Halmai Tamás

Halmai Tamás

Magyari Sára

Magyari Sára

Balázs Géza

Balázs Géza

Kóródi Bence

Kóródi Bence

Kövesdy Zsuzsa

Kövesdy Zsuzsa

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán
  • Licit
    2018. 04. 23. 06:00

Minya Károly

Minya Károly

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

Blankó Miklós & Mayer Péter

BlankoM MayerP

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Arany János és a píszí
Levelek a Borostyánkőútról 56.

2017.12.1.13 hozzászólás

Nem ünneprontásnak szánom, de tisztességes ésszel föl nem foghatom, hogyan lehet ünnepelni egy olyan költő születésének 200. évfordulóját, akinek vígeposzát, A nagyidai romákat egy rendes, politikailag korrekt módon működő országban nem lehetne megjelentetni.

Ez is mutatja, milyen országban élünk! Nézzünk már körül a világban – a nálunk politikailag fejlettebb országokban már folyik a korábban született, politikailag joggal inkorrektnek minősülő irodalmi alkotások kiigazítása, és a méltán megalázó jelzők, kifejezések helyettesítése immár korrekt jelzőkkel és kifejezésekkel. (Jó, jó, a mikrofilológiai bogarászók megnyugtatására megjegyzem, tudom, hogy az eredeti címben egy másik szó szerepel, de én azt – a politikai korrektség miatt – számra, de még csak a számítógépemre sem venném.)

Azt pedig ugyancsak felháborítónak tartom, hogy ezt a rasszista művet egyesek szerint a magyarság viselt dolgainak kifigurázása, kigúnyolása mián írta fent nevezett költő. Mert az az én pc eszemmel teljességgel érthetetlen, hogy a saját nép ostorozásához miért kell egy másik, jobb sorsra érdemes nép tendenciózusan elferdített tulajdonságait, viselt dolgait felhasználni. Elrettentésül hadd idézzek néhány példát!

Mindjárt az első énekben gúnyosan „hős dádék romlásáról” olvashatunk, majd „gyülevész – most pirulva bár, de a filológiai pontosság kötelező ereje miatt kénytelen vagyok leírni a költő használta szót – cigány”-ról. Az eposzi seregszemlét arra használja a költő, hogy a szereplők nevetséges neveit (Csóri vajda, Vigyori, Kolop, Gyügyü, Süsü, Nyeszegi, Pityke, Toportyán, Laboda, Csimaz) fölsorakoztathassa. Eljárásának tisztességtelen módját csak fokozza, ahogy a szereplőket jellemzi. Vigyoriról és Kolopról szólván: Vasfűvel kinyitnak minden zárat, békót, Az anyja hasából kilopnák a csikót; Toportyánról megtudjuk, hogy Éva szülte „Hernád vize partján, Göndörhaju Éva, – nem bizonyos, kitől: Talán a hajdankor pogány istenitől”; s nem átallja a költő megverselni, hogy Csimazt hajdan lólopáson érték.

A második énekben sem adja alább: barna fehérnépről, kormos arcról beszél, valamint a tolvajként jellemzi a vajdát, aki a sors-intéző kártyákat látva „Beh szeretett volna ezek közül Csóri Kettőt avagy hármat az ingujjba lopni; A nagy kivánságtul viszket minden ujja, Már le is hajolt hogy a zsebébe dugja”.

A harmadik énekben megismétlődik a korábban már alkalmazott antropológiai jellemzés: barna vitézek (miközben a világ boldogabbik felén például a néger szót már javában tűzzel-vassal, delete-tel irtják), akiket ráadásul gyávassággal bélyegez meg: „S rohan a cigány, de előbb hátat fordit”. S mintha mindez nem volna eléggé érthető, ugyanezt sulykolja a költő a negyedik énekben is: dádék, a barna vitézek mint „hős cigányság lót-fut eszeveszve, A furólyukba is búna, ha lehetne.” Mint ahogy visszatér az első ének egyik motívuma is: „Fő adószedővé teszi bölcs Kolopot: Tud az bánni pénzzel, aki annyit lopott.”

