Először az Élet és Tudománynak írt, azután az akadémiai helyesírási portálnak, végül győzött: a 2015-ös szabályzat szójegyzékében már ez szerepel: transzilvanizmus. De haladjunk sorjában! (A dokumentumokat Balázs Imre József bocsátotta rendelkezésünkre.)
–
2003 Első levél a transzról
Tisztelt Grétsy László, tisztelt Holczer József!
Balázs Imre József vagyok, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Irodalomtudományi Tanszékének tanársegéde, a Transzszilvanizmus nevet viselő tantárgy oktatója. 1999 óta a Korunk irodalmi rovatát is szerkesztem.
Nem jelentkeznék, ha az Élet és Tudomány március 28-i számában nem került volna újra terítékre a „transzszilvanizmus” írásmódjának kérdése, olyan megvilágításban, amellyel több érintett irodalmár- és nyelvészkollegámmal együtt nem érthetünk egyet. Transsz… vagy transzsz…? című cikkében Holczer József többek között a „transszibériai”, illetve a „transszilván” írásmódok hibás voltát igyekszik bizonyítani, egyértelmű analógiát tételezve a két, példaként említett szó írásmódja között. Azt rögtön előrebocsátanám, hogy egyetértek Holczer Józseffel abban, hogy az általa kifogásolt írásmódok valóban hibásak. A továbbiakban amellett szeretnék érvelni, hogy a két szó írásmódja mégsem tekinthető analógnak, egyszersmind pedig, az érvényben levő Helyesírási kéziszótár által javasolt változat ellenében is, a „transzilvanizmus” írásmód mellett próbálnék néhány érvet felhozni.
A Korunk 2000. júliusi számában Péntek János nyelvészprofesszor meggyőzően foglalta össze az írásmód előzményeit, utalva arra, hogy a kifejezés kodifikációja, szótárakba való illesztése korábban „gyanús ideológiai tartalma” miatt a rendszerváltás utáni évekre maradt. Ekkorra már több változatban terjedt el a terminus írásmódja, a leggyakrabban használt főváltozat azonban, amely az erdélyi kiadású irodalomtankönyvekben, kézikönyvekben (így például Kántor Lajos és Láng Gusztáv több kiadást megért Romániai magyar irodalom 1945–1970 című irodalomtörténetében is) a „transzilvanizmus” lett. A gondolatkör mindmáig egyetlen monográfusa, Pomogáts Béla szintén egyetlen sz-szel írta könyve címében a szót, igaz, ő kissé archaizálva a „transzilvánizmus” változatot használta. (L. Pomogáts Béla: A transzilvánizmus. Az Erdélyi Helikon ideológiája. Bp., Akadémiai, 1983.) Ezzel az írásmóddal kapcsolatban annyit jegyeznék meg csupán, hogy talán az orgánum–organizmus–organikus és az ehhez hasonló írásmódok logikája mentén lehetne átírni „transzilvanizmus”-sá.
Ehhez képest meglepetésként érték az irodalomtörténészeket, könyvkiadókat a Helyesírási kéziszótár 1991-es kiadásába felvett transzszilvanizmus, transzszilvanizmusa szóalakok. A továbbiakban természetesen számos kiadó, szerkesztő a kodifikált változatot igyekezett követni Magyarországon és Erdélyben egyaránt, de akadtak olyan kiadványok is, amelyekben továbbra is az egyszerűbb, transzilvanizmus változat jelent meg.
Csupán helyesírás vagy annál több? című, említett Korunk-cikkében Péntek János egyrészt felhívja a figyelmet az Idegen szavak és kifejezések szótárának latinos, de egyetlen s-szel írott Transylvania szóalakjára. (Ehhez hozzá lehetne tenni például a közkézen forgó, Országh-féle angol–magyar szótárak azonos szóalakját.) Másrészt felveti, hogy a transzjordániai vagy transzszibériai szavak használata jelentősen eltér a viszonylag elhomályosult transzszilvánétól. Az analógia a két összetétel között ott sántít tehát, hogy míg a második összetevő (a Szibéria, Jordánia, avantgárd stb., lehetne gyarapítani a példákat) önmagában is használatos az előbbi esetben, a „Szilvánia” vagy „szilvanizmus” önmagukban nem használatosak. Ez is jelzi az összetétel elhomályosult jellegét.
