Pusztay János

Puszay János

Halmai Tamás

Halmai Tamás

Magyari Sára

Magyari Sára

Kövesdy Zsuzsa

Kövesdy Zsuzsa

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán

Minya Károly

Minya Károly

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

A protestáns ember képe
Takázás 28.

2017.10.5.3 hozzászólás

A reformáció 500. évfordulója sok mindenre adhat alkalmat: az emlékezésre, az értelmezésre és újraértelmezésre, a tükörbe nézésre, az összegzésre.

Környezetemben többször felmerült mostanában, milyen is a protestáns ember. Valóban más, mint a nem protestáns? Csak vallási-erkölcsi kategóriákban különbözik másoktól? Másként szervezi életét? Más értékrend alapján cselekszik? Igazából nem tudom megadni egyik kérdésre sem a választ, de felsejlik néhány szöveg, illetve történet, amelyen érdemes elgondolkodnunk.

Kodácsy Tamás és Kodácsy-Simon Eszter mint a reformáció arcai egyik beszélgetésük[1] során kiemelték a lelkiismeret fontosságát: Luther nem tudott a lelkiismerete ellen cselekedni. Hangsúlyozták, létezik egyfajta protestáns bátorság, amelynek megmutatkozási formája a megalkuvás nélküli kérdezés, majd e kérdések megvizsgálása.

Lugosi református templom, Temes megye (a szerző felvétele)

A Magyar Nemzeti Múzeum Igeidők. A reformáció 500 éve c. kiállításának egyik termében ezt olvasom: Luther 1521-ben, a wormsi birodalmi gyűlés színe előtt mondta: „Az igazság kutatásában fontos eszköz tehát a józan ész: a mérhetőt mérni, a cáfolhatót cáfolni kell, bárhogy is vélekednek a múlt tekintélyei”.

Kutatásmódszertani alaptételnek is beillenék a két idézet, közben csak a protestáns ember világhoz való alapállására hívják fel a figyelmet: bátran kérdezni és kutatni az igazság érdekében. A megismerés, a tükörállítás fontossága jut erről eszembe.

De eszembe jut Max Weber is, aki jó 100 évvel ezelőtt fejtegette a protestáns etika[2] kérdését. Érdekes megállapításai vannak: a felsőbb oktatás módjáról, a felekezetek belső sajátosságáról. Ez utóbbi a vallási gondolatvilágok jellemző sajátosságait és különbségeit jelenti, melynek alapja a munkához való viszony átértelmezése a hivatás(tudat) szempontjából.

Igazfalvai református templom, Temes megye (a szerző felvétele)

Nagyon izgalmas szemantikai fejtegésbe kezd a hivatás szó kapcsán, melynek jelentéskörébe benne rejlik „valami vallási képzet – valami istentől kijelölt feladat képzete is”, de az életfoglalkozás, körülhatárolt munkaterület jelentése is. „S mint a szójelentés, azonképpen a gondolat is új és a reformáció terméke” (Weber 1923: 50). Evvel felhívja a figyelmet a „világi napimunka vallási jelentőségére”, mely a világi kötelességek teljesítésére irányul, de benne van a másokért dolgozni öröme és büszkesége is. Ezáltal pedig megnő a „világban maradó, hivatásszerűen rendezett munka erkölcsi súlya” (Weber 1923: 52).

Azon gondolkodom, vajon mindebben hol is van az anyanyelv szerepe. Azt hiszem, az egyik legfontosabb helyen, mert a protestáns bátorság, a kérdezés merészsége, az igazság keresése nyelvi kompetencia kérdése is, és ez általában az anyanyelven működik a leginkább. A hivatás kiteljesítése, a napimunka eredményes elvégzése sokszor kapcsolódik a megértéshez – nem mondva ellent a megértés természetéről írtaknak (l. Takázás 24.) –, melyben azért van szerepe a nyelvismeretnek is.

A felsejlő szövegek mellett, melyek a protestáns ember jellemvonásaira reflektálnak, érdekes jelenségekre figyeltünk fel partiumi és bánsági terepkutatásokon. Több magyar családnál azt tapasztaltuk, hogy a családi étkezések asztala kerek vagy ovális. Mikor közösen eszik a család, nincs hierarchikusan kijelölt asztalfő, illetve ha mégis, akkor gyakran ott az anya ül.

Nagybodófalvai református templom, Temes megye (a szerző felvétele)

Beszélgetések során az is napvilágra került, hogy ezekben a családokban a legfontosabb gazdasági döntéseket a feleség hozza meg, általában ő kezeli a családi kasszát is, és jómódú emberekről van szó. Az is közös jellemző, hogy a vizsgált családoknál igen nagy arányban tanultak tovább az utódok.

Hogy mindez véletlen egybeesés lenne vagy valóban összefügg a protestáns értékrendszerrel, nem jelenthető ki teljes bizonyossággal. Mint ahogyan az sem, hogy minden protestáns ember folyamatosan a lelkiismerete szavát követné vagy elég bátor lenne ahhoz, hogy mérjen és cáfoljon megalkuvás nélkül – az igazság megismerésének érdekében.

Szapáryfalvai református templom, Temes megye (Kép: a templom Facebook-oldaláról)

 

[1] http://www.parokia.hu/v/az-osszetort-es-megragasztott-bogre/ (2017. okt. 3.)

[2] Max Weber 1923. A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme. Franklin-Társulat Magyar Irod. Intézet és Könyvnyomda Kiadása, Budapest.

3 hozzászólás

#1 Kiss Béla Károly 2017. 10. 5. 11:53:15

Jó érzés olvasni ezeket a nyugodt, szép, felelősségteljes sorokat. És tudni azt, hogy a mi európai kultúránkban ilyen szépen összesímultak az egykor ellenséges vallások (felekezetek)

#2 KL 2017. 10. 6. 13:11:58

Kiss Béla Károlynak, meg a szerzőnek! Arról is kellene olvasni, hogy a mi kultúránkban milyen károkat okoztak egyes protestáns “papok”, hogy verték szét a magyar közösségeket. Főleg azok akik még faluba sem mentek ki, nem hogy embert szolgálni. Ha már tükörbe nézünk és összegzünk.

#3 Méri K. 2017. 10. 8. 18:22:59

Talán nem ez a hely az, ahol fel kellene szítani a felekezeti viszályt

Új hozzászólás