Aztán legszívesebben górcső alá venném ennek az akadémiai titkárnak más műveit is. Itt van például az Ágnes asszony. Milyen alapon pécéz ki egy asszonyt, és miért nem egy férfit. A Szent Genderizmus nevében is kikérem magamnak. Szegénynek ráadásul még állandóan mosnia kell egy lepedőt, miközben nem is ő szennyezte be. Hol van az megírva, hogy egy férfi nem moshat. De akár az a kérdés is fölhorgadhat, hogy miért csak Ágnest állítja holmi gyilkosság miatt pellengérre. És amikor a férfiak tesznek hasonlót egy nővel, arról miért nem ír a titkár úr?! Arról nem is beszélve, hogy miért hangsúlyozza, hogy Ágnes egy asszony, mikor lehet, hogy ő nem is annak tartja magát. Bízza csak rá! Majd ő eldönti.

Akit meg férfinak tart, az bezzeg hős, mint ez a Szondi is a két apródjával. Hát én azért megvakargatnám a csillogó felszínt, ki tudja, mit rejt, milyen férfi a Szondi.

Azt javaslom tehát, ha már minden áron ragaszkodunk ehhez a költőhöz és a műveihez, akkor gyomlálgassuk ki belőlük szépen a politikailag inkorrekt elemeket. Amúgy is a régebbi irodalmi művek nehézkes stílusára hivatkozva egyre-másra arra kényszerül az irodalmi szakma, hogy a mai, modern ember számára is érthetővé tegye az elavult, csupa használhatatlan, sőt egyenesen azt mondanám, érthetetlen szavakkal teletűzdelt szövegeket. Ez az akadémiai titkár úr is ezek közé az úgynevezett alkotók közé tartozik, akik előszeretettel bosszantják értelmetlen kifejezésekkel az egyre gyérebb számú olvasót. Méghogy ösztövér kútágas hórihorgas gémmel, meg ehhez hasonlók. Az ilyenek miatt megy el az ember kedve az olvasástól.

Amit föntebb írtam, hiszi a píszí.

Aki nem híszí, az nem píszí. És neki van igaza.

Megjegyzés: A szerző egyetemi tanár

13 hozzászólás

#1 M. J. 2017. 12. 1. 10:28:44

Jesszusom, hát még tényleg megcsinálják! Jókai regényeit már kigyomlálták volna a kötelező olvasmányok sorából, mert túlságosan megterheli a drága gyermekek kis buksiját. Arany verseinek az átköltésére is akadna jelentkező, sokat gondolkodni se kell rajta, hogy ki(k).

#2 M. J. 2018. 01. 8. 08:31:42

Most olvasom:
“Gombos Péter [a Magyar Olvasástársaság alelnöke] (…) egyben rossz pedagógiai döntésnek nevezte, hogy sok évtizede olvastatunk zömmel XIX. századi és XX. század eleji könyveket 5. és 8. osztály között.”
Szóval akad (méghozzá milyen pozícióban!), aki szerint már ehhez a költőhöz és a műveihez sem kell ragaszkodni mindenáron.

#3 Béla 2018. 01. 8. 20:25:11

Hogyne. Van egy egész csapat, amely kidobálná a teljes klasszikus magyar irodalmat. Kezdve a Pál utcai fiúkkal, a Légy jó mindhaláliggal…

#4 Gombos Péter 2018. 01. 18. 22:50:27

Kedves Hozzászólók,
az idézet talán kiemelve sem félreérthető, mert benn van a “zömmel”.
Nem kell kidobni a klasszikusokat, csak érhetetlen és indokolatlan, hogy miért egy adott korszakból olvastatunk szinte kizárólag.

#5 Sz.Tóth Gyula 2018. 01. 19. 07:49:51

Felhívom a figyelmet egy szép és jó irodalomtanítási programra, amely iskolai terepen készült, nagy elméleti háttértudással. Azt is érdemes észrevenni, hogyan fogadják a terepen dolgozók, az osztálytermi első vonalban tanító magyartanárok. A program figyelembe veszi a megváltozott módszereket, technológiákat, a tanulók „szétnyíló” érdeklődését, miközben az értékekhez ragaszkodik. Nem „kidob”, hanem „ment, másként”. Itt olvasható:
http://e-nyelvmagazin.hu/2017/10/23/fuzfa-balazs-szavak-es-szokozok-irodalom_09-10-11-12/

#6 M. J. 2018. 01. 20. 20:28:07

Kedves Gombos Péter,
talán azért, mert zömmel ez alatt a másfél évszázad alatt született meg a magyar irodalom színe-java, számos olyan művel, amely még ilyen fiatal korban is emészthető és izgalmas élményt jelenthet.

