Pusztay János

Puszay János

Halmai Tamás

Halmai Tamás

Magyari Sára

Magyari Sára

Kövesdy Zsuzsa

Kövesdy Zsuzsa

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán

Minya Károly

Minya Károly

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Udvariasság. Szemiotika, művészet, irodalom, nyelv

2017.11.16.1 hozzászólás

Tanárnőnek, Tanár úrnak tisztelettel jelentem…

Volt ilyen, működött, abban a korszakban, amikor a kötelezően hivatalos megszólítás levélben ez volt: Kedves… Elvtárs/nő. (Az aláírás et.-re rövidült, vagy a szívélyesebb búcsúzóforma: elvtársi üdvözlettel, Gizus.) Változtak az idők, az elvtárs (mint megszólítás) elmaradt, és jött helyette sok minden más.

Miért legyek udvarias? Számít ez ma? És egyáltalán, mi az, hogy udvariasság? Az itt tárgyalt izgalmas kötetben válaszfélék is kínálkoznak. Jeles kutatók fontos tanulmányokat tesznek közzé, gyakorlati tapasztalatokra épülő munkák elméleti köntösben, jól hasznosítható tételek. Az udvariasság többféle megközelítése vonul fel: kommunikációelmélet, irodalom, nyelv és kultúrák. Szó van verbális és nem verbális eszközökről. Négy nagy fejezet, 21 tanulmány, egy további kérdéseket felvető bevezetővel (Balázs Géza) és egy magyarázó-megvilágító „csiszolt előszóval” (Voigt Vilmos). A változatos szakkifejezésekkel dúsított írások megfontolt (újra)olvasásokat igényelnek, itt a szerkezet nyomán igyekszünk bepillantást adni a tématárba, néhány példa felvillantásával.

Az első fejezet: udvariasságelméletek – az udvariasság nyelve, szemiotikája, értelmezései, egészen a megszólítás és az udvariasság kapcsolatáig. Rögtön kiderül: nem könnyű az udvariasság meghatározása, elméleti körülhatárolása is kétféle, hol tág, hol szűk. Keresd a középutat – „illem – erkölcs – erény: egymástól eltérő logikai rendszerek”. Keverését nem ajánlja a szerző (Voigt, 21.). De összefüggésük nem hanyagolható, tesszük hozzá. Az udvariasság nyelve, irodalma színes, szórakoztató. Megismerjük a koraromantika illendőség-felfogását (Tánczos, 81.), a nyelvi udvariasság indexikalitását (Németh, 91.). Fennkölt megszólításviszonyok hangzanak el Füst Milán Negyedik Henrik című drámájából: „Felségnek szólítasz – ez jól esik.” Tisztelgőn ünnepélyes, jó ilyet hallani a mai zajban! (Büky, 121.). Két külön csemege: humor a társalgásban, avagy mit bírnak el a felek és a nyelv? Humorizáljunk. De meddig és hogyan? (Nemesi, 101.) A másik: a szónoki beszéd a nemek tükrében. Eddigi ismereteink szerint a férfiak javára billen a mérleg. Legalábbis a politikatörténeti gyakorlat szerint. Más a mindennapi és a szónoki retorika, noha mindkettőben ott a keveredés. Létrehozható-e olyan „szótár, amelynek segítségével, biztonsággal elkülöníthető egymástól maszkulin, ill. feminin típusú szónoki beszéd…?” A szerző további vizsgálatokat helyez kilátásba (Komár, 113.).

Igen figyelemre méltó adatok az egy-hároméves korosztály gesztusvizsgálataiból. Ekkor működik az udvariassági elemek elsajátítása, a gyermek részéről. Ám, „ha nem megfelelően értelmezzük, bizony az udvarias gyerek sem lesz udvarias…” (Kálóné, 150.). No, itt a felfedezés, hol tévesztünk utat. E fejezet a testbeszédről, a metakommunikációról közöl mély ismereteket. Érdekes példa: a legyezőhasználat, amikor a rejtett dolgokat, a „kimondhatatlant mégis nyilvánvaló kellett tenni” (Magyari, 153.). A „taktilika” az érintés formuláiba vezet be bennünket, azok felismerésébe és hatékony (de udvarias) alkalmazásába (Vesszős, 163.). Az udvariasság relatív, ez japán példák alapján kerül elő (Hidasi, 181.) Van itt norvég minta: „Köszönet a múltkoriért!” (Vaskó, 193.). Fölöttébb megbecsülendő! Az utolsó fejezetben a diplomácia is „szót kap”, és eljutunk a máig: udvariassági jelek a televízióban és az internetes oldalakon. (Ismerőseink köszönnek vissza.)

