Skip to main content

Szerény kérés honunk szorgos tanáraihoz!

- 2016. 10. 15.

Rovatom, a Szólásmentés, melyet épp két éve indítottam útjára, címében is sugallta, nem csupán művelődéstörténeti érdekességeket kíván egybegyűjteni Európai nyelvi tájairól, hangsúlyosan beleértve a teljes magyar nyelvterületet, nemcsak friss szólásgyűjteményeket szeretne köszönteni, hanem a maga szerény módján, a világhálón keresztül arra is megpróbálja majd felhívni a figyelmet, hogy közmondásaink, történelmi múltunkban gyökerező szólásaink lelki- és nyelvi többletet kínálnak mindennapjainkban. Éljünk kedves kis faluban, kisvárosban vagy akár Budapesten. A magunk és mások napját is megvidámítani képes, helyes és találó idiómahasználat nélkül nincs nyelvtudásunknak igazi mélysége, és nélküle nincs teljesértékű anyanyelvhasználat sem. Idiómakincsünk történeti korokon át rostálódott, máig megőrzött legjava azonban egyre inkább feledésbe merül, egyre többfelé kiszorul az élő nyelvhasználatból (a ma is javarészt mezőgazdaságból, pásztorkodásból élő közösségeket nem számítva). Ezért is döntöttem anno a Szólásmentés rovatcím mellett: jelzésként, hogy nem pusztán filológiai, közművelődési érdekű terv része e rovat, hanem – legalább egy szakmai internetes rovat lehetőségeihez mérten, a cselekvésé is.

A magyar nyelv történetében számos felhívás érkezett már tudományos népköltészeti gyűjtésre 1782 óta. Azóta a gyűjtést jeles elődeink sokszorosan elvégezték. Ha ma végigtekintünk Baranyai Decsi János 1598-as bártfai Adagiorumjának közmondásaitól a 2016-ig megjelent frazeológiai műveken, könyvtárnyi irodalmat látunk. További gyűjtésre most, nem számítva persze a velünk élő folklórjelenségek újabb és újabb szólásgyümölcseit, nincs szükség. Annál inkább szükség lenne helyzetértékelésre, világos látásra: hol, milyen korú fiatalok mennyire ismerik, mennyire tudják/akarják/merik/félik használni nemzeti szóláskincsünk elemeit. Keressük az okokat, nem hallgatjuk el a bajokat. Előremutatni, „szólást menteni”, akkor tudunk, ha világosan látjuk a bajokat, mai idiómahasználatunk-sajátosságait.

Ez utóbbi, tehát mai, köznapi idióma-használatunk felmérése érdekében fordulok hát, minden kedves, magyar nyelvterületen élő-tanító-alkotó tanárkollégámhoz, remélve, hogy ma is sokan tartják szívügyüknek szólásaink, közmondásaink, jövőjét! Segítsenek azzal, hogy elkérik tőlem a felmérés kérdőívét, és annak kitöltésére legalább egy osztályukkal szánnak harminc percet. A kérdőív kitöltése – két oldal – szórakoztató és tanulságos, egyáltalán nem izzadságos, unalmas munka!

Statisztikai szempontból mértékadó mennyiségű adatra, tájilag is tagolható és értelmezhető mennyiségű adatmennyiségre van szükségem, mely lehetőséget teremt a különböző településtípusok és közösségi szituációk (főváros, nagyváros, kisváros, falu, szórt településszerkezet; tömbmagyarság, szórványmagyarság) eltérő nyelvi helyzetének értékelésére. Segítő kollégák jelentkezését a szolasmentes@gmail.com címen várjuk. E címről kapják a pdf-formátumú kérdőíveket is. A visszaküldés módját esetenként ugyanitt egyeztetjük majd.

Végezetül engedjék meg, hogy szerény kérésem az erdélyi magyar nyelvtudomány egy jeles és emblematikus alakjának, Szabó T. Attilának ide kívánkozó szavaival zárjam:

„Minden egészséges nemzeti magasműveltségnek a népi műveltségből kell kiindulnia és gyökereivel e műveltségbe kell kapaszkodnia még akkor is, mikor ez már nem él ugyan, de a kutatók, gyűjtők, hagyománymentő és a tudósok rendszerező munkája révén megmentett tárgyak, leírt szövegek, felvett és lejegyzett dallamok meg egyebek alakjában még előttünk áll. […] Igazi nemzetnek csak azt tartom, amely első, elengedhetetlen lépésének a maga népi műveltségének minél tökéletesebb megismerését tekinti…”

Tegyünk együtt szólásaink, közmondásaink, egész anyanyelvünk szebb jövőjéért, támogassák cselekvő részvételükkel e felmérés sikerét!

Nincs hozzászólás!

Your Email address will not be published.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

x