#7 Gombos Péter 2018. 01. 22. 20:15:25

Kedves M. J.,
az én kedvenc Jókai-regényem a legtöbb mai tizenéves számára nem érdekes,viszont elveszi a kedvét az olvasástól. Ha pár évvel később találkozna vele, talán értő, élvező olvasója lenne.
Ha komolyan érdekli a téma, szívesen megosztok néhány kutatási eredményt a témában.

#8 M. J. 2018. 01. 23. 13:11:11

Kedves Gombos Péter,
örömmel és köszönettel venném! Nyilvános oldalakon nem szívesen osztom meg az e-mail-címemet, de talán ha ezúton megkérem az e-nyelv.hu irodáját, akkor megadják önnek, ha ír nekik. Vagy ha jobb ötlete van…
Egyébként, ha már Jókai (de ugyanígy bármelyik szépírónk): szerintem a gond inkább a műválasztással van, mintsem a szerzőkkel vagy a korszakokkal. Pont Jókainak nagyon sok rövidebb, derűsebb, könnyebben emészthető írása van, mint a Kőszívű, ugyanígy Kosztolányinak és a többinek is.
De ennél jóval messzebb mutató és túlságosan is szerteágazó kérdés ez, és nagyon szűkek a keretek, amelyek közt mi most erről beszélgetünk.

#9 Manyszi 2018. 01. 24. 07:03:31

A témához kapcsolódó írásoknak kėszséggel helyet adunk a honlapon. E-nyelv Magazin

#10 Gombos Péter 2018. 01. 25. 21:31:11

Szerintem ez a kutatás remekül megmutatja, hogy hogyan “sikerült” eltorzítani diákjaink irodalomképét:
http://folyoiratok.ofi.hu/uj-pedagogiai-szemle/a-netgeneracio-olvasasi-attitudje

#11 M. J. 2018. 01. 29. 10:37:25

De nem is csak a diákjainkét…

Érthető, hogy célszerű a tanulók által adott válaszokat bizonyos fenntartással kezelni (“szépítések”), ha viszont ilyen bizonytalan alapokról indulunk, még bizonytalanabb végkövetkeztetésekre jutunk. Talán több konkrét kérdés (“Jelenleg mit olvasol?” típusú) segíthetne ezen? Vagy a magyartanárok bevonása? Nem tudom.
Nagy, generációs olvasmányélmények: ehhez meg nagy olvasmányok kellenének. Ebből a szempontból (legalábbis egy korosztály számára) a Harry Potter biztató volt, sőt talán be is töltötte ezt a szerepet, de hát hol vannak ma a magukkal ragadó, nívós művek? Hozzáteszem: amelyeknek nem a tömegigények kiszolgálása a céljuk. (Vannak, persze, csak nagyrészt szintén abban az ominózus másfél évszázadban születtek.)
És innen jutok el ahhoz, amit ebből a tanulmányból és az iskolai gyakorlatból is az egyik legnagyobb bajnak látok: “Hitünk szerint az irodalom elsősorban művészeti ág, amely egyfajta művészeti (nem zenei, nem képzőművészeti stb.) alkotások egy csoportját jelöli.” Hát itt veszíti el a valódiságát. Itt válik élettelenné, nehezen érthetővé, régivé, mesterkéltté: művé. Itt szűnik meg az eleven kapcsolata a diákkal. Pedig még ennek sem kellene így lennie, hiszen ha már műalkotásként állítják piedesztálra, és ezzel kívül helyezik a zajló életen, annyiban mégiscsak elérhetővé lehetne tenni (mármint a lényegét), hogy a diáknak megmutatnák, milyen jó azt játszani, hogy ő is ír szonettet, 50 ritmuskövető hexametert (http://pennahegy.blogspot.hu/2016/10/miert-is-ne-kotozkodj-tanarokkal.html), novellát. Akár groteszket, gúnyrajzot, bármit, amivel szívesen kísérletezik. Persze, hogy képtelenség az órai katarzis (legfeljebb ha még sincs feleltetés), de nem is ez a cél: irodalmi élményt jelenthet az irodalom eszközeivel való játék is.
Azt a célt, hogy a tanulók “releváns választ kapjanak a kérdéseikre az irodalmi és a más jellegű szövegeken keresztül”, semmiképpen nem lenne szabad alább adni. Az irodalom olyan megoldóképleteket ad az élethez (még annak a másfél évszázadnak az irodalma is a mai élethez), amelyeket vétek a gyerekeinknek át nem adni.
Hosszan beszélhetnék még a szülői felelősségről, az élet első három (hat) évének felbecsülhetetlen fontosságáról és sok egyébről, amiből valószínűleg eljutnánk odáig, hogy óriási rendszerszintű (nem kizárólag politikai értelemben, nyilván) problémával állunk szemben, és a pácban szokás szerint mindenki benne van. Mármint senki sem háríthatja el magától a felelősséget. De ennél hosszabb fejtegetésnek most nem látom értelmét, nem is erre való ez a virtuális tér.
Köszönöm, hogy megosztotta velünk ezt a tanulmányt, és örömmel olvasom, ha mutat belőlük még.

