Pusztay János

Puszay János

Halmai Tamás

Halmai Tamás

Magyari Sára

Magyari Sára

Balázs Géza

Balázs Géza

Kóródi Bence

Kóródi Bence

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán
  • Griff
    2018. 06. 23. 06:00

Minya Károly

Minya Károly

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

Blankó Miklós & Mayer Péter

BlankoM MayerP

Dede Éva

Dede Éva

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Most mit mondok, Zsófi?
Színház és nyelv 41.

2018.02.25.2 hozzászólás

Talán többen tudják, főként azok, akik megrögzött színházlátogatók, hogy a színész, ha súgásra vár, kicsit oldalra néz, esetleg oda is megy, közel a súgóhoz, esetleg megismétli az utolsó mondatot, jelezve, hogy segítséget kér.

Nyilván a színészek ezt jobban tudják, én az alábbiakban az eddig tapasztalt, súgáskérő módszereket vagy elakadást elhárító eszközöket kívánom többek között bemutatni.

Pankotay Igor és Goztola Krisztina kedves, bájos, Két szív – egy ritmusban című, lélekmelengető pódiumestjükön dallal és néhány kabaréjelenettel szórakoztatták a közönséget. Mígnem az egyik vidám jelenetben Krisztina összekeverte a lapjait. Így időt kellett szerezni, és a gáláns férj (mert ők egyébként egy pár) a segítségére sietett, és így folytatta gondolatmenetét: Ugye azt akartad mondani, hogy … és innen jött Krisztina szövege. Aztán sorba rendeződtek a lapok is…

Különös színmű Ivan Viripajev drámája, az Illúziók. A Rózsavölgyi Szalon előadásában láttam. Sajátos az előadásmódja. „A narrációt a dialógusokba applikáló, az eseményeket több nézőpontból elmesélő szövegek” két házaspár zűrzavaros érzelmi kapcsolatairól, titkairól, illetve azoknak értelmezési variációjáról szólnak. (Urbán Balázs) Egy kicsit egyszerűsítve: a párbeszédes részek is monológ formájában hangzanak el, így óriási mennyiségű szövegeket kellett elmondaniuk a színészeknek. És bizony bekövetkezett, ami bekövetkezhet: az egyik szereplő belezavarodott, a súgás sem segített már, így kérte a nézők elnézését, és azt, hadd kezdje újra elölről. A mellettem ülő színész nagy tapssal honorálta a bátorságát, ő tudja leginkább, milyen nehéz ez a szakma…

A legfrappánsabb súgáskérést a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Asszony asszonynak farkasa című előadásán hallottam. Az egyik női szereplő olyan beszédrésznél tartott, amit viszonylag gyorsan és ugyanazon a hangmagasságon mondott, és amikor elérkezett a rövidzárlat, ugyanezzel a modalitással és tempóval egyszer csak azt mondta: Most mit mondok, Zsófi? Szerintem csak én vettem észre, mert Zsófi, a súgó rögtön mondta a kulcsszót, és már folytatódott is a jelenet. Szinte csak egy tized másodpercre állt meg.

Egyéb sajátos bakik is megakaszthatják az előadás menetét. Soha nem felejtem, egy alkalommal a nyíregyházi stúdió színpadán az egyik színész véletlenül belerúgott egy vízzel teli, óriási akváriumba, ami természetesen a díszlet része volt, és özönvízszerűen árasztotta el az egész teret. Természetesen kényszerszünetet kellett tartani…

Az igazi színházba járó esetenként ugyanazt a darabot megnézi kétszer, sőt háromszor is. Ez történt velem is régen (1994 nyarán!), Kisvárdán a Várszínházban háromszor néztem meg A windsori víg nők című előadást, és természetesen a harmadik egy klasszissal jobbra sikeredett a többinél. Azonban nem ez a lényeg. Hanem az, hogy miért más az, ami ugyanaz… Azaz miféle különbség volt a három előadás között? Mindenekelőtt azért más, mert maga a rendező vagy a színész változtatott a közönség reakciói (taps, nevetés) alapján. Ez történt ebben az esetben is, a Shakespeare-előadás premierjének a túlzott pergése a harmadik napra lelassult. Így érthetővé vált a mellékszál is, nem beszélve arról, hogy a hatásszünettel is kitartott replikák, poénok sokkal jobban ültek. Természetesen nagyon sok múlik a publikumon is. Ha van néhány olyan színházrajongó, aki jó kedélyű, gyorsan veszi a lapot, mondhatjuk úgy, hogy akkor előnevetőként magával ragadja a nézőket. (Az más eset, amikor egy néző nem akkor nevet, amikor kellene, vagy túl későn érkezik meg hozzá a poén, vagy különösen sajátos kacajra tud fakadni. Az már „elviszi a show-t”, a színészek sem kedvelik. Vagy esetleg mosolyognak rajta?) Érdekes példaként említhetem meg azt az esetet, amikor egy férjet a feleség minduntalan oldalba bökte, ha az valamilyen pikáns, humoros jeleneten a szó jó értelmében felröhögött. Nyilván a feleség (ál)szemérmessége diktálta, nem elég, hogy a színpadon pajzán dolgok történnek, még csak az kellene, hogy valamelyik ismerősük észrevegye, „ők is benne vannak”.

Azt hiszem, minden színházi dolgozó retteg attól, hogy valamilyen nem várt, (bal)esemény történik a színpadon. Nos, Kisvárdán a Víg nők előadásán ez is megtörtént, nem nagy, mindössze annyi, hogy a ruhaszárító kötél beleakadt az egyik díszletstégbe, és sehogy nem akart onnan kiakadni. Pedig szükség lett volna rá, mivel a jelenetben ruhákkal tűzdelte volna tele az egyik női szereplő. Nem sokan vették észre a malőrt, bár egy kissé megzavarta a színészeket.

Mindig is szívesen írtam a színházi előadásokról – nem kritikát, hanem beszámolót – a megyei napilapban. Egy alkalommal rosszkor rosszul fogalmaztam. Azt találtam írni az egyik női-férfi páros játékáról, hogy annyira hiteles volt, hogy az ember azt hinné, egyébként is van köztük valami. A cikk megjelenése utáni napon a féltékeny férj ment számon kérni a művelődési ház igazgatójától, hányadán is állnak a dolgok. Megúsztam.

A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház az Asszony asszonynak farkasa című előadásának egyik jelenete. Fotó: Trifonov Éva

 

2 hozzászólás

#1 Házi 2018. 02. 26. 15:26:05

Minya tanár úr egyszer írjon a szereposztó díványról is mint kellékről (akkor lehzet hogy nem fogja megúszni)

#2 Minya Károly 2018. 03. 11. 11:30:45

Köszönöm a tanácsot, és még elfelejtettem megírni, hogy mi a vélemény a több, mint háromórás előadásokról, valamint arról, ha a nézőket, akár akaratuk ellenére is, be akarják vonni az előadásba.

Új hozzászólás