Pusztay János

Puszay János

Halmai Tamás

Halmai Tamás

Magyari Sára

Magyari Sára

Pomozi Péter

Pomozi Péter

Kövesdy Zsuzsa

Kövesdy Zsuzsa

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán

Minya Károly

Minya Károly

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

A Czuczor-Fogarasi szótár helye az európai nyelvkutatásban

2016.09.21.nincs hozzászólás

A magyar szótárírás fellendült a reformkorban. A legfontosabb szótárírási akadémiai tervet Czuczor Gergely és Fogarasi János hajtotta végre. Mikor azonban ez a szótár elkészült 1862-1874 között, az akkori Magyar Tudományos Akadémia ellenezte a megjelenését, elavultnak tartotta. Ez a Magyar Tudományos Akadémia jelenlegi álláspontja is.

A szótár rendkívül fontos munka, hiszen a magyar nyelv szótári elemeit gyököknek, vagy azoknak származékainak fogja fel. Így betekintést ad a magyar szavak valódi szerkezetébe. Czuczor és Fogarasi szerint a magyar gyökrendszer egyszótagú magyar gyökökből áll, amelyek a szótár alapjait képezik. Ezeknek a száma 2000-re tehető. Czuczor és Fogarasi érdeme, hogy ezeket a mintákat és azokat a szabályokat, amelyeket a gyökökre lehet alkalmazni, felfedezték. A gyökök különböző szabályok segítségével összekapcsolhatók, gyökhálózatokat eredményezve. A szótár egy modern vállalkozás, mely az európai gyökalapú szótárírásban megállja a helyét.

Széchenyi István gróf (1791-1860), a magyar reformkor szellemi motorja azon a véleményen volt, hogy a magyaroknak legfontosabb feladata, hogy ázsiai népként bontakozzon ki Európában:„A’ magyar népnek nincs csekélyebb hivatása, mint képviselni – Európában egyedüli heterogen sarjadék – ázsiai bölcsőjében rejtező, eddigelé sehol ki nem fejlett, sehol érettségre nem virult sajátságit; […]’[1]

A szabadelvű Széchenyi és más, felvilágosult magyar nemesek arra törekedtek, hogy Magyarországot korszerűsítsék, méltó helyet adjanak az országnak a Habsburg Birodalomban. Széchenyi korszerűsítési programja nemcsak politikai-társadalmi kérdésekkel foglalkozott, hanem kulturális kérdésekkel is. A program kulturális részében a magyar nyelv foglalt el központi szerepet. A magyar nyelvnek olyan státuszt kellett biztosítani, mint a többi európai nemzeti nyelvnek. A magyar nyelvet arra a rangra kellett emelni, hogy hivatalos nyelvvé válhasson.

A reformkorig a latin volt Magyarország hivatalos nyelve. Széchenyi erőfeszítéseinek köszönhetően 1830 november 17-én felavatták a Magyar Tudományos Akadémiát. Az első elnöke a történész Teleki József gróf lett; Széchenyi maga alelnök lett; és a költő és szerkesztő Döbrentei lett az akadémia első titkára.

Döbrenteinek (1786–1851) nagy érdemei voltak a magyar nyelv és irodalom területén. Molière és Shakespeare munkáit fordította magyarra, 1814-ben megalapította a nagy tekintélyű Erdélyi Múzeum nevű folyóiratot. Döbrentei Széchenyi bizalmasainak egyike volt, és legbefolyásosabb tanácsadója a magyar nyelv és irodalom területén.

Akkoriban Nyugaton figyelemmel kísérték a magyar politikai és gazdasági reformokat. A nyugatiak keveset tudtak azonban arról, hogy Széchenyi és csoportja tanulmányozzák a magyar nyelvet. Kivételnek számított a brit tudós és diplomata, Sir John Bowring (1792-1872). A korai tizenkilencedik századi Magyarországnak különleges vonzerőt gyakorolt a brit nyelvészre. A politikai és gazdasági reformok liberális irányának mintája, amelyet Bowring lelkesen támogatott, Nagy-Britannia volt. A magyar protestáns egyházakat, amelyek sokat szenvedtek a Habsburg, katolikus ellenreformációtól, az európai reformáció legkeletibb bástyájának tekintették. Mivel a magyar különálló nyelv az európai nyelvek között, Bowring felfigyelt rá. Nem csoda, hogy az angol tudós tartós kapcsolatban állt a Széchenyiékkel. Bowring levelezett a Magyar Tudományos Akadémia tagjaival, főleg első titkárával, Döbrenteivel.[2]

Bowring 1830-ban közzétesz egy angol nyelvű versgyűjteményt Poetry of the Magyars címmel. A kötet előszavában néhány figyelemre méltó kijelentést tesz a magyar nyelvről. Szerinte a magyar önálló, nagyon régi nyelv.[3] Továbbá a magyar nyelv alig változott, és megtartotta ázsiai ősszerkezetét.[4] Végül Bowring azt állítja, hogy a magyar nyelv ősformái, gyökérszavai egyszerű és egyszótagú szótári elemekből állnak. Ezek az elemek végtelen mennyiségű új szótári elemet tudnak teremteni ragozás segítségével.[5]

Bowring kijelentései a magyar nyelvről tényleg figyelemre méltóak, hiszen 1830-ban ezek az elméletek a magyar nyelvről még Magyarországon sem voltak általánosan elfogadottak. Bowringnak a Poetry of the Magyars-ban tett kijelentéseiben visszhangzanak azok a vélemények a magyar nyelvről, amelyeket Széchenyi és köre vallottak a tizenkilencedik század huszas éveiben. Bowring tudása a magyar nyelv- és irodalomról nagy részben Döbrenteitől származott, ahogy a Poetry of the Magyars előszavában ezt hangsúlyozta is. Bowring egész életében foglalkozott a magyar nyelvvel és irodalommal.

Berzenczey László utazó, az 1848-49-es szabadságharc veteránja a tizenkilencedik század ötvenes éveiben Kőrösi Csomához hasonlóan próbálkozott eljutni Közép-Ázsiába. Utazása során találkozott Bowringgal, akit 1852-ben Nagy-Britannia hongkongi konzuljává nevezték ki. Bowring elmondta Berzenczeynek, hogy személyesen ismerte Kőrösi Csomát, nagyra értékelte nyelvészeti tudását. Berzenczeynek is kifejtette gondolatait a magyar nyelvről, amelyeket a Poetry of the Magyars című könyvében már közzétett. A magyar nyelv magából sarjad, logikai, majdnem matematikai szerkezettel bír.[6]

Az első magyar akadémiai szótár

1821-ben Teleki József gróf kezdeményezte, hogy szótárt szerkesszenek a magyar nyelvről. Ez a szótár Magyarország legnagyobb szótári projektuma lett a tizenkilencedik században. A Tudományos Akadémia két tagját, Czuczor Gergelyt és Fogarasi Jánost bízták meg, hogy írják meg ezt a szótárt. Czuczor Gergely (1800-1866) bencés szerzetes volt, romantikus költeményeket írt, az 1848-1849-es szabadságharc idején folytatott császárellenes, forradalmi tevékenysége miatt a kufsteini börtönbe zárták. Fogarasi János (1801-1878) nyelvész bíróként dolgozott a felsőbíróságon. Czuczor és Fogarasi tizenkét évig írták az Akadémiai Nagyszótár-t (a továbbiakban CzF-ként fogunk utalni a szótárra). Hat részben adták ki 1862 és 1874 között, 110.784 szócikket tartalmaz.

Czuczor és Fogarasi a szótár megírásához a következő négy alapelvet követték: összegyűjteni a magyar szavakat és szórészeket; megadni a nyelvtani tulajdonságaikat; körülírni jelentésüket; végül megállapítani a magyar szavak eredetét, etimológiáját a magyar gyökérszavak segítségével, összehasonlítani a gyökérszavakat más nyelvek gyökérszavaival. Ezért a CzF szótár értelmező, összehasonlító és etimológiai szótár egyben.

