Pusztay János

Puszay János

Halmai Tamás

Halmai Tamás

Magyari Sára

Magyari Sára

Kövesdy Zsuzsa

Kövesdy Zsuzsa

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán

Minya Károly

Minya Károly

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Átvisz, ladik, víz
Csípős szavak 6.

2017.11.27.nincs hozzászólás

Mi mindent hallani az utcán még kisvárosban is!

Kilépve a helyi, tájjellegű könyvtár kapuján, sétáló pár jött velem szembe a múltkor, és akaratlanul is fültanúja voltam, miközben elhaladtak mellettem, hogy az éltesebb úriember azt mondja a jóval fiatalabb, csinos hölgynek: „Átvinném én még magát a vízen!” Gyorsan körülnéztem, hol van a víz, csak nem a Sajó vagy a Hernád vagy a Bódva bolondult meg és öntött ki annyira, hogy már idáig ér az áradat, de nem láttam egy fia pocsolyát sem. Ezek után világossá vált számomra, hogy a vén kecske szóképbe burkolt ajánlatot tett a takaros menyecskének. Virágos kedvemben rögtön dúdolni is kezdtem egyik ismert népdalunkat, az „Által mennék én a Tiszán ladikon, ladikon, de ladikon” kezdetű keserédes danát. Nem nehéz belátni a dalocska szexuális indíttatását, hiszen az énekes arról vágyakozik benne, hogy által menne, azaz átkelne a Tiszán, mert a túlparton, a városban lakik az ő galambja, a harmadik utcában, és piros rózsa, kék nefelejcs, ibolya virít az ablakában (nyilván a könnyebb azonosíthatóság kedvéért). Menne, menne a szerencsétlen szerelmes, de nem mer, ugyanis a lova hátán félrefordult a nyereg, és most attól fél, hogy a Tiszába esik, s beleveszve a habokba, végképp nem lesz a babájáé. Az egyértelműen kétértelmű szövegben nem csupán epedezésről van szó, hanem a közösülés konkrét igényéről, amit azonban a vágyakozó nem mer beteljesíteni. (Nem úgy az erejét fitogtató, dicsekvő ősz lovag!) Mintha az ének a Tisza két partjáról hangzana fel – hiszen a daloló először ladikon, aztán meg lovon akar útra kelni –, ráadásul mindkét szakaszt énekelheti fiú is, lány is, a sorok egymásnak felelgetnek sóvárgó szerelmesek módjára. Átmenni egyik partról a másikra, átvinni a szerelmet, ahogy Nagy László kérdezi – „S ki viszi át fogában tartva / a Szerelmet a túlsó partra!” –, odaférkőzni a másik rózsás-nefelejcses-ibolyás ablakához, vagy beleveszni a habokba, ez bizony az aktus szándékát jelzi. Megesik azonban, hogy a gyakorlatlan leányt vagy legényt félénksége gátolja a megvalósításban. A vágyott kivitelezést akadályozhatja például a félelem a korai beteljesüléstől, amely – elmerülve az érzelmi hullámzásban – még az előtt következik be, hogy a túlfűtött fiatalember a díszes ablakhoz elérne. Ha a lovagló pózban „félrefordul a nyereg”, s a sietős férfi házon kívül jut a csúcsra, a felszökő habok közt valóban nem lesz a babájáé.

Foto: FORTEPAN

Bár az utcai udvarlóvá vedlett Don Quijoténak éppen járhatott eszében ez a népdal, mégis valószínűbb, hogy megkörnyékező bókjának más eredete van. (Már csak azért is, mert ő nem csupán saját magát, hanem Dulcineáját is átvinné a vízen, nem félve semmiféle balesettől.) A mondás talán inkább ahhoz az olvasmányélményhez fűződik, amely régvolt ifjúságomat idézi, a Szanin (ejtsd: Szanyin) történetéhez, a ponyva és a szépirodalom határán álló, pornografikus részletekben bővelkedő, népszerű könyvhöz, annak is egyik hírhedt jelenetéhez. Mihail Petrovics Arcübasev (újabb változatban Arcibasev) orosz író regénye botrányok sorozatát váltotta ki a múlt század elején nálunk is, amikor Szabó Endre fordításában 1909-ben magyarul megjelent. Főszereplője az élet értelmetlenségét hirdető, az egyén szabadságát érvényesítő, kiégett, élveteg figura, aki nevetségesnek tart minden komoly eszmét. Amikor a városszéli tivornyázás közelében tartózkodó vonzó Karszavinát sürgősen hazahívják, Szanin felajánlja segítségét: „– Én majd átteszem kegyedet csónakon a túlsó partra, különben nagyot kellene kerülnie.” Némi illendő szabódás után elindulnak, de a lány ragaszkodik ahhoz, hogy ő evezzen. Persze nem bírja sokáig, s ahogy helyet cserélnek a ladikban, „Karszavina önkéntelenül belekapaszkodott Szaninba, erősen hozzáütődve a rugalmas keblével”. A kiéhezett hímet azonnal megvadítja a nő közelsége. „– Á! – sóhajtott fel csodálatos elragadtatással Szanin s fájóan, szenvedelmesen átölelte a leányt, úgy, hogy az hátrahajolva fellendült a levegőbe és ösztönszerűen a leeső kalapja és haja után kapott. A csónak még erősebben megingott és láthatatlan hullámok szaladtak szét mellőle a part felé. – Mit akar? – kiáltott Karszavina gyönge, női hangon. – Eresszen… az istenre kérem… mit csinál! – szólt tovább lihegő suttogással egy pillanatnyi félelmes szünet után, igyekezve magát az acélkezek közül kiszabadítani. De Szanin erősen, csaknem szétnyomva a rugalmas mellet, magához szorította a leányt, aki szinte fuldoklott s minden, ami még elválasztotta őket, valahová eltűnt. Köröskörül setét fű- és vízszag, különös hűvösség, hőség és csend volt. És a leány egyszerre csak elvesztette minden akaratát, eleresztette a kezét s úgyszólván semmit sem látva, nem hallva feküdt, valami égő fájdalommal és gyötrelmes kéjjel engedett az idegen férfiakaratnak és erőnek.” Szanin átvitte a nőt a vízen!

Foto: FORTEPAN

 

Új hozzászólás