Pusztay János

Puszay János

Halmai Tamás

Halmai Tamás

Magyari Sára

Magyari Sára

Balázs Géza

Balázs Géza

Pomozi Péter

Pomozi Péter

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán

Minya Károly

Minya Károly

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

Blankó Miklós & Mayer Péter

BlankoM MayerP

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

„Mindennek a teteje” – A frazeológia sírásói
Szólásmentés 40.

2018.03.15.5 hozzászólás

„Ez aztán tényleg mindennek a teteje!” Na ebben legalább egyetérthetek a riporterrel, újabb szóláskorcsán hüledezve. Ő persze egészen másképp értette ezt a gyorskorcsolya 5000 méteres férfi váltójának olimpiai célvonalánál.

Én meg katarktikus sportörömöm ellenére elkomorodom: ha már odáig süllyedt a média, hogy az egész nemzet számára kivételes döntő közvetítésére sem tud a közvetítendő sportághoz értő, magyarul tudó sportriportert delegálni – egyébként lenne még ilyen, csak nem jut mindenhová, ha egyszerre húsz fölösleges sportcsatorna sugároz néhány sportszakmailag és nyelvileg is gatyába rázott helyett, – akkor ideje lenne szakítani a rovatcímemben sugallt mentés szóval, s lelkesedés, filológiai hevület és üres illúziók helyett váltani a „vérrealista” Szólástemetés rovatcímre. Mert nem nyelvünk elleni gyilkos merénylet-e, ha a média felkenetlen papja nemzetünk első téli olimpiai aranyérmének végletekig kiélezett versenyét, a különleges sporttörténeti pillanatot képtelen a tévénézők millióinak nyelvileg elfogadható szinten közvetíteni? Az tökéletesen indifferens tény, hogy a nézők egyre nagyobb része e frazeológiai sírásást már észre sem veszi, pontosan azért nem, mert napról-napra ilyen lepusztult, idióma- és lassan elemi grammatikai hibáktól hemzsegő adásokon, újsághíreken kénytelen (ny)el(v-)vegetálni. Mint tudjuk, társadalmi méretekben mindenki azt a takarmányt csócsálja, amit elébe löknek, a (még gondolkodó) értelmiség meg azért van, hogy figyelje a takarmány minőségét!

Okosnyelvek. Kommunikációs zsákutca felé haladunk?
Karácsony Fanni fotómontázsa

Nos, a nyelvi takarmány egyre rosszabb, mind ritkább benne az illatos mezőkről származó széna, s mind több a poshadt, penészes szalma. Persze nemcsak Tímár Mihály uram alapozta vagyonát ázott, dohos gabonára, –lám, lám, „aranyember” lett belőle, – hanem ennek a mai nyelvi felhozatalnak is megvannak a hivatalos ideológusai, akik szerint minden a legnagyobb rendben van, és mindenki tökéletesen beszéli a nyelvét, hiszen nyelvi hiba eleve nincs is. És ez rendben is vagyon így, felebarátim, mármint rendben van, hogy a korifeusok ezt mondják, hiszen ők ezért kapnak pénzt, paripát, fegyvert. Én meg sem ezért, sem az ellenkezőjéért, viszont van nyelvérzékem és tudósi lelkiismeretem.

Szóval én sehogy sem tarthatom sem normálisnak, sem üdvözlendőnek, hogy boldogtalan tudósítónk a döntő pillanatokban sem képes méltón közvetíteni a versenyt: a Liu-fivérek szédületes két utolsó előzését, amivel harmadikból elsőkké avanzsáltunk „a lehető legjobbkor jött ki a vége” „szólással” próbálta frappánsan összefoglalni, olvasóinkra bízom, mennyire sikerült. Valahol motoszkált benne a (végén/végül) kijött a lépés idiómánk, de ez már csak motoszka maradt. Az első hely, az arany kapcsán valóban egyre gyakoribb szólás a „felállhattak a világ tetejére”, „fenn vannak világ tetején”, hiszen metaforikusan egy világverseny dobogója lehet a világ teteje. De hogy ez „mindennek a teteje” lenne, ez már tényleg mindennek a teteje!!!

Talán szomorú, hogy nemzeti ünnepünk napjára szólásaink balsorsának témája jutott, ám az élet vezette tollam az elmúlt hónap során is. A szóló mentségére szóljon, a gyógyítás sohasem lehet sikeres ott, ahol a betegségek legfontosabb tünetei feltáratlan maradnak. Én pedig, akármilyen fölösleges makacskodásnak tűnjék is, a végletekig, az utolsó magyar és egyáltalán bármilyen nyelvi lehelletig hiszek abban, hogy gyógyítani lehet, hogy a Zuckerberg-galaxis nyelvi infernója megállítható, hogy az emberek verbalitása egyszer még javulásnak indul, s még élvezettel s színesen akarnak majd cseverészni, a szent kódjaikat egyszer már tönkreverő, szikkadt „okostelefon”-emlők groteszk sziporgatása helyett. Hogy milyen mélyre kell még süllyednünk ahhoz, mekkora kommunikációs válságnak kell elérkeznie ahhoz, hogy a gödörből már csak kifelé, a fény felé legyen út a homo loquens számára, nem tudom. De én addig se, és csak azért se vagyok hajlandó rovatcímemet szólástemetésre cserélni!