Az érvényben levő Helyesírási kéziszótár tehát a szóelemző írásmód logikája mentén lemondott egyrészt az „egyszerűsítő írásmód” elvéről ebben az esetben, ugyanakkor, ha úgy tetszik, a „hagyományos írásmód” elvéről is, amennyiben elvetett egy viszonylag széles körben (és ami fontos: szakmai körben is) leülepedett írásgyakorlatot. Saját álláspontom ebben az esetben megegyezik a Péntek János professzoréval, aki így zárja cikke gondolatmenetét: „a késői kodifikáció szembekerült egy viszonylag leülepedett írásgyakorlattal, azaz a nyelvhasználattal: a transzszilvanizmus a transzilvanizmussal. (…) Magam fontos eredménynek tartom, hogy a szó végre bekerült a helyesírási szótárba, saját írásgyakorlatomban követtem is a szótár ajánlását, őszintén szólva egyre kevesebb meggyőződéssel. Ugyanis a gyakorlaton, a hagyományon kívül fontosnak érzem az egyszerűség szempontját is. (…) A szabályozás nem örök időkre szól. Elképzelhető, hogy a helyesírási szótár következő kiadásaiban a szerkesztők az általánosabb és nagyobb múltú gyakorlathoz igazodnak.”
A probléma megnyugtató megoldását valóban abban látnám magam is, ha a kérdéses szó írásmódját a létező szakirodalom áttekintésével, a felvetett álláspontok figyelembe vételével újratárgyalná a helyesírási szótár szerkesztőbizottsága. Ezúton ajánlanám tehát a problémát a széleskörű szakmai nyilvánosság figyelmébe. A javaslatom röviden így összegezhető: transzszibériai, de transzilvanizmus.
Tisztelettel: Balázs Imre József, Kolozsvár, 2003. május 22.
–
2013 Újabb levél a transzról (Nyelvtudományi Intézet)
Jó napot kívánok!
A transzilvanizmus/transzszilvanizmus szó írásmódjával kapcsolatban szeretnék szakvéleményt kérni. A probléma személyesen érint, ugyanis a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen a Transzszilvanizmus című tantárgy oktatója vagyok, ugyanakkor nem értek egyet a szónak ezzel az írásmódjával.
Alább beiktatom egy 2003-ban a tárgykörben írt olvasói levelemet, amelyet az Élet és Tudomány szerkesztőségéhez írtam egy cikk kapcsán, amely a transzszilvanizmus írásmódját a transzszibériai szó írásmódjával tartotta analógnak. Az olvasói levél végül nem jelent meg, bár beérkezéséről visszajelzést kaptam.
Csatolom ezen kívül Péntek János nyelvészprofesszornak a Korunk 2000. júliusi számában ezzel kapcsolatban megjelent (olvasói levelemben is hivatkozott) írását, illetve a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon 2010-es kiadásának transzilvanizmus-szócikkének első oldalát (a szócikket Dávid Gyula fogalmazta), amely a szó írásmódjának problematikusságára hívja fel a figyelmet.
Tisztelettel, Dr. Balázs Imre József egyetemi adjunktus, BBTE Kolozsvár Magyar Irodalomtudományi Intézet
–
2015 A magyar helyesírás szabályai: transzilvanizmus
Szakirodalmi tájékoztató és megjegyzés:
Péntek János írása időközben egy kötetébe is bekerült, elektronikus formában itt elérhető: http://adatbank.transindex.ro/inchtm.php?akod=1719
Dávid Gyula transzilvanizmus-szócikke a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon 2010-ben megjelent kötetéből itt olvasható elektronikusan: http://lexikon.kriterion.ro/szavak/4785/
Az elektronikus változatból viszont lemaradt az a(z egyébként szerintem tárgyi tévedést (az 1999-es dátumot) tartalmazó) lapalji jegyzet, amelyik a szimpla sz-es írásmódot indokolja a Lexikonban. Az, hogy Dávid Gyula a Lexikonban szembement az akkoriban még kodifikált „transzszilvanizmus” szóalakkal (pontosabban: visszatért az 1989 előtt általános szóalakhoz), mintegy utólag is igazolta Péntek János tanár úr cikkben kifejezett aggodalmát: „Külön transzilván helyesírást, gondolom, senki nem óhajt.” Azt gondolom, az új szabályozás folytán ezt sikerült megnyugtatóan rendezni.
Csak gratulálni szeretnék, ha későn is, hogy sikerült a transzilvanizmus szó hagyományos helyesírásának visszaállítása hagyományos formájába. Jómagam saját írásaimban soha le nem írtam szsz-vel, mert ilyen fogalom egyszerűen nincs az erdélyi irodalomban. Dávid Gyula a Látónál is felvetette dilemmáját anno, neki is azt mondtam, nyugodtan írja csak hagyományosan. A Lapban sem szívesen hagytam benne a szövegek utolsó gondozójaként, de afelől nemcsak én határoztam. Sajnos van olyan sajtótermék, amely ma is a duplázást használja. Remélem, leszoknak róla.