Pusztay János

Puszay János

Halmai Tamás

Halmai Tamás

Magyari Sára

Magyari Sára

Pomozi Péter

Pomozi Péter

Kövesdy Zsuzsa

Kövesdy Zsuzsa

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán

Minya Károly

Minya Károly

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások
Balázs Géza

A reformáció 500 éve és a magyar művelődés Tetten ért szavak 102.

2017.10.10.nincs hozzászólás

A reformáció minden országban helyzetbe hozta a nemzeti nyelvet, megteremtette (vagy ha volt: felvirágoztatta) a nemzeti irodalmat, megerősítette a nemzeti érzést, kifejlesztette a nemzeti nyelvek nyelvtanait, s ezáltal megalapozta a modern nyelvtudományt. Ezek az általános jellemzők fokozottan igazak a magyar művelődéstörténetre.

Szokás mondani, ha Kálvin nem lett volna, lehet, hogy most nem magyarul beszélnénk. Van benne valami, de egy kis kiegészítést hozzá lehet tenni: Ha Luther és Kálvin nem lett volna, talán most nem magyarul beszélnénk. Akkor ma Magyarország valószínűleg a latin nyelvnek lenne egyik utolsó bástyája, esetleg egy latinizált magyart vagy éppen a németet beszélnénk. Persze az anyanyelvűség külső hatóerői mellett ott fáradozott száz és száz magyar prédikátor, író, költő, és a reformáció hatására elkezdett folyamatot olyan jelesek vitték sikerre, mint Kazinczy Ferenc, Széchenyi István, Petőfi Sándor és Arany János… A 16. században kezdődött folyamat a 19. században csúcsosodott ki: a reformáció a reformkorban.

Luther Márton szobra az Evangélikus Hittudományi Egyetem kertjében (Kép: BG)

A reformáció nem volt mentes a belső vitáktól. Az első, lutheránus irányzat után jött a helvét (kálvinista), Erdélyben az unitariazmus, majd pedig a szombatosság. A felekezetek között gyakori volt az átjárás, ahogy azt Dávid Ferenc prédikátor este mutatja, aki valamennyi irányzatnak harcos képviselője volt.

Magyarország a 16. századi tragikus politikai, katonai megosztottsága is oka lehetett a reformáció gyors terjedésének. Az emberközpontú új vallás, az olcsóbb egyház vonzerőt jelentett sokak számára.  A reformáció terjedésének fő eszköze azonban az anyanyelvűség volt. A Biblia jusson el mindenkihez a saját anyanyelvén, az istentiszteletek legyenek anyanyelvűek. Forradalmi hatása volt ennek a nagyon természetes gondolatnak. A világ befogadásának, megértésének legfőbb eszköze az anyanyelv. Ezt vitte át a reformáció a vallási tanításokra. A magyar reformáció első évszázadában öt Újszövetség és egy teljes Ó- és Újszövetség fordítás született. Az öt Újszövetség közül kettő, Pesti Gáboré és Sylvester Jánosé erazmista jellegű, ezt követte Heltai Gáspár, Melius Juhász Péter, Félegyházi János protestáns újszövetsége. A teljes protestáns Biblia Károlyi Gáspár és munkatársainak a fordítása, az 1590-ben megjelent Vizsolyi-biblia. Ez a Biblia mindenképpen fordulópont a magyar nyelv történetében: mert kiegyenlítettebb nyelvhasználata meghatározó hatása lett az irodalmi nyelv alakulására (hasonlóan a Luther által fordított német Bibliához), valamint a népnyelv alakulására is. A bibliafordítások mellett a zsoltárfordítások is figyelmet érdemelnek. A legkiemelkedőbb protestáns énekeskönyv Szenczi Molnár Albert zsoltároskönyve. A genfi zsoltárok átültetésével addig ismeretlen formákkal gazdagította a magyar verselést, egyúttal a szakszerű műfordítás mintaképe lett. Károlyi és Szenczi munkássága összekapcsolódik: Szenczi Molnár Albert Károlyi Gáspár környezetében tanúja volt a Vizsolyi-biblia fordításának és kinyomtatásának, nevéhez fűződik a Károlyi-biblia javított kiadása. A Károlyi-bibliából származó csaknem 150 kifejezést tárt fel Csűry Bálint szülőfaluja, Egri népnyelvében.

