Pusztay János

Puszay János

Halmai Tamás

Halmai Tamás

Kövesdy Zsuzsa

Kövesdy Zsuzsa

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán

Minya Károly

Minya Károly

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Január a Don-kanyarban
Nyelv(es) irodalom 8.

2018.01.20.1 hozzászólás

Január 16-án írom e sorokat.  Eddig tartott a hosszú, meleg tél, most leesett végre egy kicsi hó, ha kinézek az ablakon, minden gyönyörű deres.

Égi jel, figyelmeztetés, eszembe ötlik egy másik, vastag hótakaró alatt nyugvó táj, a kegyetlen doni hómező, a 2. magyar hadsereg elmondhatatlan szenvedésének színtere.

A 2. magyar hadsereg a Magyar Királyi Honvédségnek az 1941/1942-ben érvényes hadrendben nem szereplő alakulata volt, amelyet 1942-ben állítottak fel, és a keleti hadszíntérre küldték harcolni. A hadsereg 1943 januárjában a Voronyezs körzetében vívott harcok során rendkívül súlyos, megsemmisítő veszteségeket szenvedett. A Don-kanyarban vívott harcok a magyar hadtörténelem legszomorúbb fejezetei közé tartoznak: a megfelelő fegyverzet és felszerelés nélkül kiküldött, lehetetlen feladattal megbízott honvédek ezrei szenvedtek és vesztek oda az orosz télben.  A mínusz 45 fokos télben, amelyben az emberi nedvek jéggé dermedve, csörömpölve hullottak alá, abban a télben amelyben a katonák kenyérzsákjában nem volt kenyérdarab, csak morzsa, mert csak azt tudta a száj melege kiolvasztani. A január 12-én megindult doni áttörést, az utána következő négynapos doni poklot megélt katonák mesélték ezt nekem abban az éjszakai rádióműsoromban, amelynek emléke kitörölhetetlenül bennem él.

DÖBRENTEI KORNÉL: LEVÉL
Édesapa,
sírodról önmagukba hátrálnak a tulipánok,
légy nyugodt, rendezetten, nem fejvesztett csürheként
tolonganak a hadiúton, szétrobbant szíved
emlékhelyére vissza, s begubóznak ott a maradandóság,
böjtre kész, elbölcsült bábjaiként, míg te egyre
gyakrabban biciklizel át, chagalli lebegéssel,
tengelyig baljós fényben, éjszakáim rettenetes
mocsarán, hol forrón homlokba fuló kék töviseket
terem az álom, szálegyenesen ülsz, mint a Villám
nyergében, összeforrván egy testté vele, fejed
kitartva az állig érő időből, szimatolva nézel
szembe a megbüdösödött fegyvercsövekkel, s lovad,
mint holtvágány-ingerelte, habosan fújtató
gőzmozdony, beléburkol aromás páragomolyba,
elmosódottan látszol a fagytól felmart brjanszki
virradatban, gyöngéden elmázolt akvarell,
átsejlik rajta az idilli kentaurság, de csörrenve
összetörik a hómezővel puhára kibélelt
üvegharang, minden távlatok áttetsző kalapja,
s ólombögöly-felhő csap le rád. Surrog a villogó,
küllő-terpeszek feszítette kerék, karikázol
a pékhez, a tömör, verőfényes kenyérillatnak
nekitámasztod a bringát, akár a Karavankák
szikláinak a hátad, egy orosz páncélos-ék
rombolta, kora áprilisi délelőttön, füledből
kétoldalt hosszú, vörös zsinórként kilóg a vér,
valamely magaslesen az Isten ül s gombolyítja
szorgosan, köpenyed detonációktól ámulóvá
tágított, óriás pórusain a szél ki-be terelgeti
a tavasz-szaftos gyümölcsfák lélegzetét s a
főhivatású halottak konkrét szagát, tisztán,
mint az avatási kard, szentlászlós fogadalmadtól
hevült-eltökélten, szál pisztollyal a kézben vezeted
az ellenrohamot és lassan beléveszel
mokány magyarjaiddal a tátongó kenyérzsákba,
surrog a tulipán-lét-kerek, két kerék, chagalli
lebegéssel biciklizel át, hátul a csomagtartón
a poggyász, a fölélhetetlen tartalmú kenyérzsák,
ledobod, hozzám libeg, látszatra könnyeden, mintha
menetközben kimorzsállott volna belőle a tanulság,
vele hullik egy bogárgyűjtemény is, csíborok,
szarvasbogarak közé szúrva vitézségi érmed
megragyog, visszasajdul benne a stoplámpává
zsugorított nap, amint elpedálozol menny iránt,
még visszaintesz, s emlékeztetőül fehér kesztyűs
kezed kondenzcsíkját éjszakámba belekarcolod.

„Bomba bomba hátán robbant, még a hó is égett” – emlékeztek egykor Sára Sándor  Pergőtűz című filmjének szereplői. Ma is pereg előttem vetítetlenül is a végtelenített fehér-fekete film, magyar katonák a hóban, mínusz 45 fokban, nyári zsávolyban. Az egykori katonalevelek részletei szállnak a levegőben hazafelé: „Tudatom Veletek Anyukám…”  -ebédre forralt hólé, jó esetben….  „milyen szép lesz, majd ha…” –másfél órás pergőtűzben, mint a dobverés…    „ A vállát is megráztam, de nem szólt…” – némelyiknek csak a köpenye sarka látszott ki, másiknak feje vagy keze a hóból…   „Csókold meg a gyerekeket helyettem is…” –    kiáltás a hó alól….  „csak láblövésem van…”  – mindenki tudja: a legkisebb vérveszteség a biztos halál…  „én hála Istennek jól vagyok…”  – a csontján járó, üszkös lábú katona…  „haza akarok menni, zászlós úr…” –  távolban a szoborrá fagyott ló alakja dereng….   „bizony kicsi szívem…”  – a két hete le nem húzott, papírtalp helyett felkötött talpú bakancs…  aztán a hadiparancs: „Sisakot hordd kézben, légy jókedvű…”  – az orosz  falu, ahová egész éjszakai gyaloglás után hajnalban visszaérsz… a sebesültszállító szán, rajta a haldokló katona, mögötte kis fekete gombolyag, a menyasszony ajándékozta puli szalad… „maradok a messzi távolból is…”    Végül az utolsó kép előttem: Usztics Mátyás, a színész, aki kezében a katonalevelekkel, – feladva mesterségét – a stúdió filcasztalára borul zokogva…

Beszélni róluk nem lehetett, nem volt szabad.  Kibeszéletlen, most már kibeszélhetetlen, néma sebek. Megbocsájthatatlanul, jóvátehetetlenül…

BISZTRAY ÁDÁM: KOPJAFA, ÚTRAKÉSZEN
Ősszel indulnak,
hó érkezte előtt Voronyezsbe,
egy kopjafát visznek magukkal
százezer jeltelen sír
fejéhez tűzni,
de nem tudni, hogy osztható
és egyesíthető a gyász,
amit eddig titkolt három nemzedék,
tábori lapot, rózsaszínt,
sírós várakozást,
otthon meggyújtott mécset,
régi dobozban legalul
az utolsó fényképet.
Nincs helye nevének a gránitobeliszken,
nem lehet az ismeretlen katona,
kit államfők koszorúznak,
kitagadottságban lakik a mezők mélyén,
mióta elhallgatott a pergőtűz
és piros hóban a végső kiáltás.

1 hozzászólás

#1 K rezso 2018. 01. 23. 16:28:02

Koszonom ezt a meghato megemlekezest azok neveben is, akik mar nem olvashatjak

Új hozzászólás