A szótár korszerű, mert Czuczorék leválasztják a toldalékokat, ragokat, jeleket, képzőket a gyökérszavakról. Szerintük a magyar gyökérszavak olyan szótári elemek, amelyeket nem lehet tovább bontani anélkül, hogy jelentésüket, hangformájukat elveszítsék. Czuczor és Fogarasi arra a következtetésre jutottak, hogy a magyar nyelv körülbelül kétezer egyszerű gyökérszót számlál. Ezek mind egyszótagúak, és sok más szó alapját képezik. Továbbá azt a következtetést vonták le, hogy a magyar ragozó nyelv, és sok raggal, képzővel rendelkezik. Szerintük a magyar nyelv több mint kétszáz képzőt, ragot számlál. Ebből nyolcvan egyszerű és egyszótagú. Ezek segítségével nagyon sok új szó képezhető.[7]

A magyar szavak eredetét Czuczor és Fogarasi a gyökérszavak segítségével vezették le. Czuczorék alaposan dolgoztak, mikor a magyar gyökérszavakat összehasonlították más nyelvek, nyelvcsaládok gyökérszavaival. Attól eltekintve, hogy minél több egyező gyökérszót vettek figyelembe – hangutánzókat mellőzve –, óvakodtak párhuzamok – mint például 150 szanszkrittal egyező gyökérszó – alapján a magyar nyelvnek ilyen-olyan rokonságot tulajdonítani. Szerintük a rokonsági kérdés még több, további kutatást igényel.

Német nyelvlaboratórium

A tizenkilencedik század második feléig alig volt valamilyen rendszeres kutatás a magyar nyelv és a finnségi nyelvek rokonsági kérdésében. Legfeljebb felületes, korlátozott nyelvi párhuzamokról volt szó, amelyeket bizonyítékként használtak arra a feltevésre, hogy a magyarok és a finnek ugyanabból a törzsből fakadnak, a magyar őshaza Európa vagy Szibéria északi részén terül el.

Ez a helyzet változott, mikor a magyarok 1849-ben elvesztették szabadságharcukat. Kiderült, hogy osztrák uralom alatt kell maradniuk. Tíz évig, 1849-től 1859-ig az osztrák kormányzó, Alexander Bach erős kézzel kormányozta Magyarországot. Az ő uralma alatt kemény germánosító politikát folytattak Magyarországon. Sőt 1858-ban azt tervezgették, hogy a németet tegyék a Tudományos Akadémia hivatalos nyelvévé.[8] Ez ellen Széchenyi is tiltakozott, attól félve, hogy az Akadémia eredeti célkitűzését, a magyar nyelv tanulmányozását, nem lehet megvalósítani.[9] A Bach-korszakban a magyar nyelv északi rokonságának gondolata teret hódított, főleg akadémiai körökben.

A jogász Hunfalvy Pál (1810-1891) fanatikus hirdetője lett annak a feltevésnek, hogy a magyar és a finn nyelv külön nyelvcsoportot alkotnak. Hunfalvy a felvidéki német kisebbséghez tartozott. Eredeti családnevét, a Hunsdorfer-t akkor magyarosította, mikor 1841-ben tagja lett a Magyar Tudományos Akadémiának. A békepárt parlamenti képviselője volt. Annak a békepártnak, amely ki akart egyezni a Habsburg-házzal. Hunfalvyt 1851-ben kinevezték a Magyar Tudományos Akadémia főkönyvtárosává. Ezt az állást haláláig, 1891-ig töltötte be.

Hogy Hunfalvyról miként vélekedtek akadémiai körökben, azt ő magától tudjuk meg. 1883-ban azt írta, hogy 27 évvel előbb, azaz 1856-ban, ismert, tekintélyes magyar nyelvészeket szólított fel arra, hogy támogassák az ő új folyóiratát, a Magyar Nyelvészet-et. Többen azonban erre nem voltak hajlandók, mivel akadémiai körökben azt suttogták, hogy az osztrák kormány lefizette Hunfalvy-t azzal a céllal, hogy a magyar nemzet becsületét szégyenítse meg az állítólagos finn rokonsággal.[10] Tény, hogy Hunfalvy Pál rögtön az akadémiai kinevezése után, 1851-ben támadásba lendült az Akadémiai Nagyszótár ellen. Hunfalvy azonban már nem volt képes a projektumot leállítani. Ehelyett azzal próbálkozott, hogy kiüsse a projektum tudományos alapjait:

”A’ kőszirtek, mellyekben a’ nyelvvizsgálás nálunk ütközik, leginkább a’ betűk jelentése ’s a’ szógyökök.[11]

„Valamelly nyelvnek szógyökeiről egyedűl a’ rokon nyelvek vizsgálatával együtt lehet okosan beszélni.”[12]

Hunfalvy ezzel azt akarta mondani, hogy a magyar nyelv gyökérszavai csak akkor számítanak az alapszókincshez, ha ezek a szavak előfordulnak rokonnyelvekben is, mint a finnben. Azok a magyar gyökérszavak, amelyeknek nincs megfelelője a rokonnyelvekben, szerinte jövevényszavak. Hunfalvy eleinte rokonnyelvnek tekintette az urál-altaji nyelvcsalád összes tagját, a tunguzt, mongolt, törököt, finnt.[13]

Reguly Antal és Budenz Josef, a német nyelvész, aki 1858-ban került Magyarországra, hatására Hunfalvy 1860 körül a magyar nyelv rokonságát leszűkítette az északi nyelvekre. Az 1861-ben közzétett Finn Olvasókönyvében Hunfalvy a finnt jelöli meg mint a nyelvrokonsági kérdés kutatására nézve legfontosabb nyelvet.[14] Hunfalvy álláspontja teljesen eltért az Akadémiai Nagyszótár elveitől, amelyeket ő „tudománytalan”-nak mondott. Ironikusan az ő nyelvkutatási programja egyáltalán nem volt ésszerű nyelvkutatás, de az agyonpolitizált, magyarellenes Bach-korszakban mégis sikerült ráerőszakolnia programját az Akadémiára. Hunfalvy a következő elveket vallotta: a magyar nyelv anyagát rekonstrukció nélkül kell bemutatni, ami azt jelenti, hogy a gyökérszavakról nem szabad leválasztani a toldalékokat, ragokat, jeleket, képzőket. Elvben minden magyar szótári elemnek meg kell adni a rokonnyelvi megfelelőjét. Végül a gyökérszók hamis tanát, mint „tudománytalan”-t el kell utasítani.

