Skip to main content

A zaklatás nyelvi vonatkozása

- 2017. 11. 05.

Nem is célom a fogalom alapos tisztázása, csak egy egyszerűsített meghatározásra van itt szükségünk: az minősül zaklatásnak, ami az egyik fél számára zavaró, sértő, megszégyenítő, illetlen, félelmetes stb magatartás. Annak megítélésében, hogy kinek mi zavaró, sértő, megszégyenítő, illetlen, félelmetes stb., lehet és van is szubjektív elem, éppen ezért szeretném azt hinni, hogy mégis csak létezik egy általános, az emberi méltóságunkból adódó határvonal, amit ha átlépünk, az már zaklatásnak minősül. Természetesen tudom, hogy vannak olyan (pl. vallási) közösségek, kultúrák, ahol a fogalom teljesen ismeretlen, de az emberi lét egy bizonyos fokán talán elhisszük vagy legalább el tudjuk képzelni, hogy a másik is ember. Akkor is, ha az nő, vagy alkalmazott, vagy fizikailag gyengébb, esetleg kisebb, barnább, feketébb stb. Ugyancsak emberségünk mércéja (kellene legyen) az is, hogy a másik embert mellérendelő helyzetben, magunk mellett, úgynevezett szimmetrikus viszonyban képzeljük el, nem pedig egy hierarchikus alá-fölé rendeltségi pozícióban. De ha ez így lenne, ma nem lenne miről írnom.

A zaklatás, kutatásaink alapján egyre inkább úgy tűnik, mindennapos társadalmunkban, talán a patriarchális berendezkedés maradéka, amelynek egyik alapvonása, hogy a (családfő, fővezér, főnök) élet-halál jogával rendelkezik a többiek felett, de legalábbis rendelkezik a többiek felett. Ennek „enyhébb” maradéka a tekintélyelvűség, a hatalmaskodók jelenléte.

Egy ilyen kontextusban nyelvileg is megvannak a sémáink arra vonatkozóan, hogyan beszélhetünk erről a jelenségről, pontosabban beszélhetünk-e erről egyáltalán. Mert a zaklatáshoz valahogyan természetszerűleg hozzátartozik az elhallgatás, a hallgatólagosság. Van egy olyan tévhitünk, hogy amiről nem beszélünk, az nincs is. Biztosan ismerős a mondás: Nem kell mindent szóvá tenni. Vagy: Ne teregessük ki a szennyest! – azaz ne beszéljünk róla, ha lehet, sehol, senkinek.

A zaklatás és főként a szexuális természetű mintha tabuként lenne jelen közösségeinkben. Nem illik ilyesmiről beszélni, de ha pl. egy tinit egy másik ember (most mindegy, hogy férfi vagy nő) megérint úgy, hogy ő attól rosszul, kényelmetlenül érzi magát, majd van bátorsága és lehetősége arra, hogy valakinek – pl. egy felnőttnek – elmondja, mit hall gyakran: Nem lehet, hogy félreértetted? Néha az a gyanúm, hogy a Félreérted. Félreértetted kifejezésünk gyáva tagadása olyan dolgoknak, amelyeket nem akarunk, nem tudunk bevallani.

Ha súlyosabb tettekről van szó, mit hallhatunk még: Nem tudod, mit beszélsz! Látszólagos jelentése a mondatnak, hogy nem tudod, nem érted, mi történt veled, de általában a meghazudtolás kényelmesebb változata ez, és inkább azt jelenti: Nem igaz, amit mondasz.

Külön téma lehetne az is, hogy zaklató és zaklatott „párbeszéde” milyen pragmatikai szabályok mentén szerveződik, milyen kifejezésekre érdemes figyelni pl. kisgyermek esetében, amikor még nem tudja elmondani, mi is történik vele: mit jelent a nagybácsival folytatott titkos játék vagy az Én nem fogdoslak, hanem simogatlak típusú megnyilatkozás.

A zakaltáshoz fűződő nyelvi megnyilvánulásaink úgy kapcsolódnak a nyelvi tabukhoz, hogy a tiltás itt olyan beszédtémákra és szavak kimondására vonatozik, amely a szexualitáshoz és agresszivitáshoz rendelhető. De túl ezek normatív jellegén valahogyan emlékeznünk kellene, hogy bizonyos beszédtémák száműzése a magánbeszélgetésekből odavezethet egyrészt, ami most történik a környező országokban, azaz felerősödött az egyes emberekhez kapcsolható zaklatásról való diskurzus, ami nemcsak a büntetés (zaklató irányába) és fellélegzés (zaklatott) kettőségéről szól, hanem egyfajta kiegyenlítése annak, hogy közösségi szinten nem vesszük tudomásul a zaklatás jelenségét. Másrészt pedig azt hozza magával, hogy nagyon sok embertársunk él félelemben, megnyomorítottan egy életen keresztül.

 

 

 

5 Replies to “A zaklatás nyelvi vonatkozása”

  1. Jó, hogy ismét aktuális témával foglalkoznak. Többet kellene erről beszélni, mert gyilkosok közt cinkos aki néma.

  2. Elindult egy mozgalom egyre több országban, aminek a lényege, hogy az emberek megírják saját eseteiket erre a weboldalra: https://everydaysexism.com/country/us
    Sokan bátorságot merítettek mások történeteiből, egyre többen lépnek fel a zaklatások ellen ennek a mozgalomnak köszönhetően is. Magyarország is csatlakozhatna.

  3. A „zakaltás” nagyon rossz dolog. Ez szerepel ugyanis az Ön írásában. Engem folyamatosan zakaltanak.

  4. Kedves Nia, úgy olvastam, hogy a szerző maga Romániában is indított egy ilyen mozgalmat – magyarul: http://www.nyugatijelen.com/jelenido/a_start_iroda_felhivasa.php
    Kedves Kiss Béla Károly, ha a szövegbeli elütésekkel gúnyolódik, akkor azt ne a szerzőnek, hanem a szerkesztőségnek, nyelvi tanácsadóknak írja, hisz ezért kell(ett) a szerkesztők között lennie egy „tisztafejnek”, aki szerkeszti, korrektúrázza a szövegeket. Az oldal többi tartalmában is vannak ilyen-olyan hibák, talán, ha a szerkesztőség is jobban figyelne, kevesebb lenne belőlük. Mert ugye: több szem, többet … segít egymásnak…

  5. Az nem zaklatás, amikor némelyek (esetenként többek) az utcán szemérmetlenül, sőt büszkén mások elé tolják a nemi eltévelyedésüket? A kritériumoknak („az minősül zaklatásnak, ami az egyik fél számára zavaró, sértő, megszégyenítő, illetlen, félelmetes stb. magatartás”) megfelel…

Your Email address will not be published.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

x