Pusztay János

Puszay János

Halmai Tamás

Halmai Tamás

Kövesdy Zsuzsa

Kövesdy Zsuzsa

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán

Minya Károly

Minya Károly

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Bolondgomba és lecsó – Eltűnő szólások
Szólásmentés 39.

2018.01.15.1 hozzászólás

Észrevették már, hogy nem veszik észre? Nem ettem/evett bolondgombát szólásunk is csaknem eltűnt már élőnyelvi szólástérképünkről.

Ha nem is az erdővel s hitvilággal még laza kapcsolatot tartó falvainkból tűnt el, de fővárosunk napi szavajárásából annál inkább. A pesti aszfaltról pedig  biztosan nem azért, mert erdeinkben az igazi szép bolondgombák, mint amilyen pl. a párducgalóca is, megritkultak, hanem az unalomig ismert, szomorú okból: a gazdagabb, igényes stílussal járó hangulati elemekre a kommunikáció gyökeresen átrendeződött terepein nincs igény (szükség?), így a nyelvhasználók egyre ritkábban találkoznak ezekkel.  A jó öreg kukoricadarálóra, amit ma nagyapa szépen kiselejtez az ólak mögé a csóványosba, sem fog holnap már emlékezni senki. Majd egy szép napon, ha valaki feltöri az ugart az üres, düledező ólak mögött, hogy új házat húzzon fel, rácsodálkozhat az időközben összerozsdult, számára ismeretlen tárgyra.

Párducgalóca (Amanita pantherina), a klasszikus „bolondgomba”. Súlyos idegmérget tartalmaz, már néhány falat is halálos lehet belőle (forrás: gombaportal.hu)

Persze pillanatig se higgyük, hogy ma nem lehet kifejezni bolondgombamentesen – hogy Koós János örökzöld slágerét idézzem – „a nem vagyok egészen őrült” tartalmát. Talán még a nem ettem meszet szólást is elővakarja valaki rokonértelmű kifejezésnek, hisz mész, az (még) van. Sámánok ellenben nincsenek, pedig a párducgalóca épp nekik szolgáltatta a transzállapotba kerüléshez szükséges hallucinogén anyagot. Már ebből is kitetszik, sámánnak lenni sem volt fenékig tejfel, szóval mégiscsak jobb volt a többségnek az őzláb- meg a rókagomba. Az átlagemberek ugyanis akkoriban sem ettek bolondgombát, hogy bolondgombát egyenek. Jól tudták, halált ehetnek vele varázsutazás helyett.

Egy szó mint száz, a kommunikációs életvitel, s ezzel (csak) részben összefüggésben a stiláris igénytelenség is megtermi a maga nyelvi gyilkait, a színes, impresszív és hatékony élőbeszéddel, a stiláris árnyalatgazdagsággal szembeni unalmas, esendő paneljait. Ugyan kire mondanák ma már tréfásan, na, ez is bolondgombát evett. Ehelyett lehet a csávó/csajszi síkhülye, retardált, agyhalott, zokni. Persze ne legyünk igazságtalanok, azért a frazémáknak kedvezőtlen szélirány ellenére is teremnek újabb szólások, igaz kevesebb, mint amennyi feledésbe merül. Itt van a neofiták sorában mindjárt a belecsap a lecsóba, ’a dolgok közepébe vág, alaposan be(le)kezd’ jelentésben. Az utóbbi pár napban kétszer is találkoztam vele, immár nyomtatásban is, egyszer egy focista szájából jegyezték le, egy másik helyen maga a tudósító tette szalagcímbe. Egyébként, hogy mennyire jó belecsapni egy lecsóba? Hát én nem ettem bolondgombát, hogy a fortyogó piros lébe tenyérrel csapjak. Maradok inkább a kanálnál vagy a villánál, ha a görögös, sűrű állagú házi változatomra gondolok, vagy épp arra az október végi, fázós paprikákból varázsolt reggeli ételre, ami Matil ángyom remekei közé tartozott.

1 hozzászólás

#1 M. J. 2018. 01. 16. 12:44:20

Mintha már nem is lenne divat ilyen hosszú szavakat használni, mint a bolondgomba. Meg kerek, egész mondatokat. Úgy tűnik, az élőbeszédben is egyre nagyobb teret nyer az sms-nyelvezet, a rövidítgetések, abba pedig nemigen férnek bele az efféle ráérős hasonlatok.

Új hozzászólás