Hartay Csaba

Oszlopcsarnok Nyelvemre harapva 71.

2016.11.20.nincs hozzászólás

Volt egyszer egy kisfiú, aki azon aggódott, hogy talán nem elég vicces.

Hehe, mondta a többieknek kényszeredetten, akik rögtön megnyugtatták, ez elég viccesnek számít, hogy hehe, hehe, mondták mindannyian a bizonytalan kisfiúnak. Az igazi gondok akkor kezdődtek, amikor a kisfiúval egy szomorú hírt közöltek. A központból érkezett a hivatalos levél, hogy a kisfiú egy alkalommal bizonyítottan nem volt vicces. Az értesítő elolvasása után a kisfiú arcára ráfagyott a mosoly, mint egy oszlopcsarnok. A többiek kárörvendő röhögésben törtek ki, hehe, kiskomám, ezek a komoly dolgok, froclizták a kétségbeesett kisfiút, aki összekapta magát, és nyomban elsütötte a világegyetem legerősebb poénját. Itt sajnos nem tudom megjeleníteni a viccet, egyrészt a szerzői jogok miatt, másrészt pedig olyan elementáris erővel hatna, mint negyven Fekete László egy ezer férőhelyes csirkeól felszámolása után. Maradjunk csak a kisfiú enyhébb poénjainál, semmi megerőltető, hehe. Közben kiszaladtam megnézni a postaládámat, jött egy sürgős értesítő a központból, hogy ez az írás nem eléggé vicces, ezért mihamarabb fejezzem be. Jó vicc, a kisfiú földet- és egetrengető humora után egyszerűen képtelenség labdába rúgni. És én, aki a gyermekkori grundon mindig csak kapus voltam, eleve hátránnyal indulok mindenféle megmérettetésen. Közben megint kiszaladtam megnézni a postaládámat, a kisfiú ügyvédjétől megérkezett az értesítés, hogy engedélyezik a világegyetem legerősebb poénjának közzétételét. Ha pár perccel hamarabb küldik, ki is fért volna.

Új hozzászólás