Színházi szösszenetek
Színház és nyelv 35.

2017.08.25.1 hozzászólás

A térerőfejlesztő alkalmaztatottsága

Az egri Gárdonyi Géza Színház Csörgess meg! Mobil revü színészekre és telefonokra címmel két felvonásban figurázza ki korunk mobilmániáját. Ez nem egy hagyományos előadás, hanem jelenetek sora, amelyek közül a lakógyűléses ragadott leginkább magával. Ezen a nagy kérdés: engedjék-e a mobiltornyot felszerelni a bérház tetejére, avagy sem? A vita tipikus, érvek pró és kontra, féljenek a betegségtől, amit okozhat a sugárzás, vagy inkább az egymillió forint mellett voksoljanak, amit kapnának a beleegyezésük esetén. S itt következik a jelenet csúcspontja: a lakóbizalmi felolvassa a szerződést, ami a hivatalos bikkfanyelv kitűnő paródiája. Természetesen a felolvasó hölgy azzal kezdi, hogy ha bárki bármit nem értene, akkor szóljon! Majd következnek efféle nyelvi futamok: „A szerződés vonatkozik az adóvevő torony helymeghatározó és térerőfejlesztő alkalmaztatottságára, valamint az eszköz használatba vételének igénybevehetőségének esetén felhasználási lehetőségével élhetőségére.” Az addig harsogó lakónépben a „szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik”, és senki nem kiáltja, hogy álljunk meg egy szóra, mert meztelen a király! Azaz: ebből egy kukkot sem értettem. Nem. Mindenki ül csendben és bambán. S lássuk be, ilyen szituációkban gyakran hajlamosak vagyunk erre: nem mondjuk, hogy nem értjük, mert akkor butának tartanának bennünket. A színház tényleg tükör.

Saudade

E rovatban már szóltam a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljáról, ezúttal az egyik kedvenc előadásomra térek vissza. A Várszínház rendre zsúfolásig megtelik, ez történt Egressy Zoltán Portugál darabjának bemutatásakor is, amit a Kassai Thália Színház adott elő óriási sikerrel. Ez a mű az utóbbi évek egyik legismertebb magyar drámája, 1998-as premierje óta számtalanszor bemutatták. Sokan sokat írtak róla, ezúttal csak egyetlen szót emelek ki. Az alkotás kulcsa a magyarra pontosan lefordíthatatlan szó: a saudade. Ez a kifejezés kétértelmű. Jelöli egyrészt az Európa szélén alkonyatkor az óceánparton ücsörgő portugálok nosztalgiáját, másrészt azt a sóvárgást, amelyet a színjáték többnyire alkoholista „hősei” átélnek: az elvágyódást.

Retró színház

A közelmúltat korjelző szavakkal és szituációkkal egy dráma is felidézheti. A szocialista érát például Szakonyi Károly jól ismert Hongkongi paróka című vígjátékával. A főszereplő Sas Kálmán, Sas elvtárs, ahogy hangzott akkoriban a tekintélyt parancsoló titulus, az Aeroimpex igazgatója, s miközben eljutott a ranglétra legfelső fokára, s egy nyugati, frankfurti kiküldetésben bízik, aközben a felesége és a szeretője között őrlődik, hánykolódik. Képmutató életet él, s mind a munkahelyén fontos feladatának, mind a nőknek megfelelni vágyás vezérli. Így például az is fontos teendő, hogy szeretője kérésére beszóljon telefonon a belkerre, hogy jutányos áron vásárolhasson jugoszláv bútorokat.

A komédia mulatságos bonyodalmak közepette mutatja be, hogy nem jó dolog, ha valaki vezető beosztásban megfeledkezik a múltjáról, és természetétől idegen életstílust próbál utánozni. Mindeközben természetesen Lenin-összest kellene tanulmányoznia, erről azonban kiderül a keresése során, hogy a tévéállvány alatt van négy kötet magasítónak.

Ha azt mondom, hogy a marxista egyetem és a klinkertégla összefüggésbe hozható, először hihetetlennek tűnik. Íme, egy részlet ennek bizonyításaképpen, mire volt hasznosítható a felsőfokú iskola, konkrét és átvitt értelemben. Sas elvtárs a feleségét, Marát így biztatja az akkoriban státusszimbólumnak számító hétvégi ház építése kapcsán: „Édesem, a klinkertégláknál nincs fontosabb, égetőbb gondunk. Beszélek az ottani gyárigazgatóval, együtt jártunk marxista, esti egyetemre.”

Az egyik párbeszédben a feleség emlékezik vissza a régi lakásukra, bamba férjének címezve a megrovást, magyarázva, hogy miért kellett átköltözniük. „Csak felfogtam, hogy mi illik a rangodhoz. A beosztásodhoz. Gondold el, a józsefvárosi földszintes lakásba meghívni valakit a kollégáid közül. Vagy egy külföldi ügyfelet. Hm! A lichthof szomszédságában.” A lichthof bizonyára sokaknak ismeretlen szó, magyarul világítóudvar, egyfajta belső udvar, emeletes házak aknaszerű szűk udvara, amelyre a mellékhelyiségek ablaka nyílik. Szolgálhatja a szellőztetést is (pl. a konyha, fürdőszoba, mellékhelyiség mellett, mögött vagy előtt), ez esetben néha nem több egy függőleges, szűk udvarnál vagy aknánál az épület belsejében. Szolgálhatja azonban a környező helyiségek természetes fényellátását is (ezért is „világító”) – ilyenkor általában nagyobbra méretezik.

A 70-es évek közepén a pénz értékét mi sem mutatja jobban, mint az egyik díszletező munkás következő mondata: „Most mi is elteszünk havi száz forintot a bankba.” S ugyanő visszaemlékezik a közelmúltra egy mozgalmi dallal: „Sződd a selymet, elvtárs, selyemből lobogót!”

Ma már ezt retró színháznak nevezzük.

Máthé Erzsi és Sinkovits Imre a Hongkongi paróka című darabban

 

A kép forrása: europeana.hu

1 hozzászólás

#1 Klapka Zoltán 2017. 09. 1. 16:47:41

A Sződd a selymet elvtárs mozgalmi dalt egykoron mindenki úgy emlegette és énekelte: Ződ a segged elvtárs! Az is kortünet!

Új hozzászólás