Szóval, itt szélesen vett kultúrá(k)ról, kultúraköziségről van szó. Kommunikációs szempontból (is) eléggé összekuszálódott időnkben a társas érintkezéshez szükséges javaslatokat kapjuk, hátha segítenek rajtunk. Azoknak is jól jöhet, akik sikeresek akarnak lenni. Bár a sikert ma más értékgesztusokkal mérik. Ma erős a késztetés, hogy beleszédüljünk a divatba. Sok esetben már nem az udvariasság szabályait hágjuk át, jogi szabályokat sértünk. A szegény gyalogos, a neki kijáró járdán riadtan elugrik bringás társa elől, és még bocsánatot is mormol fogai között. Vagy mást mormol. (Már bocsánat!) Udvariasság felfüggesztve. Lenyomni a másikat, még akkor is, ha Facebook-közösséget emlegetsz, még azt is, aki e „közösség” tagja. Más az internet és más az élet. Nehéz így udvariasnak lenni, és az udvariasságot elvárni. Számon kérni még inkább. Sto gyélaty? Itt tenni kell, lehet, a szép szó már kevés, a családi nevelésre utalás a visszájára fordulhat, visszaüthet. („Anyukázástól anyázásig”, újabb kutatási téma.) Jó kiindulás: megszólítás és udvariasság, (Domonkosi, 69.). És eljutunk talán idáig: uram, hölgyem, (netán) kisasszony. (De szép is volt!)

A kommunikáció lehet udvarias, de udvariatlan kommunikáció is van. (Gyűjtésünkkel itt nem hozakodunk elő.) A kommunikációs szakok nem oldják meg az udvariasság tanítását. A szakmai iskolákban volt ilyen tantárgy: Illem–Etikett–Protokoll. Aztán szép lassan kommunikációvá alakult át. Esetünkben beérnénk az illemmel. Amikor a társas kapcsolatban állók tudnák alkalmazni a „kommunikációs tényezőket”, például érzékelnék, felfognák a helyet, a témát, és a hozzá illő szerepet. Ne akarjunk mindig nyomulni, alkalmazkodni is tudni kell. Aki mobilozik, annak a mobilvonal végén van a társa, hiába áll melletted, nem veled van, mindig mással. („A virtuális valósága”, tanári jegyzet, Sz.T.Gy.) A szabadság nem lehet önzés. Ha az, nem vagy szabad. Hallom: „Bácsi, más ma már a módi…” Más nemzedék vagyunk, más idők járnak, más nyelvet használunk. Erről ad leírást egy másik, jól használható tanulmánykötet: „Generációk nyelve” (szerk. Balázs Géza és Veszelszki Ágnes). Ebből néhány kapcsolódó téma: Nemzedék-, kultúra- és nyelvváltás, Nemzedékek és udvariasság, és külön fejezet: Iskolai kommunikáció… No, lassan „beérünk”. Az udvariasságot sokan igénylik, tanításáról nem szabad lemondanunk. Mert, mint a tanulmánykötet szerkesztői a Bevezetőben nekünk szegezik (ha már az udvariasság társadalmi-kulturális norma): „kérdés, hogy melyik szubkultúra fogja a gyeplőt”. A tanítók nagy felelőssége és feladata (és nem csak az övéké!): kapaszkodj a jelbe! A kötet is erre hangol, újdonsága, hogy jeltudományi keretben tárgyalja az „udvariassági jeleket”. És ha már jelekről esik szó. A sok szakzsargon helyesírási kérdést is felvet. Hogyan írjuk?  A kötetbeli előfordulás alapján: nonverbális (tartalomjegyzék) – nem verbális (H. Varga, 64.). (Ezek írása nem egyértelmű a szakirodalomban.)

Elméletek, mint láttuk, bőven vannak, és megannyi további kérdés vetődik fel nyomukban. Ahány ház, annyi szokás, de ezek, mint kultúraelméletek, tanulhatók, használhatók, pl. japán–magyar vonatkozásban, és ott egy sor másik vonulat: arab, európai, moszlim, zsidó, keresztény, elég csak a fejkendő viseletének megítélésére gondolnunk. Merevednek a közeledések, felerősödik a saját kultúra megmutatása, közvetítése, elfogadtatása a másikkal, illetve, nem ritkán, ráerőszakolása a másikra. Mi van, ha gyanút fogunk? Ha az elméletek nem működnek, kultúrákban csalatkozunk. Marad a jel. Minden út a jelhez vezet. Mindannyian jeles emberek vagyunk. Ha tetszik, ha nem. Jelrengetegben jelfogyasztók.  Az évek sodrásában, figyeljünk a kötetben megjelenő évszámokra: az udvariasság története, illetve annak leírása a 17. századtól folyamatosan, színesen megújulva jelen van. A 10. oldalán pedig: A jel tudománya (szerk. Horányi Özséb és Szépe György, 1975).

