Pusztay János

Puszay János

Halmai Tamás

Halmai Tamás

Magyari Sára

Magyari Sára

Balázs Géza

Balázs Géza

Kóródi Bence

Kóródi Bence

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán
  • Griff
    2018. 06. 23. 06:00

Minya Károly

Minya Károly

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

Blankó Miklós & Mayer Péter

BlankoM MayerP

Dede Éva

Dede Éva

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Ó, Fortuna
Nyelv(es) irodalom 9.

2018.02.20.nincs hozzászólás

Február  a reménység hónapja, tudatja, lassan ébredni kezd majd a természet, csak egy kis kitartás még!

A farsang hónapja a Valentin-napi őrülettel a szerelem ébredését is aláhúzza, ha örvendünk neki, ha nem.

A középkori szerelem emblematikus alakja, Abélard jut eszembe, akinek nevét a középkori diákköltészet, a Carmina Burana, a goliardok művészete is híven őrzi. A goliárd nem más, mint a bibliai óriás, Góliát nevének görögös formája. Így hívta nagy dühvel Clairvaux-i Bernát apát ellenfelét, a középkori felvilágosodási törekvések nagy egyetemi alakját, Abélard-t, ahogy azt a Carmina Burana utószavában Kardos Tibor írja.

Góliát szerepváltozása érdekes, ő az ókori szaturnáliák utódaiként megtartott bolondünnepeken a Saturnus helyébe állított bibliai hetvenkedő katonaóriás közkedvelt figurája lett.

A goiliardok diákköltők, a 12–13. században megsokasodott egyetemi polgárok, akik pénz híján egy időre vagy akár végképp is abbahagyják tanulmányaikat. Eztán már vándorolva keresik kenyerüket, alkalmi íródeákként, üzenetközvetítőkként, magántitkárként, gazdasági jegyzőként, de néha ördögűzőként, varázslóként, garabonciás diákként.

Ó, Fortuna
(Szedő Dénes fordítása)
 
Ó Fortuna,
mint a Luna,
egyre-másra változol:
majd nagyobbodsz,
majd meg elfogysz,
hej, az élet ronda sor:
gabalyítja
s igazítja játszva az ember fejét:
mind szegénység,
mind kevélység
olvad tőle,
mint a jég.
 
Ó, cudar sors,
esztelen gyors
szeszéllyel forgó kerék!
Rút állapot,
s látszatra jobb,
foszlik mint a buborék.
Ködfátyolban,
alattomban,
környékeztél engem is,
tréfád által
csupasz háttal
nyögöm mostan vétkeid.
 
Jószerencse
kegyes kedve
engem immár cserbe hagy,
nyom a bánat
s nyavalyának
kénye-kínja fojtogat.
Még ez órán
a lant húrján
dalt zendítsen ujjatok,
s a balsorsomon,
mely tör folyton,
vélem együtt sírjatok.

Új hozzászólás