Pusztay János

Puszay János

Halmai Tamás

Halmai Tamás

Magyari Sára

Magyari Sára

Pomozi Péter

Pomozi Péter

Kövesdy Zsuzsa

Kövesdy Zsuzsa

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán

Minya Károly

Minya Károly

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Varjú, veder
Csípős szavak 4.

2017.09.27.2 hozzászólás

Ki hinné, hogy a régi tanmesékben mennyi minden rejlik?

Heltai Gáspár Száz fabulája, amely először 1566-ban jelent meg Kolozsvárott, ma is aktuális. Még akkor is tud újat mondani, ha maga a szerző már az első kiadásban magyarázatokkal látta el „Esopus” nyomán írt példázatait, néhány soros jegyzetet illesztve mindegyik mese után, megvilágítva azok értelmét, mintegy levonva a tanulságot. A mai olvasó az ártatlannak tűnő kis történet még több jelentését is felfedezheti, játékos, szabad, kissé önkényes elemzői hozzáállással, amely úgyis nagy divat, hiszen posztmodern tudományunkat legkevésbé sem izgatja, hogy a szerző mit tudhatott, mit nem, mire gondolhatott, mire nem. Elméleti érdeklődés inkább az iránt tapasztalható, hogy mi jár a fejében kiváló kutatóinknak. A Negyvenhetedik fabula Az varjúról és veder vízről szól, sok évszázados szövege egyes szavak elavult változata (körüli – kerüli, ijhatnék – ihatnék, hána – hánya, töldegélnék – töltődne, szekék – szökik, szökken; vélta – véletlenül, ritkán; kiötlett – kiömlött) ellenére, valamint a félmúlt és régmúlt használata mellett is élvezhető, olvassuk csak:

Egy varjú igen szomjú lévén, talála egy vederre, mely félig vala vízzel. Arra felröpüle, hogy innék abból, de nem érhete alá. Gyakorta körüli a vedret, de nem talála módot hozzá, hogy ijhatnék belőle. Végre okosságot gondola, és köveket hána egymás után belé, annyéra, hogy feljebb-feljebb töldegélnék a víz a vederbe: úgy szekék fel annak után reája, és eleget ivék belőle.

ÉRTELME

E fabula erre tanít, hogy jó móddal és okossággal mindent inkább igyeközzél cseleködni, hogynem mint erővel és erőszakkal. Mert efféle erőszakkal való cseleködet igen vélta kár nélkül leszen. Ha a varjú erővel eldöntötte volna a vedret, egyszersmind kiötlett volna a víz, és a varjú semmit avagy igen keveset kaphatott volna benne. De látod-é, mit használ az okosság? Ez okaért jó minden cseleködetben az embernek eszesnek lenni.

Heltai általános érvényű magyarázata után is érdemes elgondolkodni a szerény állatmese rejtve maradt jelentésrétegéről. A varjú ugyanis tipikus férfiszimbólum, mély, károgó hangja, erős alkata és főleg markáns csőre mind erre utal. A félig telt veder tátongó üressége pedig szinte magától értetődően megfeleltethető a női test legkellemesebb részének. Ennek alapján az „igen szomjú” varjú valójában szeretkezésre szomjazó legény, aki hasztalanul meresztgeti szerszámát a hölgy vedre felé, amelynek vizével szomját olthatná, a vödörben kevés a víz, kevés benne a hajlandóság, hogy nyomban inni adjon. A belevaló férfi persze nem tágít céljától, de nem is ront rá a lányra (vagy asszonyra), hiszen az erőszakban nincs sok öröm. A lihegő kapkodásnak ráadásul túl gyors befejezés is lehet a következménye, ebben az esetben idő előtt „kiötlett volna a víz”. Inkább kerülgetni kezdi szíve választottját, mint katona a bevenni kívánt várat. Egymás után dobja be a kedveskedések, bókok, ajándékok, ígéretek, vallomások színes köveit, amelyek egy idő után kellő szintre hozzák a szép leány vödrének vizét (a nedvesedést), és lám csak, a legény így már kedvére olthatja szomját. Okossággal, türelemmel a varjú is feljebb hozta a vizet, s felszökkenve a vödörre, „eleget ivék belőle”.

Hiába, a régiek még tudtak írni!

2 hozzászólás

#1 M. J. 2017. 09. 27. 15:13:40

A “női test legkellemesebb része” kifejezés éppoly megtisztelő, mint ha azt mondanám: az ilyen megfogalmazás a “férfiúi lélek legprimitívebb bugyrából” buggyan elő.

#2 Andi 2017. 09. 28. 21:12:02

Csak ábrándozik az öregúr…

Új hozzászólás