Pusztay János

Puszay János

Halmai Tamás

Halmai Tamás

Magyari Sára

Magyari Sára

Pomozi Péter

Pomozi Péter

Kövesdy Zsuzsa

Kövesdy Zsuzsa

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán

Minya Károly

Minya Károly

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Kisvárdai színházi fesztivál
Színház és nyelv 28.

2017.01.25.nincs hozzászólás

Látszólag ennél rosszabb időpontra nem is lehetett volna időzíteni ennek az írásnak a megjelentetését, hiszen a Magyar Színházak 28. Kisvárdai Fesztiváljának már régen vége, és bizony a 29.-ig is aludni kell még jó néhány hónapot.

Néhány hete olvastam el a nyomtatott formában újra megjelenő Színház folyóirat 2016. év 10-es számában az Ennyi elég? című, Határon túli magyar színházak Magyarországon alcímű írást. A cél eszmecsere kezdeményezése a határon túli magyar színházi alkotók bevonásával, még pontosabban nyolc kérdésre adott válasz összesítésével, amelyet Nánay István végzett el. E kérdések közül csak kettőt emelek ki ezúttal: Kap-e annyi odafigyelést egy kiváló határon túli előadás, hogy elérje a szakmai ingerküszöböt, mielőtt elhalna az otthoni, általában tíz-tizenötös játszási szériában? Láthat-e annyi határon túli előadást a magyarországi néző és szakma, hogy elkapja az ízét, megtanulja a nyelvét, hogy kiépüljön ezen színházak magyarországi közönsége?

Őszintén szólva, kissé meglepett két válaszadó nyilatkozata. Az egyik Gáspárik Attiláé, a Marosvásárhelyi Színház igazgatójáé: „Kisvárda jelenlegi formájában egy fesztiválparódia, tehát ott is újra kéne gondolni a szakmaiságot.” A másik Nánay Istváné: „Azt, hogy például ez utóbbi miként teljesül [ti. a társulatok és művészek közötti kapcsolat és csere], jól jelzi, mivé lett a találkozás kiemelt fórumának tekinthető Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja, amely ma már sem a fenntartónak, sem a városnak, sem a hazai szakmának, de még a résztvevőknek sem szívügye.” Súlyos szavak, és bizonyára van benne igazság, de közhelyszerűen ismert: semmi nem fekete és fehér. És egy nagyon fontos „tényező”’ hiányzik mindkét kritikából: a közönség. Írhatnám fellengzősen és némi patetizmussal: a nagybetűs közönség. Valahogy nem értem, miként maradhattak ki ők. Akik szeretik és várják ezt a fesztivált. Szerintem nem annyira öncélú egy színházi fesztivál, ahogy a fenti nyilatkozók ezt kijelentik. Egyedül Kelemen Kinga, a kolozsvári GroundFloor Group ügyvezetője árnyalta némiképpen a helyzetet: „A Kisvárdai fesztivál nem tudja a saját közönségét meghazudtolni (és miért is kellene így tennie): a város minden lelkesedésével együtt nem bírja el ezt a fesztivált, sem anyagilag, sem másként”. Elolvasva ezeket a nyilatkozatot, kicsit több mint nézőként (az első fesztivál óta rendszeres látogatója vagyok, és írok az előadásokról nem kritikát, hanem ismertetést) most már még jobban szurkolok ennek a fesztiválnak. Természetesen elfogultan is, hiszen szülővárosom rendezvényéről van szó. És külön örültem a hírnek, amelyet nemrég olvastam a neten:

„Felújítás miatt egy színházzá átalakított cirkuszi sátorban tartják meg a június 16. és 25. között megrendezendő Magyar Színházak 29. Kisvárdai Fesztiváljának bizonyos előadásait. Balogh Tibor, a rendezvény művészeti tanácsadója elmondta, az eddigi fesztiválok központi helyszínéül szolgáló kisvárdai vár területét régészek veszik majd birtokba, hogy elvégezzék a vár rekonstrukcióját megelőző feltárást. A tanácsadó kifejtette, hosszas megoldáskeresés végén a napokban dőlt el, hogy Fekete Péter miniszteri biztos, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója a kisvárdai fesztiválszervezők rendelkezésére bocsát egy színházzá átalakított cirkuszi sátrat. Balogh Tibor ezzel kapcsolatban megjegyezte, a sátorszínház nem hagyományok nélküli Magyarországon, a Vígszínház társulata az 1993/94-es évadát a budapesti Nyugati pályaudvar mellett felállított sátorszínházban játszotta végig, Fekete Péter pedig a Békéscsabai Jókai Színház számára tervezett és építtetett – telepíthető előadáshelyszínként – egy ilyen sátrat. Az ígéretek szerint a kisvárdai konstrukció alkalmas lesz koncertszerű zenés darabok, külső helyszínre szánt előadások lebonyolítására, de bizonyos térelválasztó elemek berakásával akár művészszínházi stúdiódarabok helyszíneként is szolgálhat majd – tette hozzá. A fesztivál védnöki tisztségét Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter és Andy Vajna kormánybiztos vállalta el. A színházi előadásokhoz kapcsolódó Szakmai Klub egyik felkért hozzászólója Máté Gábor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, a Katona József Színház igazgatója lesz.”

Tehát a színházvezetők erős kétsége ellenére folytatódik tovább a fesztivál.

Visszatérve az általam írt előadás-, illetve fesztiválbeszámolókra, hadd idézzek néhányból: „Az most már tény, hogy Kisvárdán olyan színházkedvelő és -értő közönség kovácsolódott, amely már rászokott e nyár eleji szellemi pezsgésre és szórakozásra. Mindezt bizonyítja, hogy minden egyes előadáson megtöltötték a színházteremet, s minimum vastapssal jutalmazták a produkciókat.” (A szívvel értés művészete: Színház, Kelet-Magyarország, 1995. júl. 8.) „Minden város azzal tűnik ki a többi közül, azzal hívja fel magára a figyelmet, abból csinál történelmet, ami az adottságainak leginkább megfelel. Kisvárda színházból csinál történelmet immár ötödik éve.” (Színházból történelmet, Hármashatár, 1993. szept.) „A kisvárdai színházi találkozó eleget tett a megnyitón elhangzott jókívánságoknak. A végeredmény: tíz percig tartó vastaps, boldog színészek, elégedett nézők. Ennél jobb reklám nem is kellett az előadás-sorozatnak. A reklámhordozó pedig nem más, mint a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata által bemutatott Tamási Áron-mű, a Csalóka szivárvány.” (Telt házas siker Kisvárdán, Kelet-Magyarország, 1996. jún. 5.) És végül egy másik beszámolóból idézek: „Kisvárdán érződött, milyen az európai közönség: hajlékony, nyitott, befogadó. A kisvárdai közönség nézőkből állt, nem merev szobrokból.”

A határainkon túl a magyar szó fenntartója és katedrálisa a színház. Az szociolingvisztikai alaptétel, hogy minél inkább korlátozódik csupán az otthoni nyelvhasználatra az anyanyelv használata, annál inkább ki van téve az eltűnés veszélyének.

hgh

A kép forrása: http://www.programturizmus.hu/ajanlat-magyar-szinhaz-kisvarda-fesztival.html

Új hozzászólás