Míg Hunfalvy a magyar nyelv finn rokonságot bizonyító kutatás főbb vonalait vázolta fel, a program technikai kivitelezésével megbízta a német nyelvészt, Budenz Josefet, akit e célból hoztak 1858-ban Magyarországra. Huszonkét évesen még meg kellett tanulnia magyarul.[15] Budenz 1836-ban született a Német Birodalomban, Rasdorfban. Klasszikus nyelveket, összehasonlító indogermán nyelvészetet, orientalisztikát tanult a Göttingai Egyetemen. Göttinga volt valószínűleg a legalkalmasabb hely Európában, ahol a magyar nyelv északi rokonságát lehetett tanulmányozni. Alig száz évvel korábban német tudósok, akik a német-orosz akadémián és a Göttingai Egyetemen dolgoztak, ezt a kutatási vonalat már elkezdték. Hunfalvy 1861-ben Budenzet kinevezte a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjának és maga mellé vette a könyvtárba. Feladatául tűzték ki, hogy a magyart vezesse le egy hipotetikus finnugor ősnyelvből. Ez laboratóriumi modellkísérlet volt rekonstruált ősszavakkal, hangtörvényekkel, családfákkal az indoeurópai nyelvészet mintájára. A huszonöt éves Budenz Budapesten inkább más dolgokkal foglalkozott volna: „Az ember könnyen elveszíti kedvét Magyarországon, ha olyan haszontalan dolgokkal foglalkozik, mint a magyar nemzet nyelvének kutatása”.[16]

A magyar nyelv északi rokonságának kutatása nagy lendületet kapott, mikor Budenzet 1868-ban kinevezték a Budapesti Egyetemen a magyar-finn-ugor nyelvészet magántanárának. 1872-ben tanszékvezető lett az altaji összehasonlító nyelvészeti tanszékén.[17] Attól eltekintve, hogy a tanszék neve utalt mind a finnségi, mind a törökségi nyelvekre, Budenz kinevezése után főleg a magyar északi finnugor rokonításán dolgozott.[18] Emiatt az altaji összehasonlító nyelvészeti tanszékét úgy lehet tekinteni, mint az első finnugrisztikai tanszéket Magyarországon.[19]

 Gyökkeresés

A német polihisztor, Gottfried Wilhelm Leibniz volt az első európai tudós, aki alaposabban utánanézett a gyököknek, és kutatásaiban utalt a gyökök és a hangutánzók viszonyára. A tizenkilencedik század elején a gyökök és régebbi formáik keresése az akkor kibontakozó nacionalizmusok nemzetépítő programjának része lett. Főleg Németországban indult be ez a fajta kutatási tevénykenység, az indogermán ősnyelvre irányulva, amelyet a Schlegel testvérek fellépése óta a szanszkritban véltek megtalálni. A német kutatók azt tételezték fel, hogy a német nyelv ősgyökeit a szanszkrit segítségével lehet majd megtalálni, egyfajta nyelvi „rekonstrukció” útján. Ebben a munkában lényegében az egész tizenkilencedik század folyamán részt vettek olyan kimagasló német nyelvtudósok, mint Franz Bopp, Jacob Grimm, Max Müller, August Friedrich Pott és mások (lásd erről bővebben Morpurgo-Daviesnek a tizenkilencedik századi nyelvészet történelmét leíró könyvében (Morpurgo-Davies,1998). Az úgynevezett „romantikus” elképzelés, amely ennek a kutatásnak hajtóereje volt, felszínre hozta a különböző rokongyököket. Max Müller az Oxfordi Egyetemen megtartott, 1862-ben megjelent, „Vorlesungen über die Wissenschaft der Sprache” (Előadások a nyelvtudományról) című, nagy hatású előadásában 1700-ra teszi a szanszkrit gyökök számát. A tizenkilencedik századi német nyelvtudósok a kutatást nem nulláról kezdték, építhettek az európai nyelvészeti hagyományokra. Az ókori nyelvek leírásánál használatos volt a „radix”, amely megegyezik a gyök fogalmával. Ez a CzF szótár elkészülte után sem volt ismeretlen az európai nyelvészeti szakirodalomban. August Friedrich Pott 1887-es, az európai nyelvészet szakirodalmát tárgyaló könyvében a 23. oldalon megemlíti a CzF gyökszótárt, mint az akkori Magyar Tudományos Akadémia kimagasló teljesítményét. A korabeli nyugati nyelvészek tehát ismerték CzF gyökszótárát. Ez ellentétben áll a mai szakirodalommal. A mai nyugati nyelvészet szakkönyvei már nem ismerik a CzF szótárt, nem tesznek említést róla. Morpurgo-Davies 1998-as, a tizenkilencedik századi nyelvészet vívmányait megvitató kézikönyvében hiába keresünk utalást CzF gyökszótárára. Nem szerepel benne utalás erre a monumentális magyar szótárra.

CzF gyökszótára lényegében két hagyományra építkezett. A szótárban különböző helyeken előfordulnak utalások a fentebb említett német nyelvtudósokra, akik a tizenkilencedik századi nyelvtörténeti kutatásokban kulcsszerepet játszottak. Így a CzF nagyszótár címszavaiban bőven találunk utalást olyan, tizenkilencedik századi német nyelvészek munkásságára, mint Bopp, Grimm, Müller, Schleicher. Czuczor és Fogarasi a Karl Heyse-féle szanszkrit gyökszótárból merített 150 szanszkrit gyöknek tételezik fel magyar gyökpárhuzamát. Azt állítjuk, hogy Czuczorék ismerték az akkori európai szakirodalmat, amelynek mintájára elindult a magyar gyökszótár szerkesztése. De nemcsak európai, főleg német előzmények voltak ezen a téren, hanem magyarok is. Czuczor és Fogarasi megemlítik szótárukban, hogy nem ők voltak az elsők, akik a magyar nyelvre állítottak össze gyökszótárt. Az első ilyen szótárt Kresznerics Ferencnek tulajdonították. Kresznerics 1808-ban kezdett el dolgozni „A magyar szótár gyökérrenddel és deákozattal” című munkáján. A kétkötetes szótárt 1831-1832-ben fejezte be, tette közé. A Kresznerics-féle szótár gyökökre és „szóbokrokra” osztja be anyagát. Tehát minden gyökszó alatt megtalálhatóak a toldalékokkal ellátott származékai. A CzF szótár előfutárának a Kresznerics-féle szótárt tekintjük. Czuczorék azonban messze túllépték Kresznerics elméleti elveit és gyakorlati eredményeit.

Arra a kérdésre, hogy a felvilágosodás előtt voltak-e gyökszótár-kísérletek, nehezen tudunk választ adni. Baróti Szabó Dávid 1792-ben kiadott „Kisded Szótár”-a csak magyar szavakat sorol fel, anélkül, hogy a magyar gyökrendszer valamilyen formában visszaköszönne benne. Tudunk egy gyökszótár-kísérletről, amely Kalmár György nyelvfilozófushoz fűződik.  Kalmár nagyon sokat utazott Európában, és a tizennyolcadik század második felében virágzó egyetemi központokat – például a Leideni Egyetemet Hollandiában – látogatott meg. Nyilván az ottani „peregrináció”-ja alatt találkozhatott a „radix” fogalmával, amelyet a magyar szótárra ültetett át. Kalmár szótára, sajnos, nem maradt fenn, vagy nem került még elő, de több utalásból tudjuk, hogy „Lexicon Hungaricum”-nak nevezte. Kalmár verseiből megtudhatjuk, hogy a Lexicon Hungaricum-nak gyökszótár jellege lett volna. Szóbokrokba csoportosította azokat a toldalékokkal ellátott származékokat, amelyek egyértelműen ugyanazon a gyök alapján keletkeztek. Ilyen szóbokor a „virít, virág, virad, virrad, virraszt, virrogat”, amelyre Kalmár megjegyzi, hogy „ugyanama gyökértől származik”, tehát a „vir”-től. E gyök alapjelentése összefügg olyan jelentésekkel, mint a „növekedik, virul”, „napfelkelte, virradat” (lásd lentebb a ViR gyök és származékai gyökhálózatát).

Valószínűleg Kalmár sem az első, aki a magyar nyelv leírásához használta a gyököket. A peregrinus diákok – mint az erdélyi nyomdász, Tótfalusi Kis Miklós, aki amszterdami nyomdájában fáradozott azon, hogy kiadjon egy bibliafordítást magyar nyelven – a magyarra való bibliafordítás során használták a „radix” vagy a „gyök” fogalmát. Csernátoni Gyula erdélyi irodalmár 1894-es „Erdély féniksze” című tanulmányában megjegyzi Tótfalusi Kis Miklósról és bibliafordításáról – szerintünk helyesen –, hogy „A leírásnál a szavak gyökerének lehetőleg tisztán való megőrzésé”-re törekedett és „Mikor az egyes szavak leírási módját magyarázza: egyszersmind grammatikailag is elemzi őket; kikeresi gyökereit; vizsgálja a képzők és a ragok természetét s olyan általános szabályokat ad”. Fontos lenne ilyen szempontból ellenőrizni, feldolgozni a magyar bibliafordításokat. Ezt a feladatot a huszonegyedik századi magyar nyelvésztnek kellene felvállalnia.