5 hozzászólás

#1 Moritz László 2018. 03. 19. 00:45:58

Égetően sürgös lenne a nemzeti nyelv védelmét törvénybe iktatni, úgy mint Lengyel, Francia, Észt stb országok tették.
A fotomontázs nagyszerű.Gratulálok!

#2 Sz.Tóth Gyula 2018. 03. 19. 16:34:57

Fontos írás, valóban létező, és sajnos terjedő jelenségre hívja fel a figyelmet. Pedig a médiában elhelyezkedők többnyire neves nyelvi-kommunikációs kurzusokon szerzik meg a diplomát. És azután: hogyan kopik a kompetencia? Hatnak a nyelvi divatok, a nemzetközi trendek, az idegen nyelvi formulák (amikor többnyire az angolon keresztül átferdített nyelvi formákkal cifrázzák). Legyengítik, korcsosítják a nyelvet. A szerkesztőségi elvárások is belejátszanak. A feltörekvő, ambiciózus munkaerő igyekszik megfelelni, szép karrierre vágyik. De nem szabadna elfelejteniük legalább a helyes beszédet, ez a hivatásukkal jár. Összetett probléma, keresni kell a megoldásokat. (Mert végül is „foglalkozás körében elkövetett” vétségekről van szó.)
Egy ötlet. A kreatív írás oktatására országszerte hatalmas az igény. 2004-ben indult az első magyarországi kreatív írás program, egyik kezdeményezője, Lackfi János szerint erre azért volt szükség, mert a nyelvvel való művészi igényű bánásnak Magyarországon semmiféle iskolája nem létezett. Van rajzszakkör, fotóklub, kézműves tábor, ám az irodalomnak még csak iskolán kívüli, szabadidős képzése sem megoldott – tartja a József Attila díjas költő, író.
Kreatív beszéd program… nem rossz. De mi van a szó mögött? Az sem mellékes. Főleg mostanában kell éberen figyelni: harsog a kampánykommunikáció. Billen a retorika, és ha üres is (márpedig előfordul), az bántó. Vagy ahogyan némely médiás löki oda: „Nagyon bántó tud lenni…”. Na, ez tényleg „mindennek a teteje”. Mert tényleg, Babits után szabadon: ez a sok nyelvi csúnyaság mind mire való? És ki van a szó mögött? Okostojás lenne?
Nos, mit tegyünk? Hát folytassuk a nyelvvédelmet, olyan elszántan, ahogyan Pomozi tanár úr teszi.

#3 Buvári Márta 2018. 03. 20. 21:24:45

Amíg nem lesz kötelező a médiaszereplőknek az anyanyelvi továbbképzés, nyelvhelyességi vizsga, addig a nyelvromboláshoz járulnak hozzá, ahelyett, hogy a nyelvi műveltséget terjesztenék. A kiejtésükkel is kellene foglalkozni: sok műsorvezető az á helyett hosszú (vagy nem is hosszú) e-t ejt.

#4 Mészáros András 2018. 03. 21. 10:26:50

Arra kérem a szakembereket, különösképpen Pomozi tanár urat, rögzítsék az általános használatú (mondjuk így: ,,köznyelvi”), fontosnak tartott közmondások, szólások körét. S e fontos kifejezések, közmondások szerepeljenek tankönyvekben, tananyagokban. A tanulók, hallgatók, felnőtt hallgatók tehát elsajátíthatják, illetve gyakorolhatják a legfontosabb szólásokat. (Minden falu minden érdekes szólása nem fér bele ebbe a körbe.) —————- Tehát külön kérdés a helyi (az erősen nyelvjárási, alnyelvjárási, városi, községi, kisközségi) szólások kezelése: a helyi tanár, iskola, a vendéglátó egységek használják föl a helyi nyelvi ízeket (!) a rendezvényeken. Amíg azonban a nyelvművelés egyes szereplői ellene vannak a nyelvjárásoknak (vagy közömbösek), e nemes és érdekes feladat is a műkedvelőkre marad. Érdekes részletkérdés: Például a palóc vagy a székely nyelvjárásból melyik szólás kerüljön be (vagy már be is került?) a köznyelvi szólás-állományba?

#5 Pomozi Péter 2018. 03. 22. 16:28:11

Megköszönve az eddigi hozzászólások értékes, továbbgondolásra, további cselekvésre is ösztönző szempontjait, örömmel mondhatom,hogy a Mészáros András felvetette “köznyelvi szólásminimum” ügyében már dolgozunk, jelenleg az országosan reprezentatív helyzetfelmérés van soron, a helyzet megismerése után jönnek a javaslataim és a segédanyagok. A nyelvjárási hátterű frazémakincs is rendkívül fontos, ehhez a helyi elhivatott szakembereket, tanárokat kell (közösen) megtalálnunk. Egyébiránt a regionális folklór-közlésekben hatalmas dialektális frazémakincs van, itt és most ezeknek a közoktatásába való beemelésének mikéntje lehet kérdés.

Új hozzászólás