Érzékenyítés a színpadon
Színház és nyelv 24.

2016.09.25.nincs hozzászólás

Tasnádi Csaba, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház korábbi igazgatója az egyik interjúban így nyilatkozott: „Ádám Ottó tanárom arra hívta fel hajdan a figyelmünket, hogy próbáljunk meg olyan előadásokat rendezni, amelyekről még a buszmegállóban is beszélnek az emberek.”

Hát, ha még tovább is! Velem ez történt meg A pillangók szabadok című előadás megtekintése után. Pontosabban magammal beszélgettem, azaz gondolkodtam, és megállapítottam, hogy igen sokrétegű a mű, valamint a jellemek fejlődése is izgalmassá teszi. Mikor szakadhat ki a „mamahotelből” egy fiatal? És ha történetesen vak? Hogyan engedje el az anya, tudván, hogy nagyon félti? Vajon vállalja-e egy fiatal tizenéves lány a felelősséget egy vak fiúval való párkapcsolatban? Többek között ezeket a kérdéseket teszi fel a darab, amely egy vak fiú és egy szertelen ifjú színésznő románca. Egyébként remek filmes adaptációja is elkészült Goldie Hawnnal a főszerepben. A nyíregyházi Művész Stúdióban az MJ Produkció első előadása volt a romantikus vígjáték.

apillangokszabadok

Egy elbűvölően kedves-szomorú történet tehát egy vak fiúról, aki anyja fojtó védelmezése alól kiszakítva magát önálló életet akar élni egy piciny albérleti szobában. Itt a sors a szomszédságába sodor egy szerencsétlen sorsú fiatal lányt, Jillt, aki ledér anyjától és a rideg valóság elől menekülve színésznőként szeretné a boldogságát megtalálni, de csak a férfiak játékszerévé válik. Don elit családból származó fiatalember, aki anyja nyomasztó szeretete elől költözött el otthonról. Egyetlen vágya, hogy bebizonyítsa, képes megállni a saját lábán. Első lépésként bérel egy szobát, ahol egyedül élhet. Don és Jill bérelt szobáját egyetlen ajtó választja el egymástól. Ami kinyílik… Ismeretségük, barátságuk, szerelemmé növi ki magát.

A történet folytatása más írásra tartozik, a Színház és nyelv rovatban arra kívánom felhívni a figyelmet, hogy az érzékenyítés, azaz a másság, jelen esetben a sérültség iránti elfogadás fejlesztése, a toleranciára nevelés és a nyitottság kialakítása ilyen módon és helyen is történhet. A színpadon. És ami még fontosabb: miként viszonyul önmagához, hogyan, milyen nyelvi eszközökkel irányítja a kapcsolatait és a hozzá való viszonyulást egy vak fiatal. A legfontosabb, hogy humorral és csipetnyi öniróniával. Íme, az a párbeszédrészlet, amikor a lány számára kiderül, hogy a fiú vak. Jill éppen arról beszél, hogy képtelen magát elkötelezni.

Don: Megértem, de nem értek egyet. 
Jill: Akkor nem is érted igazán. Hogy lehet ez? Te tudsz valamit, amit én nem.
Don: Hogy érted ezt?
Jill: Például, hogy a hamu jót tesz az asztalnak, vagy mit tudom én. Ezért hamuzol folyton az asztalra?
Don: Elmozdítottad a hamutartót?
Jill: Itt van, ni!  Vak vagy?
Don: Igen.
Jill: Hogy érted, hogy igen?
Don: Úgy értem, hogy igen. Vak vagyok.
Jill: Ugyan már, ne ugrass!
Don: Dehogy ugratlak. Vak vagyok, mindig is az voltam.
Jill: Ténylegesen vak vagy? Nem csak rövidlátó?
Don: Gyári selejt. Semmit sem látok. 
Jill: Szent Isten! Remélem, nem mondtam semmi olyat, ami, ami…
………………
Jill: Szerintem, azért nekem mondhattad volna. Én legalábbis megmondtam volna neked.
Don: Hát … kíváncsi voltam, mikor jössz rá. Most már tudod. Most elájulsz?
Jill: Hogy tudsz evvel viccelődni?
Don: Nézd, az egyedüli, amitől a falra mászom, az a szánalom. Nem igénylem, és nincs rá szükségem.  Inkább nevessünk egy kicsit, ha lehet.
Jill: Nevessünk? A vakságodon?
Don: Dehogy, nem a vakságomon. Nem tudnád végre elfelejteni?
Jill: Nem könnyű. Te vagy az első vak az életemben.

Donnak ez a viszonyulási módja az állapotához megkönnyíti a kapcsolat kialakítását.

Jill: Don, nem gondoltam volna, hogy egy vak ember olyan lehet, mint  te.
Don: Nem mind olyan, mint én. Mindnyájan különbözők vagyunk. 
Jill: Úgy értem… mindig azt hittem, hogy a vakok olyan… hogy is mondjam… olyan kísértetszerűek.
Don: Hát persze! Nappal a zuhany csapján lógva fejjel lefelé alszunk, de ahogy besötétedik, szárnyra kelünk, és berepülünk bizonyos ablakokon. Ezeket hívjuk vakablaknak.
Jill: Nem, komolyan… Nincs a vakoknak hatodik érzékük?
Don: Nincs. De még ha hat érzékük lenne is, tulajdonképpen akkor is csak öt lenne, nem? A többi érzékem – hallás, tapintás, szaglás – talán valamivel fejlettebb, mint a tied, de csak azért, mert többet használom őket. Rájuk vagyok szorulva.

Tehát a vak ember is olyan, mint a többi, csak egy kicsit más.

Jill: Majd olvasok neked egyszer, jó?
Don: Jó, de ne érezd kötelességednek. Mondd, pornográf könyveid nincsenek?
Jill: Nincsenek.
Don: Kár, mert ez az egyetlen, amit nem nyomtatnak ki Braille-írással.

A darab nagyszerűsége a ragyogó párbeszédfordulatokban rejlik, és a már említett humorban. Ez utóbbi főként akkor „él”, amikor a látással kapcsolatos szófordulattal él Jill. Például a saját szobájára pillantva:

Jill: Jézus, oda ne nézz! Iszonyú disznóól!
Don: Nem fogok. Nem vagyok Jézus.
Jill.  Bocsáss meg!
Don: Hagyd már abba a bocsánatkérést!

S elhangzik az előadásban néhány igen megfontolandó gondolat is:

Az emberek azt hiszik, ha vak vagyok, akkor biztosan süket is lehetek.
Senki nem olyan vak, mint azok, akik nem akarnak látni.

Tanulság? Igen, van! Egyrészt: Nem szabad megkötni az ember szárnyalását! Másrészt: Ne legyünk érzelmi fogyatékosak!

Új hozzászólás