Tanítani való anyag. Volt ilyenre már példa, még az „elvtársi” korban: Montágh Imre szélesen nyitott előadásaira, Buda Béla elméleti munkáira, Zsolnai József Nyelvi-Irodalmi-Kommunikációs (NyIK) programjára gondolok (1978). A könyvben tárgyalt anyagot iskolára áttenni, osztályba bevinni összetett munka. Először kell: tananyag („transzformációs pedagógia”), és azután jön a szép munka neheze. Szokás- és szükségletalakításról van szó, ami folyamatos, gondos figyelő-alakító ráhatást igényel a pedagógus részéről. Sok helyen működik ez, megfontoltan szélesebbre venni elkerülhetetlen. Hozzá kis finom mosoly. Marad vagy oszlik egy 80 éves dilemma? Mért legyek én udvarias? Kiterítenek úgyis! Mért ne legyek udvarias! Kiterítenek úgyis. (A neves Szerző nemes megbocsátásában bízva.)

Az írások azoknak is jól jönnek, akik „csak” boldogulni szeretnének a mindennapi és a hivatalos kapcsolatokban. A problémakör összetett: a szociális hatásoknak nagy szerepük van. Ám a jó családi légkör udvariasságra nevel. Figyelmesség, tisztelet, ezt mindenki – még a hangoskodók is – igénylik. (Van, aki csak másoktól várja el.) De olyan egyszerű lenne: határozott köszönés, illő megszólítás, tudakozódás, finom mosoly, és megköszönés. Ennyi. Ez iskolázottság kérdése? Az udvariasság – mint a társas érintkezés szerves eleme – egészséges embert kíván. Egészséges személyiséget, aki tud disztingválni. Amikor még motoszkál a tudat. Az udvariasság magatartás, cselekvés helyzetekben.

Minden tudományos ismeretnek egy a vége: vissza a jelhez! A kötet is erre hangol, újdonsága, hogy jeltudományi keretben tárgyalja az „udvariassági jeleket”. A jelek körülöttünk lebegnek, előttünk fekszenek. Csak észre kell vennünk őket, és leporolni – újrahasznosítani. Legyen ez a jel/ige. Kérem, tisztelettel.

(Udvariasság. Szemiotika, művészet, irodalom, nyelv. Szerkesztette: Balázs Géza és Pölcz Ádám. Lektorálta: Dede Éva. Semiotica Agriensis, 13–14. Magyar Szemiotikai Társaság, Budapest, 2016.)

Megjelent: Búvópatak, 2017. január – XVI. évfolyam 1. szám, 18-19.) Az E-Nyelv Magazin a Búvópatak főszerkesztőjének és a szerzőnek engedélyével közli az írást.

 

 

1 hozzászólás

#1 Bárány László 2017. 11. 17. 20:32:54

Ma egy vidéki városi buszon sem a sofőr, sem az utasok nem tudták megmondani, hogy melyik megállóhoz lehet közel uticélom utcája. Elveszettnek éreztem magam, mert a taximegállótól már eltávolodtunk, s a busz óránkint jár. De egy kedves lány kéretlenül is nyomban megnézte az okos telefonján a térképet, s mire a végállomáshoz értünk, már ki is okosított. Kapcsolódás a cikk témájához, az udvariassághoz: a buszvezető megköszönte az ifjú hölgynek a felvilágosítást, s tőlem elnézést kért, amiért nem tudott segíteni. Visszatért az életkedvem. Az udvariasságnak bizony mentálhigiénés jelentősége is van.
Amit a kétféle (udvarias és udvariatlan) kommunikációról mond a cikk, annak első tagjára példa a fönti eset. A másodiknak bízvást adhatnánk ezt a nevet: bunkommunikáció. (Balázs Géza újkeletű szavakból összeállított szótárába illenék.)
“A szabadság nem lehet önzés” — olvashatjuk a cikkben. Igaz, az eredeti liberalizmus értelmében. De a neoliberalizmus ma uralkodó felfogása (a legújabb liberalizmus — ad analogiam legújabb kor) megvalósította a lehetetlent. Az ún.”értelmes önzés” nem volna önzés? A nyelvtan szabályai szerint a jelző nem tagadja a jelzett szó jelentését.

Új hozzászólás