Az egyszótagú magyar gyökök

A Czuczor-Fogarasi szótár, amely a magyar gyökök legteljesebb felsorolását adja, 2000 magyar gyököt különböztet meg.[20] A gyökök azok a szótári elemek, amelyeknek van saját hangtani, jelentéstani jellege, miután leválasztják a szótestről az összes toldalékot, azaz a ragokat, képzőket, jeleket. A magyarban következőképpen oszlanak meg az alap-gyöktípusok. (A V magánhangzó-t, a C pedig mássalhangzó-t jelöl, a nemzetközi jelölésnek megfelelően):

Az egyszótagú magyar gyökök

V: 19
VC: 335
CV: 146
CVC: 1500

A két hangból álló, VC vagy CV típusú gyökök száma 481 (<25%). A három hangból álló CVC típusú gyökök száma 1500 (75%). Az utóbbi típus kiválik a magyarban.

Nézzük először meg az egy hangból, magánhangzóból (V) álló gyököket. CzF számukat 19-re teszi. Íme az egész lista:

V: 19:
a, o: „távolra mutató”;
á1: „bámulási, szájtátó hang; előtéttel: bá, má”;
á2:  „kedélyhang”;
ë1, e, i: „közelre mutató”;
ë2: „kérdő szócska”;
e: „zárt: ěszik, ětet, ěhetik, ěb (evő, torkos állat), ěh vagy éh, ëhes vagy éhes, ebéd (evéd, evés) gyökeleme”;
i1, e: „közelre mutató”;
i2: „remegéssel járó félelmi hang”;
i3: „gyökeleme iszik, itat, icsar, iand, ihas, ihatik származékoknak”;
o1: „többféle kedélyállapot kitörő hangja, gyönge utólehhel”;
o2: „távolra mutató több szónak gyökeleme”;
ó1: melléknévképző, „gyökeleme o vagy a rokon távolra mutató o vagy a-val, t. i. ami ó az mint elmúlt, mint régi a jelentől vagy újtól távol van”;
ó2: ige, „alapérteménye szintén távolodás vagy távolítás; változattal ol: oltalom, alapérteménye szintén távolódás vagy távolítás”;
ö, ő: „a harmadik személynévmás elemhangja. A távolra mutató a, o vékonyhangu változata”;
u1: biztató hang: „u-szú; előlehvel: hu-szu”;
u2: kutyahang: „ug; el ü, ű téttel: bé, bő természeti hangokból: bég, bőg”;
u3: bagolyhang: „uhu”;
ú: távolra mutató: „úgy; rokon a távolító ó-val”;
ü, ű: „menésre, biztató, sürgető hang; előtéttel hü hangon kiáltozva hajt”.

Az egy hangú, magánhangzóból álló gyökök között a következő funkcionális osztályokat lehet megkülönböztetni: helyre, irányra, távolabbi személyre (a harmadik személy ennek számít, ö/ő) mutató gyökhangok: a, ë1, i1, o2, ú;  kérdést jelölő szócska: ë2; hangutánzó gyökök, ezek lehetnek valamilyen érzelmi állapotot kifejező hangok: á1, á2, i2, o1, u1, ü/ű, illetve állathangokat utánzó gyökök: u2, u3; az életben maradáshoz elemi szükségletek, azaz i3-, e- gyökelemek és származékai: inni/enni, ivászat/evészet stb.

Ezeknek az egyhangú, magánhangzóból álló gyököknek a szerkezete csupasz V. Az i3-, e- gyökelemekre nézve tehát nem szükséges feltételezni, hogy ezek bonyolultabb gyöktípusból származnak. A Hunfalvy, Budenz elméletét követő nyelvészet viszont pont ez teszi. Mivel a finnugor ősnyelv gyöktípusai igazodnak a finn nyelvhez, ezeket az egyszótagú, egy hangú, magánhangzókból álló gyöktípusokat egy sokkal bonyolultabb, két szótagú gyöktípusból szokták levezetni. Ez azért van, mert a finnségi alap gyöktípus két szótagú, azaz CVCV.[21] Ezt a gyöktípust fogadták el – tegyük hozzá: önkényesen – a finnugrizmus művelői, mint a finnugor alapnyelvnek az alap-tőtípusát: *CVCV. Így a finn juoda „inni”, syödä „enni” főnévi igenevek alaptöveit következőképpen rekonstruálják: a –da/ főnévi igenévképző; a juo, syö kétszótagú alaptő: ju-o; sy-ö. A Rédei-Lakó-féle A magyar szókészlet finnugor elemei a következő finnugor alapalakokat adja meg e finn szótövek esetében:[22] juo < *juke, *juγe; syö < *sewe, *seγe.

A magyar megfelelői ezeknek a finn juo, illetve syö szótöveknek az iszik, eszik szótári elemek. Ha lehámozzuk az igeképzőket, akkor maradnak az i-, illetve e- egyhangú magánhangzóból álló gyökök. Toldalékkal, képzéssel, ragozással újabb szótári elemeket alkothatunk e gyökelemek segítségével: ittam/ettem; ital/étel, ivászat/evészet stb. Teljesen önkényesnek – és emiatt tudománytalannak – tartjuk azt a finnugrizmusban erőltetett eljárást, hogy az alapszókincshez tartozó egy magánhangzós magyar alapgyököket, mint í/é, amelyek bizonyosan mindennapi, elemi szükségletekre utalnak, két szótagú, bonyolult gyökökből kell levezetni, származtatni. Az elemi funkciókra utaló egyhangú, magánhangzós gyökök ellentmondanak annak, hogy ezeket bonyolultabb szótagszerkezetekből kellene levezetni.

A háromelemű gyökök váza mássalhangzókból áll. E két mássalhangzó, amely a gyök első és harmadik pozíciójában szerepel, hordozza a gyök jelentését. A kerek tárgyakra vagy mozgásra utaló gyökök alapszerkezete a K_R típusú gyökszerkezet. Itt Czuczor és Fogarasi összefüggést tételez fel a hangtest, tehát K_R és a jelentéstér között. A K_R típusú gyökkel magánhangzósítással lehet szócsaládot alkotni. A következő vízszintes sorokban az a, e, o, ö, u magánhangzósítással a K_R gyökvázban külön-külön szócsaládok képezhetők. A szócsaládok tagjai, a származékok egyértelműen kerek tárgyakra vagy körmozgásra utalnak. Ezt az olvasó könnyen ellenőrizheti. Az ily rokon szócsaládok egy szónemzetséget képeznek. Észrevehetjük, hogy azok a gyökök – mint KeR, KoR, KuR –, amelyek nem képeznek különálló szót, a szónemzetségben és a származékok sorában kapják meg az értelmezésüket:

KaR: karika, karima, karám, karing;
KeR: kerek, kerül, kerít, kereng, kerge;
KoR: korong, korcz, korlát;
KöR: körös, köröz, körny, környez, körül;
KuR: kurittol (csavarog, tekereg), kurtula

Fentebb meghatároztuk a különböző gyöktípusokat Czuczor és Fogarasi szerint. A szerzőpáros azt tételezte fel, hogy a magyarban csakis egyszótagú gyökök léteznek. Ha ezt az elméletet elfogadjuk, akkor abból az következik, hogy két szótagú, bonyolultabb hangtesteket a fenti mintákból kell levezetni, tehát olyanokat, mint:
1. VCV
2. CVCV
3. CVCCV
4. VCCV

Az első típus példáiként olyan szavak szolgálnak, mint „apa”, „anya”, „atya”, „eke”, „ima”, „eme”, „epe”, „iga”. A második típusnak olyan szavak felelnek meg, mint „bakó”, „baka”, „banya”, „bátya”, „béke”, „béka”, „bika”, „boka”, „csata”, „csiga”, „kapa”. A harmadik típusra jó példa a „hinta” szó; a negyedik típushoz olyanok járulnak, mint „ikra”, „irha”.

