Pusztay János

Puszay János

Halmai Tamás

Halmai Tamás

Magyari Sára

Magyari Sára

Balázs Géza

Balázs Géza

Kóródi Bence

Kóródi Bence

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán
  • Griff
    2018. 06. 23. 06:00

Minya Károly

Minya Károly

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

Blankó Miklós & Mayer Péter

BlankoM MayerP

Dede Éva

Dede Éva

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Nem mese ez, gyermek
Levelek a Borostyánkőútról 57.

2018.01.1.nincs hozzászólás

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy főiskola, valahol a végeken.

Nem volt ugyan a legerősebbek közül való, de tette a dolgát legjobb tudása szerint. Tanítók, tanárok, könyvtárosok lettek a diákjaiból, akik az ország különböző városaiban, falvaiban becsülettel végezték munkájukat.

A végeken nagy hiány volt egy még magasabb szintű felsőoktatási intézményben, ami otthon tarthatta volna a lányokat és a fiúkat, hogy ne vándoroljanak el szellemiekben is gazdagabb vidékekre. El is határozta a főiskola, hogy ő bizony megkísérli a lehetetlent, s ha törik, ha szakad, ő bizony egyetemmé fog erősödni. Csak hát könnyebb ezt kigondolni, mint valóra váltani. Nem volt annak kijárt útja. Nem értették sem a helyi urak, sem odafönn a király, mit és miért is akarnak az ő alattvalóik.

Látszott az bizony nagyon jól, hogy egyedül nem lesznek képesek leküzdeni a temérdek akadályt, amit eléjük gördítettek. Társat kerestek hát vállalkozásukhoz. A végek egyik csücskében leltek is egy egyetemnek nevezett intézményt, amelyiknek neve, rangja volt ugyan, de szegényes a tartalma. Úgy gondolták, ha a kettőt összeházasítják, életerőssé válhatnak.

No, ha úgy gondolták, neki is láttak közösen az életerőssé válásnak. Amikor úgy érezték, hogy már elég erősek, elhívták a király miniszterét, ugyan adná már rájuk az ő áldását. A miniszter meg is tette, amit kértek, s már csak az egyetemi bölcsek tanácsának szavát kellett megvárni. Jött is az hamarost, és volt, mint derült égből a villámcsapás. Hiába a király miniszterének áldása, hiába a sokéves fáradozás, az egyetemi bölcsek bizony elvetették a dolgot. Volt is bánat a főiskolán, leginkább a vezér és barátai búsultak, sajnálták a végek városát. Igaz, nem mindenki szomorkodott, sokkal inkább megnyugodott, hogy lám-lám, hiába volt a felfordulás, minden maradhat, hál’ Istennek, a régiben, a kényelmes langyosban. A király minisztere sem tiltakozott, hogy hát nem ebben maradtak, neki is a langyos volt a kényelmesebb, kellemesebb. Csak néhány, a végekével hasonló cipőben járó főiskola követte a példát, s erősödtek idővel egyetemmé.

Telt, múlt az idő. Egyre kevesebben akartak jönni a végekre okosodni, s félő volt, hogy ebből baj szakad az egyetemre meg a főiskolára. Most már az egyetem jött azzal, hogy össze kéne bútorozni, hátha együtt előbbre jutnak. A főiskolán már új vezérrel, aztán még újabb vezérrel egyezkedtek, míg aztán a még újabb vezér, aki korábban erősen ellenezte a nászt, csak belátta, hogy ez neki is jól jöhet. Meg is hálálták neki ezt a belátást.

Megint csak telt, múlt az idő. Nász ide, nász oda, egyre kevesebben akartak jönni a végekre okosodni. Új bölcsek bukkantak föl, akik kiszagolták, mit is várhat tőlük a végektől távol eső udvar, meg a végek néhány, külföldről ideszakadt masinagyártója. Hát mérnök urakat. Nem a lélek mérnökeit, akikből sokat nevelt ki a főiskola, helyesebben szólva most már egyetem, hanem masinamérnököket. Nosza, teremtettek ehhez pénzt, paripát, fegyvert, aztán nagy csinnadrattával el is kezdték a képzés szervezését. Naponta hirdette a sok kisbíró, hányan jelentkeztek, milyen próbákat kellett kiállniuk a bátraknak, mennyi pénzt ad ehhez a végektől távol eső udvar, meg a végek városa, meg a sok masinagyártó. Azt már nem hirdette a kisbíró, hogy a lélek leendő mérnökeit okosító tanárok közül mennyit áldoztak fel az új módi oltárán. Csak a masinamérnökök képzése volt fontos. Az új bölcsek esze ahhoz nem volt elég, hogy belássák, csak masinamérnökökkel nem tudják életben tartani nagy garral vezetett intézményüket.

Hogy egyik szavamat a másikba öltsem, gyorsan meg is említem, hogy a végek népének egyre kevésbé tetszett a házasság a végek csücskében lévő egyetemmel. Mert hogy az egyetem a közös tulajdonra úgy tekintett, mintha kizárólagosan az övé volna, minden módon kiszipolyozta a volt főiskolát. Az egyre hangosabb tiltakozást meghallotta a király egyik minisztere, aki a végekről származott, s aki nélkül a végeken ajtót, ablakot sem lehetett megnyitni, nem is beszélve nagyobb dolgokról. Mivel a tiltakozást a falakon kívülre kivinni csak fejvesztés terhe mellett lehetett – mindössze egy nyugdíjas, akinek már nem volt veszteni valója, írt a helyi hírharsonába a kialakult helyzetről –, maga a miniszter kiáltotta a világba az új jelszót: elég volt, legyen vége ennek a frigynek. Felszántani és sóval bevetni!

Lett is sürgés-forgás odafent az udvarban. Hogy legyen, mint legyen! A végek csücskében lévő város idővel többnejűvé vált egyeteme összezsugorodva bár – mert közben szinte minden asszonya ott hagyta –, de megmarad, ámde mi legyen az egykori főiskolával. Mivel húsz éve már, hogy – masinamérnökök okításán kívül – semmi megváltó gondolat nem ötlött eszébe, elfogytak a diákjai, a tanárok nagy részét meg a végek új bölcs vezérei zavarták el, de már masinamérnöknek tanulni is alig-alig akart valaki is idejönni a végekre. Az udvarban aztán valaki nagy bölcsen kitalálta, hogy a végeken lévő egykori főiskola legyen része a székesfőváros egyetemének. Milyen jó, hogy legalább az udvarban vannak erősen gondolkodók! Nagy eszükkel leküzdik azt az akadályt, hogy a székesfőváros és a végek lófogaton – ahogy a végeken sokan még most is a legszívesebben rónák útjukat – legalább kétnapi járásra vannak egymástól, nem számít, hogy a székesfőváros és a végek iskolája között sok az azonosság, s ilyenkor az erősebb kutya szokott…

Ez a gondolat csak a végek legeslegújabb vezérének tetszett. Nem sejti, mert még azt sem látja, hogy a frigy létrejöttével ő kaphatja majd meg az első selyemzsinórok egyikét.

A végek egykori iskolája önmaga romkertjévé vált. Az utolsó távozó majd kapcsolja le a villanyt és tegye ki a Műemlék táblát.

Új hozzászólás