Tirpákia
Színház és nyelv 33.

2017.06.25.nincs hozzászólás

Régóta vita tárgya az, hogy be lehet-e avatkozni egy nyelv életébe. Sok nyelvész azt vallja, hogy fölösleges és káros, azonban vannak, akik úgy vélekednek, hogy kisebb árnyalatnyi „beleszólásunk” lehet nyelvünk alakulásába.

Leginkább a szavak szintjén, például szómagyarító pályázatok útján vagy valamely új tárgy nevének a kitalálása során. Sajátosnak tűnhet, ha egy színdarab írói úgy gondolják, hogy egy szónak némileg a jelentését és a hangulatát meg lehet változtatni. Azonban erről később…

A legtöbb szónak nemcsak tárgyi jelentése, hanem érzelmi tartalma, stiláris értéke is van. Így például ha egybevetjük az apa, atya, papa szavakat, észrevehetjük, hogy az apa közömbös, az atya tiszteletet ébresztő ünnepélyes szó, a papa pedig az otthon meleg hangulatát adja. Szópárokat is felsorolhatunk, amelyeknek a jelentése ugyanaz, viszont a hangulati tartalma más: eb ‒ kutya, hon ‒ haza, tavasz ‒ kikelet. A szavak hangulata idővel megváltozhat. Az utolsó szópárból a kikelet közkeletű megjelölése volt a tavasznak, mára viszont csak a költői nyelv használja. Hangulatilag rosszallóvá vált a némber szavunk, ennek régebben nem volt gúnyos, megvető, lenéző árnyalata.

Jelenet az előadásból. (Fotó: Karádi Zsolt)

A szóhangulat megváltoztatását tűztek ki célul többek között a Tirpákia Tündérkert című darab szerzői, Onder Csaba és Antal Balázs, ugyanis művükkel a tirpák szóról a pejoratív kicsengést kívánták lehántani. Onder Csaba ekképp nyilatkozott erről: „Mi most ott tartunk Nyíregyházán, illetve Szabolcsban élők, hogy bárhová megyünk az országban, azonnal letirpákoznak bennünket. Egy régi projekt, hogy ne találjunk új nevet magunknak, vállaljuk, hogy tirpákok vagyunk, próbáljunk egy pozitív brandet építeni a magunk irodalmi eszközeivel, ironikusan, játékosan, akkor ez másképpen fog csengeni.”

A mű megszületésének előzménye az, hogy a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház 2012 szeptemberében ünnepelte 30. évfordulóját annak, hogy önálló társulata van, s a színidirektor, Tasnádi Csaba úgy gondolta, hogy ezt helyi szerzők tollából származó művel „ünnepeljük” meg, olyannal, ami ide íródik, általunk és rólunk szól. A tirpákokról. A tirpák szó eredeti jelentése: a török korban elnéptelenedett Szabolcs megyei területekre beköltözött elmagyarosodott szlovákság (ön)gúnyneve. Még pontosabban: a Békés megyéből Nyíregyházára telepített tótajkú nép, amellyel a Felvidékről és külföldről jövő szintén tótajkú telepesek egybeolvadtak. Egyébként a szláv szó tűrőt, szenvedőt jelent. S a pejoratív értelme (sajnos): műveletlen, udvariatlan, faragatlan, otromba, hülye ember; nyíregyházi ember.

Vajon lehetséges némileg a jelentés és főleg a hangulat meg-, illetve visszaváltoztatása? A zenés komédia bűnüggyel, amelyben a valószerű keveredik a valószerűtlennel, azt igazolja, hogy igen. A Tirpákia a címben nem véletlenül alliterál a móriczi Tündérkerttel. A helyiek mindig is tiszteletben tartották ezt a népcsoportot, mivel Vietórisz József: Tirpákok címmel 1939-ben klasszikus hexametereken gördülő eposzt írt, Mizser Lajos pedig 2000-ben a Tirpák vezetéknevek címmel monográfiát. Most pedig a Nyíregyháza-mítosz új fejezete született, egy posztmodern komédia a szerethető tirpákokról. A műben a kormányzó titkára így jellemzi őket: „Tótmagyarok. Békésből idehívott farmerek. Lóbolondok. Csak a munka meg a takarékoskodás érdekli őket.”. Mire a kormányzó: „Reménytelenül józan életprogram.” A betétdalok hasonlóan önironikusan szólalnak meg, például a főszereplő, Laura így fakad dalra: „Ó, vérvörös rúzs tirpák tangó / Gyere és eméssz el, istállószagú szerelemmel / És aztán tölts még abból / A nyíri vinóból / Hisz csalfa a szerelem, mint a bor.” Legyen tehát Tirpákia Tündérkert!

 

 

Új hozzászólás