Nézzük meg, hogy ezeket a két szótagú gyöktípusokat hogyan lehet levezetni az alap gyökállományból. A VCV típusnak az alaptípusaként a VC, illetve a CV gyökminta szolgálhatna. Az alapgyököknek inkább ap-, any-, aty-, ek-, im-, em-, ep-, ig-, mint –pa, –nya, –tya, –ke, –ma, –me, –pe, –ga alakoknak kell lenniük. Csak az első alapgyököknek van felismerhető hangformájuk és jelentésük. A VC-típusból egyszerű ragozási műveletekkel, amelyeket indokolt egy ragozó nyelvben feltételezni, le lehet vezetni a VCV hangszerkezetet. Már Fogarasi (1834) főnevesítést, egy olyan ragozási műveletet javasolt, amely bizonyos gyökökből az e-/a- főnévi képzők segítségével főnevet képez. Ugyanez a szabály működik a fent bemutatott CVC gyökök esetében is; olyan szavak esetén mint bak-, bany-, báty-, bék-, bik-, bok-, csat-, csig-, kap-. A „bakó” a bak- gyökből, az -ó melléknévi igenévképzővel származik.

Czuczor és Fogarasi szótárából is kiderül: az ősnyelv és az ősgyök kutatását a szerzőpáros úgy képzelte el, hogy a magyar egyszótagú gyökök mintáját kell alapul venni. Ezzel a magyar nyelvet be lehet kapcsolni az ősnyelvkutatásba. Czuczor erről bővebben nyilatkozott Toldy Ferencnek, a Magyar Tudományos Akadémia igazgatójának írt levelében, amelyet a kufsteini börtönből írt 1851. január 4-én:

„Mikor lesz szerencsém az Akadémia ülésén előadást tartani és új nézeteimet nyelvünket illetőleg előadni. Az avatlanoknak ezek képtelenségeknek tűnnek majd fel. De nem engedem magam elijeszteni, mert az a határozott véleményem,

1. Hogy a magyar nyelv, ahogyan ma itt áll, több ősrégi nyomot hord magán, mint a többi indoeurópai és szemitai, melyek részben, mit különösen a görög, mesterkeltté, részben zavarossá fajultak, összezsugorodnak, mint a német és a cseh-szlovák.
2. Hogy a nekem többé-kevésbé ismert nyelveket a szerint a clavis [ősrégi nyelvek, vagy biblia magyarázata] alapján lehet legkönnyebben elemezni, melyet a magyar urban [fejlettség] nyújt.
3. Igen sok gyök az indoeurópai és szemita nyelvben a magyaréval azonos, de különösen a latinban”.

Ezekből az idézetekből világosan kiderül, hogy Czuczor tisztában volt azzal, hogy a magyar nyelv gyökszinten rokonságban áll az indoeurópai, szemita nyelvekkel, sőt, bizonyos tekintetben régebbi jegyeket hordoz, mint ezek a nyelvek, értelmezésükhöz, illetve megfejtésükhöz hozzájárulhat a magyar nyelv gyökrendszere.      

Gyökhálózatok

Fentebb megfigyeltük, hogy Czuczor és Fogarasi magánhangzósítási szabállyal képesek voltak a háromelemű gyököket rokonítani. Az így teremtett szócsaládokat szónemzetségként osztályozták. Czuczor és Fogarasi szerint a szónemzetségek ismét rokoníthatók, amennyiben alaphangra és jelentésre hasonlók, mint például a fenti K_R típusú gyökkel a G_R, GY_R gyökhangúak, melyek a kerekdedhez hasonló görbe alakra vagy mozgásra vonatkoznak:

GöR: GöR-be, GöR-cs, GöR-dül, GöR-nyed, GöR-hes;
GuR: GuR-ba, GuR-ul, GuR-ít, GuR-iga;
GYüR: GYüR-ü, GYüR-ke, GYüR-em-lik;

A „G”, és a jésített D, amelyet „GY” összetett írásjellel jelölünk, mint zárhangok a „K”-nak rokonhangjai. Ide sorolható még a H_R típusú gyök is, mint:

HoR: HoR-og, HoR-gas, HoR-gad, HoR-paszt;

Ezeket a hangváltozásokat jól ismerjük a Jacob Grimm által kidolgozott indoeurópai „hangtörvények”-ként.

Ha a R-mássalhangzót ezekben a gyökvázakban kicseréljük a rokon L-hanggal, akkor egész gyökhálózatok jönnek létre, amelyek mindenféle irányba szerteágaznak. Ha végigmegyünk a lehetőségeken, akkor azt fogjuk tapasztalni, hogy a gyökhálózatban nem mindegyik leágazás egyforma termékeny:
KaL: KaL-and, KaL-andoz (ide-oda jár, csavarog), KaL-ézol, KaL-impáz, KaL-isztál, KaL-inkó, KaL-antyú, KaL-incs;
KeL: KeL-ekóla, KeL-ekolál, KeL-entyű;

Az –L-t a még lágyabb J-vel lehet felcserélni:
KaJ: KaJ-cs, KaJ-la, KaJ-mó, KaJ-sza, stb.

Ezeket a gyöktranszformációkat a következő gyökhálózatokban lehet ábrázolni:

K_R ® G_R ® GY_R ® H_R
K_L
K_J

A CzF szótár segítségével még több ilyen gyökhálózatot lehet létrehozni. Lásd a T_P gyök származékait, gyökhálózatát. A T_P gyök jelentésbelileg valamilyen érzékszerv és egy másik felületnek az érintkezését adja vissza:[23]

T_P:
TaP: TaP-int, TaP-ogat, TaP-s, TaP-sol, TaP-od, TaP-og, TaP-os, TaP-ad, TaP-aszt, TaP-asztal;
-> T_B
ToB: ToB-oroz;
ToP: ToP-og, ToPP-an, ToP-án;
TeP: TeP-er, TeP-ep, TeP-iczkel;
TiP: TiP-or, TiP-eg;
-> P_T
PaT: PaTT-ant, PaTT-og, PAT-a, PaT-kó;
-> CS_P
CSaP: CSaP-a

Ezeket a gyöktranszformációkat a következő gyökhálózatban lehet ábrázolni:
CS_P       T_P    T_B
P_T

Itt a következő szabályok működnek: az a, o, e, i magánhangzósítása a gyökvázban, a T_P > T_B rokonítása, illetve a másik irányba az T_P gyöknek a CS_P gyökkel való rokonítása, a T_P gyökben levő gyökmássalhangzók sorrendjének megfordítása P_T gyököt eredményez.

