc idejéből emlékszem édesatyámnak  csákójára, melyet mint nemzetőr használt és azon sok összetört kardra, melyeket törött állapotban akart édesatyám megtartani, nehogy házmotozáskor egészeket találjanak. Ugyanis ki volt adva a rendelet, hogy a kardokat mind be kell szolgáltatni a hatalomnak.

1849 augusztus közepén éppen ebédnél ültünk, midőn feltárul az ajtó s azon egy 17 éves ifjú lép be, unokatestvérem Majthényi Géza, e szavakkal: „Világosról jövök, ahol a fegyvert letettük!”
Édes atyámnak egyik fivére mint katonatiszt Világosnál foglyul esve az aradi várba került, ott atyám meg is látogatta őt és hozott magával művészileg kifaragott fa-karpereceket, melyeken apró fa-lakat függött, jelképezve a békót. Ezeket az ottani foglyok faragták. Egy némelyiken e szavak is voltak kifaragva : „Pannonia vergiss deine Todten nicht! Als Klaeger leben sie!” (Pannónia, ne feledd a halottaidat!  Vádlóként élnek ők!)

Mint fiatal leánynak egyetlen ékszerem egy vas-lánc karperec volt lakattal, mely szintén nemzetünk rabláncát jelképezte.

1849 október elején Pesten voltam édes anyámmal, ki Deák első szűcsmester üzletében (akkor a Kígyó utcában volt) bundát óhajtott vásárolni. Egyszerre csak e szavakkal betoppant valaki: „Most végezték ki Batthyány Lajost az Uj-épület előtt!” Mindenki térdre hullott és zokogva imádkozott.

Jöttek a gyásznapok! A nemzet siralma, némasága! Ez alatt az évek alatt növekedtem én felnőtt leánnyá. Ekkor szívtam magamba azokat a szent érzéseket, melyek a hazaszeretet tűzpróbájában edzették meg lelkemet, szívemet…

Kép: nlcafe.hu

Új hozzászólás