Pusztay János

Puszay János

Halmai Tamás

Halmai Tamás

Magyari Sára

Magyari Sára

Balázs Géza

Balázs Géza

Pomozi Péter

Pomozi Péter

Kóródi Bence

Kóródi Bence

Kövesdy Zsuzsa

Kövesdy Zsuzsa

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán

Minya Károly

Minya Károly

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Nem mese ez, gyermek
Levelek a Borostyánkőútról 57.

2018.01.1.nincs hozzászólás

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy főiskola, valahol a végeken.

Nem volt ugyan a legerősebbek közül való, de tette a dolgát legjobb tudása szerint. Tanítók, tanárok, könyvtárosok lettek a diákjaiból, akik az ország különböző városaiban, falvaiban becsülettel végezték munkájukat.

A végeken nagy hiány volt egy még magasabb szintű felsőoktatási intézményben, ami otthon tarthatta volna a lányokat és a fiúkat, hogy ne vándoroljanak el szellemiekben is gazdagabb vidékekre. El is határozta a főiskola, hogy ő bizony megkísérli a lehetetlent, s ha törik, ha szakad, ő bizony egyetemmé fog erősödni. Csak hát könnyebb ezt kigondolni, mint valóra váltani. Nem volt annak kijárt útja. Nem értették sem a helyi urak, sem odafönn a király, mit és miért is akarnak az ő alattvalóik.

Látszott az bizony nagyon jól, hogy egyedül nem lesznek képesek leküzdeni a temérdek akadályt, amit eléjük gördítettek. Társat kerestek hát vállalkozásukhoz. A végek egyik csücskében leltek is egy egyetemnek nevezett intézményt, amelyiknek neve, rangja volt ugyan, de szegényes a tartalma. Úgy gondolták, ha a kettőt összeházasítják, életerőssé válhatnak.

No, ha úgy gondolták, neki is láttak közösen az életerőssé válásnak. Amikor úgy érezték, hogy már elég erősek, elhívták a király miniszterét, ugyan adná már rájuk az ő áldását. A miniszter meg is tette, amit kértek, s már csak az egyetemi bölcsek tanácsának szavát kellett megvárni. Jött is az hamarost, és volt, mint derült égből a villámcsapás. Hiába a király miniszterének áldása, hiába a sokéves fáradozás, az egyetemi bölcsek bizony elvetették a dolgot. Volt is bánat a főiskolán, leginkább a vezér és barátai búsultak, sajnálták a végek városát. Igaz, nem mindenki szomorkodott, sokkal inkább megnyugodott, hogy lám-lám, hiába volt a felfordulás, minden maradhat, hál’ Istennek, a régiben, a kényelmes langyosban. A király minisztere sem tiltakozott, hogy hát nem ebben maradtak, neki is a langyos volt a kényelmesebb, kellemesebb. Csak néhány, a végekével hasonló cipőben járó főiskola követte a példát, s erősödtek idővel egyetemmé.

Telt, múlt az idő. Egyre kevesebben akartak jönni a végekre okosodni, s félő volt, hogy ebből baj szakad az egyetemre meg a főiskolára. Most már az egyetem jött azzal, hogy össze kéne bútorozni, hátha együtt előbbre jutnak. A főiskolán már új vezérrel, aztán még újabb vezérrel egyezkedtek, míg aztán a még újabb vezér, aki korábban erősen ellenezte a nászt, csak belátta, hogy ez neki is jól jöhet. Meg is hálálták neki ezt a belátást.

Megint csak telt, múlt az idő. Nász ide, nász oda, egyre kevesebben akartak jönni a végekre okosodni. Új bölcsek bukkantak föl, akik kiszagolták, mit is várhat tőlük a végektől távol eső udvar, meg a végek néhány, külföldről ideszakadt masinagyártója. Hát mérnök urakat. Nem a lélek mérnökeit, akikből sokat nevelt ki a főiskola, helyesebben szólva most már egyetem, hanem masinamérnököket. Nosza, teremtettek ehhez pénzt, paripát, fegyvert, aztán nagy csinnadrattával el is kezdték a képzés szervezését. Naponta hirdette a sok kisbíró, hányan jelentkeztek, milyen próbákat kellett kiállniuk a bátraknak, mennyi pénzt ad ehhez a végektől távol eső udvar, meg a végek városa, meg a sok masinagyártó. Azt már nem hirdette a kisbíró, hogy a lélek leendő mérnökeit okosító tanárok közül mennyit áldoztak fel az új módi oltárán. Csak a masinamérnökök képzése volt fontos. Az új bölcsek esze ahhoz nem volt elég, hogy belássák, csak masinamérnökökkel nem tudják életben tartani nagy garral vezetett intézményüket.

Hogy egyik szavamat a másikba öltsem, gyorsan meg is említem, hogy a végek népének egyre kevésbé tetszett a házasság a végek csücskében lévő egyetemmel. Mert hogy az egyetem a közös tulajdonra úgy tekintett, mintha kizárólagosan az övé volna, minden módon kiszipolyozta a volt főiskolát. Az egyre hangosabb tiltakozást meghallotta a király egyik minisztere, aki a végekről származott, s aki nélkül a végeken ajtót, ablakot sem lehetett megnyitni, nem is beszélve nagyobb dolgokról. Mivel a tiltakozást a falakon kívülre kivinni csak fejvesztés terhe mellett lehetett – mindössze egy nyugdíjas, akinek már nem volt veszteni valója, írt a helyi hírharsonába a kialakult helyzetről –, maga a miniszter kiáltotta a világba az új jelszót: elég volt, legyen vége ennek a frigynek. Felszántani és sóval bevetni!

Lett is sürgés-forgás odafent az udvarban. Hogy legyen, mint legyen! A végek csücskében lévő város idővel többnejűvé vált egyeteme összezsugorodva bár – mert közben szinte minden asszonya ott hagyta –, de megmarad, ámde mi legyen az egykori főiskolával. Mivel húsz éve már, hogy – masinamérnökök okításán kívül – semmi megváltó gondolat nem ötlött eszébe, elfogytak a diákjai, a tanárok nagy részét meg a végek új bölcs vezérei zavarták el, de már masinamérnöknek tanulni is alig-alig akart valaki is idejönni a végekre. Az udvarban aztán valaki nagy bölcsen kitalálta, hogy a végeken lévő egykori főiskola legyen része a székesfőváros egyetemének. Milyen jó, hogy legalább az udvarban vannak erősen gondolkodók! Nagy eszükkel leküzdik azt az akadályt, hogy a székesfőváros és a végek lófogaton – ahogy a végeken sokan még most is a legszívesebben rónák útjukat – legalább kétnapi járásra vannak egymástól, nem számít, hogy a székesfőváros és a végek iskolája között sok az azonosság, s ilyenkor az erősebb kutya szokott…

Ez a gondolat csak a végek legeslegújabb vezérének tetszett. Nem sejti, mert még azt sem látja, hogy a frigy létrejöttével ő kaphatja majd meg az első selyemzsinórok egyikét.

A végek egykori iskolája önmaga romkertjévé vált. Az utolsó távozó majd kapcsolja le a villanyt és tegye ki a Műemlék táblát.

Új hozzászólás