A következő gyökhálózat a „tűz”, „süt”, főz”, a „növekedik, virul”, „napfelkelte, virradat”-féle jelentéstérrel függ össze:

V_L:
ViL: ViL-ág, ViL-ámodik, ViL-l-ám, ViL-l-ám-lik, ViL-l-an, ViL-l-og;
-> V-R
ViR: ViR-ág, ViR-r-ad, ViR-ít, ViR-ul, ViRR-asztás;

-> -R
_R: őR-iz;
VöR: VöR-ös;
-> Ø-L
iL: iL-l-eg BiL-l-eg, iL-l-en BiL-l-en, iL-l-an;
-> B-L
BiL; iLL-og-BiL-og;
-> P-L
PiL: PiL-l-a, PiL-l-ant, PiLL-og, PiL-l-angó, PiL-l-e, PiL-inga;
-> M-L
MiL:, MiLL-ing;
MeL: MeL-eg,
-> F-L
FűL: FűL-ik;
FőL: FőL;
-> F-R
FoRR: FoRR, FoRR-al;
-> P-R
PiR: PiR-kan, PIR-ít, PiR-os;
PaR: PaR-ázs;
PáR: PáR-ol, PáR-a;
PeR: PeR-zsel;
PöR: PöR-köl;
-> B-R
BaR: BaR-na;
BáR: BáR-sony

CSiL: CSiL-l-ag, CSiL-l-og, CSiL-l-ám;
-> S-J
SaJ: SaJ-og

Ezeket a magánhangzósításokat, gyöktranszformációkat a következőképpen ábrázolhatjuk:

V_L     Ø_L     B_L    P_L      M_L    CS_L
V_R                                    F_L      S_J
_R                                      F_R
P_R      B_R

Ebből az ábrából jól látható, hogy a gyöktranszformációk vízszintes és függőleges irányba is mehetnek. Újabb  ágazatokban újra kell különböző magánhangzósítást alkalmazni.

T_R:
TéR: TéR-em, TéR-es, TéR-ség, TéR-űl, TéR-ít, TéR-eget, TéR-d, TéR-depel, TéR-del;

TeR: TeR-ül, TeR-ül-FoR-dul, TeR-eget, TeR-j, TeR-eb, TeR-eb-ély, TeR-ep, TeR-ep-es, TeR-ít, TeR-ül, TeR-j-ed, TeR-j-eszt,  TeR-p-ed, TeR-p-eszt, TeR-p-esz-ked-ik, TeR-ep-ély, TeR-vez;
TáR: TáR, TáR-va-NYiT-va;
-> S_R
SeR: SeR-dűl, SeR-ény, SeR-te, SeR-eng;
SaR: SaR, SaR-j, SaR-ju, SaR-jadozik;
-> GY_R
GYéR;
-> T_L
TeL: TeL-ek, TeL-ep
TaL: TaL-aj, TaL-ap
A T_R gyök rokonait a következő gyökhálózattal  ábrázolhatjuk:
T_R   S_R  GY_R
T_L

Czuczor és Fogarasi felfedezései

E tanulmány összegezéseként tekintsük át, hogy milyen felfedezéseket tett Czuczor és Fogarasi a magyar nyelvvel kapcsolatosan. Ahhoz képest, hogy Baróti Szabó Dávid szótára csak egy szólista a magyar szavak latin megfelelőivel, a CzF szótár alapvető felfedezéseket tett a magyar nyelv szerkezetéről, pontosabban annak szótári elemeiről. Kresznerics szótára is minőségi lépés volt előre. A CzF szótár azonban sok tekintetben továbblépett Kresznerics gyökszótáránál. A minőségi ugrás Baróti Szabó Dávid munkájához képest mindenképpen az, hogy Kresznerics is gyökökkel dolgozott. De az ő próbálkozása megállt azon a szinten, amelyet Czuczor és Fogarasi gyökcsaládoknak nevez. Kresznerics megadja az alapvető gyököket és annak származékait, de gyökök közötti összefüggéseket már nem tár fel. Czuczor és Fogarasi felvázolja az egy szótagú gyökök mintáit, a következő alaptípusokat különböztetve meg: V, VC, CV, CVC. A többi, ettől eltérő szótári mintát már nem is sorolják be a gyöktípusokhoz. Ezek inkább szótesteknek minősülnek, amelyeket az egyszótagú gyökrendszerből kell levezetni. Kézenfekvő, hogy egy ragozó nyelvben ezt ragozással lehet elérni. Az elv a ragozó nyelvben az, hogy egy hosszabb, két vagy több szótagú hangtestet az egyszerűbből kell levezetni, hiszen ez a ragozó nyelv lényegéhez tartozik. Az egy szótagú gyökmintákon kívül rekurzív mintákat is felfedeznek a szerzők. A szócsalád minden egyes tagjában előfordul ugyanaz a gyök. Így a rekurzió a szóalkotásban is szerepet játszik. Czuczorék elvontabb szabályokat is feltételeznek. Így a magánhangzósítás egyfajta elvont gyökszerkezetet tételez fel, a mássalhangzókból álló gyökváz kitöltése magánhangzókkal újabb rokon gyököket teremt. Így fedezik fel Czuczor és Fogarasi, hogy egy adott hangtest, például a K_R, és egy jelentéstér, „a kerek alakú tárgyak és mozgások” között fennáll egy bizonyos kapcsolat. A magánhangzósítás nagyon sok rokon gyökkapcsolatot hordoz. A hangtest és jelentés közötti kapcsolat akkor is működik, ha az egyik mássalhangzót cseréljük ki, holott  ennek a rendszernek a korlátozásait még nem ismerjük pontosan. De mindenképpen gyöktranszformációt eredményez. A gyöktranszformációk rendszere egy bonyolult gyökhálózatot képez, amelynek szerkezete nem írható le a hagyományos bináris ágrajzzal. A fentebb bemutatott gyökhálózatok inkább hasonlítanak a rizómához, amelyet a két francia filozófus, Gilles Deleuze és Félix Guattari az 1980-ban megjelent, Mille plateaux című könyvében elemzőparadigmának javasolt. A humántudományok történetét kutató holland tudós, Rens Bod (Az elfelejtett tudományok /holland nyelven/ 2011: 416) így jellemzi a rizómát:  

„Az összefonott szerkezetekről tovább értekezik Gilles Deleuze és Félix Guattari, akik ehhez a Mille plateaux (1980) című könyvükben a »rizóma« fogalmát vezetik be. Ez a szó a növénytanból származik, ahol utal egy földalatti, vízszintesen növekvő gyökérre, amely felfelé ível, hogy új virágot hajtson. Egy rizomatikus szerkezet nem ágrajzszerkezetre utal, hanem egy szélesen burjánzó hálózatra, és nagyon sok csomópontot tartalmaz, anélkül hogy a szerkezet kezdetét vagy végét meg lehetne határozni. Egy ilyen jellegű szerkezet bonyolultabb, mint egy hierarchikus faszerkezet a filológiában vagy a nyelvészetben, egy rizómában azok az ágak, amelyek egy faszerkezetben szétágaznak, újra összekapcsolódhatnak. A rizomatikus szerkezet a matematikában és az informatikában a gráf fogalma alá tartozik.”

A rizóma magyarul gyöktörzs (gyökértörzs), egyes növények vastag, rendszerint el nem ágazó és belül tömör, függőlegesen vagy vízszintesen növő, földalatti módosult szára. Kettős szerepe a tápanyag raktározása és az ivartalan szaporodás. A növény ezzel vészeli át az év számára kedvezőtlen időszakát. A hideg vagy szárazság múltán belőle föld fölötti hajtások sarjadnak. Többnyire hajtáseredetű gyökerek, rendes vagy járulékos rügyek és pikkelyszerű allevelek, valamint a föld feletti hajtások alapi részei nőnek róla. A függőleges gyöktörzs (például a lucernáé) lefelé gyökérben folytatódik. Ha a vízszintes gyöktörzs korlátlan növekedésű (mint például a gyöngyvirágé), akkor a tengely a csúcsrügyből fejlődik, a föld feletti hajtás pedig az oldalrügyekből sarjad. Ha a föld feletti hajtás a csúcsrügyből nő ki, a gyöktörzs pedig az oldalrügyekből, a vízszintes gyöktörzs korlátos növekedésű marad (mint például a nősziromé). A hosszú szártagú, vékony, a földben gazdagon elágazó hajtás a tarack (mint például a tarackbúzáé). Czuczor és Fogarasi legnagyobb felfedezése a magyar szótárról abban állhat, hogy a magyar nyelv szótári szerkezeteit rizómaként, gyöktörzsként értelmezhetjük.

