Kisvárdai színházi fesztivál
Színház és nyelv 28.

2017.01.25.nincs hozzászólás

Látszólag ennél rosszabb időpontra nem is lehetett volna időzíteni ennek az írásnak a megjelentetését, hiszen a Magyar Színházak 28. Kisvárdai Fesztiváljának már régen vége, és bizony a 29.-ig is aludni kell még jó néhány hónapot.

Néhány hete olvastam el a nyomtatott formában újra megjelenő Színház folyóirat 2016. év 10-es számában az Ennyi elég? című, Határon túli magyar színházak Magyarországon alcímű írást. A cél eszmecsere kezdeményezése a határon túli magyar színházi alkotók bevonásával, még pontosabban nyolc kérdésre adott válasz összesítésével, amelyet Nánay István végzett el. E kérdések közül csak kettőt emelek ki ezúttal: Kap-e annyi odafigyelést egy kiváló határon túli előadás, hogy elérje a szakmai ingerküszöböt, mielőtt elhalna az otthoni, általában tíz-tizenötös játszási szériában? Láthat-e annyi határon túli előadást a magyarországi néző és szakma, hogy elkapja az ízét, megtanulja a nyelvét, hogy kiépüljön ezen színházak magyarországi közönsége?

Őszintén szólva, kissé meglepett két válaszadó nyilatkozata. Az egyik Gáspárik Attiláé, a Marosvásárhelyi Színház igazgatójáé: „Kisvárda jelenlegi formájában egy fesztiválparódia, tehát ott is újra kéne gondolni a szakmaiságot.” A másik Nánay Istváné: „Azt, hogy például ez utóbbi miként teljesül [ti. a társulatok és művészek közötti kapcsolat és csere], jól jelzi, mivé lett a találkozás kiemelt fórumának tekinthető Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja, amely ma már sem a fenntartónak, sem a városnak, sem a hazai szakmának, de még a résztvevőknek sem szívügye.” Súlyos szavak, és bizonyára van benne igazság, de közhelyszerűen ismert: semmi nem fekete és fehér. És egy nagyon fontos „tényező”’ hiányzik mindkét kritikából: a közönség. Írhatnám fellengzősen és némi patetizmussal: a nagybetűs közönség. Valahogy nem értem, miként maradhattak ki ők. Akik szeretik és várják ezt a fesztivált. Szerintem nem annyira öncélú egy színházi fesztivál, ahogy a fenti nyilatkozók ezt kijelentik. Egyedül Kelemen Kinga, a kolozsvári GroundFloor Group ügyvezetője árnyalta némiképpen a helyzetet: „A Kisvárdai fesztivál nem tudja a saját közönségét meghazudtolni (és miért is kellene így tennie): a város minden lelkesedésével együtt nem bírja el ezt a fesztivált, sem anyagilag, sem másként”. Elolvasva ezeket a nyilatkozatot, kicsit több mint nézőként (az első fesztivál óta rendszeres látogatója vagyok, és írok az előadásokról nem kritikát, hanem ismertetést) most már még jobban szurkolok ennek a fesztiválnak. Természetesen elfogultan is, hiszen szülővárosom rendezvényéről van szó. És külön örültem a hírnek, amelyet nemrég olvastam a neten:

„Felújítás miatt egy színházzá átalakított cirkuszi sátorban tartják meg a június 16. és 25. között megrendezendő Magyar Színházak 29. Kisvárdai Fesztiváljának bizonyos előadásait. Balogh Tibor, a rendezvény művészeti tanácsadója elmondta, az eddigi fesztiválok központi helyszínéül szolgáló kisvárdai vár területét régészek veszik majd birtokba, hogy elvégezzék a vár rekonstrukcióját megelőző feltárást. A tanácsadó kifejtette, hosszas megoldáskeresés végén a napokban dőlt el, hogy Fekete Péter miniszteri biztos, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója a kisvárdai fesztiválszervezők rendelkezésére bocsát egy színházzá átalakított cirkuszi sátrat. Balogh Tibor ezzel kapcsolatban megjegyezte, a sátorszínház nem hagyományok nélküli Magyarországon, a Vígszínház társulata az 1993/94-es évadát a budapesti Nyugati pályaudvar mellett felállított sátorszínházban játszotta végig, Fekete Péter pedig a Békéscsabai Jókai Színház számára tervezett és építtetett – telepíthető előadáshelyszínként – egy ilyen sátrat. Az ígéretek szerint a kisvárdai konstrukció alkalmas lesz koncertszerű zenés darabok, külső helyszínre szánt előadások lebonyolítására, de bizonyos térelválasztó elemek berakásával akár művészszínházi stúdiódarabok helyszíneként is szolgálhat majd – tette hozzá. A fesztivál védnöki tisztségét Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter és Andy Vajna kormánybiztos vállalta el. A színházi előadásokhoz kapcsolódó Szakmai Klub egyik felkért hozzászólója Máté Gábor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, a Katona József Színház igazgatója lesz.”

Tehát a színházvezetők erős kétsége ellenére folytatódik tovább a fesztivál.

Visszatérve az általam írt előadás-, illetve fesztiválbeszámolókra, hadd idézzek néhányból: „Az most már tény, hogy Kisvárdán olyan színházkedvelő és -értő közönség kovácsolódott, amely már rászokott e nyár eleji szellemi pezsgésre és szórakozásra. Mindezt bizonyítja, hogy minden egyes előadáson megtöltötték a színházteremet, s minimum vastapssal jutalmazták a produkciókat.” (A szívvel értés művészete: Színház, Kelet-Magyarország, 1995. júl. 8.) „Minden város azzal tűnik ki a többi közül, azzal hívja fel magára a figyelmet, abból csinál történelmet, ami az adottságainak leginkább megfelel. Kisvárda színházból csinál történelmet immár ötödik éve.” (Színházból történelmet, Hármashatár, 1993. szept.) „A kisvárdai színházi találkozó eleget tett a megnyitón elhangzott jókívánságoknak. A végeredmény: tíz percig tartó vastaps, boldog színészek, elégedett nézők. Ennél jobb reklám nem is kellett az előadás-sorozatnak. A reklámhordozó pedig nem más, mint a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata által bemutatott Tamási Áron-mű, a Csalóka szivárvány.” (Telt házas siker Kisvárdán, Kelet-Magyarország, 1996. jún. 5.) És végül egy másik beszámolóból idézek: „Kisvárdán érződött, milyen az európai közönség: hajlékony, nyitott, befogadó. A kisvárdai közönség nézőkből állt, nem merev szobrokból.”

A határainkon túl a magyar szó fenntartója és katedrálisa a színház. Az szociolingvisztikai alaptétel, hogy minél inkább korlátozódik csupán az otthoni nyelvhasználatra az anyanyelv használata, annál inkább ki van téve az eltűnés veszélyének.

hgh

A kép forrása: http://www.programturizmus.hu/ajanlat-magyar-szinhaz-kisvarda-fesztival.html

Új hozzászólás