#12 Gombos Péter 2018. 01. 29. 17:25:10

Kedves M. J.,
mélyen egyetértek azzal, amit a gyerekek (diákok) és az irodalom élő, intenzív kapcsolatáról ír. Igen, írjanak szonettet, gúnyrajzot stb.
De az ilyen szemléletű irodalomtanításnak fölsőben lehet eszköze Jókai? S főleg A kőszívű?
Értheti a lényegét egy 21. századi kamasz a Légy jónak? (Remek írás erről: http://epa.oszk.hu/01300/01343/00016/nemzet.html)
Másrészt: egy hete hoztuk nyilvánosságra a 2017-es reprezentatív olvasásfelmérési eredményeket. Sok érdekesség van benne, például az is, hogy egészen más műfajokért rajonganak a mai diákok, mint ötven éve. Mi mégis ugyanazt olvastatjuk. Ahelyett, hogy a népszerű műfajok legértékesebb darabjaira felhívnánk a figyelmet.
Hazánkban az irodalomtanítás több mint félszáz éve moccanatlan. “Halott” irodalmat tanítunk (valójában azt sem, helyette irodalomtörténetet és -elméletet), élmények, igazi befogadás nélkül.
Pontosan az a baj, amit írt: a diákok számára az irodalom távoli, megfoghatatlan, csak a beavatottak számára érthető dolog lett.
Hitem szerint a jó irodalomtanításnak az is eredménye, hogy a gyerek felismer egy jó és egy pocsék dalszöveget. És nem azért tudja, mi az a metafora, mert információként a fejébe verték, hanem azért, mert találkozott már szép/érdekes/izgalmas szóképpel, trópussal. Ettől ma igen messze vagyunk…

#13 M. J. 2018. 01. 29. 20:58:02

Kedves Gombos Péter,
szerintem lehet. Mint írtam, nyilván nem a Kőszívű, de például a Nagyenyedi. Vagy szemelvények, esetleg párhuzamosan a történelemórák anyagával, A magyar nemzet történetéből. Miért ne? És ha Jókai stílusát túlságosan dagályosnak találja a diák, hát parodizálja, vagy csupaszítsa le a legszükségesebbre, és nézze meg, mi marad belőle, vagy írja le szinonimákkal ugyanazt, és érezze a különbséget… stb. stb. Szép, érdekes, izgalmas szóképekben nem lesz hiánya, játszani pedig mindennel lehet! Esetleg nézzék meg a műveket Karinthy görbe tükrében.
Pont a Légy jót szívem szerint kihagynám én is, sőt Móricz egész népies vonalát, de hát annyi minden van még a szóban forgó időszakban! Móra, Fekete, Tamási, Weöres, de nem is sorolom inkább.

Nagy baj, ha az az élet- és emberismeret, amit a klasszikus irodalom magában rejt, és nem, nem vesztette érvényét a 21. századra sem, nem jut el a gyerekekhez. Elsősorban a mi generációnk fogja megérezni a hiányát. Ha nem érzi máris.

Új hozzászólás