 

Irodalomjegyzék

Ács Tivadar. 1940. Akik elvándoroltak. Budapest.

Arató István. 1999. A magyar nyelv lenyűgöző előnyei és az egybeírási szabályerdő helyett egyetlen szabály. Falakon.

Arató István. 2010. A világ nyelve. Kézirat.

Bakay Kornél. 2000. Az Árpádok országa. Őstörténetünk titkai. Kőszeg.

Bárczi Géza. 1941. Magyar szófejtő szótár. Budapest.

Benkő Loránd, ed. 1967. A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára. I. kötet. Budapest: Akadémiai Kiadó

Benkő Loránd, ed. 1970. A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára. II. kötet. Budapest: Akadémiai Kiadó.

Benkő Loránd, ed. 1976. A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára. III. kötet Budapest: Akadémiai Kiadó.

Bomhard, Allan R., and John C. Kerns. 1994. The Nostratic Macrofamily: a Study in Distant Linguistic Relationship. Berlin: Mouton de Guyter.

Bowring, Sir John. 1830. Poetry of the Magyars, Preceded by a Sketch of the language and literature of Hungary and Transylvania. London. Printed for the author and sold by Robert Heward.

Cavalli-Sforza, Luigi Luca. 2001. Genes, Peoples and Languages. London: Penguin Books.

Collinder, Björn. 1955. Fenno-Ugric Vocabulary. An Etymological Dictionary of the Uralic Languages. Stockholm: Almqvist&Wiksell.

Csőke Sándor. 1977. Finnugor nyelvek nincsenek. München: Kőrösi Csoma Sándor Történelmi Társaság.

Czuczor Gergely. 1861. A magyar nagyszótár ügyében. Akadémiai Értesítö I, no. 4: 403445.

Czuczor Gergely és Fogarasi János. 1862. A magyar nyelv szótára. I. kötet. Pest.

Czuczor Gergely és Fogarasi János. 1864. A magyar nyelv szótára. II. kötet. Pest.

Czuczor Gergely és Fogarasi János. 1865. A magyar nyelv szótára. III. kötet. Pest.

Czuczor Gergely és Fogarasi János. 1867. A magyar nyelv szótára. IV. kötet. Pest.

Czuczor Gergely és Fogarasi János. 1870. A magyar nyelv szótára. V. kötet. Pest.

Czuczor, Gergely és Fogarasi János. 1874. A magyar nyelv szótára. VI. kötet. Pest.

Décsy, Gyula. 1965. Einführung in die Finnisch-Ugrische Sprachwissenschaft. Wiesbaden: Otto Harrassowitz.

Domokos Péter és Paládi-Kovács Attila. 1986. Hunfalvy Pál. In A múlt magyar tudósai. Budapest: Akadémiai Kiadó.

Duka Tivadar. 1885. Körösi Csoma Sándor dolgozatai. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia.

Eco, Umberto. 1997. The Search for the Perfect Language. London: Fontana Press.

Érdy, Miklós. 1974. The Sumerian, Ural-Altaic, Magyar Relationship: A History of Research. Part I: The 19th century. New York: Gilgamesh.

Fogarasi János D. 1834. A magyar nyelv metaphysicája – vagy a’ betűknek eredeti jelentései a magyar nyelvre alkalmaztatva. Pest.

Götz László. 1994. Keleten kél a nap. Kultúránk a történelmi ősidőkből. I.– II. kötet. Budapest: Püski.

Hajdú Péter. 1962. Finnugor népek és nyelvek. Budapest: Gondolat.

Hajdú Péter. 1981. Az uráli nyelvészet alapkérdései. Budapest: Tankönyvkiadó.

Hunfalvy Pál. 1851. Kis gyülés, mart. 17. 1851. Magyar Akademiai Értesítö 78-112.

Karstens, Bart. 2009. ‘Die Boppsche Wissenschaft’?: Een onderzoek naar de institutionalisering van de historisch-vergelijkende taalstudie als aparte wetenschappelijke discipline. MA thesis, University of Utrecht.

Kiefer Ferenc (ed). 2006. Magyar nyelv. Budapest: Akadémiai Kiadó.

Kuun Géza. 1867. A gyökök elméletéről. Székfoglaló előadás. Nyelvtudományi Közlemények, 111-124.

Lakó, György. 1968. Proto Finno-Ugric Sources of the Hungarian Phonetic Stock. Uralic and Altaic Series. Vol. 80. Bloomington: Indiana University.

Lakó György. 1980. ‘Budenz József.’ In: A múlt magyar tudósai. Budapest: Akadémiai Kiadó.

Lakó György és Rédei Károly. 1972. A magyar szókészlet finnugor elemei. I. kötet. Budapest: Akadémiai Kiadió.

Lakó György és Rédei Károly. 1971. A magyar szókészlet finnugor elemei. II. kötet. Budapest: Akadémiai Kiadó.

Lakó György és Rédei Károly. 1978. A magyar szókészlet finnugor elemei. III. kötet. Budapest: Akadémiai Kiadó.

Makkay János. 1998. Az indoeurópai nyelvű népek őstörténete. Budapest.

Marácz, László. 1996. Hungarian Revival: Political Reflections on Central-Europe. Aspekt, Nieuwegein.

Marácz László. 1998. A finnugor-elmélet tarthatatlansága nyelvészeti szempontból. Turán I, no. 5: 11-28.

Marácz László. 1999/2000. Módszertani elméleti útmutatás a magyar nyelv kutatásához. Turán II, no. 6: 23-34.

Marácz László. 2000. Módszertani elméleti útmutatás a magyar nyelv kutatásához. In “Kiálts telyes torokal”, Képek és írások Pap Gábor művészttörténész 60. születésnaspjára, ed. József Végvári, 319-327. Budapest: Polar.

Marácz László. 2004a. A magyar nyelv eredetéről. Turán VII, no. 5: 55-66.

Marácz László. 2004b. A kétszer kaksi igazsága. Turán VII, no. 5: 67-74.

Marácz László. 2004c. Őstörténetünk és nyelvünk erőszakos finnesítése ellen. I. rész. KAPU 17, no. 2: 35-37.

Marácz, László. 2008a. The Untenability of the Finno-Ugric Theory from a Linguistic Point of View. In Selected Studies in Hungarian History, ed. László Botos, 547-558. Budapest: Hun-idea.

Marácz, László. 2008b. The Origin of the Hungarian Language. In Selected Studies in Hungarian History, ed. László Botos, 559-572. Budapest: Hun-idea.

Marácz László. 2010. Előszó Czeglédi Katalin ‘Gyökrendszer’ c. könyvéhez KAPU 23, no. 4: 79-80.

Marácz, László, and Attila Montvai. 2003. Quantitative Exploration of the Conceptual and Semantic Structures of Contemporary Hungarian. In Communication and Culture, Argumentative, Cognitive and Linguistic Perspectives, eds. László Komlósi, Peter Houtlosser and Michiel Leezenberg, 143-154. Amsterdam: SicSat.

Marcantonio, Angela. 2002. The Uralic Language Family. Facts, Myths and Statistics. In Publications of the Philological Society. Vol. 35. Oxford: Blackwell Publishers.

Marcantonio, Angela. 2006. A történeti nyelvészet és a magyar nyelv eredete. Budapest: Hun-idea.

Marcantonio, Angela. 2010. On the Origin of Hungarian: Hungarian vs Turkic vs Finnish parallels. Paper presented at the 17th Conference of the Finno-Ugric Studies Association of Canada (FUSAC). Montreal 29-31, May 2010: Concordia University.

Marcantonio, Angela. 2012. Czuczor & Fogarasi analysis of the Hungarian root in the light of modern linguistics. Paper presented at the Czuczor-Fogarasi konferencia: 150 éves A magyar nyelv szótára [1862-2012], 2012, October 6-7, Budaörs.