Az anyanyelvűség programja mellett nem lett sikeres a reformáció, ha nem állt volna rendelkezésére néhány fontos pragmatikai lehetőség. Ezek a következők voltak: a) könyvnyomtatás, b) retorika, c) vándorprédikátorság, d) gyülekezeti felolvasás, éneklés, e) iskolák, f) katekizálás. A reformáció abban a pillanatban érkezett, amikor egy, a kommunikációs világot éppen átformálni induló jelenség, a Gutenberg-galaxis terjedni kezdett. A reformáció első évszázada egybeesik a kézírásos kultúra visszaszorulásával, a könyvnyomtatás fokozatos elterjedésével. Kiss Jenő egyenesen azt mondja: „a reformáció kezdettől fogva kommunikációtechnológiai fölényébe került a katolicizmussal szemben”. A reformáció érkezése egybeesik az ókori retorika újrafölfedezésével. Az ókori retorikusok tudományos alapon feldolgozták, leírták a meggyőzést, amelynek gyakorlatát a mai napig alkalmazzuk. Az ókori retorikát a reneszánsz és a humanizmus éleszti fel, s elsőként a reformáció kezdi használni. Az első hazai retorika szerzője Pécseli Király Imre (1591 k. – 1641 k.) református prédikátor, a 17. század első felének legjobb protestáns költője. 1612-ben jelent meg Isagoges Rhetroricae (Bevezetés a retorikába) című könyve (összesen három kiadásban). Az első magyar nyelvű retorika szerzője: Medgyesi Pál református egyházi író 1650-ben Bártfán adta ki Doce praedicare (Taníts prédikálni) című munkáját, mely a prédikációírás szabályait táblázatba foglalja. A 16. században felbukkan a már névvel ismert vándorénekes (lantos), s mellette a vándorprédikátor alakja. Róluk írja Szerb Antal: „ezekben a kimeríthetetlen erejű igehirdetőkben ölt testet magyar földön az új kor emberideálja, az autonóm személyiség”. Ebben a korban születik meg a magyar szónoki stílus választékos, szépen zengő, bibliai képeket, idézeteket használó protestáns prédikátori változata, amely mindmáig jellemzője a protestáns felekezeteknek.  A közösségszerveződést a közös felolvasás és éneklés élményével erősíti a reformáció. Fontos újítás, hogy a kórus helyett bevezetik a gyülekezeti éneklést. A reformáció széles körű iskolahálózatot hozott létre az elemi iskolától a gimnáziumon át a főiskoláig. A reformáció nyomán újból elterjed a katekizálás, káté-tanítás, ami hatással volt a magyar nép széles rétegeinek erkölcsi gondolkodására, világképére.

A reformáció gyors térhódítása után újra felerősödtek az ellentétes tendenciák. Felbukkant az ellenreformáció, az újrakatolicizálás. A reformáció ereje némiképpen csökkent, de azért nem véletlenül nevezik sokan a református vallást „magyar vallásnak”, nem véletlen, hogy Debrecen a „kálvinista Róma”. A reformáció óriási szellemi, műveltségi és nyelvi hatása a másokkal való vitában, folyamatos diskurzusban alakult, és eredménye az ebből fakadó „türelem”, megértés és elfogadás. Azzal kezdtem, hogy a Luthernek és Kálvinnak köszönhetjük talán, hogy ma magyarul beszélünk. De azt se feledjük, hogy a katolikusok „adták” Luthert, és a reformátusoknak köszönhetjük a legnagyobb magyar érseket, Pázmány Pétert.

A reformációnak meghatározó szerepe volt az anyanyelvi kultúrában. Létrejött és terjedni kezdett az anyanyelvi műveltség. Alapjaiban változott meg a magyarság viszonya anyanyelvéhez. Az anyanyelv megteremtette a nemzeti közösségé válás alapjait: irodalomban, költészetben, zsoltárokban, részben a tudományos értekezésekben. Az anyanyelvi gyakorlatot nagy mértékben segítették az iskolák, a (vándor)prédikátorok, a hitviták és az iskoladrámák. Elkezdődött a latin holt nyelvvé válása, a magyar nyelv emancipációja, valamint a sztenderdizáció, az irodalmi és a köznyelv kialakulása. A 16. századi tragikus magyarországi politikai helyzetben, az ország széthullásakor a „nyelv a magyar állam széthullása után átvette a nemzeti együvé tartozás jelképének szerepét és képviseletét” írja Nemeskürty István. Ez a példa sajnos újra időszerű lett a 20. században. A nyelv ismét kapott és kap is ilyen nemzetmegtartó, identitáserősítő szerepet.

Megjegyzés: Az Édes Anyanyelvünk 2017/4. (októberi) számában megjelent írás újraközlése.  

Új hozzászólás