Skip to main content

A képlet

- 2017. 03. 20.

Rendt Elvinders erre a megállapítására igen korán rájött, alig múlt 16 éves. Igaz, a képlet elfogadtatása mind a mai napig nem történt meg maradéktalanul, hiszen a szakmában jelentős azoknak a kételkedőknek a száma, akik nem értenek egyet a végeredménnyel, sőt, akadnak olyanok is, akik szerint már az első betűjelekkel és számokkal kapcsolatban is komoly gondok merülnek fel.

Nézzük meg alaposabban: R4. Mindannyiunkban megfogalmazódik a kérdés, hogy vajon az „R” mit jelöl, de nem ez a lényege a levezetésnek. Rendt Elvinders szerint az a fő baj az emberiség jelentős hányadával, hogy folyton okoskodni akarunk, előtérbe helyezve saját véleményünket, ezáltal elnyomva az esetleges ötletes felvetéseket, jó megoldásokat.

Az R4 pontos meghatározásához tehát nem a nagyhangú tömeghez kell fordulnunk, hanem magához a halk szavú, komoly szakmai múlttal rendelkező Rendt Elvindershez. A probléma viszont az, hogy Rendt Elvinders jelenleg már nem erősíti az élő tudósok táborát, így mégiscsak a kétkedő szkeptikusok közül kell megszólaltatnunk valakit, aki legalább nagyvonalaiban ismeri a híres Rendt Elvinders munkásságát. Szomorú, de erre a hálátlan feladatra mindeddig nem akadt megfelelő jelentkező, ugorjunk hát a képlet végére, hátha világosabban látjuk a dolgot: DST9.

Sajnos nem lettünk okosabbak, ez még bonyolultabbnak tűnik. Rendt Elvinders, ha élne, büszke lenne ránk, amiért ismét elővettük nagyszerű képletét, de egyben csalódott is, mivel látná, hogy tényleg nincsen kulcsunk az ő képletekben kifejezhetetlen zsenialitásához.

 

Nincs hozzászólás!

Your Email address will not be published.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

x