Molnár Zsolt és Molnárné Czeglédi Cecília. 2009. A tiszta magyar nyelv kincseinek megőrzése és tanítása. Budapest: Püski Kiadó.

Molnár Zsolt és Molnárné Czeglédi Cecília. 2012a. A magyar nyelv lényege. Magyar Anyanyelvkutató és Tanításfejlesztő Kft.

Molnár Zsolt és Molnárné Czeglédi Cecília. 2012b. Czuczor és Fogarasi forradalmi igazságai. Magyar Anyanyelvkutató és Tanításfejlesztő Kft.

Morpurgo-Davies, Anna. 1998. Nineteenth-century Linguistics. In History of Linguistics. Vol. IV, ed. Giulio Lepschy. London: Longman.

Pusztay János. 1977. Az “ugor-török háború” után. Fejezetek a magyar nyelvhasonlítás történetéből. Budapest: Magvető.

Pott, August Friedrich. 1887. Zur Litteratur der Sprachenkunde Europas. Leipzig: Barth. Reprint in: August Friedrich Pott. 1974. Einleitung in die Allgemeine Sprachwissenschaft. Amsterdam Studies in the Theory and History of Linguistic Science I . Amsterdam Classics in Linguistics vol. 10, ed. E.F.K. Koerner. Amsterdam: John Benjamins.

Rédei Károly. 1998. Őstörténetünk kérdései. In Budapesti Finnugor Füzetek no. 10. Budapest: ELTE Finnugor Tanszék.

Rédei Károly. 1998. Őstörténetünk kérdései: a nyelvészeti dilettantizmus kritikája. Budapest: Balassi Kiadó.

Rédei Károly. 2003. Őstörténetünk kérdései: a nyelvészeti dilettantizmus kritikája. Második, bővített kiadás. Budapest: Balassi Kiadó.

Robins, R.H. 1967. A Short History of Linguistics. London: Longmans.

Schleicher, August. 1873. Die Darwinische Theorie und Die Sprachwissenschaft: Offenes Sendschreiben an Herrn Dr. Ernst Häckel, o. Professor der Zoologie und Director des zoologischen Museums an der Universität Jena. Dritte Auflage. Weimar: Hermann Böhlau.

Spira György, ed. 1991. Széchenyi István válogatott művei, második kötet 1841-1860. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó.

Sternemann, Reinhard. 1984. Franz Bopp und die vergleichende indoeuropäische Sprachwissenschaft: Beobachtungen zum Boppschen Sprachvergleich aus Anlass irriger Interpretationen in der linguistischen Literatur. Innsbrucker Beiträge zur Sprachwissenschaft. Vorträge und Kleinere Schriften 33. Innsbruck: Institut für Sprachwissenschaft der Universität Innsbruck.

Sulkala, Helena, and Merja Karjalainen. 1992. Finnish. London: Routledge.

Széchenyi István. 1841. A’ Kelet Népe. Pozsony: Wigand.

Széchenyi István. 1982. Napló. 2. kiadás. Budapest: Gondolat.

Szentkatolnai Bálint Gábor. 1877. Párhuzam a magyar-mongol nyelv terén. Budapest.

Szentkatolnai Bálint Gábor. 1888. A tamul nyelv a turáni nyelvek sanskritja vagy van-e a magyarnak testvére? Kolozsvár: Az Erdélyi Muzeum-Egylet.

Thomas, Margaret. 2011. Fifty Key Thinkers on Language and Linguistics. London: Routledge.

Vámbéry Ármin. 1870. Magyar és török-tatár szóegyezések.  Nyelvtudományi Közlemények különnyomat. Pesten.

Vámbéry Ármin. 1877. A török-tatár nyelvek etymologiai szótára. Nyelvtudományi Közlemények különnyomat. Budapest: A Magyar Tudományos Akadémia könykiadó-hivatala.

Vámbéry Ármin. 1884, 1885. A magyarok eredete és a finn-ugor nyelvészet I.-II. Válaszom Hunfalvi Pál birálati megjegyzéseire. Budapest: A Magyar Tudományos Akadémia.

Varannai Aurél. 1983. ‘Sir John Bowring és Sándor Körösi Csoma’, in: Magyar Nemzet, szept 6

Vennemann, Theo, and Terence H. Wilbur. 1972. Schuchardt, the Neogrammarians, and the Transformational Theory of Phonological Change. Four Essays by Hugo Schuchardt, Theo Vennemann, Terence H. Wilbur. In Linguistische Forschungen. Vol. 26 , ed. Charles J. Fillmore. Frankfurt/M: Athenäum Verlag.

Zakar, András. 1971. Sumerian–Ural-Altaic Affinities. Current Anthropology 12, no.2 (April): 215-225.

Zakar András. 1976. Elhallgatott fejezetek a magyar történelemből. Fahrwangen.

Zsirai Miklós. 1994. Finnugor rokonságunk. Az uráli nyelvrokonainkkal kapcsolatos legújabb ismeret- és forrásanyag rövid összegzésével közreadja Zaicz Gábor. Budapest: Trezor Kiadó.

 
 

A szerkesztő megjegyzése: Ez a tanulmány megjelent a Fogalom, hang, gyök és tanításuk, szerk.: Molnár Zsolt, Marácz László, Molnárné Czeglédi Cecília című kötetben (Magyar Anyanyelvkutató és Tanításfejlesztő, Budaörs, 2012). A tanulmányt Czuczor Gergely halálának 150. évfordulója és Széchenyi István születésének 225. évfordulója emléke előtt tisztelegve közöljük újra a szerző és a szerkesztők engedélyével. (A szerk.)

 

[1] Széchenyi (1841, 16).
[2] Varannai, Magyar Nemzet, 1983 szept. 6.
[3] Bowring, elôszó vi.
[4] Uo. viii.
[5] Uo. iv.
[6] Ács 1940, 240.
[7] Czuczor és Fogarasi (1867: 4, 62-66). Lásd a Czuczor-Fogarasi szótár további nyelvészeti elemzését: Marácz – Montvai (2003).
[8] Zakar (1976: 9).
[9] Lásd Széchenyi gróf levelét, amelyet 1858 november 6-án Döblingből írt a Magyar Tudományos Akadémia vezetőségének: Spira. Széchenyi (1991: 875-877).
[10] Bakay (2000: 183).
[11] Hunfalvy (1851: 110).
[12] Uo. 111.
[13] Uo. 91.
[14] Domokos – Paládi-Kovács (1986: 82).
[15] Lakó (1980: 11-13).
[16] Vö. Makkay (1998: 40). Ez az idézet Budenz A. Altquist-nak írt levelébôl való. A régész Makkay felháborodik Budenz magatartásán: ‘Gondoljunk bele, hogy ez a férfiú oktatta a teljes következő tudósgenerációt’.
[17] Pusztay (1977: 162).
[18] Lakó (1980: 180). Szintén lásd a magyar-ugor összehasonlító szótárt, melyet Budenz 1873 és 1881 között tett közzé.
[19] Bakay (2000: 200). Csak 1953-ban, a kommunizmus alatt kapta meg a tanszék a jelenlegi nevét: Finnugor Nyelvtudományi Tanszék.
[20] Vö. Czuczor-Fogarasi (1862-1874).
[21] Vö. Sulkala, Helena and Merja Karjalainen (1992).  Lásd még bővebben Angela Marcantonio tanulmányát (ez a kötet) a magyar, finn, török gyökrendszer összehasonlításáról.
[22] Vö. Lakó-Rédei (1972).
[23] Lásd Molnár Zsolt és Molnárné Czeglédi Cecília (2012a: 13-19) a TaP gyök rendszeréről.

Új hozzászólás