Így például Németh Ákos: Haszonvágy című művében a következők: „Csak úgy él az ember, hogy annyi nyomot se hagy maga mögött, mint egy jégkocka egy pohár vízben.”, „Hogy itt vagyok-e vagy sem, annyit se jelent, mint egy köpés a folyóba.”, „Ő eléri a célját, hogy nyomot hagyjon maga mögött a világban, legalább annyit, amennyit egy macska kapar a meszelt falon.”, „Sodródsz ide-oda, mint egy papír zsebkendő.” „Eltorzult az életem, mint egy összegyűrt papír.” Ezekben az élet „nagy kérdései” jelennek meg mindennapi képvilág már-már profanizált változataiban.

(Kép:Csiky Gergely Színház)

 
Háy János: A kéz című bitzenés (sic!) színdarabjában ezt még megtoldja némi iróniával: „Különben is, hogy néz ki, tiszta púder a feje, mintha egy turistabuszról maradt volna le.” Elképzelhető, hogy sok befogadó és olvasó ezt már nem is tekinti irodalomnak a klasszikus hasonlatokhoz viszonyítva, azonban azt feltétlen meg kell említeni, hogy az adott műben, szituációban nem is beszélhetnek másként a szereplők.

Ugyanebben a műben a dialógusok a Háyra jellemző nyelvi világot képviselik kiválóan. A szereplők a maguk észjárása szerint, saját szavaikkal, saját IQ-szintjükön keresnek magyarázatot vagy kérdeznek rá evidensnek vagy bonyolultnak tűnő dolgokra. Az örök kérdésekre megfogalmazott válaszféleségek naivak és elgondolkodtatók egyben. Íme, egy részlet: „Anya: Még soha nem voltam kempingben. Apa: Most ide is eljutottál, ugye, ezt nem gondoltad volna, amikor még gyerek voltál. Anya: Akkor még nem is volt ilyen, hogy kemping. Apa: Jó de most már van. Anya: Csak hogy nem is tudtam volna elgondolni, mert nem volt olyan, ami meg nincs, arra nem tud gondolni az ember.” Egy másik részlet a gyermek „filozofikus” megnyilvánulása: „Dávid: Pesten olyan lehetsz, amilyen vagy, nem úgy, mint itt (falun), hogy itt csak olyan lehetsz, amilyennek lehet lenni, amilyennek a szüleid akarják.” Itt a stílust a lecsupaszított, költői eszközöktől mentes szöveg adja. Vagyis valaminek a hiánya. Tehát a semmi is lehet valami. Azt hiszem, nem bonyolítom tovább…